Aktuális Metropolis Témakörök Szerzõink Linkek
   Belépés in English
Keresés az adatbázisban     
Szerző: Kiss Miklós| Felviteli dátum: 2011. 12. 27. | Típus: Kritika, recenzió | Témakör: Antonin Artaud és a film | Megjelent: Metropolis - Antonin Artaud és a film

Bános Tibor Kabos Gyula címû könyvérõl
Szubjektív önéletrajz

Bános Tibor: Kabos Gyula
Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2000.



Az életrajzíró […] nincs könnyû helyzetben, amikor […] az ellentmondásos – tudatosan összemaszatolt? – vallomástöredékekre támaszkodva igyekszik a lehetõ legpontosabban megfejteni az életút néhány homályba veszõ vagy búvópatakszerûen rejtõzõ mozzanatát.” (p. 7.) A szerzõ több gondolatmenetet implikáló bevezetõ mondatai közül idézve lehetõség nyílik a recenzió címében rejlõ problematika kifejtésére. Bános pontosan kijelöli könyvének mûfaját, ezáltal bizonyos elvárásokat támaszt írói, illetve befogadói oldalon egyaránt. Életrajzot írni valóban nehéz feladat, mely vállalkozás tartalmi alapkövetelménye a „célszemély” mindenre kiterjedõ ismerete, adott – társadalmi, kulturális stb. – kontextusba simítása. A formai kivitelezés terén nyílik meg az az alkotói szabadság, mely az egyes életrajzi ihletésû alkotások között különbséget tehet (feltéve, ha továbbra is életrajzoknak hívjuk azokat). A skála széles, a konkrétabb, objektivizmusra törekvõ életrajzok1pl. a Nyitott Szem sorozatban Dominique Auzel: Alfred Hitchcock. Pécs: Alexandra Kiadó, é.n., vagy a Gondolat Kiadó „Szemtõl szemben” rendezõi válogatására is gondolhatunk. mellett képviselteti magát egy másik, választott figurájától – továbbá a mûfaji kritériumoktól is – tisztes távolságot tartó reflexív szubjektivizmussal átitatott, fikciós formáknak teret engedõ mûfaj.2Ezt szerencsés esetben nem életrajznak nevezik (mert nem az), pl. Bikácsy Gergely: Bunuel-napló. Budapest: Osiris Kiadó, 1997. Az öndefiníció ellenére ez utóbbi kategóriába sorolható Bános könyve is, mely a kifogásolhatatlan tárgyi tudást gyakran bújtatja saját szárnyaló írói fantáziájának köpönyegébe. Az idézett mondat jelzi, Kabos alakja számos ponton homályba burkolózik, s noha az életrajz kontúrjai adottak, a finomítás, színezés feladata az íróra hárul. A könyv bevezetõ részében Bános önapologizációja számos formában reflektál e problémára: „könnyen lehetséges” (p. 9.), „Nincs tehát hitelt érdemlõ bizonyítékunk arra, […] Mindazonáltal mégsem zárható ki teljesen” (p. 14.), „vélhetõleg (…) feltéve persze, ha erre csakugyan sor került!” (p. 18.) stb. A zárójelbe tétel ilyetén formája a cselekmény elõrehaladtával el-eltünedezik, sõt lassan az idézõjelek is elmaradnak, a szereplõk átveszik az irányítást (p. 137., p. 272.), a dokumentarista igényû mû kétes hitelû dramatizált formát ölt.3A hivatkozás nélküli idézet – noha minimális, azaz írásjelet tévesztõ – pontatlan ismétlése írói öngól, mely a továbbiakra nézve a hitelességet illetõen gyanút kelthet az olvasóban: pl. „Jött a világháború! Húszéves sem volt! De ment magától!” (p. 15.) „Jött a világháború! Húszéves sem volt. De ment magától!” (p. 96.) Mindezen (ellen)érzésünket tovább szíthatja az a döntés vagy egyszerû felületesség, mely Bánost felmentette mindennemû jegyzet, hivatkozás, bibliográfiai adat közlése alól. A szövegben ugyan megbújik néhány forrás megjelölése, de ezek is gyakran hiányosak, utalásszerûek, ráadásul nem helyettesíthetik az életrajzi igényû munkával szemben támasztott kritériumokat. A nem létezõ függelék legérzékenyebb veszteségét a filmográfia és a névmutató hiánya képezi, melyek egy tudományos igényû munka alapkövetelményei (lennének).
De a fenti megközelítés e könyvvel szemben egyben rossz kritikusi stratégia (is lehet), hiszen a Kabost színpadon, mozivásznon megszeretõ közönség nem elsõsorban a hitelességet kéri számon egy komikus színész életrajzában. Az olvasó jogos elvárásának felel meg az író, amikor számtalan humoros anekdotát villant fel, melyek (mintha) folyamatosan kísérték (volna) a színész pályafutását. Ezzel a belátásunkkal a szöveget már nem állítjuk a tényszerûséget szigorúan elbíráló tudományosság vérpadja elé, ehelyett a színdarabokból, filmekbõl kimaradt klasszikus Kabos-poénok kifogyhatatlan tárháza nyílik meg elõttünk, mely anekdoták mögött felsejlik a magánemberként is humorával védekezõ színész portréja. Bános kommentáló hangneme gyakran vált patetikus regiszterbe (az emigráció pillanatai, p. 316.), s nemegyszer a korabeli kritika lelkes méltatásával és (földtõl és stílustól egyaránt történõ) elemelkedettségével azonosulva a rajongásig eszményíti hõsünket („Tessék csak nyugodtan ezen is mosolyogni, vagy – mert róla van szó – akár hahotázni is!” – p. 10.). Azonban ezt az olvasó által megélt idõutazást nem lehet negatívumként felemlíteni. Ezen értelmezés mentén védhetõvé válik a jegyzetapparátusra vonatkozó hiányérzet is, mivel egy felvállaltan szórakoztató-anekdotikus írás gördülékeny olvasatában valóban elidegenítõ hatást keltenek a hivatkozások folyamatos szövegtörései. Mindennek megítélése csupán nézõpont kérdése.
A könyv erõsségeinél, erényeinél maradva mindenképpen említést érdemel Bános óriási kutatómunkája, mely magában foglalja a korabeli sajtóforrások, illetve Kabos munkatársainak, rokonainak, környezetének kritikáját, véleményét, történeteit egyaránt. Mindezeket a szerzõ egy, a háttérben lebegtetett kronológia elé állítja, s a különbözõ orgánumok eltérõ hangjait elegánsan, a tudós mesélõ magabiztosságával montírozza egybe. Olyan volumenû figurák jutnak így szóhoz, mint Kosztolányi, Tóth Árpád, Ignotus, Schöpflin. A kultúr- és mûvelõdéstörténeti hátteret a megszületõben lévõ hangosfilm technikatörténeti vázolása egészíti ki, emellett betekintést nyerünk a két világháború közötti magyar filmgyártás mindennapjaiba. Az író a már említett kevés konkrétum birtokában a mikrohistória-írók fegyverzetével vértezi fel magát, amikor hangyaszorgalommal gyûjti egybe az adott kor fõ- és mellékszereplõinek mindennapjaira utaló (újra csak) anekdotikus morzsákat.
A színpadi Kabos karrierjét kettétörte a hangosfilm megjelenése4Noha a Pestre érkezõ színész debütálására a Király Színházban mûsoron lévõ, a késõbbi karriert anticipáló címû operettben nyílt mód (A mozikirály). – nem kevésbé a könyv e pontig töretlenül ívelõ kronologikus elbeszélését. A korábbiakban színpadi színészként bemutatott Kabos hullámzó karrierjét nyomon követõ író és olvasó mellékvágányra téved, a lineáris olvasást kisiklás fenyegeti. Az 1929. szeptember 19-ének hajnalán történtek immár a szöveg három tényezõjét is megzavarták. Fõszereplõnk színpadi egzisztenciájának legnagyobb ellenségeként élte meg a tömegeket fel- és – a színháztól – elszippantó hangos mozit; Bános „e dátumtól keltezve” érezhetõen küszködik a párhuzamos szálak (színház és mozi) egyenesben (kronologikus rendben) tartásával;5Ráadásul: a 155. oldalon 1929. szeptember 19-re tevõdik e jeles esemény, ezzel szemben a 194. oldal adata: „1929. szeptember 20-án a Kossuth Lajos utcai Fórum moziban nálunk is megszólalt a film.” Természetesen az eltérés minimális, sõt lényegtelen, de mégis felébreszt egy gondolatot, miszerint (és ez nagyjából magyarázatot ad a kettõs szál kezelhetetlenségének írói problémájára is) az elõadás modorával ellentétben az életrajz megszerkesztettsége hadilábon áll a linearitással. Még ez sem lenne baj, kár az ilyen árulkodó hibákért. Ugyanezt a negatív hatást érik el a könyvben rejlõ önismétlõ idézetek is, melyek újbóli elõfordulásuk során nem reflektálnak korábbi kontextusukra. (pl. a 14. és 26.oldal „krétafelirat-sztorija”, ill. a 3. végjegyzet története Kabos tollából). az olvasó pedig az addigi kellemes idõbeli sodrásból kivetettként nagyobb összpontosításra kényszerül, amenynyiben nem akar elveszni az idõben. A könyv ezáltal formájában kétes értékû tükröt állít a korabeli komédiák elé, mivel a néha felszínes, bizonytalan anekdotikus elemek az életrajzi fõvonalba illesztve hasonlóképpen kirívó hatást keltenek, mint az egy sémára épülõ Kabos filmek tréfái az adott történetekben.
Bános – könnyedebb olvasást preferáló – könyvéhez kiváló „szótár” használható, mely Kabos születésének századik évfordulóján látott napvilágot.6Cenner Mihály et al.: Kabos Gyula, 1887–1941. Születésének századik évfordulójára. Budapest: Magyar Filmintézet, 1987. Ez az életrajzi kötet pontosan azokat a hiányosságokat orvosolja (forrásadatok közlése, részletes filmográfia), melyek Bános munkája kapcsán számonkérhetõek. A legnagyobb különbséget itt is a formára vonatkozó döntés képviseli, hiszen Bános sem tesz mást, mint a Filmintézet kötetének töredezett, dokumentarista formáját szerkeszti át a számára szimpatikusabb regényes stílusba, melynek következtében a kibontakozó életrajz olvasmányosabban, zökkenõmentesebben tárul az olvasó elé. Sajnos azonban e formában sem teljesült a koherens életmû létrehozása, példa erre a már említett párhuzamos szálak (színpad – mozi) egy kézben tartásának sikertelensége. A ’87-es könyv külön fejezetet szentel az életrajznak, a kortársak idézeteinek, az önéletíró Kabosnak stb., illetve szakírók tanulmányai is helyet kapnak a kötetben, köztük egy rövid Bános-írás,7Bános Tibor: Nézzük Kabost… In: Kabos Gyula. pp. 352-360., (korábban megjelent: Film Színház Muzsika, 1978. július 1.) mely mind stílusában, mind tartalmát tekintve visszaköszön az elemzett összegzõ mûben. Örök szabály, miszerint egy poén kommentálása gyakran farag annak érdemeibõl, ezért a jubileumi kiadás nem esett ebbe a Bánossal gyakran elõforduló hibába, és Kabos-viccek, illetve „Részletek színmûvekbõl” címû fejezetei révén valódi szórakozást jelentenek az olvasónak. A könyvek külalakjának különbségei is a korábbi munka javára billentik a mérleget (számos kép, dokumentum, fakszimile), azonban ezért feltehetõleg nem a szerzõ okolható, mindennek szimplán anyagi okai lehettek.
Micsoda színész! – kiáltottak fel minduntalan kritikusai is, akik – […] – arra is kísérletet tettek, hogy szavakba öntsék, láthatóvá tegyék azt, ami voltaképpen megfoghatatlan: leíró módon közelítettek teljesítményeihez. Ez azonban csak kivételes esetekben sikerülhetett, mivel a színészi bravúrt egy másik – írói – bravúrral lehetett csak kifejezni.” (pp. 140–141.) Az utóbbi passzus, mely a korabeli kritikusok nehéz helyzetére utal, a könyv tanulmányozása során sokáig visszhangozhat az olvasó fülében, csakhogy immár a szerzõre vonatkoztatva.


Jegyzetek:



1. pl. a Nyitott Szem sorozatban Dominique Auzel: Alfred Hitchcock. Pécs: Alexandra Kiadó, é.n., vagy a Gondolat Kiadó „Szemtõl szemben” rendezõi válogatására is gondolhatunk.
2. Ezt szerencsés esetben nem életrajznak nevezik (mert nem az), pl. Bikácsy Gergely: Bunuel-napló. Budapest: Osiris Kiadó, 1997.
3. A hivatkozás nélküli idézet – noha minimális, azaz írásjelet tévesztõ – pontatlan ismétlése írói öngól, mely a továbbiakra nézve a hitelességet illetõen gyanút kelthet az olvasóban: pl. „Jött a világháború! Húszéves sem volt! De ment magától!” (p. 15.) „Jött a világháború! Húszéves sem volt. De ment magától!” (p. 96.)
4. Noha a Pestre érkezõ színész debütálására a Király Színházban mûsoron lévõ, a késõbbi karriert anticipáló címû operettben nyílt mód (A mozikirály).
5. Ráadásul: a 155. oldalon 1929. szeptember 19-re tevõdik e jeles esemény, ezzel szemben a 194. oldal adata: „1929. szeptember 20-án a Kossuth Lajos utcai Fórum moziban nálunk is megszólalt a film.” Természetesen az eltérés minimális, sõt lényegtelen, de mégis felébreszt egy gondolatot, miszerint (és ez nagyjából magyarázatot ad a kettõs szál kezelhetetlenségének írói problémájára is) az elõadás modorával ellentétben az életrajz megszerkesztettsége hadilábon áll a linearitással. Még ez sem lenne baj, kár az ilyen árulkodó hibákért. Ugyanezt a negatív hatást érik el a könyvben rejlõ önismétlõ idézetek is, melyek újbóli elõfordulásuk során nem reflektálnak korábbi kontextusukra. (pl. a 14. és 26.oldal „krétafelirat-sztorija”, ill. a 3. végjegyzet története Kabos tollából).
6. Cenner Mihály et al.: Kabos Gyula, 1887–1941. Születésének századik évfordulójára. Budapest: Magyar Filmintézet, 1987.
7. Bános Tibor: Nézzük Kabost… In: Kabos Gyula. pp. 352-360., (korábban megjelent: Film Színház Muzsika, 1978. július 1.)