Aktuális Metropolis Témakörök Szerzõink Linkek
   Belépés in English
Keresés az adatbázisban     
Szerző: Orosz Anna Ida| Felviteli dátum: 2016. 03. 31. | Típus: Cikk, tanulmány | Témakör: Magyar animáció | Megjelent: Metropolis - 2015 / 3 - Magyar animáció

Bevezető a magyar animációról szóló összeállításunkhoz

Az elmúlt években századik évfordulóját ünneplő magyar animációs filmművészet kortárs munkáit felfokozódott érdeklődés övezi, mely alapján nem túlzás egy új aranykor kezdetéről beszélni. Jelzik ezt az elmúlt évek animációs sikerei (az olyan diplomafilmek, mint a Nyuszi és Őz, vagy a lapszám hátlapján is egy képkocka erejéig felvillantott Symphony no. 42 által felhalmozott jelentős fesztiváldíjak és A kategóriás fesztiválpremierek), valamint a magyar animáció első aranykorának, az 1970-es, 1980-as évek gazdasági alapját jelentő televíziós sorozatgyártás újbóli beindulása. Időszerű tehát, hogy e minőségileg és mennyiségileg is felívelőben lévő filmgyártási korszak kezdetén a Metropolis egy teljes lapszámot szenteljen a szaktudományos diskurzusban különösképp alulreprezentált magyar animációs filmnek. Az e lapszám végén található bibliográfia alapján látható, hogy a magyar animációs filmről szóló tudományos igényű, esztétikai és történeti vonatkozásokat is tárgyaló, a Metropolis lapszámához hasonló, átfogó szöveggyűjtemény utoljára a nyolcvanas évek elején látott napvilágot. Ugyanakkor a magyar animációra fókuszáló kortárs tudományos érdeklődés nem előzmény nélküli.  Az elmúlt években a magyar animáció két meghatározó alkotói oeuvre-jét bemutató monográfia is napvilágot látott: így a Kovásznai György festészeti és filmes életművének szentelt album és a Macskássy Gyula közel négy évtizedet felölelő hagyatékát feldolgozó monografikus tanulmánykötet; valamint előkészítés alatt áll az e lapszámban szerzőként is részt vevő Varga Zoltán a magyar animációs film történetét és irányzatait feltérképező többéves posztgraduális kutatási eredményeinek publikációja.

A lapszámban közölt szövegek két fő irányban vizsgálódnak: egyfelől a magyar animáció kezdeti időszakának kevésbé ismert és újonnan felfedezett életművekre, másfelől az állami filmgyártás során a Pannónia Filmstúdió égisze alatt született filmek műfaji, formai elemzésére fókuszálnak. Noha a harmincas évek elejéig csak elszórtan találkozunk animációs technikát alkalmazó filmes kísérletekkel, Orosz Márton szövege (Kommersz spektákulum vagy avantgárd utópia?) a második világháború előtti hazai vizuális kultúrát gazdagító „trükkfilmek” alkotóinak gazdag interperszonális hálóját részletes levéltári kutatómunkával, valamint a korabeli sajtó alapos feltárásával sikerül feltérképeznie. A korai magyar animációs filmekben közös, hogy alkotóik képzőművészek voltak, akik ugyan „virtuóz rajztudással rendelkeztek”, az animációs filmet autodidakta módon sajátították el, így technikai tudás nélkül csupán egy-egy film erejéig tettek kitérőt az animációs film területén.

A korai magyar animációsfilm-kísérletek után Gerencsér Péter tanulmánya (A Kiskakas előtt) az első professzionálisan működő magyar animációs filmműhely, a Macskássy Gyula nevével fémjelzett magánstúdió reklámfilmjeinek transznacionális szemüvegen keresztül történő vizsgálata. Gerencsér – Oroszhoz hasonlóan – arra a következtetésre jut, hogy az 1930-as, 1940-es évekbeli magyar animációs reklámfilm a külföldre távozott művészek által kiépített transznacionális hálónak köszönhetően, még ha szűkös korlátok közt is, de képes volt magába oltani az európai tendenciákat.

Varga Zoltán (Huszonnégy kocka mese másodpercenként) az államosítás utáni, már mennyiségileg is csúcsra járatott filmgyártás egyik legfontosabb filmtípusát, az 1973-tól megjelenő egészestés animációs filmeket vizsgálja a bennük megjelenő meseiség radikálisan eltérő megjelenési formái szerint. Dolgozata három kanonikus mű, Dargay Attila Lúdas Matyi, Jankovics Marcell Fehérlófia és Nepp József Hófehér című filmjének részletes elemzése alapján három, a magyar animációs stílus egészére kivetíthető alapvető fogalmazásmódot különít el egymástól, a klasszikus, az ornamentikus és a karikaturisztikus rajzanimációt.

A mindenki által jól ismert animációs mozifilmeken túl Orosz Anna Ida írása (Lerajzolt hétköznapok) a magyar animáció egy kevésbé ismert és meglehetősen hibrid formai jellegzetességeket mutató filmtípusával, az animációs dokumentumfilmmel foglalkozik.  Az elsősorban Kovásznai György „anima veritéivel” és Macskássy Katalin gyerekek által készített, szociografikus rajzfilmjeivel fémjelezhető alkotói praxisok a hetvenes évek magyar filmművészetében újdonságként ható fikciós dokumentarizmus rajzfilmes változatai, melyek az animációs és az élőszereplős filmforma közti lényegi technikai és formai különbségekre is reflektálnak.
Fontos látni, hogy noha a tanulmányok egymástól eltérő korszakokra, illetve filmtípusokra koncentrálnak, mindegyikük a magyar animáció egészének komplex összefüggéseire és korszakokon átívelő jellegzetességeire is felhívják a figyelmet, így képesek a jelenkori tendenciákra is rámutatni. Míg a harmincas-negyvenes évek animációs reklámfilmjei, ahogy Gerencsér Péter fogalmaz, a hatvanas-hetvenes évek „új vizuális nyelvet kereső animációs gyakorlatai számára készítette elő a talajt”, addig a Varga Zoltán által a hetvenes-nyolcvanas években készült egészestés filmekben kimutatható stilizációs formák a rendszerváltás utáni magyar animációban is érvényesek; továbbá a magyar animációban meglévő dokumentarista hagyományok, valamint a közelmúlt nemzetközi trendjeiben is erősödő animációs dokumentumfilmek jelenléte a kortárs magyar animációra is hatással vannak.

Reméljük, hogy a magyar animációs filmekről szóló, itt megkezdett, illetve hosszú kihagyás után folytatott tudományos diskurzus folytatódni tud, amelyben már a jelenkor animációs filmjei is reprezentatív módon tudnak megjelenni.

 

Orosz Anna Ida

az összeállítás vendégszerkesztője