Oliver, Mary Beth – Hartmann, Tilo

A jelentésteli élmények szerepének vizsgálata a „jó filmekben”*


Az, hogy egy filmet „jó film”-ként jellemzünk, nagyon sok dolgot jelenthet – többek között lehet, hogy nagyon magas színvonalú, vagy egy igazi „klasszikus”, vagy nagyon emlékezetes volt. Ugyanakkor a társadalomtudományi közösség (pl. kommunikációtudományok, médiapszichológia) a „jó film” fogalmát jellemzően a vélhetően hedonista motivációk által irányított közönség perspektívájából értelmezi. Ám ennek a jellemzésnek nyilvánvalóan ellentmond számos filmes példa, amelyeket széles körben különösen értékesként vagy figyelemre méltóként ünnepeltek, de hedonisztikus értelemben véve egyáltalán nem voltak „kellemesnek” mondhatók (pl.: Schindler listája [//Schindler’s List//, Steven Spielberg, 1993], Egy csodálatos elme [//A Beautiful Mind//, Ron Howard, 2001]). Ebből következően az újabb kutatások a jelentésteli filmélmények közönség általi elismerésének fényében további jellemzőket is figyelembe vesznek a jó filmek meghatározásánál. Azonban ennek a korai szakaszban levő munkának még azonosítania kell a specifikus ábrázolási típusokat, a narratív „tanulságokat” vagy a közönség felfogását arról, hogy mi is a jelentést hordozó. Ennek következtében jelen tanulmány célja, hogy bemutassa azokat az eredményeket, melyek első lépésben a „jelentésteli” filmes élmények konceptualizálására irányulnak.

 

A hedonizmus elmélete a szórakoztatás pszichológiájában

A szórakoztatás pszichológiája relatíve új a média és tömegkommunikáció más társadalomtudományi elméleteihez képest, bár az elmúlt néhány évtizedben erőteljes érdeklődés kísérte, ami számos széles körben idézett (és általánosan elismert) elméleti keretet hozott létre, melyek mentén értelmezték az egyének választásait és élvezeti szokásait a szórakoztatóiparban.1

Például az egyik legnagyobb hatású elmélet a hangulatmenedzsment-elmélet2, amely azt feltételezi, hogy az egyéneket a médiatartalmak (beleértve a filmeket) választásában, legalábbis részben, a pozitív hangulat fenntartására (vagy növelésére) és a negatív hangulat csökkentésére (vagy enyhítésére) irányuló hedonisztikus vágy vezérli. Ennek eredményeként az egyének várhatóan olyan szórakozást választanak, mely félbeszakítja a negatív érzelmi állapotok feletti rágódást, megteremti az arousal optimális szintjét (pl.: nem túl stresszes vagy unalmas), és legfőképpen inkább pozitívan értékelt tartalmakat jelenít meg.3

A nézői élvezet diszpozíciójának elmélete egy további nagyhatású teória a szórakoztatás pszichológiájában, hasonló a hangulatmenedzsment-elmélethez abban a tekintetben, hogy a pozitív érzelmekre helyezi a hangsúlyt.4 Pontosabban a diszpozícióelmélet azt állítja, hogy a szórakoztató média fogyasztásából származó kielégülés leginkább abban a metszéspontban helyezhető el, amit a nézők éreznek a főbb szereplők iránt, és amit a szereplők végső soron átélnek az elbeszélés folyamán. Egyszerűen fogalmazva, akkor várható a legnagyobb élvezeti érték, ha a szimpatikus és kedvelt főszereplő pozitív kimenetelt tapasztal meg, és a nem kedvelt szereplők negatív végeredményt könyvelhetnek el. Ezzel ellentétben szomorúság várható, ha a kedvelt szereplő szenved és a nem kedvelt diadalmaskodik.5

Bár mindkét elméletnek van empirikus alátámasztottsága számos különböző típusú szórakozási formát vizsgáló tanulmányból, a hedonizmus feltételezése – az élvezet központi szerepe és a pozitív érzelmekre helyezett hangsúly mint a „jó” szórakozás központi elemei – sok fejtörést okoz annak a paradoxonnak a fényében, hogy sok néző nézi és élvezi a szomorú filmeket.6 Ennek értelmezésére a tudósok számos potenciális magyarázatot vettek figyelembe, beleértve azt is, hogy a szomorú tartalom talán azért jutalmazó, mert lehetővé teszi az empátia gyakorlását7, végső soron katartikus8, megengedi a nézőknek, hogy növeljék önértékelésüket a náluk tragikusabb helyzetbe került emberekkel való összehasonlítás révén9, illetve segít az egyéneknek a saját problémáikkal való megküzdésben.10 Ezeknek a magyarázatoknak a többsége arra mutat rá, hogy a nézők nyernek valamit a szomorú filmekből, ami talán nem teszi az aktuális élményt örömtelivé, de fontosnak és hasznosnak tűnik hosszú távon.

 

A jelentésteli filmélmények elismerése

A csak hedonista alapú motivációk és kielégülések feltételezésén túl a szórakozás élményének megértésében a tudósok kezdik azt sugallni, hogy további élvezeti források szükségesek a szórakozás teljes spektrumának (beleértve például a tragédiát és a komor filmeket) megragadásához. Grodal például amellett érvel, hogy a tragédiák és melodrámák nézői dolgoznak azon, hogy képesek legyenek megbirkózni a kudarccal és a halállal az elfogadáson és a szubmisszión keresztül.11 Oliver és Raney12 azt állítja, hogy a nézői választás időnként az eudaimonikus megfontolásokhoz hasonló motivációkat tükröz, amelyeket a mélyebb belátás, a mérlegelés és az életcélokra való reflektálás jellemez.13 Ezen a lencsén keresztül nézve a szomorú filmek választása önmagában talán nem a szomorúság átélése iránti különös vágyat tükrözi, hanem annak a törekvésnek a jelzője, hogy szemlélődőbb, megrendítőbb vagy az emberi állapotokkal kapcsolatos jelentésekre és kérdésekre reflektáló szórakozást válasszunk.

Továbbá a szomorúságot sem tekinthetjük csupán az egyetlen érzelmi válasznak a jelentéssel bíró vagy kontemplatív élményekkel kapcsolatban. Az olyan filmek, mintától és korcsoporttól függetlenül, amelyek úgy tűnik, hogy kielégítik az eudaimonikus igényeket, láthatóan vegyes érzéseket váltanak ki, amelyeket jobban körülírhatunk olyan kifejezésekkel, mint megrendítő élmény, gyöngédség, megindultság vagy megérintődés, vagy olyan kognitívabb jelzőkkel, mint például szemlélődő, introspektív vagy meditatív.14 Bár ezeknek a „jelentésteli” érzéseknek a megtapasztalása gyakran hordozza a szomorúság mellékízét, olyan pozitív érzések egyidejű átélésével is társul, mint az öröm és a boldogság.15

Ennek megfelelően természetesnek tűnik, hogy az „élvezet”-terminus nem igazán írja le a nézők jelentésteli élményeit, amelyekhez kevert érzelmek társulnak. A nézők aligha mondanák, hogy élveztek egy olyan filmet, mint Az élet szép (La vita e bella, Roberto Benigni, 1997). Mégis sok néző azt gondolja, hogy ez egy jó film. Az eudaimonikus vagy jelentésteli élmények – amik akkor következnek be, mikor a nézők olyan filmeket néznek, mint Az élet szép – értékelése jobban leírható a „méltányolás”, mint az „élvezet” szóval. Nemrégiben Oliver és Bartsch konceptualizálta és operacionalizálta a méltánylás fogalmát, mint „a mélyebb jelentés percepciója, a megindultság érzése és az élmények által kiváltott gondolatok és érzelmek elaborációjára irányuló motiváció”.16

A méltánylás úgy tűnik, hogy olyan műfajokhoz társul, mint a drámák, szomorú filmek, sőt a dokumentumfilmek, sokkal inkább, mint a komédiákhoz, románcokhoz, vagy a thrillerekhez.17 Ugyanakkor Oliver és Bartsch úgy találta, hogy sok specifikus film esetében az egyének többször a méltánylás és az élvezet egyaránt magas szintjéről számoltak be, ami arra mutat rá, hogy ezek a válaszok nem ellentétes reakciók, hanem inkább olyan különböző dimenziókat jelenítenek meg, amelyek együttesen is előfordulhatnak. Érdekes módon úgy tűnik, hogy mind az élvezet, mind a méltánylás kiemelkedően hozzájárul a filmek pozitív értékeléséhez. Láthatóan arra is alapvető hatással vannak, hogy egy film tartós benyomást gyakorol-e a nézőkre.

Nem mindenki egyformán méltányolja azokat a filmeket, amelyek jelentésteli élményeket és kevert érzelmi állapotokat nyújtanak. Egyes nézők preferenciái sokkal közelebb állnak a hedonista megfontolásokhoz, amit a szórakoztatáspszichológiában eddig is leginkább feltételeztek. Ugyanakkor mások sokkal általánosabb és tartósabb preferenciákkal rendelkeznek az olyan szórakozások iránt, amelyek a puszta élvezet érzésén túl a méltánylás érzését is kiváltják. Ezzel az érveléssel összhangban az eudaimonikus motivációk sokkal erősebbek azon nézők között, akik magasabb pontszámot érnek el a megismerés iránti szükséglet, az élet értelmének keresése és a reflektivitás mérőeszközein. Ezzel szemben a hedonista motivációkat az olyan személyiségjellemzők jósolják be, mint a játékosság, az optimizmus és a humor.18

Összefoglalásul elmondható, hogy a legutóbbi kutatások terjeszkedni kezdtek a szórakoztatáspszichológia jelenlegi hedonista fókuszán túlra. Ez az újabb megközelítés a médiapszichológián belül azt sugallja, hogy az élvezetszerzés mellett az egyének az értelem megtapasztalása érdekében is néznek filmeket. A méltánylás eudaimonikus érzéseinek megtapasztalása nem a hedonista élvezet ellentéteként írható le, hanem inkább a filmélmény további dimenzióját képviseli. Ez a dimenzió egyes műfajokban általánosabbnak tűnik, mint másokban, inkább vált ki szívszorító és gyöngéd reakciókat, amelyekhez kevert érzelmek társulnak, és gyakoribb az olyan nézők között, akik hajlamosabbak a nagyobb reflexióra és introspekcióra. Annak ellenére, hogy a „jelentésteliség” sajátos természetét a nézők számára ez az irodalom még nem vizsgálta specifikusan, alapvető ennek a fontos és mély kielégülést nyújtó nézői reakciónak a megértéséhez.

 

A jelen megközelítés: a jelentésteli nézői élmények vizsgálata

A jelen megközelítés alapvető érve az, hogy a moziba járók akkor tapasztalnak meg jelentésteli élményeket, ha jobban megértik saját életüket. Feltételezzük, hogy az emberek többségének alapvető szükséglete, hogy életét megfelelő komplexitásban értse meg és konzisztens történetté alakítsa.19 „Az életet akkor érezzük értelmesnek, ha a triviálison és a pillanatnyin túlmutató jelentőséget élünk át, úgy érezzük, hogy célja van, vagy olyan koherenciával bír, ami felülemeli a káoszon.”20 Például a társas-kognitív fejlődésre és érettségre vonatkozó kutatások azt sugallják, hogy sok ember érzi jónak az életét, és nem egyszerűen azért, mert élvezetes, hanem mert sikerült értelmileg gazdag és konzisztens perspektívákat kialakítaniuk az életükről.21 Ennek megfelelően, szemben a hedonista élvezetekkel, és még inkább a tragédia fényében, az emberek nagyra értékelik, ha bölcsebb és érettebb személyekké válhatnak, mert fejleszteni tudják a képességeiket úgy, hogy „fogalmi absztrakciókat alkossanak a saját életükről.”22

Ezzel az érveléssel összhangban feltételezzük, hogy azok a filmek, amelyek jelentésteli élményeket nyújtanak, azért érintik meg és indítják meg a nézőt, mert az emberek személyes élettörténetéhez kapcsolódnak, és fokozzák a nézők tudatosságát életük alapvető kérdéseiben értékeiket tekintve. Hasonlóképpen, azoknak a filmeknek, amelyek jelentésteli pillanatokat nyújtanak, gondolatébresztőnek is kell lenniük, mivel az emberek élettörténetének módosítását vonhatják maguk után – új, releváns információt adhatnak a nézők szelf-narratívumaihoz, szélesíthetik a látókörüket, megmutathatják nekik, hogy mi fontos igazán az életükben, vagy megnyugvást hozhatnak abszurd vagy tragikus helyzetekben. Ennek megfelelően a moziba járók átélhetnek jelentésteli pillanatokat, ha a film segít nekik abban, hogy a saját életüket komplexebben vagy tisztábban lássák, és talán éppen amiatt értékelik az ilyen filmeket pozitívan, mert fontos tanulságokra tanítanak. Ugyanakkor az is hihető, hogy legalább néhány néző (például olyanok, akik az életben célt keresnek, vagy erős szükségét érzik a megismerésnek) nagyra értékeli az efféle szemfelnyitást, nemcsak akkor, ha az élet felemelő részleteit mutatja, hanem akkor is, ha fájdalmas vagy kellemetlen belátásra vezet.

Egy tökéletesebb perspektíva megszerzése az emberi élettel kapcsolatban lehet élvezetes, de akár zavaró vagy stresszkeltő is. Ezzel összhangban a moziba járók jelentésteli élményei láthatóan erősen kötődnek azokhoz a szituációkhoz, amikor krízishelyzetben látnak más embereket. Az emberi életút, a tragédiák és a küzdelmek bemutatása ugyanis erősen informatív lehet. Miközben jelentésteli élményeket élnek át, a nézőkben tudatosulhatnak az emberi élet vagy a saját privát életük kellemetlen tényei. Megérthetik, hogy az élet múlandó és tökéletlen, destruktív és kaotikus, és távol van minden elméleti ideáltól. Más szóval tisztán láthatják a kijózanító valóságot az emberi viszonyokról, ami valószínűleg negatív érzelmeket indukál. Az olyan kevert érzelmek, mint például a nosztalgia23 vagy a pátosz24 az emberi élet múlandóságával kapcsolatos megnövekedett tudatosságra építenek. Hasonlóan kényelmetlen felismerések társulhatnak a félelemmel vegyes tisztelet érzéséhez.25 Az egyének kicsinek és enyhén rémültnek érezhetik magukat, amikor erős vezetőkkel, föléjük tornyosuló építészettel, határtalan tájakkal vagy a természet hatalmával néznek szembe a moziban. Ennek megfelelően a jelentésteli élmények negatív érzelmeket válthatnak ki, mert általánosságban szembesítenek az élet tökéletlenségeivel vagy specifikusan a saját életünkkel.

Úgy tűnik, hogy a jelentésteli élményeket pozitív érzelmek is kísérhetik. Azt feltételezzük, hogy a jelentésteli élmények két okból váltanak ki pozitív érzelmet.26 Először, miközben a néző jelentésteli élményen megy keresztül, tudatába kerülhet az emberi élet néhány alapvető aspektusának. Az emberi viszonyok – az életnek a maga teljes valóságában való – alapvető megértése lehetővé teszi számukra, hogy felülemelkedjenek saját életükön, és perspektívába helyezzék személyes élettörténetüket.27 Például az emberekben tudatosulhat, hogy az életük egy nagyobb egyetemes rendszer része.28 Az ilyen transzcendentális tudatosság pozitív élményként élhető meg, mert megnyugvást nyújthat, és segíthet abban, hogy elfogadják élettörténetük hiányosságait és ellentmondásait.

Másodszor, a nézők tudomást szerezhetnek az emberi élet alapvető pozitívumairól is. Például a drámai vagy romantikus filmekre általában jellemző az olyan főszereplő, akinek küzdelmek árán sikerült legyőznie a válságot. Ennek megfelelően a nézők jobban megértik az emberi élet jellemző erényeit és erősségeit, egy sokkal optimistább vagy inspirálóbb irányba változtathatják meg a nézőpontjukat az emberiségről, és ez az információ felemelő lehet.29 Ugyanakkor a nézők jobban megérthetik, hogy mi számít igazán az élet(ük)ben. Mind a személyes élet tragédiáitól vagy abszurd mozzanataitól való megszabadulás, mind pedig az emberi élet jó dolgainak tudatosabb megértése kiválthat pozitív érzelmet.

 

Módszerek

A jelentésteliség nézői koncepciójának feltárására online kutatást végeztünk, amely erősen támaszkodott nyitott végű kérdésekre. Ezek a kérdések lehetővé tették a résztvevők számára, hogy szabadon kifejthessék a gondolataikat a filmek jelentése és az élvezet vonatkozásában, hogy bővebben indokolhassák véleményüket, és hogy részletesen leírhassák az élvezetes vagy jelentésteli filmek nézése közben átélt érzelmi válaszok típusait. Specifikusan azt feltételeztük, hogy az egyénnek a jelentésteli filmélményekkel kapcsolatos percepciói olyan témákat tükröznek, amelyeket relevánsnak tartottak a saját életükre vonatkozóan. Célunk volt, hogy lehetővé tegyük a válaszadók számára, hogy szabadon megfogalmazzák ezeket a témákat, valamint azokat a specifikus tanulságokat, amiket az általuk nagyra értékelt filmekből elvittek magukkal. Megpróbáltunk árnyaltabb képet kapni a nézőknek a film nézése során tapasztalt pozitív és negatív érzelmeiről. E célból vizsgálatunk elsődleges adatai a résztvevőktől származó filmtémák és érzelmi válaszok nyílt végű leírásai voltak. A személyek megneveztek és bemutattak vagy egy olyan filmet, amely különösen élvezetes volt a számukra, vagy egy olyat, amit különösen jelentéstelinek találtak.

 

Résztvevők és eljárások

A kutatásban 271 diák vett részt (38,4 % férfi), akiknek az életkora 17 és 26 év közötti, és nagy létszámú egyetemi kurzusok hallgatói az Egyesült Államok északkeleti részén. A kutatás olyan kísérleti elrendezést alkalmazott, amelyben a résztvevőket véletlenszerűen osztották be vagy abba a kísérleti feltételbe, amelyben számukra különösen jelentésteli filmeket, vagy abba, amelyikben különösen élvezetes filmeket neveztek meg, és írtak róluk. A hallgatók URL-t kaptak a kérdőívekhez az órák alatt, illetve e-mailen keresztül, és körülbelül két hét állt rendelkezésükre a kitöltésre meghatározott mennyiségű extra kreditpontért cserébe. A résztvevők az általuk kiválasztott napszakban és helyszínen tölthették ki a kérdőívet.

Eszközök

A kérdőív első része kvantitatív háttér mérőeszközök sorát tartalmazta, amelyek egyéni különbségeket mérnek; ezek nem képezik a jelen cikk tárgyát. Jelen tanulmány elsődleges érdeklődésébe a kérdőívnek az a része tartozik, amely a hallgatóknak a filmmel kapcsolatos válaszait tartalmazta. Ebben a részben a résztvevők egyik felét arra kértük, hogy nevezzenek meg egy filmet, amit különösen jelentéstelinek találtak, a másik felét pedig arra, hogy egy különösen élvezetes filmet. Azután arra kértük a résztvevőket, hogy adják meg a film címét és jellemző műfaját/műfajait. A műfajok listáját mi biztosítottuk számukra, ami tartalmazta a dráma, a szomorú/könnyfakasztó, a klasszikus, a dokumentum, a komédia, a románc, az akciófilm, a thriller, a horror és a tudományos fantasztikus kategóriákat.

Miután megnevezték és beazonosították az általuk kiválasztott filmet, a résztevőknek egy sor nyitott végű kérdést tettünk fel, amelyek a vizsgálatunk fókuszát tükrözték. Hogy előfeszítsük a filmre való élénk emlékezést, az első kérdés, amit feltettünk a résztvevőknek az volt, hogy próbáljanak meg visszaemlékezni a filmre, amennyire részletesen csak tudnak, és írjanak le legalább egy jelenetet a filmből, amelyet különösen fontosnak gondolnak. A következő két kérdés azt volt hivatott felmérni, hogy a résztvevők milyen alapon választották ki a megnevezett filmet, mint olyat, amelyet jelentéstelinek/kellemesnek tartanak. A résztvevőket megkértük, hogy adjanak magyarázatot arra, miért nevezték meg a filmet különösen jelentésteliként/élvezetesként, és ismét próbáljanak minél részletesebben írni, utaljanak bármelyik specifikus jelenetre, amit különösen jelentősnek tartottak. A további kibontás elősegítésére a résztvevőket arra kértük, hogy írjanak érveket, amiket abban az esetben alkalmaznának, ha meg kellene győzniük egy barátot, hogy nézze meg a filmet.

A film megnevezésére vonatkozó általános, alapvető motivációkat körbejáró kérdések mellett további kérdéseket alkalmaztunk, hogy betekintést nyerjünk a jelentésteli/élvezetes filmélményekkel összefüggő sajátos jellemzésekbe és nézői válaszokba. Először is a résztvevőket megkértük, hogy reflektáljanak az általuk megnevezett filmre, és írják le átfogó témáját vagy a tanulságokat, amiket a filmnézés alatt megtanultak. Majd arra kértük őket, hogy írják le az összes érzést és érzelmet, amit a megnevezett film nézése alatt tapasztaltak. Végül arra kértük őket, hogy reflektáljanak rá, és írják le, vajon miért gondolják, hogy átélték azokat az érzelmeket, amiket az előző kérdésre leírtak.

 

Előzetes/leíró elemzés

A nyíltvégű válaszok elemzése előtt először egy általánosabb leíró elemzést folytattunk le annak érdekében, hogy megvizsgáljuk a résztvevők által megnevezett filmek mintáját, és hogy feljegyezzük a nagyobb eltéréseket a résztvevők által megnevezett különösen jelentéstelinek vagy kellemesnek talált filmtípusok között.

A teljes minta által megnevezett filmek tekintetében talán nem meglepő, hogy a résztvevők olyan filmeket neveztek meg, amelyek éppen akkor vagy a közelmúltban voltak népszerűek, ezért valószínűbben emelkedtek ki. Az összes résztvevőt tekintve, a Szerelmünk lapjai (The Notebook, Nick Cassavetes, 2004) (N=13) és az Avatar (Avatar, James Cameron, 2009) (N=10) voltak a leggyakrabban megnevezett filmek. Ezeket követte a Szív bajnokai (The Blind Side, John Lee Hancock, 2009) (N=9), a Másnaposok (The Hangover, Todd Phillips, 2009) (N=9) és a Kedves John (Dear John, Lasse Hallström, 2010) (N=8). A populáris kínálatból fakadó bizonyos egyezések ellenére fontos megjegyeznünk, hogy a 271 résztvevőből álló minta 152 különböző filmet nevezett meg, ami azt sugallja, hogy jelentős eltérés van abban, hogy az egyének mit tartanak jelentéstelinek/élvezetesnek.

A filmcímeket leíró műfajok elemzése azt mutatta, hogy a leggyakrabban a drámákat (44,3%) és a komédiákat (40,6%) jelölték meg, ezeket követték a szerelmes filmek (34,3%) és a szomorú filmek (29,5%). A fennmaradó műfajok a filmek kevesebb, mint 30%-át jellemezték, és a horrorfilmeket jelölték meg legkevesebbszer (1%). Előzetes feltételezéseink szerint a jelentésteli filmeket megnevező résztvevők nagyobb hányada adja a dráma (60,5%) vagy szomorú film (46,8%) műfaji megjelölést, összehasonlítva azokkal a résztvevőkkel, akik élvezetes filmet neveztek meg (dráma 30,6%, szomorú film 15,0%). Hasonlóképpen a komédiákat gyakrabban nevezték meg az élvezetes (59,9%), mint a jelentésteli (17,7%) kísérleti feltételben. Azonban érdekes módon megközelítőleg azonos számú résztvevő azonosította a jelentésteli (29,9%) és az élvezetes csoportban (38,8%) románcnak a filmjét. Ezek az eredmények együttesen azt sugallják, hogy habár van bizonyos tendencia arra, hogy egyes filmes műfajokat jelentéstelibbnek, míg másokat élvezetesebbnek találjunk, nincs teljes megfelelés a műfajok és a nézők által átélt öröm között, mivel egy adott műfaj, mint például a komédia vagy a dráma, megélhető kellemesként vagy jelentésteliként, vagy mindkettőként is. Ténylegesen bizonyos specifikus filmcímeket, mint például a Szerelmünk lapjai, mindkét kategóriában gyakran megjelöltek.

 

Filmtémák és levont tanulságok

Kutatásunk átfogó elvárása az volt, hogy az egyének olyan mértékben írjanak le különösen jelentéstelinek filmeket, amennyire úgy észlelték, hogy az új belátásokra vezetett az élet céljára vonatkozóan – eszközként szolgálva a humán tapasztalat fontos tényezőinek a megvilágítására, annak hangsúlyozásához és elkülönítéséhez, hogy mi értékes és mi nem az emberi létezésben, valamint hogy elősegítsék a mélyebb megértést vagy belátást az emberi viszonyok megmagyarázhatatlannak tűnő, zavarbaejtő és abszurd voltába. Emiatt az elemzést azzal kezdtük, hogy megvizsgáltuk a nyitott végű kérdésekre adott leírá-sokat a visszatérő filmtémákról, amelyeket a résztvevők a specifikus filmcímek megnevezésének indoklásában adtak; azokról a hipotetikus magyarázatokról, amelyekben egy barátjukat győzték meg arról, hogy nézze meg a filmet, továbbá a megnevezett film legfőbb tanulságairól. Azonosítottuk azokat a témákat, amelyek a jelentésteli (versus élvezetes) filmekkel jártak együtt.

Talán a legátfogóbb jelentésteli téma, mely megjelent, az volt, hogy a filmeket olyannak látták, mint amik az élet értékeivel kapcsolatos általános tanulságokba nyújtanak betekintést. Erre vonatkozón a résztvevők úgy jellemezték a jelentésteli filmeket, mint amelyek az élet alapvetően fontos dolgai és a jelentéktelen aspektusai kapcsán egyaránt mélyebb megértést biztosítanak. Például:

Ha eljön Joe Black (Meet Joe Black, Martin Brest, 1998) – „Ez a mozi valóban elgondolkodtatott az élet értelméről és arról, hogy bizonyos dolgok milyen triviálisak.”

Hét élet (Seven Pounds, Gabriele Muccino, 2008) – „Az élet többről szól, mint a mindennapi rutin. Fontos hátralépni és más emberek életét is tekintetbe venni, és hozzájárulni egy másik ember életéhez.”

Bár ez az átfogó téma általában jellemzőbb volt a jelentésteli feltételben, néhány résztvevő válaszában az élvezetes feltételben is megjelent:

Szökőhév [sic!] (Leap Year, Anand Tucker, 2010) – „Az elsődleges, amit ebből a filmből tanultam, hogy az életben igazán az apró dolgok számítanak. A világ anyagias dolgait nem lehet össze se hasonlítani azokkal az apró dolgokkal, amik valakinek nagyon sokat jelentenek.”

Ezzel ellentétben, érdekesség, hogy az élvezetes filmek feltételben a résztvevők által megadott egyik téma annak felismerése volt, hogy hiányzott a tanulság vagy a téma, vagy olyasmit azonosítottak be, ami hétköznapi, földi vagy praktikus helyzetre vonatkozott. Vagyis amikor megkértük a résztvevőket, hogy fejtsék ki a választott film általános tanulságait, sokan egyszerűen azt írták, hogy nem volt téma – a fim célja egyszerűen a szórakoztatás volt. Hasonlóan számos résztvevő megjegyezte, hogy a kellemes filmek sokkal inkább a saját életükről való megfeledkezés, a menekülés eszközei voltak számukra, nem az életre való reflektálásra ösztönözték őket.

Másnaposok – „Nem bírt különösebb jelentéssel a saját életem szempontjából, nem gondolkodtatott el a saját életemről, de egy kellemes élmény volt.”

Sulihuligánok (Old School, Todd Phillips, 2003) – „Nem vagyok biztos benne, hogy mi a tanulsága ennek a filmnek. És szerintem pont ez a lényeg. Ez a film tényleg nem igényel komoly gondolkodási folyamatot. Nem akar inspirálni vagy motiválni. Csak szórakoztatni akar.

Az élet értékének tanulságaira vonatkozó általános metatéma, amely uralkodó volt a jelentésteli filmek leírásaiban, megjelent a kapcsolódó, szűkebb témákban is, amelyek specifikusabban fogalmazták meg a különösen jelentős értékeket az életben. E tekintetben talán a leggyakrabban előforduló téma az emberi kapcsolatok hangsúlyozása volt, a szerelemre, a gondoskodásra és a tartós interperszonális kötelékekre fókuszáló témák. Ez a téma gyakran összekapcsolódott a más emberek segítésével vagy a gondoskodás jelentőségével.

Forrest Gump (Forrest Gump, Robert Zemeckis, 1994) – „Azt mondanám, hogy a film átfogó témája az, hogy nem kell okosnak, gazdagnak vagy híresnek lenned ahhoz, hogy számítson az életed. Ha jó szíved van, és azért élsz, hogy jót tegyél másokkal, akkor minden tettedben megtalálod a jutalmat.”

Út a vadonba (Into the Wild, Sean Penn, 2007) – „Az élet család és szeretet nélkül nem is igazán élet.

A szív bajnokai – „Ennek a filmnek a tanulsága, hogy nézz mélyen a szívedbe, és segíts másoknak magad körül.”

Nulladik óra (The Breakfast Club, John Hugnes, 1985) – „Az emberek különböznek, amennyire csak lehet, de végül mindenkinek szüksége van szeretetre és törődésre.”

Fontos megjegyeznünk, hogy az élvezetes filmek feltételben is írtak a résztvevők az emberi kapcsolatokhoz fűződő témákat, bár ez visszatérően náluk tipikusan a romantikus szerelemhez kapcsolódott, nem pedig a tartósabb vagy komolyabb kapcsolatokhoz.

Valentin-nap (Valentine’s Day, Garry Marshall, 2010) – „Megtanultam, hogy nem mindenkinek van tökéletes szerelmi élete, de az igaz szerelem bárkivel megtörténhet, szóval ne add fel. Csak nevess a rossz dolgokon, és lépj tovább.”

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (How to Lose a Guy in 10 Days, Donald Petrie, 2003) – „Az elsődleges lecke, amit ebből a filmből tanultam, hogy bárki, bármikor szerelembe eshet, sose tudhatod!

Az emberi kapcsolatok fontosságával kapcsolatban az emberi erényességhez és belső szépséghez tartozó témák merültek fel. Itt a válaszadók az erényességhez tartozóan olyan témákat írtak le, mint a bátorság, őszinteség és nagylelkűség – gyakran taglalva a különbséget ezen erények és a jelentéktelenebb külső megjelenés vagy anyagi javak között.

Bagger Vance legendája (Legend of Bagger Vance, Robert Redford, 2000) – „Becsületesség és tisztesség.”

Az elefántember (The Elephant Man, David Lynch, 1980) – „Ez a mozi a belső szépségről és a bátorságról szól, megtanít rá, hogy a lélek egyedi és elpusztíthatatlan, nem számít, hogy a másik ember arca hogyan néz ki, vagy hogy milyen fájdalmakon van túl már az életében.”

Ehhez a témához kapcsolódva, mind a jelentésteli, mind az élvezetes feltételben a résztvevők gyakran megneveztek egy további erényt az emberi kitartásra és a meggyőződés fenntartásának fontosságára vonatkozóan. A mintában ez a téma gyakran tükröződött a teljesítményre, a kemény munkára és a meggyőződésért való küzdelemre való utalásokban. Az emberi kitartás, valamint a meggyőződés fenntartásának fontossága gyakran olyan nyomasztó helyzetek leírásával társult, mint a szegénység, az előítélet vagy a háború.

A boldogság ára (Precious, Lee Daniels, 2009) – „Az elsődleges tanulság az volt, hogy még szerencsétlen körülmények között is hinned kell saját magadban, és felül kell emelkedni azokon a dolgokon, amik megpróbálnak lehúzni vagy mérgezőek az életedben.”

Az élet szép – „Nem számít, hogy mennyi küzdelemmel és nehézséggel nézel szembe, maradj pozitív, csináld a lehető legjobban, és győzedelmeskedni fogsz.”

Gettómilliomos (Slumdog Millionaire, Danny Boyle, Loveleen Tandan, 2008) – „A tanulság, amit ebből a filmből megtanultam, hogy akkor is, amikor az élet igazán nehéz, tudom, hogy ha keményen dolgozom azért, amit el akarok érni, a dolgok jóra fognak fordulni. Csak hitre van szükségem mindenben, amit csinálok.”

Jóllehet a jelentésteli és kellemes filmek tükröztek bizonyos mértékű hasonlóságot az emberi kapcsolatok és kitartás tekintetében, a jelentésteli filmek egyediek voltak abban, hogy kiemelték a fájdalommal, szomorúsággal vagy tragédiákkal kapcsolatos kérdéseket. Vagyis az élvezetes feltételben felmerült témák időnként utaltak az emberi küzdelmekre, de kiemelkedőbb téma volt a teljesítmény vagy a győzelem. Ezzel ellentétben a jelentésteli filmek valószínűbben azonosították az emberi viszonyok részeként a tragikus témákat.

Cinema Paradiso (Cinema Paradiso, Giuseppe Tornatore, 1988) – „Az elsődleges tanulsága vagy témája a filmnek, hogy megmutatja, az élet bizony nem tökéletes, és hogy az életben vannak tragédiák és győzelmek a hosszú út során, amit mindnyájan megteszünk. Bár mindannyian a legjobbat reméljük az élettől, átélünk szomorúságot, és kényszerből megtesszük azt az utat is, amit nem terveztünk – de az élet pont ettől érdekes és szövevényes.”

Holt költők társasága (Dead Poets Society, Peter Weir, 1989) – „Az élet olyan gyönyörű tud lenni, amikor végre megtalálsz valamit, amit szeretsz csinálni, és azt megosztod a körülötted lévő emberekkel. De másrészről az élet annyira kegyetlen.”

Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are, Spike Jonze, 2009) – „Az emberek hibáznak. A hibák, amiket ejtünk, rendkívülivé tesznek minket. A szeretet valami olyasmi, ami a leginkább összefüggéstelen és lehetetlen helyzetekben is csodálatos. A szomorú időkben is mindig van valamiféle remény.”

Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind, Michel Gondry, 2004) – „A tanulság, amit levontam ebből a filmből, hogy az emlékek formálják az embereket, és még ha az emlék fájdalmas is, jobb vele együtt élni, mert lehetővé teszi, hogy tanuljunk belőle és emberként növekedjünk. Ez olyasmi, mint hogy jobb szeretni és elveszíteni, mint egyáltalán sohasem szeretni, olyasmi, mint hogy jobb megélni és tanulni a fájdalmas dolgokból, mint fájdalommentesen élni. Ha csak boldog emlékeid vannak, akkor emberként sosem változol és növekszel, mert nincs rá okod.”

A jelentésteli feltételben az élet mulandóságának tudatosítása volt egy másik hasonlóan egyedi motívum a résztvevők számára. Több válaszadó esetében ez a téma gyakran társult a jelen teljesebb megélésére irányuló motivációval, beleértve az öröm és szomorúság megélését is.

A régi környék (Garden State, Zach Braff, 2004) – „Az élet arra való, hogy megtapasztaljuk a jó és rossz dolgokat, amik történnek. Az érzés képessége része az életünknek. Csak egy életed van, és ez az, amid összességében van a végén.”

A bakancslista (The Bucket List, Rob Reiner, 2007) – „Az elsődleges lecke, amit megtanultam, hogy a legteljesebben kell az életünket élni, és most csináljuk, mielőtt még túl késő.”

Más résztvevők számára az élet egyszeriségének és végességének a tudatosítása egy reménytelibb témában jelent meg, amely az életet mint értékes kincset tükrözte.

Gettómilliomos – „Azt tanultam, hogy ne vegyem az életemet adottnak, és el tudjam képzelni, hogy mennyivel nehezebb is lehetne minden.”

Végszükség (John Q, Nick Cassavetes, 2002) – „Ne vedd adottnak az életedet, és mindig tartsd a szavadat.”

 

A jelentésteli és élvezetes filmekre adott érzelmi válaszok

A résztvevők a nyílt végű leírásban megfogalmazott filmnézéssel kapcsolatos érzelmi válaszainak elemzése egyszerű kvantitatív szövegelemzés alkalmazásával történt annak érdekében, hogy megvizsgáljuk az általuk megtapasztalt alapvető diszkrét érzelmeket a két kísérleti feltételben. Azt is vizsgáltuk, hogy a jelentésteli filmek megtekintése a leírások alapján előhívott-e kevert érzelmi reakciókat és könyörületes vagy gyengéd reakciókat. Mindkét érzelmi válasz érdekes számunkra, mivel ezek különösen relevánsak lehetnek az emberi nehézségekről (human poignancies) való elmélkedések esetében.

Az érzelmi kategóriák kialakításához először Eckman és Friesen kutatását használtuk30, hogy azonosítsuk azokat az alapérzelem típusokat, amelyeket a legrelevánsabbnak gondoltunk, úgymint boldogság (pl.: boldog, örömteli, humoros), szomorúság (pl.: fájdalmas, bánatos, szomorú), félelem (pl.: félő, rettegő, ijedt) és düh (pl.: frusztrált, mérges, őrült). Mindemellett számos tudós – akik már elemeztek médiatartalmakra adott nézői válaszokat – azonosított egy további érzelmi állapotot, amely elkülönül az alapérzelmektől (mint pl. a szomorúság). Olyan szavakat használtak rá, mint a melegség31, a gyengédség32 vagy az emelkedettség33, leírva ezekkel a könyörületesség és kiélezettség élményét vagy a megindultság és megérintődés érzését, amelyek tipikusan mások tapasztalatára vagy jellemző vonására (pl. nehézség legyőzése, erények felmutatása) adott válaszok. Amellett, hogy az alapérzelmekhez tartozó kategóriákat alkalmaztuk, felvettünk egy olyan kategóriát, amit „részvétként, könyörületként” címkéztünk meg, megpróbálva ezzel megragadni további érzelmi állapotokat (pl. empátia, gyengédség, együttérzés, inspiráció). Végül megfigyeltük, hogy bár sok film hív elő elsődlegesen valamely specifikus valenciához tartozó érzelmi választ (pl.: olyan film, mely elsődlegesen pozitív érzelmi válaszokat hív elő), a szakirodalom mégis arra mutat rá, hogy a különösen jelentésteli filmek egyaránt előhívhatnak pozitív és negatív érzéseket.34 Következésképpen a kevert érzések azonosítására Ersner-Hershfield és munkatársai eljárásának módosításával35 kialakítottunk egy kategóriát, amely a boldogság és a szomorúság együttes érzését tükrözi a filmre adott válaszokban.

Az egyes kategóriák kódolására az adott kategória példáit reprezentáló keresőszavakat használtuk, hogy meg tudjuk számolni az adott szó megjelenéseit a filmre adott érzelmiválasz-leírásokban. Például a szomorúságkódot alkalmaztuk akkor is, ha a résztvevő bánatról számolt be a filmre adott válaszában, illetve akkor is, ha sírásról.

Az élvezetes feltétel válaszainak elemzése azt mutatja, hogy a résztvevők nagyobb többsége megnevezte a boldogság érzését (76,9%). A szomorúság, bár sokkal kisebb gyakorisággal, de mégis nagy százalékban szerepelt a válaszok között (39,5%). A maradék érzelmi válaszokat a résztvevők kevesebb, mint 20%-a nevezte meg a kellemes filmre adott válaszként. Ezzel szemben, a jelentésteli filmet megnevezett résztvevőknél a leggyakoribb érzelem a szomorúság (72,6%) volt, jóllehet a boldogság szintén majdnem hasonlóan magas százalékban volt jelen (66,1%). A másik két érzelmi reakció, melyek azonos gyakorisággal szerepeltek (mindegyiket a résztvevők 25%-a említette a jelentésteli feltételben) a düh és a részvét voltak.

Az eredmények alapján az egyik legjelentősebb észlelhető mintázat – túl a boldogság és a szomorúság elvárt mintázatai közötti különbségeken a két filmes feltételben – az, hogy gyakran említették a válaszadók mind a boldogságot, mind a szomorúságot a jelentéstelinek nevezett filmeknél. Annak érdekében, hogy tovább vizsgáljuk azt a lehetőséget, hogy ezek az eredmények a kevert érzelmek jelenlétét tükrözik, további változókat hoztunk létre, melyek a boldogság és a szomorúság négy kombinációját tükrözik: 1. egyik érzés sincs jelen, 2. csak szomorúságot átélők, boldogság nincs jelen, 3. csak boldogságot, 4. vegyes érzelmeket, egyszerre boldogságot és szomorúságot tapasztalók. Az 1. ábra tartalmazza mindkét filmes feltétel esetén ezeknek a kombinációknak a gyakoriságát, megmutatva, hogy a jelentésteli filmek esetében ahelyett, hogy specifikusan szomorúnak vagy melankolikusnak jellemeznék őket, leginkább mind pozitív, mind negatív valenciák jelen vannak. Sőt majdnem a válaszadók fele (49,2%) spontán módon vegyes érzelmekről számolt be.

Szerelmünk lapjai – „Szívmelengető, szerető, inspiráló, szívet tépő, élvezetes, édes, és az élet és szeretet értelme.”

A remény rabjai (The Shawshank Redemption, Frank Darabont, 1994) – „Mialatt néztem a filmet, boldogságot éreztem, szomorúságot, frusztrációt, dühöt és undort.”

Hotel Ruanda (Hotel Rwanda, Terry George, 2004) – „Izgalom, izgatottság, öröm, undor, düh, szomorúság, félelem.”

A másik jelentős mintázat – a jelentésteli filmeket megnevező résztvevők körében – a részvét és a düh gyakoribb említése volt. Sok szempontból ezek a válaszok részben a korábban említett emberi kitartás témáját tükrözik, mivel ezek a narratívák akkor hívták elő a részvét érzését, amikor a főhős igazságtalanság miatt szenvedett, a düh érzése pedig az elnyomás forrásával szemben jelent meg.

A zongorista (The Pianist, Roman Polanski, 2002) – „Nagyon érzelmessé váltam a film nézése közben. Bizonyos részeknél kényelmetlenül éreztem magam, mert sírtam – sírtam a szomorúság és bűntudat miatt (bűntudat a tény miatt, hogy nekem soha nem kellett megtapasztalnom ilyen szörnyűséget, amin ezek az emberek mentek keresztül). Megkönnyebbülést éreztem, amikor a főszereplő túlélte a borzalmakat. Hazafiasságot is éreztem a filmet nézve, és haragot is, látva hogy mit tettek az emberekkel és az országgal.”

 

Diszkusszió

A résztvevők nyíltvégű beszámolóinak elemzése felszínre hozott számos olyan témát, ami a jelentésteliség problémája kapcsán a mozi szerepét hangsúlyozza abban, hogy belátást és iránymutatást nyújt a nézőknek. Legáltalánosabban a különösen jelentéstelinek gondolt filmek nagyobb tudatosságra és érzékenységre ösztönöznek az élet értékes aspektusai kapcsán, illetve mélyebb megértést eredményeznek az élet hétköznapi kérdéseiben, melyeket fontos helyén kezelnünk (általános tanulságok az élet értékéről). Hasonlóképpen a jelentésteli filmekről gyakran beszélünk annak fényében, hogy milyen mértékben világítják meg azokat a kérdéseket, hogy az emberi élet véges (az élet mulandó), és emiatt nem szabad adottnak venni (az élet egy értékes ajándék). Azon túl, hogy ezek a filmek az élet értékeiről szóló átfogó – és kétségkívül absztrakt – tanulságokkal szolgálnak, a válaszok számos specifikus jellegzetességet is leírnak a jelentésteli filmélményre vonatkozóan. Számos ilyen jellegzetességnek van határozottan pozitív és felemelő konnotációja, idetartozik az emberi erény értéke, a belső szépség, az emberi kapcsolatok fontossága és annak az üzenete, hogy az emberi kitartás gyakran érvényesül, ezért fontos a saját reményekbe és meggyőződésekbe vetett hit. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a jelentésteli filmek komorabb tanulságokat is érintenek, beleértve a szomorúságot, kegyetlenséget és fájdalmat, melyek az emberi létezés részének tartott tragédiákhoz tartoznak.

Segíthet megmagyarázni a résztvevőknek a jelentésteli filmekre adott érzelmi válaszait az, hogy ezek a filmek az élet értékeire fókuszálnak, beleértve azok pozitív és reményteli, valamint tragikus és komor aspektusait is. Pontosabban, még ha úgy is tűnik, hogy a jelentésteli filmek kétségtelenül szomorú érzelmi reakciókat hívnak elő, a szomorúság önmagában mégsem tűnik a legjobb leírásnak. Ezzel ellentétben – és korábbi kutatásokkal összhangban – a kevert érzelmi reakció a legtipikusabb válasz a jelentéstelinek ítélt filmekre, mely tükrözi mind a szomorúságot, mind a boldog érzelmeket.

Az az állítás, hogy a jelentésteli filmek mind a boldog, mind a szomorú érzéseket előhívják, fontos implikációkkal bír a korábbi elméletalkotásra nézve a látszólag paradox szórakozás esetén. Nevezetesen az olyan szórakozásokat, mint például a komor filmeket, vagy méginkább a gyászos szerelmes dalokat elsődlegesen negatív érzelmekkel jellemezték, olyan kifejezéseket használva, mint a „könnyfacsaró” és „szomorú film”; ez a hangsúly az esetlegesen jelen lévő pozitív érzelmek kizárásával valósult meg. Hasonlóan a társadalomtudományi közösségen belül a kutatók gyakran operacionalizálják a pozitív és negatív minőségeket egy bipoláris dimenzió ellentétes pólusaiként, a skála végpontjain a résztvevők válaszainak rögzítésére a „szomorú versus boldog” vagy „pozitív versus negatív” kifejezéseket használva. Sajnos az ilyen gyakorlat valószínűleg megakadályozta a tudósokat annak a felismerésében, hogy jóllehet a „könnyfacsarók” előidézik a szomorúság érzését, mint ahogyan a nevük is jelzi, de emellett láthatóan előidézik a boldogság, öröm, sőt még a remény érzését is.

 

A jelentésteli filmek jövőbeni kutatásának útjai

Elmerülve a jelentésteli filmek befogadásához társuló érzelmi reakciókban és témákban, azt választottuk, hogy a jelentésteli filmeket a nézők által élvezetesnek ítélt filmekkel állítjuk szembe, nagymértékben azokra a létező kutatásokra alapozva, amelyek azt feltételezik, hogy sokféle szórakozási tapasztalatot a hedonikus motiváció vezérel. Ugyanakkor a jelentésteli tapasztalat összehasonlítható lehet olyan alternatív közönségi élvezetekkel is, amelyeket nem vizsgáltunk ebben a kutatásban. Például egy friss kutatás, mely az öndeterminációs elméleten alapul36, elismerte, hogy a média élvezete nem feltétlenül függ a néző pozitív érzelmi tapasztalatától, hanem azt tükrözheti, hogy a média milyen mértékben szólít meg olyan belső vagy magasabbrendű szükségleteket, mint az autonómia, kapcsolódás vagy kompetencia.37

A nyilvánvaló hasonlóságok alapján, amelyek az öndeterminációs elmélet által azonosított magasrendű szükségletek, illetve a jelenlegi kutatásban meghatározott témák között vannak, kézenfekvő, hogy a jelentésteliség észlelése – ahogyan azt ebben a cikkben tárgyaltuk – tulajdonképpen egy példája vagy változata már beazonosított szükségleteknek. Például az emberi kapcsolatok mozivásznon történő ábrázolása a kapcsolódási szükségletek betöltésére szolgálhat, az emberi kitartásra vonatkozó üzenetek és a hit meglétének fontossága pedig a kompetencia szükségletet célozhatja meg. Valójában ez az értelmezés konzisztens Ryan és Deci általános érvelésével, miszerint az eudaimonikus beteljesedés (a hedonikussal szemben) holisztikusabb integráltságot és az értékes intrinzik szükségletek belsővé tételét tükrözi.38

Egy jelenlegi kutatás, amely az öndeterminációs elméletet alkalmazta a média szórakoztatásélményére, nagyon specifikusan fókuszált szűkebben meghatározott szükségletekre, míg mi olyan tágabb, a személyiségen túllépő tapasztalatokat azonosítottunk, mint például az élet értelmével és céljával kapcsolatos kérdések. Tudósok például olyan kérdések vizsgálatára használták az öndeterminációs elméletet, hogy a videojátékok mozgásvezérlői hogyan fokozzák az autonómia érzését, vagy hogy egy versenytárssal folytatott játék miként növeli a kapcsolódás érzését.39 Jóllehet egyetértünk azzal, hogy ezen igények kielégítése örömérzetet kelthet egy bizonyos szinten, emellett azt feltételezzük, hogy ezen örömérzetek a kutatásunk fókuszában lévő jelentésteliség megtapasztalásán kívül esnek. Továbbá úgy hisszük, hogy a kutatásunkban megfigyelt jelentésteli filmekre adott érzelmi válaszok minőségileg különböznek attól az elégedettségérzéstől, amely az öndeterminációs elméletet alkalmazó médiakutatásokban idáig megjelent. Míg úgy gondoljuk, hogy a jelentésteli filmek megtapasztalása, ahogyan mi azt tanulmányoztuk, végső soron magasabbrendű szükségleteket szólít meg, következésképpen eudaimonikus, egyidejűleg azt is feltételezzük, hogy a jelenlegi médiapszichológiai kutatásoknak ki kell terjeszteniük aktuális fogalomalkotási és operacionalizációs gyakorlatukat annak érdekében, hogy beemeljék az emberi értelem feletti elmélkedés szükségletét.40

A terrormenedzsment-elmélet egy további, kapcsolódó keretrendszer, amelyet a jelentésteli tapasztalatok kapcsán gyümölcsöző lenne alkalmaznia a tudósoknak. Ezen elmélet szerint amennyiben az embereket emlékeztetik halandóságukra, számos különböző módon igyekeznek szorongásukat levezetni. Megpróbálnak kulturális világképükbe kapaszkodni, és jelentést, rendet találni a környezetükben, ami annak útja lehet, hogy értelmet adjanak a világban halandó létezésüknek.41 Annak ellenére, hogy az elmélet alkalmazása magától értetődőnek tűnik olyan filmekre, melyek elsődlegesen a halált és más tragédiákat jelenítik meg, a mai napig nagyon kevés tanulmány használta fel ezt a sajátos elméleti keretet a szórakoztató pszichológia kontextusában. Ugyanakkor Goldenberg és munkatársai úgy találták, hogy a halandóság hangsúlyozása növelte az egyének érzelmi reakcióit az olyan regények olvasása közben, amelyek tragikus jellegzetességeket ábrázoltak.42 Talán ez az eredmény jelzi, hogy amikor a szórakozás az élet mulandóságára emlékezteti a nézőket, akkor további erények – mint a kitartás, belső szépség és az emberi kapcsolatok – emelkednek ki, és lesznek ezáltal jelentőségteljesebbek. Amennyiben ez az értelmezés helyes, akkor a halál- és az értékmotívumok kölcsönhatása különösen erős kombináció lehet a jelentésteliség észlelésének növelésében.

A jelentésteli témák létező elméleti modellekben – mint például az öndeterminációs vagy a terrormenedzsment-elmélet – való elhelyezésén túl nyilvánvalóan további kutatás szükséges a jelentésteliség érzelmi tapasztalatának természetéről. Például annak ellenére, hogy tanulmányunk azt találta, hogy egy adott film alatt a boldogság és a bánat együttes megtapasztalása gyakori volt, továbbra sem világos, hogy ezek az érzelmi reakciók egyszerre vagy a narratíva közben különböző időpontokban jelentek meg.43 Következésképpen a területen végzett további kutatások segíthetnek tisztázni, vajon a kevert érzelmek egymást követő eseményekként történnek válaszul a különböző megjelenítésekre a film különböző pontjain, vagy inkább egyszerre jelennek meg olyan specifikus jelenetekre adott válaszként, amelyeket a nézők különösen erőteljesnek vagy meghatónak találnak.

A kevert érzelmekre vonatkozó jövőbeni kutatás nagyobb betekintést nyújthat arra vonatkozóan, hogy az általában felemelő vagy inspiráló témákat kínáló (például a hit fontossága, az emberi kitartás) filmek miért hozhatnak felszínre olyan érzéseket is, mint a szomorúság vagy a fájdalom. Például talán az élet értékeinek középpontba állítása szükségszerűen előfeszít olyan gondolatokat, mint az élet mulandósága, mivel a kiváló emberi értékek azonosítása jobban rávilágít valakinek a teljes életére, beleértve annak a végét is. Alternatív magyarázat lehet, hogy az olyan erények bemutatása, mint a kitartás, bátorság vagy a másokkal való törődés egyidejűleg szükségszerűen magával hozza a tragédia vagy a szenvedés központi szerepét is, melyekkel a főszereplő konfrontálódik erényeinek felmutatása során. Amennyiben ez az értelmezés helyénvaló, akkor a jelentésteli elemekre fókuszáló filmeknek olyan ábrázolásokat kell tartalmazniuk, amelyek az öröm és bánat érzéseit együttesen váltják ki, azt az élményt eredményezve, hogy mindkét érzelmi reakció a „jelentésteliség érzésének” része.

Végül pedig a jövőbeli kutatásoknak vizsgálniuk kellene a jelentésteliség élményének következményeit és az azt kísérő kevert érzelmeket. Például a terápiás haszonnal járó filmek népszerű leírása (pl. moziterápia) magában foglalja azt, hogy a jelentésteli filmek jótékony hatással vannak az érzelmi és a pszichológiai jól-lét növelésére. Korábbi kutatások pozitív korrelációt mutattak az önreflektivitás és az élet értelmének keresése, valamint az eudaimonikus szórakozási preferencia között. Ez azt sugallja, hogy a jelentésteliséget kereső nézők intuitívan megértik ezt a potenciális funkciót.44 A nézőkre vonatkozó lehetséges előnyök vizsgálatán túl a kutatásban megfontolásra érdemes annak felderítése, hogy a jelentésteli filmek hogyan járulhatnak hozzá a másik-vezérelt motivációs célok növeléséhez. Például Algoe és Haidt kutatása az emelkedettség élményéről – a jelentésteliség általunk alkalmazott leírásához hasonlító érzelmi állapot – azt mutatja, hogy ennek a specifikus, másvalakit felmagasztaló érzelemnek a megtapasztalása más emberek segítésére irányuló vágyat eredményez, és olyan erényeket hív életre, mint a nagylelkűség és kedvesség.45 Amennyiben ez a motiváció egy jelentésteli filmélményt kísér, akkor a filmnézés potenciálisan többet is tehet annál, mint hogy a nézőknek örömet okoz; ezenfelül eszközként szolgálhat a pozitív szociális változások elősegítésére.

 

Korlátok

A jelentésteliség tapasztalatának kiterjedtsége és absztraktsága nagyobb mértékű munkát igényel az elméletalkotás és a mérés területén. Ennek megfelelően hanyagnak mutatkoznánk, amennyiben nem ismernénk el jelen tanulmány korlátait, amelyeket ennek a területnek a jövőbeli kutatásai remélhetően érinteni fognak.

Először is, mint ahogyan az a társadalomtudományi kutatások esetében gyakori, korlátozottak a lehetőségeink abban, hogy alkalmazott mintánk jellemzőinek határain túl általánosíthassuk a következtetéseinket. A legfontosabb, hogy a fiatalabbaknak majdnem biztosan különböző véleményük és élettapasztalataik vannak, ami tükröződik abban, hogy mit érzékelnek jelentéstelinek. Például adott, hogy a diákok általánosságban egészségesebbek, mint az idősebb populációk, és valószínűleg kevesebb személyes tragédián mentek keresztül – mint például egy szeretett személy elvesztése –, így a halálozással kapcsolatos ábrázolások kevésbé feltűnőek, és ezért kevésbé jelentésteliek a számukra, mint más közönség számára. Hasonlóképpen azok a filmek, amelyek a személyes kapcsolatokra (és különösen a szerelemre) és az emberi kitartásra (az életcélokkal kapcsolatban) helyezik a fókuszt, különösen relevánsak lehetnek a népesség ezen szegmensének, amelyik olyan életszakaszban van, amikor a jövőre irányuló törekvések – beleértve a romantikus érdeklődést és a karrierrel kapcsolatos vonatkozásokat – különösen nagy szerepet játszanak. Ugyanakkor már létező kutatások a szórakoztatóipar fogyasztóinak hedonista és eudaimonikus motivációival kapcsolatosan nagyon hasonló mintákat tártak fel a fiatalabb és az idősebb nézők között.46 Továbbá néhány, a társas-érzelmi fejlődésre vonatkozó kutatás azt sugallja, hogy ahogyan az emberek idősödnek, kevésbé érdeklődnek olyan tevékenységek és interakciók iránt, amelyek negatív érzéseket válthatnak ki, beleértve (feltételezhetően) a halálon való rágódást.47 Következtetésképpen ezen a ponton tisztázatlan marad – jóllehet ez a kutatási terület egyértelműen nagyobb figyelmet érdemel –, hogy azok a specifikus témák, amelyeket az emberek jelentéstelinek találnak, lényegi különbségeket mutatnak-e a különböző életszakaszokban.

 A mintával kapcsolatos korlátokon túl a módszertani aspektusok is további figyelmet kívánnak. Előzör is az online kérdőív használata potenciális problémákat vet fel a kutatói kontroll általános hiánya miatt. A résztvevők olyan sokáig írhattak, ameddig csak szerettek volna, akkor és ott tölthették ki a kérdőívet, amikor és ahol akarták. Ez a megközelítés valószínűleg a résztvevők elkötelezettségét illetően nagy szórást eredményezett. Ugyanakkor lehetővé tette, hogy a reakcióikat és a válaszaikat nyugodt, természetes körülmények között írják le, ami kényelmesebb volt, és ösztönzőbb hatással lehetett az önfeltárásra.

Végül megjegyezzük, hogy az a mód, ahogyan a résztvevőket megkértük, hogy írják le a filmekkel kapcsolatos észrevételeiket, nagyobb hasonlóságot eredményezhetett a jelentéssel bíró vs. élvezetes feltétel között, mint az általában történik. Pontosabban, amikor a résztvevőket megkértük arra, hogy írjanak le témákat a megnevezett filmekkel kapcsolatban, azt is sürgettük, hogy fogalmazzák meg a tanulságokat a filmről, melyek leírásához helyet biztosítottunk nekik azt sugallva, hogy kérdésünkre elvárható valamilyen válasz. Ennek megfelelően beindíthattunk ex-post racionalizációs folyamatokat, különösen az élvezetes feltételben, melynek során a résztvevők megpróbáltak előhívni bármilyen jelentést vagy tanulságot, amelyet képesek voltak megfogalmazni – még blőd vagy felszínes filmek esetén is, ahol jelentéssel bíró tanulságok nem feltétlenül voltak jelen.

 

Összegzés

Azzal a megjegyzéssel nyitottuk a cikket, hogy a mozi nyújtotta élményeket a közönség nyilvánvalóan nem csupán a vidám nevetés és tortadobálás miatt értékeli. Annak kutatásával, hogy a közönség hogyan írja le saját szavaival a jelentésteli filmeket, tisztább képet kapunk arról, hogy a mozi hogyan nyújthat értékes belátásokat olyan kérdésekről, mint az élet célja és az emberi erények. Annak ellenére, hogy az ilyen tapasztalatok vegyes érzéseket váltanak ki (és éppen ezért nem mentesek a tragédiával kapcsolatos érzelmektől), mégis olyan elmélkedésekhez járulhatnak hozzá, melyek mély örömet okoznak és jelentéssel bírnak.

 

Medvegy Ágnes és Berky-Pap Márta fordításának felhasználásával

fordította Papp-Zipernovszky Orsolya

 

 

Jegyzetek:

 

A fordítás alapja: Oliver, Mary Beth–Hartmann, Tilo: Exploring the Role of Meaningful Experiences in Users’ Appreciation of “Good Movies”. Projections 4 (2010) no. 2. pp. 128–150.

1 Bryant, Jennings: Critical Communication Challenges for the New Century. Journal of Communication 54 (2004) no. 3. pp. 389–401.

2 Zillmann, Dolf: Mood Management in the Context of Selective Exposure Theory. In: Roloff, Michael E. (ed.): Communication Yearbook. Thousand Oaks, CA: Sage, 2000.  pp. 103–123.

3 Zillmann, Dolf: Mood Management Through Communication Choices. American Behavioral Scientist 31 (1988) no. 3. pp. 327–340.

4 Zillmann, Dolf: Empathy: Affect From Bearing Witness to the Emotions of Others. In:  Bryant, Jennings–Zillmann, Dolf (eds.): Responding to the Screen: Reception and Reaction Processes. Hillsdale, NJ: Lawrence Erlbaum, 1991.  pp. 135–167.; Zillmann, Dolf–Bryant, J.: Exploring the Entertainment Experience. In: Bryant, Jennings–Zillmann, Dolf (eds.): Perspectives on Media Effects. Hillsdale, NJ: Lawrence Erlbaum, 1986. pp. 303–324.

5 Ennek áttekintését lásd: Raney, Arthur A.: Disposition-Based Theories of Enjoyment. In: Bryant, Jennings–Roskos-Ewoldsen, David–Cantor, Joanne (eds.): Communication and Emotion: Essays in Honor of Dolf Zillmann. Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum, 2003. pp. 61–84.

6 Ld. például: Oliver, Mary Beth: Exploring the Paradox of the Enjoyment of Sad Films. Human Communication Research 19 (1993) no. 3. pp. 315–342.

7 Mills, Judson: The Appeal of Tragedy: An Attitude Interpretation. Basic and Applied Social Psychology 14 (1993) no. 3. pp. 255–271.

8 Cornelius, Randolph R.: Toward a New Understanding of Weeping and Catharsis? In: Vingerhoets, Ad J. J. M.–Bussell, Frans J. Van–Boelhouwer, A. Jan W. (eds.): The (Non) Expression of Emotions in Health and Disease. Tilburg: Tilburg University Press, 1997.  pp. 303–321.

9 Mares, Marie-Louise–Cantor, Joanne: Elderly Viewers’ Responses to Televised Portrayals of Old Age: Empathy and Mood Management versus Social Comparison. Communication Research 19 (1992) no. 4. pp. 459–478.

10 Grodal, Torben: Pain, Sadness, Aggression, and Joy: An Evolutionary Approach to Film Emotions. Projections: The Journal for Movies and Mind 1 (2007) no. 1. pp. 91–107.; Nabi, Robin L.–Finnerty, Keli–Domschke, Tricia–Hull, Shawnika: Does Misery Love Company? Exploring the Therapeutic Effects of TV Viewing on Regretted Experiences. Journal of Communication 56 (2006) no. 4. pp. 689–706.; Zillmann: Mood Management in the Context of Selective Exposure Theory.

11 Grodal: Pain, Sadness, Aggression, and Joy: An Evolutionary Approach to Film Emotions.

12 Oliver, Mary Beth–Raney, Arthur A.: Entertainment as Pleasurable and Meaningful: Differentiating Hedonic and Eudaimonic Motivations for Entertainment Consumption. Journal of Communication 61 (2011) no. 5. pp. 984–1004.

13 Aristotle: Nicomachean Ethics. (trans. W. D. Ross) London: Oxford University Press, 1931. [Magyarul: Arisztotelész: //Nikomakhoszi Etika//. (trans. Szabó Miklós) Budapest: Európa Kiadó, 1997.]; Waterman, Alan S.: Two Conceptions of Happiness: Contrasts of Personal Expressiveness (Eudaimonia) and Hedonic Enjoyment. Journal of Personality and Social Psychology 64 (1993) no. 4. pp. 678–691.

14 Oliver–Raney: Entertainment as Pleasurable and Meaningful: Differentiating Hedonic and Eudaimonic Motivations for Entertainment Consumption.; Oliver, Mary Beth–Limperos, Anthony–Tamul, Daniel–Woolley, Julia: The Role of Mixed Affect in the Experience of Meaningful Entertainment. Paper presented at the annual meeting of the International Communication Association, 21 May, 2009.

15 Lásd: Ersner-Hershfield, Hal–Mikels, Joseph A.–Sullivan, Sarah J.–Carstensen, Laura L.: Poignancy: Mixed Emotional Experience in the Face of Meaningful Endings. Journal of Personality and Social Psychology 94 (2008) no. 1. pp. 158–167.; Larsen, Jeff T.–McGraw, A. Peter–Cacioppo, John T.: Can People Feel Happy and Sad at The Same Time? Journal of Personality and Social Psychology 81 (2001) no. 4. pp. 684–696.

16 Oliver, Mary Beth–Bartsch, Anne: Appreciation as Audience Response: Exploring Entertainment Gratifications Beyond Hedonism. Human Communication Research 36 (2010) no. 1. pp. 53–81. id. h. p. 76.

17 Oliver–Bartsch: Appreciation as Audience Response: Exploring Entertainment Gratifications Beyond Hedonism.

18 Oliver–Raney: Entertainment as Pleasurable and Meaningful: Differentiating Hedonic and Eudaimonic Motivations for Entertainment Consumption.

19 McAdams, Dan P.: The psychology of life stories. Review of General Psychology 5 (2001) no. 2. pp. 100–122.

20 King, Laura A.–Hicks, Joshua A.–Krull, Jennifer L.–Gaiso, Amber K. Del: Positive Affect and the Experience of Meaning in Life. Journal of Personality and Social Psychology 90 (2006) no. 1. pp. 179–196. id. h. p. 180.

21 Bauer, Jack J.–McAdams, Dan P.–Sakaeda, April R.: Interpreting the Good Life: Growth Memories in the Lives of Mature, Happy People. Journal of Personality and Social Psychology 88 (2005) no. 1. pp. 203–217.; King, Laura A: The Hard Road to the Good Life: The Happy, Mature Person. Journal of Humanistic Psychology 41 (2001) no. 1. pp. 51–72.; Loevinger, Jane: Ego Development. San Francisco: Jossey-Bass, 1976.

22 Bauer et. al.: Interpreting the Good Life: Growth Memories in the Lives of Mature, Happy People. p. 205.

23 Sedikides, Constantine–Wildschut, Tim–Baden, Denise: Nostalgia: Conceptual issues and existential functions. In: Greenberg, Jeff–Koole, Sander–Pyszczynsky, Tom (eds.): Handbook of Experimental Existential Psychology. New York: Guilford Press, 2004.  pp. 200–213.

24 Ersner-Hershfield et. al.: Mixed Emotional Experience in the Face of Meaningful Endings.

25 Keltner, Dacher–Haidt, Jonathan: Approaching Awe, a Moral, Spiritual, and Aesthetic Emotion. Cognition and Emotion 17 (2003) no. 2. pp. 297–314.; Konecni, Vladimir J.: The Aesthetic Trinity: Awe, Being moved, Thrills. Bulletin of Psychology and the Arts 5 (2005) no. 2. pp. 27–44.

26 Lásd King et. al.: Positive Affect and the Experience of Meaning in Life.

27 Koltko-Rivera, Mark E: Rediscovering the Later Version of Maslow’s Hierarchy of Needs: Self-transcendence and Opportunities for Theory, Research, and Unification. Review of General Psychology 10 (2006) no. 4. pp. 302–317.

28 Schwartz, S. H: Universals in the Content and Structure of Values: Theoretical Advances and Empirical Tests in 20 Countries. Advances in Experimental Social Psychology 25 (1992) pp. 1–65.; Williams, Kathrin – Harvey, David: Transcendent Experience in Forest Environments. Journal of Environmental Psychology 21 (2001) no. 3. pp. 249–260.

29 Haidt, Jonathan: Elevation and the Positive Psychology of Morality. In: Keyes, Corey L. M.–Haidt, Jonathan (eds.): Flourishing: Positive Psychology and the Life Well-lived. Washington DC: American Psychological Association, 2003.  pp. 275–289.

30 Ekman, Paul–Friesen, Wallace V.: The Repertoire of Nonverbal Behavior: Categories, Origins, Usage, and Coding. Semiotica 1 (1969) no. 1. pp. 49–98.

31 Például: Burke, Marian Chapman–Edell, Julie A: The Impact of Feelings on Ad-based Affect and Cognition. Journal of Marketing Research 26 (1989) no. 2. pp. 69–83.

32 Oliver, Mary Beth: Tender Affective States as Predictors of Entertainment Preference. Journal of Communication 58 (2008) no. 1. pp. 40–61.; Schaefer, Alexandre–Nils, Frédéric–Sanchez, Xavier–Philippot, Pierre (kézirat): A Multi-Criteria Assessment of Emotional Films. 2007.

33 Például: Algoe, Sara. B.–Haidt, Jonathan: Witnessing Excellence in Action: The ‘Other-Praising’ Emotions of Elevation, Gratitude, and Admiration. The Journal of Positive Psychology 4 (2009) no. 2. pp. 105–127.

34 Larsen et. al.: Can People Feel Happy and Sad at The Same Time?

35 Ersner-Hershfield et. al.: Poignancy: Mixed Emotional Experience in the Face of Meaningful Endings.

36 Ryan, Richard. M.–Deci,Edward L.: Self-Determination Theory and the Facilitation of Intrinsic Motivation, Social Development, and Well-Being. American Psychologist 55 (2000) no. 1. pp. 68–78.

37 Tamborini, Ron–Bowman, Nicholas D.–Eden, Allison L.–Grizzard, Matthew: Defining Media Enjoyment as the Satisfaction of Intrinsic Needs. Journal of Communication 60 (2010) no. 4. pp. 758–777.

38 Ryan, Richard. M.–Deci,Edward L.: The Darker and Brighter Sides of Human Existence: Basic Psychological Needs as a Unifying Concept. Psychological Inquiry 11 (2000) no. 4. pp. 319–338.

39 Lásd Ryan, Richard M.–Rigby, C. Scott–Przybylski, Andrew: The Motivational Pull of Video Games: A Self-Determination Theory Approach. Motivation and Emotion 30 (2006) no. 4. pp. 344–360.; Tamborini et. al.: Defining Media Enjoyment as the Satisfaction of Intrinsic Needs.

40 Lásd Ryff, Carol D.–Singer, Burton: Ironies of the Human Condition: Well-Being and Health on the Way to Mortality. In: Aspinwall, Lisa G.–Stadinger, Ursula M. (eds.): A Psychology of Human Strengths. Washington, DC: American Psychological Association, 2003.  pp. 271–287.

41 Greenberg, Jeff–Porteus, Jonathan–Simon, Linda–Pyszczynski, Tom–Solomon, Sheldon: Evidence of a Terror Management Function of Cultural Icons: The Effects of Mortality Salience on the Inappropriate Use of Cherished Cultural Symbols. Personality and Social Psychology Bulletin 21 (1995) no. 11. pp. 1221–1228.

42 Goldenberg, Jamie L.–Pyszczynski, Tom–Johnson, Kerri D.–Greenberg, Jeff–Solomon, Sheldon: The Appeal of Tragedy: A Terror Management Perspective. Media Psychology 1 (1999) no. 4. pp. 313–329.

43 Larsen et. al.: Can People Feel Happy and Sad at The Same Time?

44 Oliver–Raney: Entertainment as Pleasurable and Meaningful: Differentiating Hedonic and Eudaimonic Motivations for Entertainment Consumption.

45 Algoe–Haidt: Witnessing Excellence in Action: The ‘Other-Praising’ Emotions of Elevation, Gratitude, and Admiration.

46 Oliver–Raney: Entertainment as Pleasurable and Meaningful: Differentiating Hedonic and Eudaimonic Motivations for Entertainment Consumption.

47 Carstensen, Laura. L.–Isaacowitz, Derek. M.–Charles, Susan T.: Taking Time Seriously: A Theory of Socioemotional Selectivity. American Psychologist 54 (1999) no. 3. pp. 165–181.

 

 

 

 

    

 

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.