Szerkesztőség

Bevezető a horrorfilm-összeállítás elé


A Metropolis jelen számával a science fictionnel megkezdett műfajismertető sorozatot folytatjuk.1{Science fiction. Metropolis 7 (2003) no. 2.} Ezúttal egy sokkal problematikusabb műfaj bemutatását tűztük ki magunk elé: a horrorfilmét. A populáris műfajok közül alighanem a horror osztja meg leginkább a közönséget. A befogadók reakcióinak skálája a felháborodástól és elhatárolódástól a megszállott rajongásig, az előítéletek befolyásolta elutasítástól a kritikátlan fogyasztásig terjed. Amellett, hogy a horror sokak számára ma is alantas műfaj, rendkívül masszív rajongótábora van, és végigkíséri a mozgókép teljes történetét. És nemcsak a mozgóképét.

Jelen összeállításunkkal egy olyan műfaj megértéséhez kínálunk kulcsszövegeket, amely ha műfajjá szerveződve nem is, de elemeiben kétségtelenül végigvezethető az emberi kultúrán. A horrorrá nem szerveződött elemek mint horrorisztikus komponensek a legkülönbözőbb alkotásokban, sőt művészeti ágakban megtalálhatók. Apuleius Az aranyszamár című regényének számos eseményétől, Petronius Satyriconjának farkasember-epizódjától kezdve Dante Poklának leírásain és a haláltánc irodalmi és képzőművészeti műfaján át Bosch és Goya festészetéig a horror elemei az idők kezdete óta fölbukkannak a művészetben. A XVIII. századra tehető, hogy a horror önálló műfajjá szerveződött a gótikus rémregény formájában (pl. Horace Walpole: The Castle of Otranto, 1765; Matthew Lewis: The Monk, 1797). Irodalmi virágkora a XIX. század: egyfelől a romantika termése: E. T. A. Hoffmann, Edgar Allan Poe, Mary Shelley, John Polidori művei, másfelől az olyan írók, mint Dosztojekvszkij, Joseph Sheridan Le Fanu, Maupassant, Ambrose Bierce a horrorirodalomhoz is besorolható munkássága, s a század utolsó másfél évtizedében megszülető alapművek: R. L. Stevensontól a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete (1887), Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című kisregénye (1891), Bram Stoker grandiózus Drakulája (1897) és Henry James zavarba ejtő A csavar fordul egyet című írása (1898).2{A horror történetének rövid áttekintését lásd: Carroll, Noël: The Philosophy of Horror or Paradoxes of the Heart. New York/London: Routledge, 1990. pp. 4–7.}

Amikor tehát a horror rátalál a XX. század alapvető médiumára is, egy már nagyon is létező és termékeny tradícióhoz csatlakozik, s ezzel nemcsak az irodalmi vagy képzőművészeti horrorral kommunikál, hanem az emberi tapasztalásnak, élményeknek azzal a mélyrétegével is, amelyet éppen a horrorprodukciók igyekeznek a felszínre hozni, meg- és újrafogalmazni. A horrorfilm kodifikálódásáról a húszas–harmincas évek előtt nem beszélhetünk, a harmincas évek horrorfilmes termése viszont elhozza a műfaj első aranykorát. Ez egy évtizeden belül lecseng, és a hatvanas évekig többnyire presztízsét vesztett, másodosztályú alkotásokat kitermelő műfajként tekintenek a horrorra. A horrornak az a konjunktúrája, ami a mai napig tart, a hatvanas évek végén kezdődik, és a műfaj a hetvenes években egyértelműen legitimizálódik. Nemcsak olyan nagyhatású szerzők színre lépésével magyarázható a folyamat, mint az irodalomban Stephen King, a filmben George A. Romero, Wes Craven, David Cronenberg, John Carpenter, Dario Argento vagy Brian De Palma. A fősodorbeli filmgyártás Az ördögűzővel eszmélt rá, hogy a minőségi horrorban a tömegsiker milyen potenciálja rejtőzik – az évtized további nagy sikerű horrorjai, mint az Ómen vagy a Ragyogás, tovább erősítették a horror piaci hitelét. S bár a nyolcvanas évekre – nem kis részben a videoforgalmazás esztétikai és gyártási elvárásait kiszolgálva – a horrornak újra a vaskosabb oldala kerül előtérbe, a kilencvenes években – amikorra már sokan a műfaj halálát, legalábbis tetszhalálát diagnosztizálják – a műfaj visszatér, igaz, leginkább önreflexív-önironikus formában, de kétségtelenül életképesen – gyakorlatilag ezt igazolja az utóbbi tíz év.

Akármelyik szektorát nézzük is a filmgyártásnak és -forgalmazásnak, a horror mindig is jelen volt/van/lesz. A kérdés az, hogy az elméleti gondolkodás is nyomon követi-e a műfaj hullámvölgyeit és prosperálását, illetve hogy miként reagál rá. 1976-ban John Brosnan ezt írta könyve bevezetőjében: „A horrorfilmgyártás különös mozijelenség. A szakmabeliek közül sokan egyfajta Sargasso-tengernek tekintik, ahol másodvonalbeli színészek és rendezők roncsai kötnek ki, ha már nem képesek tovább a fősodorbeli mozi vad vizein fönnmaradni; és sok kritikus úgy utasítja el a horrorfilmet, mintha az csak mentálisan visszamaradottak tápláléka lenne. Ám az utóbbi években a kritikusok és a filmtörténészek új generációja jelent meg, akiknek az ítélete az ellenkező térfélre váltott – nagy adag intellektuális elbizakodottsággal. A horrorfilmeket ez a kritikai »újhullám« fontos munkáknak tekinti, amelyek pontosabban reflektálnak a társadalmi rögeszmékre és feszültségekre, mint a komolyabb és illedelmesebb filmek.”3{Brosnan, John: The Horror People. London: MacDonald and Jane’s, 1976. p. 1.} Jóllehet a két tendenciát mint két szélsőséget értékeli Brosnan, tagadhatatlan, hogy a horrorfilmek körüli diskurzus elválaszthatatlan egy olyan értelmiségi nemzedéktől, akik számára a horror nem egy megvetendő jelenség, hanem legitim kulturális terület, amely érdemes az elméleti vizsgálódásra. Ebben serkentő hatásúnak tételezhetjük a hetvenes évektől fölfutó filmelméleti irányzatokat – kiváltképpen a film pszichoanalitikus, feminista, posztstrukturalista, marxista újragondolásával a fókuszpontban. Chris McGee A borzalmas test olvasása című tanulmánya azokat az eredményeket tekinti át, amelyeket az egyes kritikai iskolák nyújtottak a horrorfilmes korpusz értelmezése, vizsgálata számára. A műfaj alapvető teoretikusainak – pl. Robin Wood, Carol J. Clover – fölidézésével elénk tárja a horror progresszív és sokfelől megközelíthető, heterogén természetét.

Noël Carroll írása (A horror paradoxona) a kognitív filozófia perspektívájából dolgoz ki elméletet a horror egyik ellentmondásos alapkérdésére: hogyan vonzhatja a befogadót az a műfaj, ami taszító hatást vált ki? Carroll a műfaj korábbi magyarázó elméleteinek részleges cáfolata után fejti ki teóriáját, melyet igen gazdag esztétikai, pszichológiai és antropológiai bázissal támaszt meg.

Andrew Tudor a horrorfilm meghatározó elbeszélés-típusait jellemzi (Narratívák), s három kategóriájával – a tudás, az invázió és a metamorfózis narratívája – lényegében koherens összefoglalását nyújtja a horrorfilm történetének a nyolcvanas évek végéig, rengeteg filmpéldával támasztva alá a történeti ívet.

Barbara Creed tanulmánya (A horror és az iszonytató nőiség) reprezentálja összeállításunkban a feminista filmelmélet horrorral kapcsolatos reflexióját – mint az irányzat egyik alapszövege, Creed a nőiség és a monstruozitás ötvözésének analízisét nyújtja, s elméletét elsősorban Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál című filmjének elemzésével demonstrálja.

Varró Attila írása (A Kép és a Szörny) azt mutatja be, hogy a horror műfaja kezdettől fogva leképezi a mozgóképes reprodukcióval és annak extenzív formanyelvi fejlődésével (így pl. a vágással, a hang megjelenésével) kapcsolatos félelmeket, amelyeket mi már nem érzünk, de a korabeli közönség számára nagyon is léteztek.

A horrorfilm egy másik, sajátos „mozgóképes formára”, az álomra is szívesen reflektál: Varga Zoltán tanulmánya (Fölébredni a (rém)álmokból?) arra hívja föl a figyelmet, hogy a műfaj egyes tendenciáiban kimutathatók a misztikus és a neurobiológiai álomértelmezés rémfilmes ekvivalensei.

 

Összeállításunkban a horror műfaját övező rendkívül termékeny diskurzusnak csak töredékes bemutatására vállalkozhattunk. A horrorfilmről való gondolkodás összetettségét, izgalmas és sokszor humortól sem mentes jellegét a további tájékozódást segítő bibliográfiánk érzékeltetheti címszavakban. A műfaj legfontosabb alkotásait pedig egy magyarázatokkal ellátott horrorfilmográfia katalogizálja, jelezve az egyes filmek fő karakterjegyeit és/vagy film- és műfajtörténeti pozícióját.


 Jegyzetek:

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.