Felhívás kisfilmek megvalósítására

Határidõ: 2013. október 15.


Pályázati felhívás kisfilmek megvalósítására a ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztivál keretében

A második alkalommal megrendezésre kerülő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztivál (2013. november 7–11.) „Kell egy csapat!” elnevezéssel nyílt pályázatot hirdet kisfilmek megvalósítására.

A pályázatra olyan, a felhívásra készült filmes alkotásokat várnak, melyek Garas Dezső életének és munkásságának motívumait dolgozzák fel friss és személyes formában, legyen akár fikció, animáció, kísérleti, zenés videó vagy dokumentumfilm. Kifejezetten várják azokat a kreatív megoldásokat is, ahol a zsidóság (legyen ez kultúra, vallás, sorsközösség, nép, kisebbség, etnikum vagy más) témája „csak úgy”, mellesleg, érintőlegesen kerül terítékre.

Aminek meg kell felelni:

a filmek rögzítésének módja nincs szabályozva, készülhet mobillal, fényképezővel, HD kamerával stb.

a műfaj sem kötött, egyaránt várnak dokumentum- vagy kisjátékfilmet, animációst stb.

a kisfilm nem lehet hosszabb 10 percnél

a pályaműnek nem kötelező vadonatújnak lennie, lehet már korábban készült, akár máshol már bemutatott filmet is benyújtani, ha megfelel a kiírás feltételeinek

egy pályázó több alkotással is jelentkezhet

a filmekhez kérjük az angol feliratot is beküldeni (ez csatolva is elegendő)

a nevezés ingyenes

A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket a 2013 novemberében megrendezendő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztiválon vetítik le. A legjobbnak ítélt film díjazásban részesül, az eredményhirdetésre és díjátadásra a fesztivál nyitóeseményén kerül sor.

A zsűri tagjai:

Szabó Simon (a Papírrepülők c. film rendezője)

Till Attila (kulturális műsorvezető)

Díjazás:

A közönség által legjobbnak ítélt alkotás jutalma: a nyertes kiutazhat a 2014. évi UK Jewish Film Festival-ra (London), ahol levetítik a filmjét. Átadásra kerül továbbá a Titanic Filmfesztivál díja, egy személyre szóló bérlet a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Versenyfilmjeire (A bérlettel a nyertes alkotó jogosult a versenyfilmek megtekintésére.)

A pályázat elküldésének módja:

Az online Nevezési lap kitöltése után a kisfilmeket kétféle módon lehet beküldeni:

1. Digitálisan, fájlküldő használatával vagy a film internetes elérhetőségének elküldésével a kisfilm@zsifi.org címre. A tárgyban legyen feltüntetve a pályázat címe („Kell egy csapat!”) és az alkotó/alkotók neve.

vagy

2. Postai úton, a kisfilmet DVD-re kiírva, ajánlott küldeményként az alábbi címre:

Gábor Móni – Bálint Ház

H-1065 Budapest, Révay u. 16.

A borítékon legyen feltüntetve a pályázat címe („Kell egy csapat”), az alkotó/alkotók neve.

A pályázat beküldési határideje:

A postai feladás/digitális formában történő elküldés határideje: 2013. október 15. éjfél.

 

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.