Szerkesztőség

Festészet és film


Két – vagy több – művészeti ág összehasonlítása olyannyira tradicionális és bevett fogása az esztétikai, művészetelméleti irodalomnak, hogy e helyütt lehetetlen akár csak utalásszerű kifejtése is – de talán nem is szükséges. Hosszú ideig csupán az irodalom és a képzőművészet közötti, illetve az ezeken belüli összevetésekről és megkülönböztetésekről lehetett szó. Szimonidész distinkciói, a Szent Írás és a Biblia pauperum Nagy Szent Gergelytől eredő elméleti megkülönböztetése, a reneszánsz paragone, Lessing klasszikus tanulmánya stb. – mindezek egyik része a különbségek felsorolásával normatív értékítéleteket fogalmaz meg (a leonardói traktátusok és dialógusok például egyértelműen a „festészet” elsődlegességét hivatottak igazolni a „költészettel” szemben), de mindegyikükre jellemző az a próbálkozás, hogy a megkülönböztetés segítségével le is határolják a különböző művészeti ágakat.

Filmelmélet-történeti közhely, hogy a filmművészet kialakulásával párhuzamosan megszülető teoretikus munkák a film művészetként való elismertetését és önálló identitásának meghatározását elsősorban annak a többi művészeti ághoz való viszonyának feltárásával próbálták meg elérni. E törekvés szorosan kapcsolódik ahhoz a lessingi felismeréshez, hogy minden művészet a maga kifejezési eszközeinek segítségével ábrázolja sajátos tárgyát. A film esetében ezt a sajátosságot nyilvánvaló módon abban vélték megtalálni, hogy a film közvetlenül és magától értetődő módon képes ábrázolni a mozgást. A korai összevetések egyrészt nyilvánvalóan metaforikusak (mint például Lindsay-nél, aki „mozgó festészetről” és „mozgó építészetről” beszél), másrészt nagyszabású – és elnagyolt – esztétikai konstrukciókat dolgoznak ki (például Canudo „hetedik művészet”-koncepciója). Egy kérdésben azonban minden teoretikus azonos állásponton volt: a filmet inkább a színháziasságtól (és irodalmiasságtól) kell megszabadítani, mint a festészeti hatásoktól, hiszen ez utóbbiak kevésbé jelentenek veszélyt a film autonómiájára nézve, lévén a mozgás maga erőteljesen távolítja a filmképet az „álló” képtől. Ez a jelentős különbség azonban a filmi és az „irodalmi” elbeszélés között nem áll fenn. Így aztán igencsak elterjedt az a nézet, mely szerint a filmet „megmozdított állóképnek”, illetve a „mozgás új kifejezési lehetőségének” kell tekinteni. Azonban a festmény (és egyáltalán: a képzőművészeti alkotások) és a filmi kép különbségét csupán a mozgásábrázolás – azaz a „térbeli” és „időbeli” művészetek időkezelésének – eltéréseire redukálni nyilvánvaló leegyszerűsítés. Hiszen a kétféle képtípus között pusztán perceptív eltérést feltételezni az elbeszélés kérdésének teljes figyelmen kívül hagyását jelenti. Ezt a tízes-húszas évek avantgárdja által – persze teljes tudatossággal – mellőzött kérdést csak a szemiotikai kutatások megindulásával kezdték figyelembe venni.

Világos, hogy a probléma tulajdonképpen annak a kérdésnek a félreértéséből adódik, amit a statikus „filmkép” és a „festmény” különbsége indukál. Holott valójában a folyamatként, tartamként felfogott „film” és a „festmény” különbségéről van szó. Azt mondani, hogy a film „(mozgó) képekből áll”, igencsak félrevezető. Hiszen a filmi struktúra bonyolultabb szintjeitől – a montázstól, a narrációtól – eltekintve is, a filmet még a benyomások legelemibb szintjén sem tekinthetjük statikus állóképek sorozatára visszavezethetőnek: úgy kell felfognunk, mint látványok és tartamok együttes létezését. Ebből a szempontból igaza van Arthur C. Dantónak, amikor itt közölt tanulmányában arról beszél, hogy „nem kísérhetünk figyelemmel” egy festményt. Persze Danto pontosan az elbeszélés – a képbe foglalt, sűrített időtartam – szempontjából téved, hiszen nyilvánvalóan léteznek különbségek a festmények között a bennük foglalt idő tekintetében. És ez a kérdés nem pusztán külsődleges, az ábrázolt tárgy, téma idejére vagy annak időtlenségére vonatkozó felvetés, hanem sajátosan festészeti–kompozicionális probléma is. Géricault képe, A Medúza tutaja, az ábrázolt tárgy mozgalmassága ellenére, kompozicionális hatások révén jóval „hosszabb ideig tart”, mint mondjuk Delacroix valamivel későbbi Villámtól megriadt lova.)

Persze, ezek a megállapítások különösen hathatnak abban a korban, amikor a mozgó kép már olyannyira áthatja világról való esztétikai tapasztalatunkat, hogy szinte fel sem tűnnek a festmények időkezelésének különböző fokozatai. Ha a film – és ebben az értelemben nyugodtan idevehetjük a fényképet is – valamiért igazán felelőssé tehető, az az, hogy elfelejtette velünk az állóképi narráció (időbeliség és szukcesszivitás) „olvasását”. Holott a reneszánsz legnagyobb tette nem egyszerűen a centrális perspektíván alapuló látványalkotás volt, hanem az, hogy az egységes és homogén látványba ellentmondásmentesen volt képes beilleszteni az elbeszélést, illetve a tartamot. Gondoljunk csak arra, hogy a mai szemmel valóban nehézkesnek tűnő kontinuáló ábrázolásokat hogyan váltotta fel a sűrítés, mely párhuzamosan a mozgás állóképi sűrítésével, az elbeszélést is kondenzálta.

Nem véletlen, hogy az elkülönítések teorémái után – melyeknek Danto tanulmánya az egyik legkifinomultabb példája – megjelentek a hasonlóságokat hangsúlyozó elméletek.

Éppen ezért izgalmas Aumont nagyszabású – és a kudarc lehetőségét is kockáztató vállalkozása –, hogy oly módon közelítse egymáshoz a filmet és a festészetet, hogy az előbbiben térbelivé transzformálja az elbeszélés idejét. Különös, hogy mind Danto, mind Aumont az összehasonlításba bevonja a színházat is, holott Danto kedvenc vesszőparipája a képzőművészeti alkotások és a hétköznapi tárgyak „logikailag meghatározható” különbsége. Aumont a festészeti és a filmi ábrázolás hasonlóságának kevésbé analitikus kérdését teszi fel. Azonban összeállításunk mindegyik tanulmánya a reprezentáció problémáját veti fel, amely három részprobléma köré csoportosul, a reprezentáció és a reprezentált kapcsolata, egyszóval az eredet kérdése, valamint a már említett tartam és a látvány kérdése köré. Természetesen különböző hangsúlyokkal. Hogyan „spacifikálja” film az időt, azaz hogyan ábrázolja azt térbeli elemek segítségével? – kérdi Aumont. Mi a különbség aközött, ahogy a film ábrázolja tárgyait és témáit, és aközött, ahogy a festészet teszi ugyanezt? Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a művészet végére nézvést? – kérdezi Danto. Milyen történeti folytonosságok fedezhetők fel a festészeti és a filmi ábrázolásmód között? – erre próbál válaszolni Zrinyifalvi Gábor. És végül egy részterület, a töredékes képi ábrázolás problémáját világítja meg Pascal Bonitzer cikke.

Ahol tehát az eredet kérdése a lényeges – Danto írásában –, ott inkább a filmnek a fényképpel közös (reproduktív és reprodukálható) tulajdonságai kerülnek előtérbe, szembeállítva a festészettel és a színházzal. A látvány szempontjából, mely Zrinyifalvi legfontosabb kérdésfeltevése, a különbségeken túlmutató, elsősorban a világ képi tapasztalásában megmutatkozó azonosságok hangsúlyozódnak, míg Aumont-nál, ahol a látvány és a tartam egyaránt hangsúlyos (lévén ez utóbbi az előbbin keresztül nyilvánul meg), megint csak óhatatlan a színházzal történő összevetés.

 

Tudatában vagyunk annak, hogy az anyag mérhetetlen nagyságára és szerteágazó jellegére való tekintettel csupán néhány szempontot vehettünk figyelembe – mintegy ízelítőként a majdan alaposabban kifejtendő részterületekből. A következőkben közölt összeállítás sok szempontból esetlegesnek tűnhet, hiszen igen fontos területeket voltunk kénytelenek kihagyni és háttérbe szorítani. Nem foglalkoz(hat)tunk többek között a festészet és film kapcsolatára vonatkozó történeti kérdésekkel. Nem állt módunkban olyan tanulmányokat közölni, melyek arra keresik a választ, hogy bizonyos jól meghatározható történeti szituációban a film megjelenése hogyan változtatta meg a festői technikát, annak alkalmazását, vagy hogy a festők (a két világháború közötti avantgárd) miféle kérdésfeltevéseire adott választ a film. Eme kérdések egyikének bővebb bemutatására következő számunk vállalkozik, amely az olasz és orosz futurizmus, illetve a film kapcsolatát vizsgálja majd.

A fentiekhez hasonlóan tudatosan igyekeztünk kiszűrni az olyan problémafelvetéseket, amelyek festészet és film kölcsönhatását egyes alkotók – legyenek azok filmesek vagy képzőművészek, ha egyáltalán van valami értelme az ilyesfajta elkülönítéseknek – életművén belüli összevetésére vonatkoznak. Pedig a névsor tekintélyes: akik egyszerre foglalkoztak filmmel és festészettel, illetve grafikával (Pasolini, Eisenstein, Paradzsanov, Léger, Moholy-Nagy, Richter, Greenaway, Dalí vagy a magyarok közül Huszárik, Fábry, Erdély Miklós, Gyarmathy Tihamér és még sorolhatnánk), illetve akiknek művészetére oly nyilvánvaló hatással volt a festészet, hogy életművük bizonyos művészettörténeti elemek és kontextus ismerete nélkül szinte értelmezhetetlen: a német expresszionizmus, Bunuel, Tarkovszkij, Godard stb.; azokról a képzőművészekről, fotósokról nem is beszélve, akiknek művészetéről bizonyos filmes segédinformációk nélkül csak hiányos magyarázatok adhatók: gondoljunk csak a futuristákra, Duchamp-ra, Max Ernstre, Francis Baconre, Cindy Shermanre... Számunkra is fájó a velük foglalkozó tanulmányok hiánya, és csak reménykedni tudunk benne, hogy a Metropolis e számában olvasható Jarman-összeállítás némiképp kárpótol az alkotóközpontú kérdésfeltevések hiányáért a festészet és film kapcsolatát feltárni igyekvő írásokban.

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.