Szerző: Balássy Fanni
Nyílik az ajtó, az ünnepelt bekukkant, megtorpan, nem érti. Tanszéki értekezletre érkezett, a teremben azonban tömegek ücsörögnek őrá várva: régi barátok, kollégák, pályatársak, egykori és jelenlegi tanítványok. A születésnapos meglepődik, nagy felindultságában is József Attilát idéz. Levegőt!, mondja megilletődötten, és helyet foglal a Kovács Máté terem első padjában. Ekkor Gelencsér Gábor és Varga Balázs ragadja magához a szót, akik tavaly ősz óta szövögették a születésnapi konspiráció hálóját Margitházi Bejával és Vincze Terézzel együtt. Felvázolják, mi fog történni az elkövetkezendő órákban! Az egybegyűltek egy szigorúan hat és fél perces előadásokat felvonultató, négy szekcióból álló villámkonferencia huszonöt referátumának lehetnek szem- és fültanúi, amelyek mind-mind egy első snittel foglalkoznak. Az ünnepeltnek ugyanis gyakran idézett megállapítása – amelyről később töredelmesen bevallja, hogy fiatal korában egy beszélgetés során Bacsó Pétertől kapta intelemül –, hogy a film első tíz percében esszenciálisan benne foglaltatik minden. A következő bő négy órában pedig be is bizonyosodik, hogy az első snitt valóban rengeteget elárul, és izgalmas látni, hogy a felkért huszonöt előadó milyen szerteágazó területről választ alkotásokat, az azokról való gondolkodásukat pedig visszatérően meghatározzák az ünnepelt által jegyzett tanulmányok, kötetek, előadások. Ennél talán nem is lehet méltóbb ajándékot adni, mint felmutatni, hogy az elmúlt évtizedek kutatói és oktatói tevékenysége termékeny talajra hullott, és számos jelenlévő, valamint számtalan további tanítvány, aki nem lehet jelen, viszi tovább ezeket az eredményeket, és építi be, gondolja tovább a saját kutatásában, műelemzésében, mindennapjaiban. (A Filmtudomány Tanszék meglepetése után kényelmetlenül érezheti magát, aki esetleg egy pár zoknit vagy egy könyvvásárlási utalványt adott ajándékba.) A köszöntések sorát a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet jelenlegi intézetigazgatója, Polyák Gábor nyitja meg, hogy utána kezdetét vehesse a Kovács András Bálint hatvanötödik születésnapját ünneplő fékevesztett bölcsészbacchanália!
Kovács András Bálint (Fotó: Bajomi Eszter)
I. szekció
1. Martin Ferenc (F. W. Murnau: Faust, 1926)
Rögvest transzcendens magasságokba emelkedünk, a szóban forgó film első snittje ugyanis a fény játékával egyúttal a mozi allegóriáját adja: az isteni fény és a vetítőgép fénye egyaránt eleven világokat teremt.
2. Lakatos Gabriella (Billy Wilder: Délutáni szerelem, 1957)
A film már az első percekben kőbe vési, hogy a szerelem nem válogat, magával ragadhatja a hentest, a péket, a temetkezési vállalkozót, a turistát, a tábornokot, de még az egzisztencialistát is.
3. Pápai Zsolt (Arthur Penn: Bonnie és Clyde, 1967)
A hollywoodi reneszánsz nyitódarabjának első percében kimutathatók a francia újhullámra jellemző formai és tematikus törekvések, amelyeket Pápai Zsolt többek között az ünnepelt Metropolis, Párizs című kötetében foglaltak alapján elemez. A kötetet mindenkinek elolvasásra ajánlja, ő maga négy óra alatt darálta le a kilencvenes években a Határ úti metróállomáson az egyik késő barátjára várva.
Pápai Zsolt (Fotó: Bajomi Eszter)
4. Győri Zsolt (Stanley Kubrick: Mechanikus narancs, 1971)
Centrális perspektíva, klausztrofób szimmetria, tört vonalak ritmikus ismétlődése. Már az első képkockák atmoszférát teremtenek Kubrick világához, hogy aztán a diasor végén a főhős, Alex tejjel teli poharát az ünnepelt egészségére emelje.
5. Varga Balázs (Joel Coen: Fargo, 1996)
Mint mondja, hat és fél perc semmire sem elég. Éppen ezért egy nem semmi jelenetet választ, amely éppen arról szól, hogyan lesz a semmiből valami, hogyan lép elő a látvány a totális homályból, ezzel megragadva és bevonva a nézőt.
6. Tarnay László (Giuseppe Tornatore: Puszta formalitás, 1994)
Az életet ünnepelni gyűltünk össze, erre egyszeriben az lesz a kérdés, ki ölt meg kit. Tornatore pisztolycsöve beteríti a vásznat, a fegyver elsül, a tér-idő folytonossághoz és kauzalitáshoz szoktatott, elkényelmesedett néző pedig zavartan kapkodja a fejét.
7. Bálint Katalin (Jane Campion: Zongoralecke, 1993)
Az első snitt türannosza elmélet mentén a médiapszichológia eszközével egy új SI-mértékegység születik, az SE (sokat elárul). Aztán rögtön felmerül a kérdés, vajon filmes, pszichológiai vagy filmes-pszichológiai kongruenciáról beszélhetünk-e a kutatás esetében. Bálint Katalin máris kész módszertani apparátussal rendelkezik a vizsgálathoz, amelyet örömmel hajlandó megosztani.
II. szekció
8. Galicza Péter (Tony Richardson: Tom Jones, 1963)
Az első jelenet a számmisztika segítségével a 18. századból 1963-ig repít minket.
9. Murai András (Woody Allen: Agyament Harry, 1997)
Murai András pontosan azt a nyolcvanöt másodpercet villantja fel a filmből, amelyet egy átlagos mozinéző kibírni képes a fent megnevezett alkotásból. Egy mélyreható statisztikai elemzéssel levezeti, hogy az első snitt valóban magában sűríti a film lényeges vonásait. A ritmus meg-megdöccen, az ugróvágás pedig sokszor következetlen, de Allen ezt mindössze annyival kommentálja, hogy ő akkor vág, amikor kedve tartja.
Murai András (Fotó: Bajomi Eszter)
10. Kóbori Sarolta (Nelson Pereira dos Santos: Rio, 40 fok, 1955)
Az első jelenet madártávlatból járja be Rio városát, és a fényűző épületeket felsorakoztató belvárosból a favellák nyomorgó világáig jutunk. Kóbori a kolonialista szemüvegének levételére sarkallja a hallgatóságot, és rámutat, hogy a film igazából nem az olasz neorealizmus jegyeit követi, mivel a brazil filmművészetben éppúgy fajsúlyos igényként fogalmazódott meg, hogy hangot adjanak az elesetteknek.
11. Kránicz Bence (Tobe Hooper: A texasi láncfűrészes mészárlás, 1974)
Modernista önreflexió, a fény és sötétség viszonyának boncolgatása, Király Jenő. Talán nem ezek jutnának eszünkbe elsőként a fent említett, ötvenedik születésnapját ünneplő címről. Kránicz Bence azonban bebizonyítja, hogy ennek kellene a legtermészetesebbnek lennie.
12. Varga Zoltán (Tim Burton: Ed Wood, 1994)
A formavilág kibillen, diszharmóniát szül. Helyenként expresszionista hatás érezhető, és tragikomikus hangulat hatja át a filmet. A nyitány Hitchcock A tévedés áldozata vagy a címszereplő 9-es terv a világűrből című filmjének extradiegetikus bevezetőjét idézi, és szépen rímel a zárlatra. Az eredmény: nincs olyan a teremben, aki ne kapott volna kedvet újranézni a filmet.
13. Szíjártó Imre (Paweł Pawlikowski: Ida, 2013)
Ida akkurátus mozdulatában, amellyel a Jézus-szobrot restaurálja, a lengyel filmiskola előtti tisztelgés sűrűsödik össze.
III. szekció
14. Strausz László (Gertler Viktor: Állami áruház, 1953; Bárdy György, Lopások az áruházban, 1959)
Az előadás arra a különös jelenségre kíván reflektálni, ahogy az aberránsnak kikiáltott kapitalista fogyasztói kultúrával szemben az államszocialista hatalom hogyan kívánja megkonstruálni a maga konzumerizmusát, ezzel totális tudathasadást eredményezve a rendszerben. De a súlyos elméleti kérdések mellett azért egy bájos felvételt is láthat a közönség az ötvenes évek Múzeum körútjáról.
15. Vécsey Virág (Szoboszlay Péter: Hé, Te!, 1976)
Szoboszlay zsarnokságot körbejáró tetralógiájának egyik darabjába kaphatunk betekintést. A rendező a Hannah Arendt-i gonosz banalitásának gondolatát viszi tovább, és arról beszél az erősen atmoszférateremtő rajzokban, hogy bárkiből válhat zsarnok – ahogy üldözött is. Az 1:1 arányú képkivágatok ezt a klausztrofób érzetet erősítik.
16. Gelencsér Gábor (Elek Judit: Sziget a szárazföldön, 1969)
A film újhullámos cinéma vérité stílusát megalapozó első snittben egy hölgyet követünk a metróaluljárón át, aki az automatához lépve egy csomag zizit vásárol magának. Gelencsér Gábor egy közönséget megbabonázó bűvésztrükk segítségével szemlélteti, hogyan lesz a cinéma véritéből vérité, és előránt a zsebéből egy csomag zizit.
Gelencsér Gábor (Fotó: Bajomi Eszter)
17. Müllner András (Erdély Miklós: Verzió, 1981)
„A rágalom ténye nem a tudásban, hanem a képzeletben van” – idézi az ünnepelt tanulmányát Müllner András az első snitt levetítése után, amelyben a rabbi fiával készített interjút hallhatjuk. A részletben szembetűnő a negáció gyakorisága, amely a generációk közötti kommunikáció totális hiányára utal.
18. Turnacker Katalin (Mndruczó Kornél: Pieces of a Woman, 2020)
Az önmagukba zárt szekvenciák, az épülő híd és a víz motívuma előrevetíti a végkifejletet.
19. Pólik József (Mundruczó Kornél: Evolúció, 2017)
A triptichonszerkezetű film tizenhétperces első snittje, amelyben mindössze belső vágásokat eszközöltek, éppen a hiány bemutatásával képes ábrázolni a tragédiát a maga teljességében.
IV. szekció
20. Vincze Teréz (Ang Lee: Lökő kezek, 1990)
1990-ben Ang Lee benyújtja a tajvani kormány által kiírt pályázatra a forgatókönyvtervét, és nyer, ezzel lehetőséget kapva az első, a későbbi életmű hangsúlyos elemeit sűrítő nagyjátékfilmjének leforgatására. 1990 szeptemberében egy Vincze Teréz nevű bölcsészhallgató felvesz minden elé kerülő filmes tárgyat az ELTE-n, és a Szerb utcában találkozik Kovács András Bálinttal. Véletlen lenne? Aligha.
Vincze Teréz (Fotó: Bajomi Eszter)
21. Vajdovich Györgyi (Aditya Chopra: Aki bátor, azé a menyasszony, 1995)
A filmben, amelyet immár huszonnyolc véve játszanak egy mumbaii moziban, London szürke, idegenséget sugárzó betonmonolitként nehezedik a nézőre, amíg Pandzsáb sárgálló mustárföldjei megszólítják és hívogatják a hazájuktól messze szakadt indiai közösségeket.
22. Füzi Izabella (Timur Bekmambetov: Profile, 2018)
Mind közül a legprovokatívabb előadás, amely a digitális világ lenyomatát adó, és az irodalomból ismert tudatfolyam technikáját idéző screenlife movie vagy más néven desktop film jelenségével egyenesen megkérdőjelezi a konferencia alappillérét adó beállítás létezését.
23. Orbán Katalin (Chloé Zhao: A nomádok földje, 2020)
A film, amely az Amerikai Egyesült Államok alapmítoszának ás a legmélyére, és felvillantja a késői kapitalizmusból fakadó lakhatási válságot, a dobozokba zárt élet képével már az első snittjében rávilágít a film későbbi jeleneteiben felvillanó mondat keserű igazságára, miszerint „freedom is not free”.
24. Nemes Z. Márió (George Lucas: Az új remény, 1977)
Az előadás, amely többek között a csillagrombolók iránti rajongásból született, rávilágít a légüres térben lebegő betűket felváltó űrjárművek biblikus jelentéstöbbletére: „az ige testté lett”.
25. Vasák Benedek (Lana Wachowski, Lilly Wachowski: Mátrix, 1999)
Radikális zárás, amely a nem-kép problémáját veti fel az idén huszonöt éves film első másodperceiben felvillanó kurzort megidézve, és előrevetíti az AI generálta mozgóképek világát.
Az ünnepelt (Fotó: Bajomi Eszter)
A konferencia végén az ünnepelt ragadja magához a szót. Először hangot ad az örömének a zárlattal kapcsolatban, mivel jelenleg maga is éppen egy mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatáson dolgozik. Ezután végigpásztázza a termet, és elégedetten állapítja meg, hogy a filmtudomány képzés 1994-es indulása óta mennyien foglalkoznak továbbra is filmkutatással. Az pedig külön öröm számára, hogy sok egykori tanítványát mára már a kollégájának mondhatja. A korát mindössze egy friss anekdotával kommentálja, miszerint hatvanöt év felett már rendesen bliccelni sem hagyják az embert, az ellenőr a villamoson ugyanis tudomást sem vett róla. Végezetül egy hatalmas konyhakés is előkerül, és mivel az események szigorúan Csehov puskájának narratív elvét követik, használatba is lesz véve: felszeletelik vele a születésnapi tortát.