Saeed-Vafa, Mehrnaz

Helyszín (fizikai tér) és kulturális identitás az iráni filmekben


Az iráni filmekben az alkotók és a közönség számára egyaránt kitüntetett fontossággal bírnak a helyszínek – mégpedig a valódi, nem műtermi helyszínek. A közönség filmhez fűződő viszonyát gyakran határozzák meg az iráni tájjal kapcsolatos elvárásai, erről alkotott véleménye. A filmalkotó számára a helyszínnek jelentős szerepe van a narratív tér megteremtésében.

Ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy a filmesek hogyan használják és hogyan ábrázolják a helyszíneket, világossá válik az azokkal szemben megnyilvánuló pozitív vagy negatív hozzáállásuk is. Noha csak részleteiben és időben másképp szervezve látjuk, a helyszín – gyakran tudatalatti szinten – a filmalkotó pszichéjét jellemezve tárul elénk és az adott kor kultúrájával való azonosulását jelzi.

 

A helyszín politikája

 

A közönség

 

A külföldi közönség számára az iráni filmek legvonzóbb elemei közé tartoznak a bennük feltűnő helyszínek. Biztonságos, vízummentes „utazást” tehetnek általuk Irán különböző részein, szellemi térképet alkotva az országról és kultúrájáról. Ezeket a filmeket nézve időnként igazolva látjuk a fejünkben korábban kialakult képeket vagy elképzeléseket az egzotikus rejtélyek – a mitikus, ősi Perzsia – világáról és a nyomor – a terrorizmus és szegénység – földjéről...

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.