Bordwell, David

„Proppizmus és álProppizmus”

A filmi elbeszélés morfológiájában felvetődő problémákról


Amikor Vlagyimir Propp 1970-ben meghalt, neve az elbeszéléselméletek egyik hivatkozási pontjává vált. A mese morfológiája, amelyet 1928-ban adtak ki oroszul, harminc évvel később jelent meg angolul, majd hamarosan más nyelveken is. Antropológusok és folkloristák sietve hozzáláttak Propp állításainak magasztalásához, kritizálásához, ellenőrzéséhez és módosításához.1{Lásd Melitynsky, Eleasar M.; Structural-Typological Study of the Folktale. Genre 4 (1971) pp. 249–279. Magy. ld: Melityinszkij, J. M.: A mese strukturális-tipológiai kutatása (ford.: Soproni András) In: V. J. Propp: A mese morfológiája. Bp: Osiris-Századvég, 1995. pp. 157–195.} A. J. Greimas, Tzvetan Todorov, Claude Bremond és Roland Barthes a Morfológiát a strukturalista narratológia egyik kiindulópontjává tették, és még a posztstrukturalizmus korszakában is tisztelettel adóztak e munkának.2{1987-ben Fredric Jameson Arisztotelészt és Proppot úgy ítélte meg, mint akik „valójában az elbeszélő forma működésében rejlő semleges nyelv kizárólagos forrásai”. Lásd Jameson, Fredric: Reading without Interpretation: Postmodernism and the Video-Text. In: The Linguistics of Writing: Arguments between Language and Literature (ed. Nigel Fabb et al.) Manchester: Manchester University Press, 1987. p. 212.} Nem sokkal a Morfológia 1968-as javított angol kiadásának megjelenése után Peter Wollen felvetette, hogy Propp a filmszemiotika gyümölcsöző forrása lehetne, majd az elmúlt évtized filmes és televíziós kutatásai kibontakoztatták a morfológiai elemzés hagyományát.3{Wollen, Peter: Cinema and Semiology: Some Points of Contact. In: Readings and Writings: Semiotic Counter-Strategies. London: Verso, 1982. pp. 13–15. és Signs and Meanings in the Cinema. Bloomington: Indiana University Press, 1972. pp. 93–94. A proppista televíziós tanulmányokról lásd pl. Silverstone, Roger: The Message of Television: Myth and Narrative in Contemporary Culture. London: Heinemann, 1981; Kozloff, Sarah Ruth: Narrative Theory and Television. In: Channels of Discourse: Television and Contemporary Criticism (ed. Robert C. Allen). Chapel Hill: University of North Carolina Press, 1987. pp. 42–73 és Fiske, John: Television Culture. Methuen, 1988.} 1985-ben pedig a The Cinema Book című tanulmánykötet egyik szerzője szentelt hosszú oldalakat a Propp-féle elemzésnek.4{Lásd Johnston, Sheila: Film Narrative and the Structuralist Controversy: Propp. In: The Cinema Book (ed.: Pam Cook). London British Film Institute, 1986. pp. 234–238.}

Jó néhány kritikus számára Propp lett a filmnarratológia Arisztotelésze – annak ellenére, hogy hatását különféle félreértések árán fejtette ki. A Morfológia angol kiadásainak legfőbb problémáját az átgondolatlan szerkesztés és a hibás fordítás jelenti. Még több gondot okoz, hogy a filmtudósok kiemelték Proppot saját kontextusából és szinte a felismerhetetlenségig megváltoztatták. Így nyomós okunk van rá, hogy a filmelbeszélés „proppista” megközelítését zsákutcának tekintsük.

A morfológiai megközelítés mellett szóló érvek, bár gyakran hallgatólagosan, többnyire a következőképpen épülnek fel5{Ezt nevezhetjük a „proppi hatalmi pozíció” „erős” változatának. A szelídebb változat egy adott corpus „morfológiai” elemzését követi azzal, hogy narratív szerkezetét a bemutatott cselekmények leírására szolgáló absztrakt propozíciók listájára szűkíti. Ld. pl. Wright, Will: Sixguns and Society: A Structural Study of the Western. Berkeley: University of California Press, 1975. Magyarul szemelvények: Wright, Will: A hatlövetű és a társadalom. Filmtudományi Szemle (1980) no. 4. pp. 20–309.; Nichols, Bill: Ideology and the Image. Bloomington: Indiana University Press, 1981. pp. 212–216.; Desser, David: The Samurai Films of Akira Kurosawa. Ann Arbor, Michigan: UMI Research Press, 1983. pp. 48–51. Ez a megközelítés Propp-pal csak a propozíciós felosztás műveletében egyezik és jellegzetes módon hanyagolja annak átfogó rendszerét és egyes következtetéseit. Bármilyen érdemei is vannak a szelídebb változatnak, azok taglalása itt nem az én hatáskörömbe tartozik.}:

1. Az orosz formalista Vlagyimir Propp strukturális elemzés segítségével feltárta, hogy a népmese alapszerkezete harmincegyféle funkciót lát el. Geoffrey Hartmann így ír erről: „A mese morfológiájában Propp megalkotta a népmese forma szerkezetét azáltal, hogy feltárta azokat a véges számú funkciókat vagy típusepizódokat, amelyeket felhasznál.”6{Hartmann, Geoffrey: The Struggle for the Text. In: Midrash and Literature (ed. Geoffrey Hartmann and Sanford Budick). New Haven: Yale University Press, 1986. p. 14. Ld. még Barton, John: Reading the Old Testament: Method in Biblical Study. London: Danton, Longman and Todd, 1984. pp. 114–16; Davis, Lennard J.: Rewriting Novels: Ideology and Fiction. London: Methuen, 1987. p. 199. A filmszakirodalomban hasonló leírást találhatunk John Fell művében: Vladimir Propp in Hollywood. Film Quarterly 30 (Spring 1977) pp. 19–20. és Annette Kuhn: Women’s Pictures: Feminism and Cinema. London: Routledge and Kegan Paul, 1982. p. 29, 31.}

2. Ugyanezt a funkciókészletet tárhatjuk fel más elbeszélő műfajokban és médiumokban is, különös tekintettel a hollywoodi filmekre.

Ez az „alkalmazás” pillanata. Feltevések szerint Propp funkcióinak sémája a legtöbb elbeszélésben előfordul. Egyes szerzők egyetértenek Greimasszal abban, hogy Propp sémája, megfelelőképpen módosítva, az elbeszélés szerveződésének egyetemes modelljét képezi.7{Greimas, A. J.: Maupassant: La sémiothique du texte: exercises practiques. Paris: Seuil, 1976. p. 10–11.} Az egyik szerző a proppi szerkezetet a közkedvelt World Seriesben [az USA hivatásos baseball-csapatainak országos bajnoksága] fedezte fel.8{Porter, Dennis: Perilous Quest: Baseball as Folk Drama. Critical Inquiry 4 (1977) no. 1. pp. 143–157.} Filmtudósok feltárták a sémát az Észak-Északnyugat, az Alkony sugárút, a Kiss Me Deadly és A nagy álom című filmekben.

3.a. Lényegi következtetés: sok elbeszélés rendelkezik a népmesével megegyező szerkezeti morfológiával.

b. Módszertani következtetés: Propp módszerével lehetséges a film és más médiumok elbeszélésében rejlő alapszerkezet feltárása.

Ezeket a következtetéseket tömören összegzi egy Proppról és a televíziós kritikáról szóló friss tanulmány, amely rámutat arra, hogy a) „az amerikai televízió feltűnően hasonlít az orosz tündérmesékre” és hogy b) „a történeteket olyan íratlan szabályok készlete irányítja, amelyekre a történetelbeszélőknek és a befogadóknak van szükségük, ahhoz hasonlóan, ahogyan a nyelvtani szabályokat sem nélkülözhetjük.”9{Kozloff: im. p. 49.}

Az elkövetkezendőkben megkísérlem bebizonyítani, hogy az érvelés első két lépése tapasztalatilag és fogalmilag egyaránt fatális tévedésen alapul. Így a kétoldalú következtetés igazolatlan. Majd befejezésül felvázolom néhány elképzelésemet arról, miért lelt a filmelméleteknél a proppi program olyan kritika nélküli fogadtatásra.

 

Az érvelés első tézise Proppot az orosz formalista irodalomelmélet képviselőjeként tünteti fel, mind a strukturális elemzés végrehajtása, mind pedig a funkciók működésének alapos vizsgálata, és a funkciók sikeres feltárása alapján. Ezek az állítások azonban mind cáfolhatók.

Propp sosem volt az orosz formalista irodalomelmélet központi figurája; a legtöbb, ami e tekintetben elmondható róla, hogy Viktor Zsirmunszkij, az áramlat más felfogású, távoli képviselője hatott rá.10{Propp előszavában köszönetet mond Zsirmunszkijnak, amiért az a Morfológia kiadatására ösztönözte. Lásd: Propp: Morphology p. xxví. René Wellek szerint Propp azért tartott távolságot a főbb formalista tudósoktól, mert a csoportot politikai támadások érték. Ld. Wellek, René: Metapoetics: Two Views. Poetics Today 7 (1986) no. 4. p. 756.} Proppnak folkloristaként az elbeszélésről írt tanulmánya leginkább az etnopoétikával foglalkozó korabeli munkákhoz köthető. Heda Jason rámutatott, hogy a legtöbb Propp által használt fogalom, sőt még a könyv címe is fellelhető az előző húsz év folklorisztikai kutatásaiban. Az a gondolat, hogy a népmese a narratív szerepek által közvetített absztrakt cselekményekből épül fel, 1912-ben merült fel Jelena Jelonszkajánál, 1924-ben pedig újra felbukkant Alekszandr Sztaftyimovnál, akinek elképzelése szerint az ilyen epizódokból lineáris modell építhető fel.11{Jason, Heda: Precursors of Propp: Formalist Theories of Narrative in Early Russian Ethnopoetics. Poetics and Theory of Literature 3 (1977) pp. 477–485.} Roman Volkov műve, a Népmese. A népmesék cselekményszerkezetének vizsgálata (1924), bár sok kritikát kapott a Morfológiában, Proppot mégis sok új fogalomhoz segítette. Volkov különbséget fedezett fel az állandó és a változó vonások között; felvetette, hogy ugyanaz a szereplő különféle szerepeket tölthet be, és hogy a motívumok sorrendje nem változik, valamint bevezette a minden egyes mesetípushoz rendelhető sajátos, absztrakt modell fogalmát.

Volkov hat narratív szerepet dolgozott ki (ezek közül öt előfordul Propp sémájában is), és olyan cselekményszerkezeteket tárt fel, amelyekhez hasonlókat később Propp maga is felfedezett.12{Jason: im. p. 485–491.} Propphoz legközelebb azonban Alekszandr I. Nyikiforov állt, aki 1927-ben egy rövid cikkben először alkalmazta a „funkció” fogalmát a narratív szerep cselekményeként. Az epizódot funkcionálisan határozta meg a mese átfogó vázán belül, megelőlegezte a Propp által használt „menet” fogalmát és saját kutatási programját „a népmese morfológiájának”13{Ibid., pp. 504–509. Lásd még Nikiforov, Alekszander Isaakovich: On the Morphological Study of Folklore. Linguistica Biblica 27–28 (1973) pp. 25–35.} nevezte. Nyikiforov programadó cikke nem részletezi úgy a funkciókat, ahogyan Propp tette azt, ám bizonyos tekintetben rugalmasabb elemzés irányába mutat; Jason úgy gondolja, hogy ahol Propp taxonomikus, ott Nyikiforov generatív.14{Jason: im. pp. 507–509.} Mivel Propp is publikált egy kétoldalas esszét 1927-ben Az orosz varázsmese morfológiája címmel, felmerül az elsőbbség kérdése; mindenesetre nyilvánvaló, hogy a szovjet folklorisztika, és nem az orosz formalizmus szolgál az 1928-ban megjelent könyv legmegfelelőbb kontextusául.

A Nyikiforov és Propp által adott címek közötti különbség – „a népmese” illetve „a varázsmese” morfológiája – felhívja a figyelmet egy másik félreértésre, amely Propp kutatása körül kialakult. A közhiedelemmel ellentétben Propp narratív sémája nem minden népmese leírására alkalmazható. A Morfológia tárgya csak a felületesen „tündérmeseként” ismert, pontosabban a „mágikus hősi mese” vagy a „varázsmese” műfaja. (A könyv eredeti címe, amint azt Propp 1966-ban leírta, A varázsmese morfológiája volt, de azt a szerkesztő megváltoztatta.15{Propp, Vladimir: The Structural and Historical Study of the Wondertale. In: Propp: Theory and History of Folklore. (ed.: Anatoly Liberman, trans.: Ariadna Y. Martin and Richard P. Martin) Minneapolis: University of Minnesota Press, 1984. p. 70.}) A varázsmese prototípusa bemutat egy hőst, aki egy probléma megoldásához vagy egy cárkisasszony elnyeréséhez varázseszközt kap valamilyen természetfölötti hatalomtól. Mivel erre a műfajra összpontosított, Propp szándékosan hanyagolta a vallási meséket, a romantikus meséket, balladákat, állatmeséket, eredetmeséket és a népi elbeszélés egyéb változatait.16{Műfaji sémájának egyértelmű és részletes elemzését lásd: Propp: Generic Structures in Russian Folktales. Genre 4 (1971) pp. 213–248. Valamint Jason: im. p. 473.} A Morfológia egyértelműen fogalmaz: „…se szeri, se száma az olyan meséknek, amelyek nem hasonlítanak a varázsmesékre”.17{Propp: Morphology. p. 106. [Magyarul ld.: Propp: //A mese morfológiája//. p. 107.]} Propp későbbi munkáinak nagy részét is ennek a műfajnak szentelte. Transzformációk a varázsmesében címet viselő 1928-as esszéjében felvázolja, hogyan azonosíthatunk régebbi formákat a motívumokban és motivációkban bekövetkezett változások alapján. Mindez még nyilvánvalóbbá válik 1939-es doktori disszertációjában, amelyet A varázsmese történelmi gyökerei címen 1946-ban publikált és amelyet diakronikus megközelítése miatt általában a szinkronikus Morfológia mellé állítanak. Itt újra meghatározza az elhatárolás módját: „Kiindulási pontom, hogy a népmesék között van egy varázsmesének nevezett különös kategória, amely elkülöníthető és önállóan tanulmányozható.”18{Propp: Historical Roots of the Wondertale: Premises. In: Theory and History of Folklore 102. Magyarul lásd: A varázsmese történeti gyökerei. (részletek) Folcloricista (1978) no. 2–3. pp. 121–160.} Propp megismétli ezt a parti pris-t az 1966-ban Lévi-Strauss-szal folytatott vitájában és ragaszkodik ahhoz, hogy a Morfológia érdeklődése nem terjed ki a szájhagyomány útján terjedő elbeszélés absztrakt modelljének felállítására.19{Propp: The Structural and Historical Study of the Wondertale. p. 70.} Következésképpen, szem előtt tartva a strukturalisták – mint Lévi-Strauss és Greimas – azon törekvését, hogy Propp sémáját általánosnak és egyetemesnek tüntessék fel; a folkloristák hangsúlyozták: ez csak a témául választott műfajra alkalmazható.20{Lásd pl. Levin, Isador: Vladimir Propp: An Evaluation on His Seventieth Birthday. Journal of the Folklore Institute 4 (1967) p. 44; de Meijer, Pieter: Propp in Italy. Russian Literature 12 (1982) pp. 1–10.}

Propp tanulmányozza a szerkezetet, mint azt az érvelés kiindulási pontja jelzi, de ha vállalkozását strukturális elemzésként jellemezzük, két aspektusát is elhomályosítjuk. Az első művének átfogó történelmi célja. Bár azt, hogy Propp egy alkalommal a diakronikus tanulmányok felé fordul, értelmezhetjük a tisztán „formai” kutatás hivatalos elutasítására adott válaszként, a továbblépés azonban bizonyos következetességgel bír az 1928-ban felvázolt kutatási programban. A jelentés strukturalista vizsgálatát, jegyzi meg a Morfológiában, a történeti kutatáshoz kell kapcsolni; az előző elengedhetetlen az utóbbihoz.21{Propp: Morphology. p. 15, 90. [Magyarul ld.: Propp: //A mese morfológiája//. p. 13, 90.]} Az előszóban Propp leírja, hogy hely hiányában nem tudott foglalkozni „a mese metamorfózisának, vagyis transzformációinak kérdéseivel”.22{Ibid., xxvi. [Magy: ibid. p. 8.]} 1928-as esszéjében felvállalja ezeket a gondokat. A teljes hosszúságú tanulmányban, A varázsmese történelmi gyökereiben megkísérli feltárni a varázsmese eredeteit; olyan terv ez, amelyet Propp gondosan elválaszt a transzformációk vagy a történeti fejlődés tanulmányozásától.23{Propp: Historical Roots of the Wondertale: Premises. pp. 112–113.} Igaz, elmondhatjuk, hogy késői munkáiban Propp hanyagolja az aprólékos morfológiai részletek nagy részét és vagy elszigetelt motívumokra, vagy a cselekményszerkezet sokkal lazább fogalmára szorítkozik.24{A Varázsmese történeti gyökerei röviden áttekinti a Morfológia funkcióit és egészét, de nem tér ki a szerepkörökre és a menetekre. Az adományozó szerepköre a vasorrú bábára korlátozódik, a károkozóé a sárkányra. (Lásd: Les racines historiques du conte merveilleux. Paris: Gallimard, 1983. p. 63ff., 283ff.) Az individuális motívumokat követik egészen az eredetükig. Lásd: Coote, Mary P.: Beyond Morphology: Vladimir Propp’s Istoricheske Korni volchebnoi skazki. Russian Literature Journal 31 (1977) pp. 133–134.} Ám ez a tendencia megint csak nem kevésbé van jelen az 1928-as esszében, mint az 1946-os könyvben, tehát ha Propp tartózkodik a formalizmustól, azt már munkássága elején is úgy teszi. Nagyjából tisztességesnek tűnik Propp szerkezeti elemzését a történeti célok eszközének tekinteni: olyannak, amely akkurátusan azonosítja a hasonló meséket, egy műfajt pontosabban meghatároz, mint azt valaha is tették, és szilárd alapokra helyezi a forráskutatást.

Ha Propp céljait tekintve legalább részben történeti, eszközeire nézve teljes mértékben tudományos. A Morfológiában mindenütt a botanika és a zoológia taxonomikus feltevéseihez folyamodik. Az eredeti orosz kiadásban a fejezetek nagy része Goethe Morfológiájából, botanikáról és csonttanról szóló írásaiból való mottókat tartalmaz. (Ezeket az idézeteket kihagyták az angol fordításból.)25{A következő műben találhatjuk meg a listájukat: Propp: Theory and History of Folklore. p. 57.} Transzformációk című esszéjében Propp saját feladatát a természetben fellelhető változatosság, nemek és fajok feltárásához hasonlítja.26{Propp: Transformations of the Wondertale. In: Theory and History of Folklore. p. 82. Magyarul lásd: Transzformációk a varázsmesében. In: Strukturalizmus I-II. (Válogatta: Hankiss Elemér) Budapest, 1971. I. kötet, pp. 122–132.} Közel négy évtizeddel ezután, még mindig a zoológia példájához ragaszkodva állítja, hogy egy tanulmány „tudományossá” tételéhez egzakt leírásra és osztályozásra van szükség.27{Propp: The Principles of Classifying Folklore Genres. In: Theory and History of Folklore. p. 40.}

A taxonómián túllépve Propp megköveteli, hogy a folklorisztika is használja a tudományok induktív módszerét, „az adatoktól a következtetések felé” haladjon, és kerülje az a priori általános elméleteket, amelyek befolyásolják az adatok kiválasztását.28{Propp: On the Historicity of Folklore. In: Theory and History of Folklore. p. 57.} Az 1966-ban Lévi-Strauss-szal folytatott vitájában így jellemzi magát: „olyan empirista, sőt olyan megvesztegethetetlen empirista, aki először tüzetesen megvizsgálja, majd áthatóan tanulmányozza a tényeket, ellenőrzi a kiindulási pontjait és érvelésének minden pontján hátratekint.”29{Propp: The Structural and Historical Study of the Wondertale. p. 68.} Míg egyes empirikus munkák célja pusztán a leírás, magasabb szinten törvények feltárását is megkísérelhetik. Ezt Propp újra csak megpróbálta „egy kicsiny és szűk területen – a népmese egyik típusánál.”30{Ibid.} Kifejti, hogy konkrét morfológiát alkotott, amely a történet időrendjéből származtatható. Nem „logikus” az atemporális bináris oppozíciók értelmében; ezek a priori hálózatok, a deduktív megközelítés eszközei. „Az én modellem az adatok tanulmányozásán alapuló modelleknek felel meg… Lévi-Strauss logikai műveleteit az anyag teljes semmibe vételével végzi (a legkevésbé sem érdekli a varázsmese, nem is kísérli meg, hogy újat tanuljon róla) és a funkciókat elmozdítja temporális szekvenciájukból”.31{Ibid. p. 76.} Proppnak a törvények induktív feltárásához fordulása olyan problematikus feltevéseken alapszik, amelyeket nem jár körbe és nem véd meg. Mindazonáltal a lényegét tekintve megközelítése annak a felfogásnak az alternatíváját képezi, amely alapul tekint egy mindenre kiterjedő értelmezési sémát – mint mondjuk a kultúra és a természet Lévi-Strauss-féle antinómiáját, amelyet aztán az elemző a corpus valódi jelentéseként tüntet fel. Propp szerint ez megfelelő stratégia egy filozófus, de nem egy tudós számára. Az ő „strukturális analízisről” alkotott verziója meglehetősen távol esik a strukturalizmustól.

A „Proppban rejlő erőről” szóló érvek általában azon a harmincegy „funkción” alapulnak, amelyet a Morfológia a varázsmesének tulajdonít. Az egyik filmtudós oly messzire megy, hogy a proppi funkciót az összes elbeszélő műfaj alapegységének tekinti.32{Kuhn, Anette: The Power of the Image: Essays on Representation and Sexuality. London: Routledge and Kegan Paul, 1985. p. 77.} Propp könyvét ugyan a funkciók uralják, mégsem érthetők meg teljességükben rendszerének kontextusán kívül. És mivel a proppi megközelítés hívei nem körvonalazták ezt a rendszert, át kell tekintenünk, még ha röviden is, elméletét és következtetéseit.

Segítségünkre lehet, ha a Morfológiát egy bizonyos kérdésre adott válasznak tekintjük: mi tesz minket képessé arra, hogy a varázsmeséket hasonló vagy ugyanazon műfaj tagjaiként vagy több kultúrában is megtalálható variánsként fogjuk fel? Nyilvánvalóan nem a szóbeli előadás tényezői, mint a verbális stílus, vagy azok a tulajdonságok, melyeket a mesélő alkalmanként a szereplőknek tulajdonít. Ezek a vonások túl felületesek és labilisak ahhoz, hogy a klasszifikáció és az összevetés alapját képezzék. A legtöbb folklorista a hasonlóság kérdését úgy oldotta meg, hogy a különböző cselekményekben felbukkanó motívumokat kiemelte. Valójában ez volt az alapja Antti Aarne döntésének 1911-es taxonómiájában, miszerint a varázsmese a maga táltos paripáival és tűzokádó sárkányaival különálló műfajt képez. Propp a motívum szerinti megközelítést azon az alapon kritizálja, hogy bármely narrációs egység, mint például „A cár ad egy sast a hősnek” tartalmaz különféle elemeket és motívumokat, amelyek közül a legtöbb helyettesíthető a másikkal (például „A varázsló ad Ivánnak egy csónakot”). Ez a helyettesítés nem rombolná azt az érzésünket, hogy a mesék hasonlóak. A motívumelemző a varázsmesét hallgatólagos hierarchiával jellemzi: a cselekményben bizonyos motívumok összegződnek. Propp a mesét „kompozíciója” vagy „morfológiája” alapján igyekszik meghatározni: alapcselekmények készleteként, amelyeket a cselekvők egy csoportja közvetít és rendez el egy mintába. A motívumanalízis „felszínszintű” hierarchiáját egy „mélyebb” váltja fel.

Mivel a motívumok vagy a tárgyak, valamint a személyek meséről mesére változhatnak, csak a cselekedetek – adakozás, eltüntetés vagy harcolás – képezhetnek olyan állandókat, amelyek két mese hasonlóságának érzését váltják ki bennünk. A varázsmese építőköveinek mindenekelőtt a cselekedeteknek, cselekményeknek kell lenniük. Propp ezzel elérkezett sémájának két alapeleméhez: a mese teljes folyamatát funkciók vagy cselekmények befolyásolják, és ezeket a funkciókat segédelemek, tettek kötik össze. „A hős és az ellenfél (károkozó) harca” – funkció; „A hős a harcmezőre utazik” – segédelem.

A varázsmese struktúrájának az alapvető indexe nyilvánvalóan a funkció lesz. Propp megjegyzi, hogy egyes funkciók állandóan párokban (tilalom/a tilalom megszegése, vagy küzdelem/győzelem), mások pedig hármas vagy négyes csoportokban tűnnek fel.33{Propp: Morphology. p. 64–65. [Magyarul ld.: Propp: //A mese morfológiája//. p. 65.]} Azt is ismerteti, hogy bizonyos kompozíciós egységek se nem funkciók, se nem segédelemek; ilyen például a kezdő szituáció vagy egy másik műfajból származó „kóbor” komponens.34{Ibid. pp. 25–27, p. 64. [Magy: ibid. p. 33, 65.]} Olykor ugyanaz az esemény két funkciót tölt be, mint amikor a cárkisasszony elhagyja otthonát, ezzel megszegi a cár tilalmát és feláldozza magát a károkozónak.35{Ibid. p. 69. [Magy: ibid. p. 70.]} Ezek a minősítések azon a feltételezésen alapulnak, hogy Propp funkcionális sémája nem minden lehetséges vagy létező varázsmese leírására törekszik, hanem csak azoknak a minimális feltételeknek az azonosítására, amelyek ezt a műfajt a rokonaitól megkülönböztetik. Lényeges, hogy a funkciók központi volta az összes olyan konkrét cselekmény felsorolásához vezeti, amely az adott corpusban funkciókat képez. Például a károkozó funkció az erőszakos szöktetésből, varázseszköz megszerzéséből, seregek fosztogatásából, valaki bántalmazásából stb. áll. Propp a varázsmesékre jellemző ilyen „felszínszintű”, cselekmény-alapú motívumok kimerítő leírására törekszik. Pedig még az ilyen motívumlisták is osztályozó, nem generatív természetűvé teszik a sémát.

Propp hierarchiájában a funkciókban középponti helyet elfoglaló cselekedetek kerülnek a következő szintre. A varázsmesében a jellemző funkciók aszerint csoportosulnak, hogy milyen szereplővel hajtatják végre azokat. Jellemző módon a keresésre indulás tetteit, az adományozó kérésének megfelelő cselekvést és a házasodást mind ugyanaz az alak – a hős hajtja végre. A hős eligazításának, a szerencsétlenség vagy a hiány elhárításának, a hős üldözőitől való megmentésének tetteit a segítőtárs végzi el. Propp a funkciókat hét „cselekményszférába” rendezi, amelyek egy-egy „szerepkörnek” felelnek meg (az ellenfél/károkozó, az adományozó, a segítőtárs, a cárkisasszony és apja, az útnak indító, a hős és az álhős). Ahelyett, hogy a szereplőt a cselekvés képességével felruházott személyként kezelné, Propp inkább kialakulóban lévő egységnek, a struktúra következményének tekinti őket.

Sajnos a Morfológia angol fordítása összekeveri a „szerepköröket” a tényleges szereplőkkel.36{Ennek megvitatását lásd: Jason, Heda–Segal, Dmitri: The Problem of „Tale Role” and „Character” in Propp’s Work. In: Patterns in Oral Literature (ed. Jason and Segal). The Hague: Mouton, 1977. p. 313.} Proppnak különbséget kell tennie a kettő között, mert a „felszíni” szereplő motívumként csak részben felelhet meg az alapjául szolgáló szerepköröknek.37{Ez egyébként „strukturalista” nézet, amely erősen hatott Greimas cselekedő fogalmára. Lásd például: On Meaning: Selected Writings on Semiotic Theory. Minneapolis: University of Minnesota Press, 1987. pp. 63–83.} A varázsmesében a hálás állat adományozóként és segítőtársként is viselkedhet, ezáltal „a két szerepkörre jellemző funkció” keveredik.38{Propp: Morphology. pp. 80–81. [Magy: Propp: //A mese morfológiája//. p. 80.]} Vagy egyetlen szerepkört több szereplő is betölthet. A sárkány mint ellenfél küzd a hőssel, de mivel megölik, maga már nem töltheti be az ellenfél funkcióját, a hős üldözését (ezt a feladatot – Propp komoly megfigyelése szerint – a sárkány nőrokonai veszik át). Míg Propp a funkciók összes varázsmesére jellemző formáját részletezi, nem tesz kísérletet az összes olyan szereplő felsorolására, aki a cselekmény hét szférájának (szerepkörének) eszközévé válhat. Ennek oka, hogy a szereplők attribútumai gazdagon variálhatók és nem felelnek meg azoknak a kompozicionális állandóknak, amelyek a hasonlóság érzését keltik több mesénél.

A funkciók és szerepkörök felváltva beolvadnak a Propp által „meneteknek” nevezett fogalmakba. A menet a funkciók zárt szekvenciája, a cselekmény elkülönülő vonala. Hol egy, hol több menet egyesül különféle módon, hogy a mesét egészként magába foglalja. A mese csak egy menettel bírhat: ha több található benne, azokat sikeresen összekötheti vagy félbeszakítja egyiket a másikkal, vagy párhuzamosan futtatja őket.39{Ibid. pp. 93–94. [Magy.: ibid. pp. 93–94.]} Ezen a ponton Propp elérkezik az egész mese szerveződésének a leírásához.

Mialatt a hierarchikusan elrendezett funkciók, szerepkörök, menetek és a mindent átfogó szintagmatikus struktúra elméletét használja, képes olyan következtetések levonására is, amelyek csak a szóbeli irodalom általa választott műfajára vonatkoznak. A varázsmese szerinte harmincegy funkció készletével jellemezhető, és bár egyik mese sem bír mindegyik funkcióval, minden mesében fellelhető valamelyik. Ezek a funkciók szinte mindig változatlan sorrendben szerepelnek, még ha néhány ki is marad közülük. A varázsmese bizonyos segédelemekkel, és döntően a fent említett hét szerepkörrel is jellemezhető. A károkozás vagy a hiány funkcióival kezdve, és a házassággal vagy a trónhoz jutással befejezve a menetek korlátozott számú szelekcióját is felvonultatja. Propp úgy hiszi, ezek a vonások teljes egészükben véve a mesék közötti hasonlóság intuitív érzetének szükséges és elégséges feltételét szolgáltatják.40{Ibid., pp. 99–115. [Magy.: ibid. pp. 99–117.]} Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy bár a funkciók kitüntetett helyet foglalnak el az elméletben és uralják Propp következtetéseit, nem tekinthetjük semmisnek az általa leírt nagyobb rendszerben elfoglalt helyüket sem.

Végül pedig, Propp legtöbb híve szerint a kutatás sikerrel járt; azaz a varázsmese morfológiája pontos és fogalmilag koherens. Munkája mégis ellentmondásos marad.41{Anatoly Libermannak a Theory and History of Folklore című művéhez írt bevezetője sok, Propp munkájával kapcsolatos problémát megvilágít; lásd különös tekintettel: xxx–xxxii. Liberman élénk és alapos esszéje marad általában az általam ismert legjobb bemutatása Propp munkásságának és gondolatainak.} Egy nemrég megjelent esszében Claude Bremond és Jean Verrier hangsúlyozzák, hogy Propp elemzése csak hetvennyolc mesére támaszkodik abból a százból, amelyeket Afanaszjev gyűjtéséből vett; sémája a varázsmesének csak egy, a „Sárkányölő” néven ismert típusából épül fel; és hogy Propp semmisnek tekinti, tévesen mutatja be és kódolja a mese cselekményeit. (Például Propp csak egy menetet talál A madarak nyelve című mesében, míg Bremond ötöt azonosít be.) Bremond feltár olyan mozzanatokat is, amikor Propp teljességgel elferdíti a mese cselekményét, nyilvánvalóan azért, hogy sémáját megőrizhesse. Bremond azt a következtetést vonja le, hogy egyes történeteket nem lehet Propp modelljére szűkíteni anélkül, hogy ne rombolnánk le a sztori lényegi elemeit; másokat Propp következetesen átír; míg megint másokat valójában újraír.42{Lásd Bremond, Claude–Verrier, Jean: Afanasiev and Propp. Style 18 (Spring 1984) pp. 192–194.}

Ennek a kritikának az értékelése meghaladja az én hatáskörömet, de egyéb kérdések valószínűleg sok olvasót foglalkoztattak. Amikor Propp olyan mesékkel szembesül, amelyekben módosul a funkciók feltehetőleg változatlan sorrendje, azokat puszta „ingadozásoknak” titulálja.43{Propp: Morphology. p. 108. [Magyarul: Propp: //A mese morfológiája//. p. 109.]} Felveti a „homályos elemek” mindent átfogó funkcionális kategóriáját és létrehoz egy alkalmatlan és ellentmondásos szerepkört, a „cárkisasszony és apja” közös szerepkörét.44{Ibid. p. 65., pp. 79–80. [Magy.: ibid. p. 65, 79.]} Amikor olyan párhuzamos funkciókat ír le, mint „A kezdeti baj vagy hiány megszűnik” és „A hőst megjelölik”, az absztrakció különféle szintjeit vezeti be.45{Ibid. pp. 52–53. [Magy.: ibid. pp. 55–56.]} Nagyobb általánosságban véve, nem lehetünk biztosak benne, hogy funkcionális sémája az elbeszélés fabuláját írja le, azaz a „történet alapjául szolgáló kauzális-kronológiai rendet” vagy a szüzsét, a szövegben manifesztálódó események hálóját; hiszen a nehézséget itt az a tény növeli, hogy az ő „szövegei” az Afanaszjev-gyűjtemény már tömörített, sematikus változatai. És akkor még nem is említettük az áttétel, átírás állandó problémáját. Bármilyen elbeszélés különböző módokon írható le – egy adott problémára, bizonytalanságra, egy kérdésre, szerencsétlenségre vagy hiányosságra összpontosítva. Ezek a leírások pedig könnyedén átfordíthatók egymásba: egy problémával küzdeni általában olyan, mint valamiknek a hiányában lenni, egy bizonytalan helyzetben élni egyben szerencsétlenséget is jelent stb. Miért kellene Propp leírását másokéval szemben előnyben részesíteni? Erre nem ad semmilyen választ.

Mindent összevetve, a filmes szakirodalomban nem merültek fel ilyen kihívások és kérdések.46{Fellnél inkább alkalmazásközpontú kérdéseket találhatunk: Propp Goes to Hollywood. pp. 26–27.} Szó szerint értelmezték Proppot, amikor kijelentette, hogy „ez a képlet megerősíti azt a tételünket, hogy a varázsmesék teljesen azonos felépítésűek”.47{Propp: Morphology. p. 105. [Magyarul ld.: Propp: //A mese morfológiája//. p. 107.]}

 

Proppra tehát jelentősebb befolyást gyakorolt a kortárs etnopoétika, mint az orosz formalista irodalomelmélet, nem a népmesét tanulmányozta, szemlélete inkább volt történeti és induktivista, mint azt általában hitték, feltételezése szerint a leírásra váró műfaj alkotórészei nemcsak a funkciók, hanem szerepkörök és menetek is – mindez megkérdőjelezi a film proppi megközelítése mellett szóló érvek hagyományos kiindulópontjának helyességét. És mit kezdjünk a második premisszával? A szóbeli elbeszélésnek tulajdonított vonások vajon megtalálhatók-e más médiumokban, különösen a filmben? Véleményem szerint Propp módosított, általánosan elfogadott filmes adaptációja fogalmilag és tapasztalatilag is téves.

Már az adaptáció, az alkalmazás alapja is megkérdőjelezhető. Miért kell, hogy a prefeudális korszak szájhagyomány útján terjedő elbeszélésének elemzésére született módszer megfeleljen a kapitalista gazdaságban és tömegtársadalomban létrejött modern médium elemzésére is? Bár Wollen is felvetette röviden ezt a kérdést, sem ő, sem más elemző nem tudta megválaszolni.48{Wollen: Cinema and Semiology. pp. 14–15.; North by Northwest: A Morphological Analysis. Readings and Writings. p. 23.} Létezik egyfajta hallgatólagos feltételezés, mely szerint a különböző művészeti ágakban létrejövő narratívák valamilyen közös vonással kell hogy rendelkezzenek. Ezért a hollywoodi mozi népszerűsége folytán – ha bizonytalanul is, de – a szóbeli irodalom „népies” természetéhez hasonlítható. Csakhogy, mivel a hollywoodi mozi legközelebbi kapcsolatait tekintve a XIX. századi színházból és irodalomból származtatható (amelyek maguk is az ipariasodott tömegkultúra részei); bármilyen rokonítása az írásbeliség előtti népi kultúrával távoli, részleges és igencsak áttételes. Ráadásul Propp is ragaszkodik ahhoz, hogy elmélete csak a kutatási körön belül érvényes. Mint már láttuk, többször is említi, hogy a Morfológia következtetései csak a varázsmesére érvényesek. Továbbá azt is elmondja, hogy a folklór poétikája nagyban eltér az írásbeli kultúráétól; a folklór és az írásbeliség műfajai különböző morfológiákkal bírnak.49{Propp: The Nature of Folklore. Theory and History of Folklore pp. 6–8; Folklore and Reality. Ibid., pp. 17–28. Az ilyen lemondások vezethetik tévesen Sheila Johnstont az olyan következtetéshez, hogy Propp utószóként használt, Veszelovszkijtól származó idézete az elbeszélő struktúra állandóságáról felveti „azt az izgalmas lehetőséget, hogy a primitív, stilizált elbeszélő formák esetleg ugyanolyan armatúrával bírnak, mint a modern realista szövegek.” Film Narrative. p. 235.} Lévi-Strauss-hoz írt válaszában azzal büszkélkedik, hogy a Morfológia felfedezései nem érvényesek Goethe és Novalis műmeséire.50{Propp: Structural and Historical Study. p. 70.} A proppi elemzést tehát csak nagyfokú elővigyázatossággal lehet kiterjeszteni saját hatáskörén túlra. A filmszakirodalomra azonban nem volt különösebben jellemző ez az elővigyázatosság. Ha maga Propp óvakodik attól, hogy következtetéseit műköltészeti műfajokra vagy akár csak más népmesetípusokra vonatkoztassa, miért várjuk el, hogy módszerének és tételeinek a hollywoodi filmekre vagy televíziós show-kra való alkalmazása bármit is meg fog világítani?

Felmerülhet az az ellenvetés, hogy Propp egyszerűen téved, és következtetései szélesebb körben alkalmazhatók, mint gondolta. Ezek az érvek azonban önmaguk ellen beszélnek. Propp kiemelte a mesék egy bizonyos osztályát, hogy azt szükséges és elégséges feltételek mellett elkülönítse a többitől. Az általa jellemzett vonások úgy nem jelölhetik ki ennek az osztálynak a határait, hogy következtetései érvényesek legyenek más osztályokra is. Ha Proppot sikeresnek tüntetjük fel a legtöbb, vagy az összes narratív struktúra leírásában, akkor téved a varázsmese műfajának elkülönítésében. Mindkét esetben egyszerre nem járhat sikerrel. Ha a varázsmese sajátosságainak meghatározására törekszik és nem jár sikerrel, akkor nincs okunk azt feltételezni, hogy valami mást azonban sikeresen jellemzett, így nincs okunk sémáját az analízis modelljének tekinteni. Ha megkísérlem a bagoly és a galamb eltérő jegyeit feltárni, és olyannyira nem járok sikerrel, hogy minden állításom ráillik a struccra és a pingvinre is, ebből nem következik, hogy véletlenül az egész madárvilág pontos leírását végeztem el. Legalább olyan valószínű, hogy minden ponton tévedtem. Ha Proppnak nincs igaza saját kutatási körén belül, nincs megfelelő okunk azt hinni, hogy véletlenül igaza van valami mást illetően.

A proppiánus cinéphile azt felelheti, hogy Propp sémája azért érvényes a saját hatáskörén kívül, mert sok filmre „illik”. Én azonban meg akarom mutatni, hogy ez az „illesztés” túl könnyen megy. Míg a műfaj behatárolását kívánja szem előtt tartani, Propp különböző szinteken megszorításokat alkalmaz – ilyen a motívumok korlátolt száma a mesében, a funkciókat megvalósító motívumok kimerítő feltárása, a funkciók meghatározott sorrendje, valamint a szerepkörök és a menetek korlátozott száma. A filmes elemzők célja ezzel ellentétes: ők ki akarták terjeszteni Propp birodalmát, és tételeit minél tágabb területre akarták alkalmazni. Céljukat azáltal érték el, hogy mesterségesen kombinálták és metaforikusan újra jellemezték a varázsmese elkülönített funkcióit. Ez a folyamat hozta létre Propp módszerének „módosított, általánosan elfogadott filmes verzióját”. Peter Wollennek az Észak-Északnyugatról szóló 1976-os tanulmánya e hagyomány első, legrészletesebb és leghatásosabb darabja. Hibái és tévedései rögtön meggyőző példaként is szolgálnak.

Wollen, a legtöbb elemzőhöz hasonlóan, nem használja Propp teljes fogalmi rendszerét. Nem veszi figyelembe a szerepkörök kategóriáját és a menetek kijelölése helyett a filmet napokra osztja – a proppi sémához irreleváns tördelési elv alapján. Esettanulmányát Wollen ezáltal a funkciókra alapozza, amelyeket gyakran, ám igen szeszélyes módon emleget.51{Először is, Wollennél olyan szimbólumok szerepelnek, amelyeket Propp nem használt (North by Northwest. pp. 18–22.). Wollen úgy tájékoztatott, hogy ezek nyomdahibák. A táblázatból ezenkívül hiányzik több olyan funkció, amit Wollen a szövegben azonosít. De súlyosabbak az eltérések Wollen funkciótáblázata és két prózai glosszája között. A kommentárban például ír egy hiányfunkcióról (p. 19) és a funkció fordítottságáról (p. 27), de egyiket sem sorolja fel a táblázatban (p. 18). A kommentárban Van Dammot is segítőtársnak nevezi, de ezt a funkciót Propp D betűjével jelzi, ami azonban adományozót jelent (pp. 19–20., p. 26.). Hogy ezeket az anomáliákat nem vizsgálták, de még észre sem vették a későbbi szerzők, akik Propp „alkalmazására” törekedtek, azt sugallja, hogy idegenkedtek egy elemzés igazolásától és az arra való válaszadástól. Ez az attitűd távol áll attól a szigorú alaposságtól, amelyet a folkloristák a Morfológiának tulajdonítottak.} Legkomolyabb hibája azonban az, ahogy a funkció fogalmának használatával ferdítéseket, kihagyásokat és mesterkélt analógiákat teremt.

Az Észak-Északnyugat cselekményének leírásában feltárul, milyen erőltetetten alkalmazza Wollen a proppi funkciókat. Állítása szerint Thornhill első látogatása a Tölgyfa bárban egy tilalom megszegése: „Thornhill anyja megtiltotta, hogy sokat igyon, mégis elmegy a Tölgyfa bárba… hogy felhajtson két martinit.”52{Wollen: North by Northwest. p. 25.} A néző azonban nem tudja, hogy az anyja megtiltotta neki, hogy sokat igyon, csak azt, hogy nem szereti, amikor a fia így tesz. Ráadásul soha nem is iszik semmit a bárnál, tehát nem is szeg meg semmit. Wollennek azonban, hogy bepréselje a filmet Propp formulájába, találnia kell egy tilalmat és annak megszegését még valahol az elején. Hasonlóképp, a proppi háló alkalmazását erőltetve, szinte minden néző a károkozás tettének, Propp A funkciójának tekintené azt, amikor Van Damm bérence megkísérli a részeg Thornhillt autójával egy sziklának vezetni. De Wollennél ez a G funkció mozzanata, „áthelyezés két birodalom között”. Feltehetőleg azért esett erre a választása, mert korábban két A funkciót sorolt fel. Mellesleg a séma Wollent annak a kinyilvánítására is kényszeríti, hogy a károkozást nem a gyilkossági kísérlet jelentette, hanem Thornhill bezárása Van Damm könyvtárába. Ez a probléma mindegyre felvetődik az elemzés során. Amikor Thornhill megpróbál vonatjegyet venni, az ügynök észreveszi és hívja a rendőrséget, de Wollen ezt „észrevétlen érkezésként” és „üldözésként” írja le, hogy minél jobban ragaszkodjon Propp szekvenciájához. Amikor Valerian kertésznek öltözve Thornhill és az induló rendőrök után néz, Wollen ezt nem felderítésnek, hanem, mint már korábban tette, üldözésnek nevezi. Érdekes módon olyan fontos események, mint amikor Thornhill és Eve egymásba szeretnek, csak segédelemnek bélyegezhetők; hiszen Propp semmilyen szerelmi funkciót nem alkalmaz, így Wollennek egy egész cselekményszálat átmeneti eseményként kell kezelnie. Hasonlóképpen, amikor a zsarolók elrabolják Thornhillt – beszélhetünk felderítésről és felfedezésről, de Wollennek semmi esetre sem kellene a cselekmény ilyen fontos vonását hibának tekintenie. (Propp nem használ ilyen kategóriát, feltehetőleg azért, mert nem talál téves felderítést a varázsmeseszövegekben.) Mivel az Észak-Északnyugat ilyen kiemelkedő eseményeit nem lehet Propp kategóriáiba erőltetni, Wollen sokkal nehezebben használja a fordítottságot és más módosításokat (ideértve olyan kategóriákat is, amelyeket Propp soha nem használt). Mindez olyan bizarr eredményekhez vezet, mint amikor Thornhill és Eve szakítását Wollen egy házasság „megfordításaként” kódolja.

Ezek a torzulások gyakran abból fakadnak, hogy Wollen elfogadja Propp tételét, miszerint a funkciók állandósult sorrendben tűnnek fel. Másutt azonban Propp funkcióit szabadon kombinálható eseményekként kezeli. Proppnál a megbélyegzés funkciója (J) az ellenféllel folytatott harc során a H (küzdelem) és I (az ellenfél veresége) funkcióval együtt kell hogy megjelenjen. Azt a jelenetet, amelyben Thornhillt az ENSZ-központban lefényképezik, Wollen a megbélyegzés funkciójával írja le. A jelenetben azonban szó nincs az ellenféllel szemben folytatott harcról, így az ellenfél nem is szenvedhet vereséget. Wollen a Thornhillről készült fotókat egyszerűen a megbélyegzéshez hasonlította. Hasonlóképp a hiányfelszámolás funkcióját (K) a film négy különböző pontján fedezi fel, pedig Propp szerint ez az elbeszélés tetőpontja, és a károkozás kezdeti mozzanatát kell hogy kijavítsa (A). Wollen elemzéséből hiányoznak ezek az összefüggések. A Morfológia kategóriáinak ilyen pointillisztikus kezelése gúnyt űz Propp strukturalista célkitűzéséből és támadhatóvá teszi kritikai megjegyzéseit: „A funkcióknak az időrendből való erőltetett elmozdítása roncsolja az elbeszélés művészi szövetét.”53{Propp: Structural and Historical Study. p. 76.}

Az elemző hajlandósága a sorrend megváltoztatására azt a hiedelmet tükrözi, hogy a morfológiai kategóriák nem egyebek, mint elszigetelt események készletei. A „megfelelés” egyszerűen a történet egy eseményének a varázsmese címkével való ellátását jelenti. Bármikor is indul el Thornhill valahonnan, legyen az a Tölgyfa bár, az ENSZ-központ, Chicago, a Mount Rushmore megfigyelési pontja vagy a Rapid City Kórház, Wollen az eseményt „a hős elhagyja otthonát” címkével látja el. (Valójában soha nem látjuk, hol lakik.) Amikor Thornhill kérdéseket tesz fel, Wollen általában felderítésnek nevezi. Többször is megtörténik, hogy ha a jelenet egy vagy két aspektusa átfedést mutat valamelyik proppi funkció egyes vonásaival, Wollen az adott funkciót használja, még ha annak kiemelkedő vonása nincs is jelen. A jelenetet, amikor Van Damm kikérdezi Thornhillt Townsend könyvtárában, Wollen a proppi D funkcióval látja el, amelyben az adományozó ajándékot ajánl. Ezt azzal igazolja, hogy Van Damm „ajándékot/fizetséget” ígér az információért cserébe.54{Wollen: North by Northwest. p. 26.} De a varázsmesében és Propp sémájában az adományozó mágikus erejű ajándékot ad és ezzel felszámolja a hiányt vagy orvosolja a kezdetben rögzített károkozást. Ezek a funkció központi ismérvei. Bármit is fog adni Van Damm (annyit mond csak: „Nem ingyen várom ezt el öntől”, és ezt inkább megvesztegetésnek hívhatjuk), az nem felel meg Propp kritériumainak. Talán akkor érünk az ilyen atomisztikus megközelítés határához, amikor Wollen Van Damm döntését Thornhill meggyilkolásáról F-fel jelzi; ezzel arra a funkcióra utal, amikor „a hős negatív reakciója a varázseszköz elfogadásakor az adományozóból kegyetlen megtorlást vált ki”.55{Propp: Morphology. p. 152. [Magyarul ld.: Propp: //A mese morfológiája//. p. 152.]} Miközben semmisnek veszi a tényt, hogy Townsend könyvtárában Thornhill nem kap varázseszközt – az F funkció alapját –, Wollen „a negatív reakció” és „a kegyetlen megtorlás” komponenseit egyszerűen érvényességük elegendő kritériumának tekintette.

A varázsmese szó szerint hősökről, cárkisasszonyokról, táltos paripákról stb. szól; harcokat, küzdelmeket és leleplezéseket ábrázol. Összehasonlítani egy fotót egy megbélyegzéssel, megvesztegetést ajándékkal, és az anya zsémbelését a tilalommal – metaforikus értelmezése annak, ami szó szerint megtalálható a varázsmesében. Ha egyszer engedünk az ilyen metaforikus olvasatoknak, korlátlanul megtehetünk bármit Propp sémájával. Proppnál mindig van valamilyen pontosan meghatározott hiány a mese elején, és a hős útra kel, hogy megkeresse ennek a hiánynak a pótlásához szükséges eszközt. A Proppból kiinduló filmes tanulmányokban ennek a hiánynak nem kell nyíltnak lennie, és a hős tetteinek sem kell ebből származniuk. Wollennél Thornhillnak nincs menyasszonya és nem ismeri a kémhálózatot (mindkettőt hiányként definiálhatjuk), de nem indul el egyiknek a keresésére sem.

Propp számára az észrevétel a hős nyilvános leleplezését jelenti, de Wollen szerint mindig erről van szó, amikor csak Eve látja Rogert, mások viszont nem. Akárhányszor Thornhill megmenekül a fogság vagy a megsemmisítés elől, Wollen ezt egy „varázseszköznek” tulajdonítja, ez azonban pusztán retorikai manőver: szó sincs varázslatról – a proppi értelemben – Roger bőbeszédűségében, találékonyságában és egyéb képességeiben. Wollen magyarázatában megmutatkozik erőfeszítése: „Eve szerepe első látásra az, hogy Thornhillnek segítséget nyújtson – tulajdonképpen a láthatatlanság mágikus hatalmának formájában. Háromszor (háromszoros előfordulás) menekül meg üldözői elől, először Eve kabinjának emeletes ágyában rejtőzik el, aztán Chicago Randolph Street-i állomásán hordárnak öltözve viszi Eve bőröndjét, később pedig Eve miniatűr borotvájával borotválkozik, mialatt keresik. Ezeknek az egyszerű álcázásoknak a csodával határos sikere varázserő meglétét sugallja.”56{Wollen: North by Northwest. pp. 28–29. Mellesleg a népmese háromszorozásaival felállított párhuzam megdől, mert Eve négyszer segít Thornhillnek – először a folyosón, míg a vonat a Grand Central Stationön áll.} A láthatatlanság és a csodával határos siker csupán a varázsmese eseményeinek metaforikus felidézései; Roger nem kap semmilyen táltos paripához vagy varázsszőnyeghez hasonló dolgot.

Hozzáteszem, gondosabb lenne az elemzés, ha jobban ragaszkodnánk Propp kategóriáihoz. Észrevehetjük például, hogy sok olyan esemény, amelyet Wollen funkcióként jelöl, inkább segédelemnek tekinthető. (Így lehetne kezdeni valamit Thornhill érkezéseivel és indulásaival vagy az információcserével, amelyet Propp „közlésnek” nevez.) De az erőltetettség problémája így is megmarad. Hiszen a legtöbb film nem varázsmese, az elemző nem respektálhatja Propp kifogásait. Ha szigorúan ragaszkodunk Propp funkcióinak sorrendjéhez, eltorzítjuk a rendelkezésre álló szöveg eseményeit; ám ha a sorrendet nem vesszük figyelembe, Propp sémája inkább a lehetséges cselekmények pontatlan készletévé válik. Ha bármelyik módszerrel azt akarjuk elérni, hogy Propp sémája „illeszkedjen” – a legalapvetőbb feltevéseit kell megsértenünk.

A legtöbb kritikus a kényszermentes változatot választotta. Roland Barthes elhatározta, hogy megfelelteti Mózes első könyvét (Genezis 29:1–33:18) Propp XV–XIX-es funkcióinak. Ehhez össze kell hogy keverje a részek és az egyéni funkciók sorrendjét, hanyagolnia kell a menetek fogalmát és egyesíteni a szerepköröket, amennyiben Istent a károkozó szerepével látja el. Barthes mindennek ellenére szerényen kijelenti, hogy Propp „el nem tudta volna képzelni felfedezésének meggyőzőbb alkalmazását”57{Roland Barthes: The Struggle with the Angle. In: Image Music Text (ed. and trans.: Stephen Heath). New York: Hill and Wang, 1977. pp. 139–40.}. Patricia Erens úgy találja, hogy az Alkony sugárútban Gilli kerekeinek durrdefektje „mágikus, váratlan esemény”; amikor az inas italt szolgál fel, akkor varázseszközt nyújt; és hogy a csók megbélyegzés. Munkája a kritikus analogikus mechanizmusát példázza: „a kisebb helyváltoztatások szélesebben értelmezhetők, ha a teret lélektani vagy metaforikus fogalmakban gondoljuk el.”58{Erens, Patricia: Sunset Boulevard: A Morphological Analysis. Film Reader 2 (1977) pp. 92–94, p. 95.} Ha Propp nominalizált funkcióinak értelmezése során belenyugszunk ezekbe az eltérésekbe, elveszítjük a cselekmény leírásához elengedhetetlen sarokpontokat. Wollen a legtöbb proppiánus elemző nevében beszél, amikor meglepetésének ad hangot amiatt, „milyen könnyen alkalmazhatók… Propp funkciói” az adott filmre.59{Wollen: North by Northwest. p. 31.} Ellenkezőleg, az lenne meglepő, ha egy ilyen nyitott sémát nem lehetne más helyre illesztgetni.

A proppiánus „alkalmazás” hibái nem csupán értelmezési tévedések. Helytelen elméleti reflexióból is származnak. Az elemzőknek észre kellett volna venniük, hogy elfeledkeznek bizonyos feltételek igazolásáról; ellen kellett volna hogy álljanak az analógia és metafora kísértésének; és fel kellett volna hogy figyeljenek az átírás, az áttételek problémáira. Egyszerűen szólva: figyelembe kellett volna venniük Propp egész elméletét és módszerét. A „módosított, általánosan elfogadott filmes verzió” legnagyobb hibája szerintem az elemzők azon döntésében rejlik, hogy kizárólag Propp következtetéseire összpontosítanak és az eredeti műfajtól eltérő, nagyon különbözőféle szövegekben keresik a varázsmese-funkciókat. Propp nyíltan figyelmezteti azokat, akik munkáját alkalmazni akarják: „A következtetések majd eltérnek, sok morfológiai rendszer jön majd létre, de a módszerek ugyanazok maradnak.”60{Propp: Structural and Historical Study. p. 80.} Ezzel azt sugallja, hogy a varázsmese és az olyan filmek, mint az Észak-Északnyugat között strukturális megfelelést csak kétféleképpen tudnánk kimutatni. Összeállíthatnánk egy új corpust, amely a filmet és egy mesekészletet tartalmazza, és indukcióval következtethetnénk a közös kompozicionális mintára. Esetleg nagyobb filmkészletbe foglalhatnánk az Észak-Északnyugatot, kitalálhatnánk a corpusnak megfelelő strukturális sémát és a varázsmese corpusán elvégzett hasonló elemzés után kimutathatnánk a megfeleléseket. Bármely esetről legyen szó, az eredményként létrejövő funkciók, segédelemek, szerepkörök és menetek nem lesznek azonosak a Propp által felsoroltakkal. A varázsmese funkcióit ennek vagy annak a filmrészletnek tulajdonítva az elemzők áldozatul estek Propp vádjainak: „Én az adatokból vonom le elvonatkoztatásaimat, míg Lévi-Srauss az én elvonatkoztatásaimból.”61{Ibid. p. 76.}

 

Megkíséreltem bemutatni, hogy Propp munkájának a kontextusát, hatáskörét és fogalmi problémáit nem megfelelően értelmezték a filmes szakirodalomban, és hogy a torzulások, kihagyások, mesterkélt asszociációk és elméleti pontatlanságok miatt a morfológiai elemzés nem járt sikerrel. Jelenleg nincs is okunk azt a következtetést levonni, hogy a filmek a népmesékhez hasonló alapszerkezettel rendelkeznek, vagy hogy a filmes kutatások Propp módszeréről alkotott verziója feltárhatja az elbeszélő film alapszerkezetét. Miért is gondolhatta ezt bárki is másképpen, kérdezhetnénk. Miért is teremtették meg a filmes tanulmányok saját Proppjukat a hetvenes évek közepén, és miért ragaszkodtak hozzá oly sokáig?

A megszokott válasz – hogy az irodalmi kutatások is ezt tették és mi szokás szerint azokat másoljuk – nem elégséges. Az irodalmi szövegek proppiánus tanulmányai kevésbé gyakoriak, mint a film területén íródottak. A filmes kutatásoknak az utóbbi évtizedben növekvő akadémikus státusza már alaposabb indokot jelent. A II. világháború utáni egyetemi miliő a humán tudományokat új „módszerek” kidolgozására ösztönözte – a reál tudományok mintájára – a filmes és az irodalmi kutatásokban egyaránt; az ilyen módszerek gyakran szolgálnak receptként az adott filmekről írt kritikai esszék összekotyvasztásához. A mai ízlésnek megfelelő Propp a narrációs elemzés számára mechanikus, de mellesleg szigorú műveletsort kínál. Egészítsük ki ezt az ígért egyszerűséggel: a narrációs analízis egy módszerre, sok film egy modellre, sok elbeszélés egy morfológiára szűkül.

Mindez mégsem elég Propp népszerűségének magyarázatához. Azt hiszem, a film- és az irodalomkritika értelmezésközpontúságát figyelembe véve, a Proppéhoz hasonló túlzottan taxonomikus és jelentéssemleges séma nem virágozhat ilyen célok nélkül. A „módosított, általánosan elfogadott verzió” gyenge szociális alapja, amely az emberiség történetelbeszélésének megújuló, talán egyetemes mintáját sugallja, a filmes kutatásokban is megteremtette a mítoszkritika saját változatát. Ahogy a háború utáni mítosz- és archetípuselemzés megteremtette a lehetőséget arra, hogy a „közeli olvasatok” az Új Kritika által tagadott tág kulturális jelentéssel rendelkezzenek; Propp módszerének és tételeinek az elfogadása lehetővé tette, hogy az elemzések filmekről, televíziós show-król is állítsák, hogy kiterjedt kulturális feltevésekben gyökereznek. Ebből a nézőpontból Propp nem a filmtudomány Arisztotelészének, hanem inkább Northrop Frye-ának tűnik.

Máshonnan nézve pedig proto-Lacan lehetne. „Lehetséges lenne – állítja Wollen – az ilyenfajta narrációs elemzést az olyan pszichoanalitikai fogalmakhoz hasonlítani, mint a fantázia-forgatókönyv vagy a családi románc.” Sőt, ezen túlmenően azt állítja, hogy a hős feladata magában foglalja a „hiányhoz” kapcsolt „vágy tárgyát” – ezáltal újraértelmezi Proppnak a varázsmese funkcióiról alkotott fogalmát.62{Wollen: North by Northwest, p. 24., pp. 31–32.} Hozzá hasonlóan Laura Mulvey is úgy próbálta értelmezni Propp házasságfunkcióját, mint „az Ödipusz-komplexus megoldását (a szimbolikusba való integrációját)”63{Mulvey, Laura: Afterthoughts on „Visual Pleasure and Narrative Cinema” Inspired by Duel in the Sun (King Vidor, 1946) Framework (1981) nos. 15/16/17 p. 14.}. Ha Proppot így módosítjuk, sémáját pszichoanalitikus allegóriák eszközeként is használhatjuk.

Propp átértelmezése és a filmtudományba az orosz formalizmus fő képviselőjeként való beépítése bizonyos tekintetben elodázta, hogy Propp kortárs elméletalkotói is az előtérbe kerüljenek. A statikus proppi taxonómiával való barkácsolgatás eltávolította a szakembereket Sklovszkij, Eichenbaum és Tomasevszkij sokkal finomabb és rugalmasabb narratológiai fogalmainak feltárásától.64{Ezeknek a fogalmaknak a kiterjesztését és megvitatását lásd: Bordwell, David: Narration in the Fiction Film. Madison: University of Wisconsin Press, 1985. pp. 48–62. Magyarul ld: Bordwell, David: Elbeszélés a játékfilmben. Budapest, Magyar Filmintézet, 1996.} Propp „módosított, általánosan elfogadott verziója” arra ösztönzi az elemzőt, hogy kérdéseit olyan mechanikus műveletsorba illessze, amelyre – a prokrusztészi ágynak és a kényszerekkel szemben vállalt közömbösségnek köszönhetően – már előre tudja a választ. A formalista hagyomány olyan fogalmi kereten belül tesz fel kérdéseket, amely határt szab az adaptációnak és a tételeknek ellentmondó bizonyítékok keresésére ösztönöz.65{Erről lásd: Thompson, Kristin: Neoformalist Film Analysis: One Approach, Many Methods. In: Breaking the Glass Armor: Neoformalist Film Analysis. Princeton University Press, 1988 és David Bordwell: Historical Poetics of Cinema. In: The Cinematic Text: Methods and Approaches. (ed. R. Barton Palmer). AMS 1989.} E pillanatban ez a kutatási program feltehetőleg gazdagabb és átfogóbb filmes elbeszéléselméletet kínál.

 

Pócsik Andrea fordítása

A fordítás alapja: Bordwell, David: ApProppraitions an ImPropprieties: Problems in the Morphology of Film Narrative. Cinema Journal 27 (Spring 1988) no. 3. pp. 5–20.

Jegyzetek:

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.