Eisenstein, Szergej Mihajlovics

Részlet az Amerikai tragédiából


17. A Big Bittern-tó felszíne.

A csendes víz tintafekete felülete. A fenyőfák sötéten tükröződnek.

A csendes víz mozdulatlan felületén csónakok himbálóznak. Szegélydeszkáik a kis szállodához vezető lépcső lábainál elnyúló, durván összerótt stéghez támaszkodnak. A tó csodálatos panorámája.

18. A stégnél Clyde és Roberta áll. Épp az imént szálltak le az autóbuszról.

– Milyen szép, milyen gyönyörű! – kiált fel Roberta.

A busz mögül hirtelen felbukkan a szálloda tulajdonosa. Mintha varázsütésre jelent volna meg, buzgón dicsérni kezdi az időjárást és üdvözli vendégeit.

Clyde észreveszi, hogy alig néhányan vannak körülötte és a tavon egy lélek sem látható. Azt viszont túl későn veszi észre, hogy a konyháját magasztaló hoteltulajdonos kivette kezéből a kofferját és Roberta is a nyomába eredt a hotel felé. Olyan mozdulatot tesz, mintha vissza akarná szerezni a bőröndjét, de aztán meggondolja magát és különös léptekkel, mintegy hipnotikus álomban, utánuk indul.

19. A szállodai bejelentőkönyv nyitott fehér lapjai ijesztően merednek rá. Clyde elsápad; majd nyugalmat erőltetve magára kitalált nevet ír alá – „Carl Golden” –, melynek ugyanazok a kezdőbetűi, mint az ő nevéé, s utánafirkantja: „és neje”. Amikor ezt Roberta észreveszi, öröm villan át rajta, amit a hotelbeliek előtt gondosan titkol.

– Nagy a hőség. Itt hagyom a kalapomat és a kabátomat – hamar megjövünk – mondja Roberta és mindkettőt a hallban hagyja, a fogason.

20. Clyde fejvesztve, ezekről az eseményekről tudomást sem véve kikapja a kofferját a meglepett hoteltulajdonos kezéből és a csónakok felé indul. Amint a bőröndöt beteszi az egyikbe, magyarázólag fordul a fickóhoz: „Benne van az ebédünk.”

A csónakos megjegyzését szórakozottan elengedi a füle mellett, besegíti Robertát, megragadja az evezőket és ellöki magukat a parttól.

21. Sűrű fenyőerdők szegélyezik a partot, mögöttük kikandikálnak a hegycsúcsok.

A tó vize nyugodt és sötét.

– Micsoda béke, micsoda nyugalom – mondja Roberta.

Clyde evez, aztán megáll és hallgatja ezt a csendet. Körülnéz. Sehol egy lélek.

22. Ahogyan a csónak belesiklik a tó sötétjébe, úgy siklik Clyde egyre mélyebbre gondolatai sötétjébe. Két hang küzd benne egymással: az egyik, sötét elszánásának visszhangja, a Sondrával és a társadalommal kapcsolatos reményeinek őrjöngő üvöltése azt mondja – „öld meg! öld meg!”; a másik: „Nem – nehogy megöld!” – gyengeségének és félelmeinek, Roberta iránt érzett szomorúságának és szégyenkezésének kifejezése. A következő jelenetekben ezek a hangok fodrozódnak a hullámokon, amelyeket az evezők a csónak oldalához vernek; ezek suttognak szívverésében; ezek kísérik, aláfestik emlékeit és a lelke mélyén szóló riasztócsengők berregését; mindkettő küzd az elsőbbségért, egyszer az egyik kerekedik felül, majd rögtön meg is hátrál ellenfele előtt.

A hangok akkor is tovább mormolnak, amikor evezőire támaszkodva megkérdi:

– Beszéltél valakivel a szállodában?

– Nem. Miért kérded?

– Csak úgy. Azt hittem, találkoztál valakivel.

23. A hangok megremegnek, amint Roberta elmosolyodik és a fejét rázza válasz közben, kezét játékosan a vízbe lógatva.

– Nem is hideg – mondja.

Clyde is megáll evezés közben és belemártja ujját a vízbe. De hirtelen visszarántja a kezét, mintha áramütés érte volna.

24. Amikor lefényképezi Robertát, a hangok magukkal ragadják. Evés közben, vagy amikor vízililiomokat szednek, egészen birtokba veszik. Amikor pedig egy pillanatra kiugrik a partra, hogy a bőröndjét kitegye, a hangok feltámadnak és kínzóan megrohanják.

25. „Öld meg, öld meg” – és Roberta belévetett hitétől boldog, sugárzik belőle az élet öröme. „Ne öld meg, ne öld meg” – a csónak szinte hangtalanul suhan a sötét fenyők mellett. Clyde arca feldúlt a benne zajló küzdelemtől, és a távolból egy vízimadár elnyújtott kiáltása hallatszik.

26. „Öld meg, öld meg” – végül ez győz, és akkor átsuhan az agyán az anyja emléke. „Kisfiam, kisfiam” – jön elő gyermekkora mélyéről a hang, s ahogyan a „Meg ne öld, meg ne öld” kerekedik felül, úgy hallja Sondra olyannyira más hangján: „Fiacskám, fiacskám” és Sondra képének és mindannak, ami hozzá tartozik, a hatása alatt az „Öld meg, öld meg” egyre keményebbé és kitartóbbá válik és Roberta tolakodó képével együtt még sürgetőbb és követelőbb lesz; aztán Roberta arca, amely a férfi iránti hűségtől és a megkönnyebbüléstől sugárzik, s a haja látványa, amelyet Clyde úgy szeretett simogatni, és felerősödik a „Meg ne öld, meg ne öld” és gyengéden kiszorítja a másikat, s most nyugodt, biztos és végleges lesz. Vége a konfliktusnak. Sondrát örökre elveszítette. Most már soha, de soha többé nem lesz elég ereje ahhoz, hogy megölje Robertát.

27. Most Clyde-ot látjuk, amint sötét kétségbeesésbe és a lemondás miatt érzett szerencsétlenségébe süppedve ül. Felemeli tenyerébe temetett arcát.

Az egyik evező a vízben sodródik. Baljában Clyde a fényképezőgépet tartja.

Arcára annyira kiül a nyomorúság és annyira látszik rajta az imént végbement küzdelem, hogy Roberta aggódva csúszik közelebb hozzá az ülésen és megfogja a kezét.

28. Clyde hirtelen kinyitja a szemét és megpillantja maga mellett a lány aggódó, gyengéd arcát. Az ellenérzés önkéntelen mozdulatával visszarántja kezét és hirtelen felugrik. Amint így tesz, a fényképezőgép véletlenül arcul csapja a lányt. Roberta ajka felhasad; felsikolt és hátrazuhan a csónak farába.

– Sajnálom, Roberta, nem akartam – mondja Clyde és természetes gesztussal utánanyúl. Roberta fél. Megpróbál felkelni, de elveszíti egyensúlyát és a csónak felborul.

29. Újból felhangzik a madár elnyújtott kiáltása. A felborult csónak a víz felszínén himbálózik.

Roberta feje felbukkan a víz fölé.

Clyde is előkerül a víz alól. Arcán borzalmas rémület tükröződik, már mozdulna, hogy segítsen Robertán.

Roberta a férfi arckifejezésétől megrettenve élesen felkiált és hevesen csapkodva eltűnik a víz alatt. Clyde már-már utána bukik, de aztán habozva megáll.

30. Ekkor harmadszor is felhangzik a madár távoli, elnyújtott kiáltása.

A víz tükörsima felületén egy szalmakalap ringatózik.

Sűrű vadon, mozdulatlan hegyek. Sötét víz nyaldossa a partszegélyt.

31. Megcsobban a víz és feltűnik a part felé úszó Clyde. Amint partot ér, először elnyúlik a földön, majd lassan felül, de egyik lábát a vízben hagyja.

Lassacskán dideregni kezd, a vacogás egyre erősödik, elsápad és ismerős mozdulatot tesz, amit akkor szokott tenni, ha megijed vagy szenved valamitől. Összekuporodik és vállai közé húzza a fejét. Észreveszi, hogy a lába még mindig belelóg a vízbe és kiemeli. Amint gondolkodni kezd, egyidejűleg a remegés is megszűnik. Gondolatai hangja szólni kezd:

– Nahát, Roberta elment – ezt kívántad – nem te ölted meg – baleset volt – szabadság – élet –

S aztán nagyon halkan, gyengéden, mintha csak a fülébe suttogna valaki, a hang így szól:

– Sondra.

Clyde behunyja a szemét. És a sötétben:

– Sondra.

A lány nevetése, kedves hangja.

– Sondra.

32. Clyde heves mozdulatokkal rángatja magára a kofferjában levő száraz ruhákat. A kofferba beteszi az átázott öltönyt, azután előbb feláll térdeplő helyzetéből, majd teljes hosszában kiegyenesedve megáll a lemenő nap sugaraiban.

33. A nap lebukik a hegyek mögé, az erdő mögött. A tükröződés eloszlik a tó felszínéről, minden egyre sötétebb és sötétebb lesz.

34. Clyde bőröndjével a kezében átgyalogol az egyre félelmetesebben elsötétülő erdőn. Minden zaj megriasztja, megrémül az éjszakai madarak kiáltásaitól, retteg a fák vastag ágai között áthatoló holdsugártól, fél a saját árnyékától és a fantasztikus erdő árnyaitól.

A hold fényénél meg akarja nézni a zsebóráját, de amint felpattintja fedelét, víz ömlik belőle és rájön, hogy az óra megállt…

Schmal Alexandra fordítása

A fordítás alapja: Eisenstein, Sergei (trans. Leyda, Jay): The Film Sense. London–Boston: Faber & Faber, 1986 pp. 186–190. E forgatókönyv „első változatának” egy példánya 1930. október 9-i keltezéssel, S. M. Eisenstein és Ivor Montagu aláírással a New York-i Modern Art Film Library múzeumának Eisenstein-archívumában található. A következő részlet a forgatókönyv 10-es számú tekercséből való.

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.