Hammer Ferenc

Szegregált világok a Fókuszban


„A decentralizált segélyezés ugyanis hathatósan közrejátszott annak a társadalmi választóvonalnak a rögzülésében, amely ma élesen kettéosztja a társadalmat a boldogulók és a szegények táborára, s amely választóvonal nemcsak az élethelyzetek különbségeinek leíró megjelenítésére, hanem a lehetőségek, életesélyek és jogok kettős mércéjének érvényesítésére is szolgál.”1

Szalai Júlia

 

 

Az elmúlt jó fél évtizedben a duális médiarendszerrel kapcsolatos közbeszédben az átalakuló televíziózás számos fejleményét a RTL Klub Fókusz című magazinjának példája segítségével szokták illusztrálni a megszólalók. A Fókusz volt az iskolapéldája a televíziós szakmában zajló generációváltásnak, a szórakoztató kereskedelmi tévézés hatalomátvételének, avagy a szenzációkra összpontosító műsorkészítésnek. E megkülönböztetett figyelem számos oka közül az egyik az, hogy a produkció lassan hét éve egyike a legnézettebb műsoroknak. Az alábbi szöveg egy közeljövőben megjelenő monográfia fejezete.2{A monográfia bizonyos fejezetei a Médiakutató, illetve a Beszélő című folyóiratokban olvashatók: Hammer Ferenc: Közbeszéd és társadalmi igazságosság. A Fókusz szegénységábrázolása. Médiakutató (2004 tavasz) http:www.mediakutato.hu/cikk.php?i=121; ill. Osztályfényképezés. A szegénység tévés ábrázolása és a társadalmi igazságosság. Beszélő (2004) no. 5.} A könyvben az RTL Klub Fókusz című műsorának szegénységábrázolását elemzem, továbbá arra a kérdésre próbálok választ adni, hogy a televíziós képek adta jelentések milyen tágabb társadalmi folyamatok részévé válva vesznek részt a valóság alakításában.3{Sokaknak tartozom köszönettel azért a rengeteg segítségért, amelyet e kutatás lebonyolítása, illetve a tanulmány elkészítése során kaptam. Mindenekelőtt a budapesti Nyílt Társadalom Intézet és a Center for Policy Studies International Policy Fellowship (IPF) programjának, illetve munkatársainak köszönöm bátorságukat, amiért e kutatás első tervezetét érdemesnek tartották arra, hogy a program ösztöndíjasaként elvégezhessem témám társadalompolitikai aspektusainak vizsgálatát. Az ösztöndíj nyújtotta anyagi és technikai támogatás, különösen pedig a program nyújtotta szakmai kapcsolatok nélkül ez a munka nem született volna meg. Hálás vagyok az RTL Klubnak, hogy lehetővé tette a riportok megtekintését és rögzítését. Köszönöm Debre Krisztinának, Holló Mártának, Ignatievics Máriának, Kolosi Péternek, Kotroczó Róbertnek és Szebenszki Attilának, hogy minden esetben gyors és minden tekintetben kielégítő választ kaptam tőlük kérdéseimre, illetve kéréseimre.}

A Fókusz tematikus felépítése, a maga módján realisztikusságra törekvő ábrázolás, a bulvártévé normái, illetve a kereskedelmi média sajátos szerkezete – olyan jelenségek konkrét következményeivel együtt, mint például a test kulturálisan értelmezett médiumként való viselkedése – a Fókusz szövegfolyamában összekapcsolódva létrehoznak egy univerzumot, amelyben két kulturális tér található, ezek között azonban különös módon nem húzódik határ. E két tér, a szegénységriportok és a középosztályriportok világa nem a szokásos térmetafora révén mint a társadalmi fenn és a lenn (vagy benn és kinn) rendeződnek el.4{A szegénység- és a középosztályriportok összehasonlítása két ok miatt volt szükséges. Egyrészt a középosztályriportok elemzése megmutatja, hogy a szegénységriportokban feltárt ábrázolás mennyiben jellemző a Fókusz retorikájára általában, illetve az összehasonlításrévén meggyőzőbben rajzolódnak ki a szegénységriportok partikuláris jellemzői. A vizsgálat kvalitatív standardjainak összehasonlítása mellett a a szegénység- és középosztályriportok összehasonlítása másik, szintén eléggé nyilvánvaló oka az, hogy ellenőrizni kívántam azt a hipotézisemet, hogy a szegénység- és gazdagságriportok sok vonatkozásban egymás fordított tükörképének tekinthetők, és hogy e kölcsönös tükrözés saját maga fontos részét alkotja a két riportcsoport ábrázolásának, mely mechanizmus úgy gondolom semmilyen értelemben nem mond ellent annak a korábbi megállapításomnak, hogy – mindenekelőtt a két riportcsoport tematikus jellemzőinek koherenciája miatt – a riportok közötti utalások fő tendenciája az, amikor szegénységriport másik szegénységriportra, illetve középosztályriport másik középosztályriportra utal.} A két birodalom, jóllehet érintkezik egymással, két külön kulturális miliőt alkot, melyek másképp néznek ki, bennük más dolgok izgatják az embereket; ugyanakkor e két szféra igazi különbsége éppenséggel azon fogalmak mentén konstituálódik, amelyek mindkettőben relevánsak: férfi, nő, gyerek, család, továbbá betegség, veszély, szexualitás. Talán nem szőrszálhasogatás felhívnom a figyelmet arra, hogy nem a szegényekről és a középosztályról mint társadalmi csoportokról beszélek, hanem riportok két csoportjáról, amelyeket egy társadalmilag-tudományosan elfogadott osztályozási szempont (a szegénységriportok markerei) szerint különítettem el egymástól. Az elemzés nyersanyaga nem szociológiai adatfelvételek eredménye, hanem „puszta reprezentáció”: televíziós riportok. Ami bizonyosan azt is jelenti, hogy a középosztályriportokban voltak olyan szereplők, akik a szegénységriportok markerei szerint „szegénynek” számítottak volna, ám ezt nem tudhattuk meg róluk, mivel az a miliő, melyben megjelentek, „irrelevánssá” tette volna efféle információk közzétételét. Például – egy spekulatív példával élve – az albérletben lakó bohém fiatalember, aki nem rendelkezik rendszeres jövedelemmel, „középosztály”-riportot generálna azzal, ha bemutatná, hogyan tud madárhangokat utánozni (ekkor természetesen nem tudnánk meg róla, hogy nincs se vagyona, se jövedelme), ám ha a mezőn sétálva viperaharapástól megbénulna, és – a nézői együttérzést elősegítendő – a narráció megjegyezné róla, hogy nemcsak mozgásképtelen, hanem nincstelen is, akkor története a szegénységriportok között foglalna helyet (és természetesen ekkor érdektelen lenne a madárfütty-kompetencia). A Fókusz-minta ezen módszertani ambivalenciája ugyanakkor nem a megismerés gátja, hanem éppenséggel a kutatás fontos eredménye, ugyanis a szociológiailag értelmezett szegénység mint empirikus tények összekapcsolódó halmaza is függ ezen tények osztályozásától, megnevezésétől, azaz reprezentációjától (úgy az illető csoport tagjai, mint a többiek fejében). Például ezen „reprezentációs” faktor magyarázza meg, hogy miért okoz nehézséget az ifjúsági munkanélküliség kutatása, ugyanis a társadalomkutatási standardok alapján két identikusnak tekintett esetről kiderülhet, hogy az egyik esetben egy ún. „munkanélkülivel” van dolgunk, míg a másik esetben egy „kicsit lazító szabadúszóval”. Más vonatkozásban pedig e fenti módszertani ambivalencia úgy jelenik meg a társadalomrétegződési elméletekben, hogy a kései modern társadalmak leírása során a kemény szociológiai változók mentén történő osztályozás inkonzisztens csoportosítást hoz létre. Azaz (feltéve, hogy minden társadalom „valahogyan” logikus és konzisztens) az „inkonzisztenciákat” a kulturális változók „simítják el” – a társadalomtudomány megfogalmazásában mindez annyit tesz, hogy az utóbbi évtizedekben az osztályok és rétegek mint osztályozási egységek lassanként (egymástól kulturális, azaz reprezentációs alapon) elkülönülő miliőknek adják át a helyüket. Annak ellenére tehát, hogy kutatásom nyersanyagát televíziós riportok képezik, nem csupán szövegelemzési kérdés a Fókusz, illetve általában a szegénység – avagy még általánosabban – a társadalmi kérdések reprezentációja. Ezt a tézist világosan fogalmazza meg Volosinov: „Az osztály nem esik egybe a jel által definiált közösséggel, azaz az ideológiai kommunikáció egy meghatározott jelkészletét használók összességével. Különböző osztályok egy és ugyanazt a nyelvet használják. Ennek következtében minden egyes ideológiai jelben különféle célú beszédstílusok kerülnek egymás útjába. A jel az osztályharc arénájává válik.”5{Volosinovot Hebdige idézi: Hebdige, Dick: Subculture. The Meaning Of Style. London & New York: Routledge. 1987/1979. p. 17.}

 

Összefoglalom, hogy milyen meghatározottságok révén alakul ki, és milyen konkrét jelleget ölt a Fókuszban a szegénység és a középosztályi élet reprezentációja. Az eddigiekben feltárt strukturális meghatározottságok szerint a Fókuszban:

– A produkció preferálja a testtel kapcsolatos történeteket.

– A riport műfaj határozza meg a produkció poétikai szabályait.

– A főszereplő mindig egy vagy több konkrét személy.

– A riportokban dominálnak a képek a szereplők megnyilatkozásaihoz képest.

– A riportokban dominál a háttérnarratíva a szereplők megnyilatkozásaihoz képest (sound bite).

– Produkciós, illetve vállalati érdekek azt diktálják, hogy időről időre felbukkanjanak szegénység-tematikák.

– Olykor a riportalanyoknak is érdekükben áll szerepelni.

– Hirdetői megfontolások miatt alapvetően a középrétegek érdeklődését és tetszését kell megnyerni.

 

E meghatározottságok révén a szegénységriportok tematikája gyökeresen különbözik a középosztály-riportok tematikájától:

– A szegénységriportokban a középosztály-riportokhoz képest arányosan sokkal több a szenvedéssel, a kilátástalansággal, a rászorultsággal foglalkozó történet.

– A középosztályriportokban ezzel szemben a domináns riportfajta az egyéni teljesítményhez, olykor közösségi összefogáshoz kötődő eredményekről való tudósítás.

 

Ezen két utóbbi következtetés alapján a Fókusz-szöveg „természetes” jellegzetességévé, illetve produkciós szervezőelvévé vált, hogy a középosztályt többnyire eredményei szerint, a szegényeket ínségük/hiányaik szerint nevezik meg. E klasszifikációs folyamat fontos eleme Isin és Wood elemzésében a neoliberális társadalompolitikának: „Amennyire a kockázatok elkerülése az önnön sorsát irányító egyén felelőssége, épp annyira lesz az egyén felelőssége a balszerencse és a balsors: a munkanélküliek, a hajléktalanok és a szegények így lesznek felelőssé téve saját helyzetükért.”6{Isin, E. F.–Wood, P. K.: Citizenship & Identity. London, Thousand Oaks–New Delhi, SAGE Publications, 1999. p. 148.}

Például a szegénységriportokban (a „szakértőket-hivatali embereket” nem számítva) összesen egy szereplőnek tudhattuk meg a foglalkozását; a középosztályriportokban, csak néhány példát idézve, megtudhatjuk, hogy a vetélkedőt kedvelő baráti társaságban van mérnök, számítástechnikus és metróellenőr, az Adrián merülő amatőr búvárok neve a képernyőn mint Karáth Emil biológus és Klein László búvároktató jelenik meg, a Karády-imitátor énekesnőről megtudjuk, hogy nevelőnő, a Depardieu-hasonmásról, hogy sofőr, a szkanderbajnokról, hogy séf. Mindezen esetekben arról van szó, hogy a Fókusz-diskurzusban (azaz a „Fókusz-társadalomban”7{John Fiske-nek az ausztrál tengerpartról szóló klasszikus elemzését (Reading the Beach) „kifordítva“ tanulságos ujjgyakorlat lehetne a Fókusz-témák megoszlása alapján elkészíteni a Fókusz-társadalom kulturális térképét. Fiske, John: Reading the Popular. London & New York: Routledge, 1989.}) valamely sajátos (Fókusz-témának méltó) egyéni teljesítmény annak fényében nyeri el teljes értelmét, hogy összekapcsolódik egy másik „teljesítménnyel” (például „séf”); ugyanakkor viszont a szegénységtörténetek értelme úgy „teljes” e diskurzusban, ha szereplőiktől bizonyos biográfiai tényeket éppenhogy elvesz a narráció. Az eddig említett szabályszerűségek természetesen nem valami explicit szabályrendszer részét képezik; ezen összefüggések ártalmatlan, a maguk módján szakszerű, médiaszabályozási szempontok szerint alkalmasint makulátlan, azaz „természetes” mindennapi praxisok következményei. Ezen praxisok szinte minden riportban más-más konkrét jelentés-összekapcsolás révén hozzák létre a szövegek értelmét, mely praxisok módszeres osztályozása, taxonomikus rendszerezése kimerítené az empirikus hübrisz fogalmát; úgy vélem, jelen tanulmányban elegendő a szegénység- és középosztályriportok létrejöttének vizsgálata, illetve ezen riportok eltérő szervezettségű szövegének tanulmányozása, továbbá ezen szerveződések egyes jellegzetességeinek leírása.

Ezen eltérő szerveződés fontos részét képezi a már említett, „kettős mércének” nevezett reprezentációs jellegzetesség. Ennek lényege, hogy bizonyos fogalmak (a kontextusok különbségei miatt) gyökeresen mást jelentenek a szegénység- és középosztály-riportokban.

 

Félelem és bizonytalanság

 

A szegénységriportokban, azaz a narrációban, a felvezetőszövegben és a riportalanyok szavaiban a beszélők gyakran utalnak valamiféle félelemre, illetve bizonytalanságra (a kilenc riportból nyolcban találhatunk ilyen utalást). Félig cinikusan, félig megértően azt mondhatjuk erre, hogy a bulvártévé műfaja egyszerűen kötelezi a szerkesztőket arra, hogy a történetekből kibányásszák az utolsó molekulányi félelempotenciált is. Sőt néha még annál is többet. Például a vizuális minta utolsó riportjából megtudhatjuk a helyi ÁNTSZ-vezetőtől, hogy az asszony kertjében felhalmozott lom ugyan csúf, ám meggyőződtek róla, hogy közegészségügyi problémát nem jelent. Ez a tény („nem jelent”) úgy jelenik meg a riportban, hogy a felvezető szövegben Batiz András közli, hogy „fertőzésveszély ugyanis nincs”, később a narráció elmondja, hogy a szomszédok szerint a lom „fertőzéssel fenyegeti a környéket”, majd a városi tiszti orvos közli, hogy: „Járványveszély egyértelműen kimondható, hogy nincsen.” (Nem félek. Nem félek. Mondom, hogy nem félek.) A szegénységriportokban a szenvedés nem csupán a félelem kontextusában szerepel, hanem az egyes riportokban a szenvedést, a félelmet kiegészíti egy harmadik faktor, nevezetesen az a gyakorlat, hogy a produkció (a narráción vagy a felvezető szövegen keresztül) megjelenít valamiféle kétséget az ábrázolt helyzet megismerhetőségével kapcsolatban. Ez öltheti azt a formát, amikor a narratíva szerint magának a riportalanynak okoz nehézséget a helyzet megértése:

„a kislány nem igazán érti, mi történik” (3. sz. riport.)

„A 18 éves fiú a hígító hatása miatt gondolkodni nem tud. Így talán fel sem fogja, hogy mi történik vele.” (4. sz. riport)

 

Fogalmazhat a riportalany maga is hasonlóképp:

Sándor: „Hogyha azt csinálom, akkor elfelejtek mindent. Akkor teljesen kimegy a fejemből.” (4. sz. riport.)

Riporter: „És elhiszi?” Feleség: „Hát majd meglátjuk 3 év múlva.” (8. sz. riport.)

 

Azonban leginkább a felvezető szöveg vagy a narráció fogalmaz meg kételyeket a helyzet megismerhetőségével kapcsolatban:

 „Ezek után nehéz okosnak lenni, bár az azért különös, hogy a 12 tagú család az elmúlt hetekben szétszóródott.” (1. sz. riport.)

„Hogy pontosan ki kinek és mivel tartozik, hogy ki fenyeget kit, most már nehéz lenne kideríteni.” (1. sz. riport.)

„ez a két történet egy kicsit sem hasonlít egymásra” (7. sz. riport).

„hogy történt, ma már nehéz lenne kideríteni” (7. sz. riport).

 

Máskor a narráció szerint valamely dolognak úgymond objektíve nem lehet megjósolni a kimenetelét:

„hányan fognak napokon belül arra ébredni, hogy elmosta a víz mindenüket, még megbecsülni sem tudják” (3. sz. riport).

„a születéskor nem meghatározható, hogy melyik a domináns” (6. sz. riport).

„még ennél a maximálisan biztonságosnak hitt fogamzásgátló módszernél sem lehet teljes a nyugalom” (8. sz. riport).

 

Végül pedig olykor a produkció az oknyomozás motívumát jeleníti meg valamely kétely segítségével:

„Mindenesetre ez egy kicsit furcsa. Főleg, hogy az idős asszony erre a találkozásra egyáltalán nem emlékszik.” (7. sz. riport.)

„Rékasi úr csak nehezen tudta elolvasni a nyilatkozatot, amelyet néhány napja saját maga fogalmazott meg.” (7. sz. riport.)

„Az idős asszony viszont másképp emlékszik a történtekre.” (7. sz. riport.)

„Aláírt egy nyilatkozatot, holott sem írni, sem olvasni nem tud.” (7. sz. riport.)

„Állítólag önként mondott le a lakásról. Arról a lakásról, ami soha nem volt az övé.” (7. sz. riport.)

 

A Fókusz félelemgazdálkodási gyakorlata azonban más formát ölt a középosztályriportokban, ott ugyanis a félelem – majdhogynem valami magasabbrendű emberi szükségletként – többnyire a középosztály bátorságpróbáinak üzemanyaga (vö.: „pörgés”, „adrenalin” stb.). Összegezve: a félelem a két riportcsoportban teljesen másképp jelenik meg: míg a szegénységriportokban a félelem a szenvedés megjelenítését szolgálja, melyhez a bizonytalanság/homályosság motívum még egy „távolító” tényezőt is szolgáltat, a középosztálybéli félelem leggyakrabban a kiválóság előfeltételeként, legyőzendő szalmabábuként és ami a legfontosabb: elfogyasztható árucikként jelenik meg a riportokban. Emellett pedig a szegénységriportokban gyakran felbukkanó betegségtematika furcsa aurát ad a szegénységnek mint szociális helyzetnek; a betegség-szegénység képzettársítás révén a szegénység egyre inkább mint valamiféle orvosi kérdés, betegség vagy fogyatékosság jelenik meg, melynek létrejötte („balszerencse”), csakúgy mint megváltoztathatósága („gyógyíthatatlan”) vonatkozásában felsejlik valamely emberfeletti fátum árnyéka.

 

Biopolitika: testek és életkoruk

 

„Phoenixben (Arizona állam) dr. Edward Dietrich elvégzett egy hármas bypass-szívműtétet Bernard Schuleren. A műtét sikeres volt, ami jó volt Mr. Schulernek. A tévé is közvetítette a műtétet, ami jó volt Amerikának. Az operáció legalább ötven amerikai tévécsatornán és a BBC-n volt látható. A két narrátor (egy sportkommentátor és egy színesbőrű férfi) mondta el a nézőknek, hogy mit látnak éppen. Az nem volt teljesen világos, hogy miért közvetítette a tévé ezt az eseményt, ám mindenesetre az eredmény az lett, hogy úgy dr. Dietrich, mint Mr. Schuler mellkasa egycsapásra híresek lettek. Talán mivel Mr. Schuler túl sok orvosi témájú show-t látott korábban, rendkívüli módon bízott a műtét sikerében. »A csudába, hát csak nem fognak egyenes adásban elveszteni az orvosok?!« – mondta.”8{Postman, Neil: Amusing Ourselves to Death. Public Discourse in the Age of Show Business. Harmondsworth, Middlessex: Penguin, 1985. pp. 93–94.}

Neil Postman

 

A cultural studies, illetve a testpolitikai tanulmányok fogalmi készlete (a test mint szöveg, metafora, stratégia, csatatér, biográfia, terv stb.) méltatását most ilyenformán letudva, ebben a részben azt vizsgálom, hogy a test milyen fogalmak szerint jelenik meg a szegénység- és a középosztályriportokban. A szegénységriportok témáit tekintve –  szenvedés fő médiumaként megjelenített – test domináns formái a következők:9{Ha valaki áttanulmányozza e dolgozatban az összes képet (melyek kizárólag szegénységriportokból származnak), akkor láthatja, hogy a nehéz sors gyakran alaposan rajta hagyta nyomát a szereplők ábrázatán, testén.}

– az áldozattest (a „szexrabszolga”-riport, a 12 éves anya);

– a hibásan módosított test (elrontott sterilizációs műtét, orvosi műhiba);

– a beteg test (betegségek, stressz, HIV+);

– a fogyatékos test (a vak házaspár);

– a pszeudohumán test (riport a bőrbeteg fiúról, a kevert nemű gyerekek).

 

Viszonylag ártatlan biográfiai tények sajátos csoportosításával különféle üzeneteket lehet megjeleníteni, ezért itt biopolitikai tényezőként érdemes áttekinteni a vizuális minta riportjaiban megjelenített életkort (hány éves a kérdéses személy). A vizuális minta szereplőinek megjelenített életkora is mindig szolgál valamilyen információval. A kilenc riport negyvenkét szereplője közül kilencnek ismerhettük meg az életkorát (plusz két gyereknek, akikről a képek alapján nem tudni, hogy kik voltak a család sok gyereke közül). A kilenc riportban megjelenő életkorok a következők (év):

0,3; 1,5; 5; 7; 9; 11; (alig) 18; 23; 65; 72; 90

 

Látható, hogy hat gyerekről, egy (alig) tizennyolc éves (alig) felnőttről, egy huszonhárom éves felnőttről és három idősebb szereplőről tartotta fontosnak a narráció megemlíteni életkorukat. Ha tekintetbe vesszük azt a tényt, hogy a huszonhárom éves nő életkora nyilvánvalóan csak azért került szóba, hogy világossá legyen: a sokgyerekes házaspár nyolc éve él együtt, akkor látható, hogy a fiatal felnőttek és a középkorúak teljesen hiányoznak az életkoruk által jellemzett szereplők közül. Ha tekintetbe vesszük, hogy gyerekek esetében (a pszichoszociális stádiumok okán) hordozhat valamilyen információt életkoruk, akkor lényegében azt láthatjuk, hogy az idős kor évszámokkal történő megjelenítése azt a célt szolgálja, hogy aláhúzza a nehéz helyzetben lévő szereplő kiszolgáltatottságát. Összegzésként tehát elmondható, hogy a szegénységriportokban megjelenő testek mint információhordozók legfontosabb funkciója, hogy megjelenítsék: a szenvedés egyik fő oka és egyben „végrehajtója” a gyakran nem „szabályos formájú” (azaz nem fiatal, nem egészséges és nem szép) test.10{Idevágó, jellemző példa a Friderikusz Show-ból, mennyire nem tudott mit kezdeni Friderikusz Orlannal, a francia testművésszel, aki egy bizonyos rituálét követő plasztikai műtétek során egyre visszataszítóbbá operáltatja ábrázatát. Gondolhatjuk, hogy Friderikusz közönsége iránti megértésből tettette hülyének magát, amikor számos explicit állítás ellenére sem volt hajlandó felfogni, hogy Orlan a kommersz szépségdiktatúrát kívánta (meglehetősen eredeti módon) kihívni. Tekintettel arra, hogy a testi megjelenés, az ábrázat az önazonosság fundamentumába tartozó elemek, továbbá arra, hogy a szépség és rútság kérdése a modern világ egyik legszilárdabb, és a kommersz tömegkultúra által tovább erősített jelentése, ezért a szépség kérdésében tudatosan felvállalni a másságot – úgy érzem, a nyugati világban manapság kevés ennél bátrabb dolgot tehet egy ember, különösen pedig egy nő, és ezért éreztem különösen bántónak Friderikusz kültelki értetlenkedését Orlan „produkcióját“ illetően.}

 

A test mint jelentéseket hordozó médium meglehetősen másként jelenik meg a középosztályriportokban. Míg a harminc szegénységriport „test”-riportjai (tizenhárom ilyen riportot számláltam meg) mindegyikében valamilyen testi fogyaték, szenvedés, betegség stb. értelmében jelent meg a szereplő teste, a százötvenhat középosztályriport nyolcvankét test-riportja közül csupán harminckilenc jelenített meg fogyatékot, szenvedést vagy betegséget. A többi negyvenhárom középosztálybéli testriport számára ellenben a test valamiféle élvezet forrása, valamely passzió megjelenítője, mások testükkel kísérletezve keresnek új szerepet vagy identitást, olykor a szép test mint a siker oka jelenik meg, olykor pedig a test karbantartása, tökéletesítése képezi a riport témáját.

 

A testproblematika részét képezi az is, hogy milyen osztályjellemzőket jelenítenek meg a test problémái, adott esetben a betegségek. Az RTL Klub 2001. augusztus 12-én és szeptember 8-án bemutatott két történetet. Az első a Fókusz Portréban (amely egy mintegy huszonöt percnyi terjedelmű stúdióinterjú), a Fókusz vasárnapi mutánsában, a másik a Fókusz Pluszban (amely hasonló hosszúságú, egy-két témát alaposabban körüljáró riport), a szombati mutánsban jelent meg. A Fókusz Portréban a vendég egy férfi volt óvodás korú gyerekével. A beszélgetést felvezetendő bemutattak részleteket egy korábbi Fókuszból, amelyből a nézők megtudhatták, hogy a kisfiú sanyarú körülmények között tanyán lakik a szüleivel, és a riport elkészültének oka, hogy a kisfiú egy ritka bőrbetegségben szenved, mely miatt testét nagy területeken sűrű fekete szőr borítja. A szegénység többször explicit módon megjelenik a szövegben: „… anyagi helyzetünk a padlón van”, fő jövedelmük, hogy a férfi csalihalat gyűjt, lefogytak a szülők, mert nem volt mit enni, „Riporter: Akarsz kistestvért? Gyerek: Túl sokban kerül.” Az intézményes segítség aktorai a Létminimum Alattiak Érdekvédelmi Társasága és egy kecskeméti orvos.

A Fókusz Pluszban szereplő középosztálybeli család az egyik gyerek autizmusa okán került a műsorba. A betegség természetének taglalása mellett a másik riporthoz képest jóval több szó esett az intézményes segítségről (miért nem vonatkozik a szociális törvény adta segítség az autista gyerekek szüleire stb.). A két betegségről némileg ugyan különböző tónusban szólt a Fókusz, ám témám szempontjából nem ezt, hanem a műsorba kerülés tágabb meghatározottságát tartom lényegesnek. Míg az első esetben a riport egyik kimondatlan célja az lehetett, hogy segítséget-támogatást szerezzenek a gyerek további műtétjeihez, esetleg a jobb életkörülményekhez (mint az olykor megtörtént egyes riportok esetében, bár a Fókusz sose tesz közzé explicit kéréseket), a második esetben a szülők motivációját a műsorban való részvételre az jelenthette, hogy a szociális társadalompolitikai változásért való lobbizásukat segítse e médiafigyelem. Némileg spekulatíve úgy gondolom, hogy ha a bőrbeteg fiú egy jómódú családba született volna, akkor nem jelent volna meg a Fókuszban. Az viszont mindennapi tapasztalat és kutatási megfigyelés, hogy az enyhén értelmi sérült vagy autista gyerekek középosztálybeli szülei az oktatási-szociális rendszer működését kiismerve ki tudják harcolni, hogy gyerekük, ha nehezen is, de elvégezhessen egy „rendes” általános iskolát, míg sanyarú körülmények között élő családok elvileg „rendes” általános iskolába való gyerekei olykor speciális iskolában kötnek ki.11{Iskolaválasztás és kitörési esélyek: Ugróiskolák. HVG. (2003. 09. 06.)}

 

E két riport különbségei híven megjelenítik azt az összefüggést, hogy a kései modern tapasztalat számára askriptív jellegzetességek (kor, nem, biológiai meghatározottságok stb.) egyre inkább szerzett tulajdonságjegyekként értelmeződnek, ilyenformán nem csupán az életkor, a test formája, hanem adott esetben egy veleszületett egészségügyi probléma is képezheti kulturális-szociális „alkudozás” tárgyát, mely „alkuban” (a „hazai pálya” előnyét élvezve) értelemszerűen jobb teljesítményt nyújtanak a középrétegek a szegényebb életkörülmények között élőknél. E jelenséget, úgy gondolom, híven jelenítette meg e két riport.12{És hogy a dolog még bonyolultabb legyen, empirikus megfigyelések alapján alkotott hipotézisek szerint az autizmus az átlagosnál gyakoribb az olyan családokban, ahol mindkét szülő valamely elméleti-absztrakt-természettudományos tevékenységet végez; ezért több az átlagosnál az autista gyerek Silicon Valley-ben. Silberman, Steve: The Geek Syndrome Autism – and its milder cousin Asperger's syndrome – is surging among the children of Silicon Valley. Are math-and-tech genes to blame? Wired Issue 9.12 (Dec. 2001).}

 

Láthatóság, hozzáférés, szabályozás

 

„A vásárok torzszülött mutatványosai nem csak torzszülöttekkel szolgáltak: emellett hozzájárultak a demokrácia önkormányzó és kiszámítható szubjektuma, az amerikai kulturális én (self) létrejöttéhez.”13{Thomson, R.G.: Freakery: Cultural Spectacles of the Extraordinary Body. New York: New York University Press,1996. p. 10.}

Thomson

 

Az előző rész test tematikáját folytatva, ebben a szakaszban azt vizsgálom, hogy a Fókusz szegénység- és középosztályriportjaiban milyen módon ismerhetők meg, illetve láthatók a szereplők magánszférájának, illetve testének tényei és képei. Ha szemügyre vesszük a két riportcsoportban a szexualitással kapcsolatos riportokat, akkor a korábbiak fényében nyilván nem meglepő, hogy a szexualitás a szegénységriportokban konfliktusként, míg a középosztály-riportokban többnyire köztéren, karneváli hangulatban zajló malackodásként jelenik meg. Ami igazán érdekessé teszi e két, szexualitással kapcsolatos riportcsoportot, az a feltűnő különbség, ami akkor mutatkozik meg, ha a látvány-hatalom-szabályozás fogalmak által kifeszített gondolati séma szerint tekintjük át őket. A középosztály-riportok szexualitás témáinak túlnyomó részében a stáb ellátogat egy nyilvános rendezvényre, ahol egy erotikus jellegű műsort rögzít. Azt a kérdést itt most nem próbálom megválaszolni, hogy az ebben a műsorban szereplőknek (valamennyien nők) jó-e vagy sem, hogy meztelenkednek, illetve, hogy döntésképes felnőtteknek vagy manipulált/megfélemlített áldozatoknak kell-e őket tekinteni, annál is inkább, mert meztelenkedések és meztelenkedések között nagy különbség van a riportokban. Az mindenesetre biztos, hogy például egy diszkóbéli orgazmusimitáló verseny résztvevőinek mint a tekintet tárgyainak strukturálisan jóval kedvezőbb a helyzetük, mint a szexualitást érintő szegénységriportok szereplőinek. A másik riportcsoporttal szemben ezek az emberek otthonukban vagy az orvosnál (!!) tették közhírré testük történetét, illetve képét. A volt állami gondozott lány, akit prostitúcióra akartak kényszeríteni, a képeken (sötét szoba, kitakart arc, közeli képek remegő kezeiről stb.) sablonszerű áldozatmegjelenítés mellett mondta el történetét; ugyanakkor még ez volt az a riport, amely komoly közszolgálati értékeket képviselt. Ezzel szemben (a szintén közszolgálatinak maszkírozott) riport a sikertelenül sterilizált nőről [ld. 1. kép] azzal veteti magát észre a vizuális mintában, hogy ebben a riportban található a leghosszabb riportalany-megnyilatkozás, amely így hangzik:

„Onnantól kezdve elvileg nem eshettem volna teherbe, semmiféle védekezést nem kellett volna használnunk, és mivelhogy egészen megbízunk egymásban, tehát óvszert nem használtunk, gyógyszert nem igazán szedhetek, mert már nem egyszer volt hasnyálmirigy-gyulladásom, a spirált nem igazán javasolták, úgyhogy ezért is kértük azt, hogy kössenek el. A lányok azok nem születhettek volna meg elméletileg, aztán gyakorlatilag itt vannak.”

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/noterhesspiral.jpg

 1. kép

 

A nő mindezeket lakásában mondja el. Nyilvánvaló, hogy jóllehet e riportban nincs semmilyen látható szexualitás, a riportalanyról mégis sokkal több mindent tudhat meg a néző, mint egy meztelenkedő diszkóvendégről,14{Beleértve azt is, hogy mint afféle hab a tortán, a „hitelesítésként“ vágóképnek betett kórházi dokumentumról bárki elolvashatta a nő nevét és címét.} és ami fontosabb, hogy az orvosi kártérítési per miatt jól jöhet neki a Fókusz nyilvánossága, ami „természetessé” teszi azt a folyamatot, mely révén esti szórakozásként nézők százezrei ismerkedhetnek meg nőgyógyászati problémáival. Ám ezek a hatalmi-láthatósági-normalizációs aggodalmak eltörpülnek a vizuális minta tisztán mediko-pornográf példája, a három kevert nemű gyerekről és édesanyjukról szóló történet kapcsán felmerülő problémák mellett.

A riport egyetlen célja, hogy bemutathasson egy ritka, genetikai eredetű elváltozást, melynek lényege, hogy a gyermekek testében mindkét jellegű nemi szervek kifejlődtek (egyik sem tökéletesen), mely állapot a riport tanúsága szerint nem volt köthető semmilyen egyéni vagy intézményes felelősséghez, ugyanakkor arról szó sem esett, hogy létezik-e bármiféle segítő beavatkozás. Mielőtt bármit is szólnék erről a riportról, le kívánom szögezni, hogy ez a riport egyszerűen nem való tévébe, mivel a bemutatott szenvedés által keltett morális-szakmai problémákat, illetve az emberi méltóságon esett csorbát a másik oldalon a közérdekkel kapcsolatos „bevétel”-nek (például az orvosi ellátás tárgyalásának) kellene kiegyensúlyoznia. Ennek a riportnak a bemutatását viszont egyszerűen semmiféle közérdek nem indokolta. A riport kizárólag a gyerekek testi sajátságára koncentrál, ami a fényképezésből is kitűnik. A riport beharangozásában is már a pisztollyal játszó kislány látható [ld. 2. kép], később – ritka sanda módon – a kamera ellegelészik a másik kislányon, miközben ő felcsúszott szoknyával csúszik le egy dombról [ld. 3. kép], ezenkívül egy alkalommal a kamera tetőtől talpig végigpásztázza a gyerek testét. A riport legvisszataszítóbb része azonban az a „helyzetgyakorlat”, amikor az anya és az egyik gyerek (ki tudja miért) elmegy a helyi orvoshoz, ahol a látogatás egyetlen célja, hogy az orvos (a fehér kesztyűben) a gyerek (elhomályosított) nemi szervén bemutassa a riport okát [ld. 4. kép]. A negyedik képen látható, amint a gyerek néz bele a kamerába (azaz a néző szemébe), miközben a „doktor bácsi” végzi a demonstrációt [ld. 5. kép].

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/6fiulanyokintroban.jpg

 

2. kép

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/6fiulanyokpeep.jpg

 

3. kép

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/6fiulanyokaccesstotheweak.jpg

 

4. kép

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/6fiulanyokszemezakameraval.jpg

 

5. kép

 

Ez a riport szinte nem evilági, valószínűtlen pontossággal mutatja meg, hogy a deprivált lét, a társadalmi kirekesztettség nem csupán fizikai kondíciók kérdése, hanem reprezentáció kérdése is, ugyanis, az, hogy ki lesz szegény és ki nem, az többek között azon is múlik, hogy akik hatalommal bírnak, hogyan szabályozzák a szegények mint csoport mibenléte, természete felől rendelkező fogalmak használatát, miközben a jelentésadás folyamata ugyanakkor plasztikusan jeleníti meg a természetszerűség, magától értetődőség attribútumait. A riport létrejöttéhez kellett egy ínségek között élő anya, aki hajlandó volt gyermekeit levetkőztetni a kamerák előtt, kellett hozzá a riportban orvosnak nevezett perverz bohóc, aki asszisztált e színjátékhoz, és persze kellett a Fókusz, amely elkészítette és sugározta e riportot, mely olyan, mintha Foucault agyalta volna ki demonstrációként a Felügyelet és büntetéshez. Mielőtt azonban levonnék néhány záró következtetést a depriváció, a test látványa és az igazságosság kapcsolatát illetően, néhány más láthatóság példán elemzem a Fókusz módszerét, illetve a láthatóság egyes további következményeit.

 

Mindenekelőtt újra hangsúlyozom, hogy a megmutatással, a képkimerevítéssel, a kamerabehatolással önmagában nem feltétlenül van probléma, hisz ez a dokumentumműfaj fő eszköze. Azt sem állítom, hogy a Fókusz mint olyan visszaél ezzel az eszközzel. A vizuális mintában található különféle „megmutatások” más-más dolgokat jelentenek, más-más televíziós szakmai-morális teljesítményeket jelenítenek meg. A 6. számú képen látható idős asszony arcára ráközelítő kamera, miközben ő azt mondja, „jaj Istenem, m‘ért ver az Isten”, kimondottan szívszorító hatást kelt, amiben egyesül az összes kimondott és kimondatlan tény és argumentum, ami elhangzott a 3. sz. riportban az árvíznek fizikailag kiszolgáltatottá vált emberek sorsáról; a riport legszebb jelenetéből származik e kép. Ugyanebben a riportban [7. kép] az ágyból kikelni képtelen, végóráit élő ember fényképezése már jóval problematikusabb (hiszen egy súlyos beteg embert ábrázol a kép).

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/arvizmerverigyazisten.jpg

 

6. kép

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/arvizoregekhaldoklo2.jpg

 

7. kép

 

A 8. képben önmagában nyilván nincs semmi kivetnivaló, hiszen mindössze egy apró, zsúfolt fürdőszobát láthatunk. Azonban e kép illusztrációul szolgál a nőgyógyászati műhiba áldozatával készített fenti riporthoz. A nő egészségügyi magánéletébe való bepillantásnak méltó kiegészítése ez a kép; itt is arról van ugyanis szó, hogy „nyilván” egy középosztályriport alanyának fürdőszobájába való bepillantásnak „nem lenne értelme”, itt viszont „természetesnek” tekinti a produkció, hogy egy egészségügyi műhiba kárvallottja másmilyen reprezentációs normákat remélhet attól függően, hogy mekkora a lakása. Egy apró, de lényeges momentumra mutat rá e fürdőszobakép (illetve a kontextusát képező egészségügyi konfliktus): a Fókusz ábrázolási normáinak értelmében a kamera annál nagyobb mértékű betekintést kaphat emberek magánéletének történeteibe és képeibe, minél hátrányosabb szociális helyzetű a riportalany. Ez azt is jelenti, hogy a megmutatás „mélységének” normái kimondatlanul tartalmaznak egyfajta utalást arra nézve, hogy milyen mértékben képes a riportalany önmaga irányítani életét. Így kukkanthat bele a néző az üvegszálas optika segítségével a kövér ember hasába, orvosi asszisztenciával egy gyereklány nemi szervébe, vagy narratív eszközök révén egy házaspár terhesség-megelőző próbálkozásainak történetébe.

 

/images/uploaded/Image/magyar_dok/noterhespeepafurdobe.jpg

 

8. kép

 

Természetesen, mint erre utaltam már korábban, e jelentéstulajdonítások nem egy „egylépéses” képi-narratív retorikai megfeleltetéssel jönnek létre, hanem több más faktor (például a riportalany érdekeltsége a műsorba való bekerülésre, a riportforma poétikai konzekvenciái stb.) együttjárása is kell hozzá. Susan Sontag ír A fényképezésrőlben August Sander német fotósról, aki 1911-ben fogott neki „a német nép fényképkatalógusának” összeállításához: [a munka során Sander] „öntudatlanul is modellje társadalmi helyzetéhez igazítja stílusát. Az értelmiségit, a gazdagot leginkább műteremben fényképezi mindenféle kellék nélkül. Ezek az arcok önmagukért beszélnek. A munkást, a lumpenproletárt olyan – többnyire szabadtéri – környezetben, mely meghatározza helyét, szinte helyette beszél; mintha az ilyen modellnek nem volna ugyanolyan egyedi személyisége, mint a közép- vagy a felső osztályok tagjainak.”15{Sontag, Susan: A fényképezésről. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1999. p. 81.}

Első látásra úgy tűnik, nincs új a nap alatt, hiszen már száz éve is befolyásolta a kamera tekintetét a látvány természete; ma Magyarországon is csupán a Belügyminisztérium alkalmazásában álló rögzített pozíciójú (!) kamera – melynek látószögéhez kell állítani a szék magasságát (!), melyre a személyi igazolványt készíttető állampolgár ül – talán az egyetlen, amely nem disztingvál. Ugyanakkor, vegyük észre, Sander projektjének célja a német nép fényképkatalógusának elkészítése. Ez a tőrőlmetszett, megindítóan modernista-optimista vállalkozás ma már másképp történik. A „magyar nép kései modern fényképkatalógusa” folyamatosan készül; sokan csinálják egyszerre, és a „gazdagot” és a „munkást” nem ugyanaz a kamera fényképezi (más-más látószögből), hanem két, maradéktalanul elkülönülő látványrögzítő (azaz látványkarbantartó) masinéria (más-más normákkal, fényképezési célokkal stb.) örökíti meg a „gazdagot” és a „munkást”. Csak ami száz éve egy fotós egyedi szakmai döntése volt, az mára normálissá, majdhogynem kizárólagosan értelmes reprezentációs kánonná (azaz társadalomszerkezetté) vált. A láthatóság különböző normái azt eredményezik, hogy ma vonzó külsejű hírességekre paparazzók kalandos körülmények között vadásznak, míg a kevésbé vonzó kinézetű szegények feltárulkozó levelei között nap mint nap válogathatnak a bulvártévék szerkesztői. Míg a deprivált rétegek élete könnyen hozzáférhető nyersanyagot képez úgy akadémiai kutatások, mint az Üdvhadsereg vagy más jámbor szándékú vállalkozás számára, milliomoskutatást az Egyesült Királyságban csak már elhunyt mágnások mintáján lehetett végezni,16{Giddens, Anthony: Sociology. Third Edition. Cambridge: Polity Press,1997.} Magyarországon pedig a reprezentatív kutatás helyett „érthető módszertani akadályok miatt” a közelmúltban meg kellett elégedni egy szűkebb mintán végrehajtott (különben rendkívül érdekes) interjúsorozattal. A hétköznapi értelemben vett kép egyszerre bekeretezett felvétel egy folyamat pillanatáról, és pillanatkép a társadalmi osztályozások alkatrészeiről, azok hierarchiáiról és kapcsolódásairól, azaz a hatalom működésének természetéről.

Mint azt korábban említettem, a szegénységreprezentáció mechanizmusai „totális” összefüggésmátrixának felvázolása módszertani fából vaskarika, így most a Fókusz néhány más példáján mutatom be a láthatóság, a look és a hatalom egyes összefüggéseit. Az alábbi, kissé terjedelmes idézet részlet egy középosztályriport szkriptjéből, amelynek főszereplője egy fogorvosnő:17{FÓKUSZ, 2000. december 29.}

 

[Az előzetesből]: „…hogy mi egy négygyermekes doktor titka, mindjárt a Fókuszban.”

 

Marsi Anikó: „…Természetesen megkérdeztük tőle, hogy mi a titka annak, hogy ilyen csinosnak lehet maradni négy gyermek után is, mire ő tulajdonképpen egy nagyon egyszerű receptet ajánlott; csak hát nem biztos, hogy mindenkinek oly könnyedén megy.”

 

[A riportból kiderül, hogy dr. G. Judit fogorvos megnyert egy a legszebb anyáknak kiírt szépségversenyt Magyarországon, és így Las Vegasban is indult egy hasonló nemzetközi versenyen. A riport alatt képeket lehetett látni, amint a riport főszeplőjét fotózzák (fürdőruhában), videoanyag volt látható a magyarországi és az amerikai versenyről. Az alábbi narráció, illetve megszólalások helyszíne és vágóképei dr. G. Judit rendelője és otthona voltak.]

 

Narrátor: „Judit ugyan nem került a dobogósok közé [Las Vegasban], de úgy érzi, igazi csoda történt vele. Nem gondolt komolyan a modellszakmára, talán csak annyira, mint minden fiatal lány. Fontosabb volt a tanulás, az egyetem, és a bókok legfeljebb több mosolyt varázsoltak az arcára, komolyan soha nem vette őket. A valódi gyermekkori álom teljesült. Fogorvos lett. Emellett az orvosi egyetemen is tanít, fogpótlástant, angolul, de mint mondja, most felértékelődött a diákjai szemében. Juditot minden este, amikor munka végeztével hazaér, népes családja fogadja. Nehéz elhinni, de ez a rendkívül csinos hölgy négy gyermek anyja, a legkisebb, Peti épp csak kilenc hónapos. Az elmúlt hat évben sorban jött a gyermekáldás, de Judit alakján ez mit sem változtatott. Sokan talán irigykedve legyintünk, mondván szerencsés alkatú, de ő állítja, mindennek titka a boldogság. És ez többet ér minden szépségkúránál.”

Dr. G. Judit: „Mi adhat erőt? Ez! [Körbemutat, ahogy ül a karácsonyfa alatt, gyerekei körülötte.] Ez a gyönyörű család. Négy gyönyörű gyerek, kiegyensúlyozott házasság. A világ legcsodálatosabb férje. Mindig ez volt az, ami erőt adott, amióta házas vagyok; és én úgy gondolom, hogy igazán ez tesz boldoggá igazán mindenkit.”

Narrátor: „Judit tisztában van azzal, hogy nem lehetne ilyen teljes élete férje segítsége nélkül. Gergely építészmérnök, és mindkettőjük szerencséjére otthon tud igazán hatékonyan dolgozni. Õ látja el a gyerekeket is. Szerinte nincs szebb és örömtelibb annál, mint amikor a gyerekek a szeme láttára cseperednek, és a munkát is segíti a közös játék. Dinamikus és szép feleségére pedig nagyon büszke.”

Gergely: „Természetes dolog, hogy az ember félti a párját, de nem tartom szerencsésnek, ha bármiben is gátolnánk a másik kiteljesedését.”

Gyerek: „Én gyönyörűnek látom a mamát. És kedvesnek.”

Narrátor: „A doktornő bizonyára nem fog most pályát változtatni. Sem a rendelőt, sem a katedrát nem adja föl a modellszakmáért. Eddig is sikeres volt, de ami most történt vele, az azt bizonyítja, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ha egy kedves és okos nőt látunk. Igenis szép, és ezt most ország-világ állította róla. Anélkül, hogy ezt a bókot kereste volna.”

Dr. G. Judit: „Ez egy példa lehet az asszonyok számára, hogy érdemes nőnek maradni több gyermekkel, családanyaként. Kell az, hogy foglalkozzunk magunkkal, és kell az, hogy nők maradjunk egész életünkben. Szép lehet egy nő akármilyen idősen is. Higgyen önmagában.”

E riport mellé érdemes odaállítani az abonyi hajléktalan asszony történetének riportját. A két riportban „természetes”, „józan ésszel belátható” módon kerülnek kontextusba a hasonló értékminőségek: a doktornő riportjában a szakmai siker, a család, a biztonság és a szépség, az abonyi asszony esetében a hajléktalanság, a számkivetetettség, a félelem és a rútság.

 

Mindkét riport esetében nyilvánvaló, hogy mi a hírérték: az első esetben a szépségverseny, a második esetben pedig az asszonnyal megesett (feltételezhető) igazságtalanság. Mindkét téma érdekes a Fókusz számára, az első „természetesen” mint human interest riport, a második „nyilvánvalóan” mint közszolgálati természetű riport (a riportban felbukkan – egy állóképként mutatott telefon formájában – az intézményi felelős is [polgármester], aki figyelemre méltó „Illetékes Elvtárs”-készségeket felmutatva18{„Ez törvényi hely, hogy a tulajdonos hozzájárulása nélkül egy albérlő nem adhatja tovább albérletbe a tulajdonos tulajdonát képező lakást vagy akármilyen más célra használható helyiséget. Tehát nem adhatja, ez egyértelműen ilyen formán, ha csak így nézném és nem nézném az összes többi történést, ami ebben az ügyben történt.“ (7. sz. riport.)} elmondja, hogy sajnos semmit sem lehet tenni). A két főszereplő hasonló elbánásban részesül a Fókusz részéről. Az abonyi asszony hetvennégy szónyi megnyilatkozása a következő:

 

Asszony: „Még arrébb van egy ajtó. Én nem megyek oda, nem megyek oda.”

Riporter: „Miért?”

Asszony: „Mert félek.” (…)

Asszony: „Idejöttek. Mondja nekem ennek a testvérje, hogy na de holt részegek voltak. Hadd pakoljunk össze, azt pakoljunk kifelé. Mondom hogyhogy? Teri írta a felesége a levelet. Mondom erőszakkal íratták alá, ha nem írom alá, akkor megvernek.” (…)

Asszony: „Van egy ismerősöm, de ott se maradhatok. A biciklimet kiviszem az illetőnek, azt megyek ki az árokba aludni. Mást nem tudok semmit se csinálni.”

 

Aki azt gondolja, hogy a középosztály több lehetőséget kap ennél a Fókuszban, az téved, ugyanis a fogorvosnő csak két szóval beszélt többet az előbb idézett riportban.

Marsi Anikó mindkét nővel szimpatizál, a doktornőre irigykedik (könnyen megy neki a fogyókúra), az abonyi asszony miatt búslakodik. Mindkét nő legfontosabb szerepe a történetben (ez igaz minden Fókusz-történetre), hogy teste képét szolgáltassa nyersanyagként a riporthoz: a stáb a fogorvosnőt kreatív módon elkíséri a fotózásra, ahol ő immár a nézőknek pózol fürdőruhában, míg az abonyi asszony testét az utcán szkenneli le kétszer alaposan a kamera. Az eredmény nem is marad el, az első riportban egy fiatal, vonzó nő képei, míg a másodikban egy idős, meggyötört asszony képei dominálják a látnivalót. Nyilvánvaló tehát, hogy nemigen lehet elemi szerkesztési-formai jegyek alapján különbséget tenni e két ember megjelenítése, illetve általában véve a szegénység- és középosztályriportok szerveződése/ szerkezete között; sőt a két csoport reprezentációja közti különbségek éppenhogy a közös jegyek más-másféle értelmezésében ragadhatók meg, mely jellegzetességek egy-egy riporton belül mind a végső bizonyíték irányába, a test aprólékosan fényképezett képe felé mutatnak.

 

Jóllehet minden riport – egyszerre több formai segédlet révén is – kerek egészet alkot (a szenvedésriportok végén elhelyezett „ki tudja, mit hoz a jövő”-jellegű homályos sejtetések sem a szöveg nyitottságát, inkább a melodráma homályát kívánják növelni), a riportok egymástól jól elkülöníthető típusokra oszthatók. Jóllehet a szegénység- és középosztályriportok sok tekintetben egymás inverzének tekinthetők, mégis (bizonyos mértékig a riportok sorozatgyártása miatt előálló sztereotipikus nyelvi-képi panelek ismétlése révén) egy szegénységriport mindenekelőtt egy másik szegénységriportra utal. Az efféle valósággömbölyítés elengedhetetlen egy olyan műfajban, amelyben négy perc alatt kell egy ismeretlen ember történetét úgy elmondani, hogy közben a néző ne kapcsoljon át egy másik csatornára (különösen ne az Aktívra). Ennek következménye, hogy a Fókusz fő riporttípusai által hagyománnyá lett dramaturgia, képi kódok, szereptulajdonítások és képi-narratív attribúciós hálózatok rendkívül konzisztens rendben „dolgozzák fel” a nyersanyagul szolgáló mindennapi emberekkel megesett történeteket. A történet és a reprezentáció ezen rendje ma már a Fókusz bevett brandje, melytől, ha akarna, sem tudna eltérni. Ez a reprezentációs mód viszont egy Prokrusztész-ágy, avagy öntőforma. A történeteknek kizárólag azon aspektusai érdekesek, amelyek harmonizálnak a választott elbeszélési keret szabályaival és szótárával; minden további tétel elhanyagolandó. Így lesz egy amatőr maratoni futó családjából mint empirikus entitásból „a céljai elérésében őt mindenben segítő család”, míg egy munkaképtelenné vált munkás családjából mint empirikus entitásból „a család, mely nem tudja, mi lesz most velük”. Amúgy is, kicsi a veszély a félreértésre; a narráció erős kézzel kormányozza a történetet a várható végkifejlet felé. Ezzel a gyakorlattal csak két probléma van: az egyik az, hogy (legyen szó szegényről vagy gazdagról), az emberi szenvedésről szóló történetek elmondására más szakmai és morális szabályok vonatkoznak, mint például Kormos kandúr történetére (aki rászokott a cigarettacsikkekre). A másik probléma pedig az, hogy e riportokban a szociális problémák (melyek megoldása a dolgok jelenlegi állása szerint emberek dolga) kétségbevonhatatlan természeti adottsággá, kegyetlen emberfeletti renddé merevednek.

 

Összegzés: A reprezentáció mint szöveg és praxis

 

Ebben az elemzésben megmutattam, hogy a Fókusz szegénységreprezentációja nem egyszerűen szövegelemzési kérdés, mivel a szöveg értelmét befolyásolják, illetve meghatározzák szöveg előtti (produkciós) és szöveg utáni (recepciós) folyamatok is. A szegénységriportok (és általában Fókusz) természetét alapjaiban határozza meg az elbeszélőforma, maga a riport, melynek a képernyőn megjelenő változatában a riporter átalakul mindentudó háttérnarrátorrá. A riportok képeinek és szövegének kettős (egymással olykor konfliktusban álló) elvárásnak kell megfelelniük. Egyrészt a riportoknak pergőknek kell lenniük, másrészt viszont tartaniuk kell magukat a szenvtelen-realisztikus „mi csak megmutatjuk, mi van”-jellegű elbeszélő módhoz, melyet kiegészít egy (a képekben, utalásokban, attribúciókban, narratívákban) megjelenő, rendkívül zárt szövegszerkezet. A riportforma adta másik meghatározottság a szabott (viszonylag rövid) terjedelem. Emiatt van szükség a csaknem folyamatos háttérnarrációra, mely érthetővé teszi a látottakat, és emiatt szükséges az is, hogy a riportalanyok (megszólalási lehetőség híján, hiszen kell a „hely” a narrációnak) megjelenítésében a megszólalással egyenlő súlyt kapjanak a szótlan helyzetgyakorlatok. (Ez utóbbi tényből amúgy az is következik, hogy egy sound bite riport egy bizonyos szint alatt minél rövidebb, a riportalanynak exponenciálisan annál kevesebb az ideje a megszólalásra.) A riportforma (human interest) miatt szükséges a riportalanyok esszenciális, azaz – narratív tekintetben – társadalmi kontextustól mentes ábrázolása. Ugyanakkor kimutattam, hogy ez a tény együtt az érdekesség-egyediség tartalmi imperatívuszával azt eredményezi, hogy ha valaki bajban van a riportban, akkor a néző morális képzelete számára nincs semmilyen fogódzó valamiféle társadalmi felelősség azonosítására, így marad az áldozat felelősnek.

 

A Fókusz szegénységreprezentációját további meghatározottságok is alakítják. A bulvártévé vonzódása az emberi testtel kapcsolatos tematikához (egyelőre tekintsük ezt itt puszta oknak), a tabloid hírérték-hierarchiája, a Fókusz témáinak korrespondanciája a középosztályt célzó hirdetések áruinak jelentéseivel, a Fókusz-nyilvánosság mint segítség képzete a nézők körében, továbbá az RTL Klub közvetlen érdekeltsége szociális tematikájú riportok közreadásában a Fókuszban – mindezek mint közvetlen kapcsolatban nem álló tényezők együttesének következtében a szegénység és a középosztályi lét (nem feltétlenül egy-egy konkrét riporton belül, hanem a Fókusz-folyam egészét tekintve) különböző módon jelenik meg: a szegénységriportokban dominálnak a szenvedés, a kilátástalanság és a rászorultság motívumai, míg a középosztályriportokban az egyéni teljesítmények és közösségi összefogáshoz kötődő eredmények motívumai dominálnak. Ami talán a legfontosabb e reprezentációs folyamatban, hogy ezen a ponton fordul meg az osztályozás logikája, és lényegében (egyes egyértelmű eseteket kivéve) itt dől el, hogy egy adott történet szegénység- vagy pedig középosztálytörténet lesz-e. Egy adott konkrét emberi történetet ezen értékelési séma segítségével implicite „osztályoz” a produkciós folyamat, és ha „szegénységtörténet” lesz a dologból, akkor a néző megtudja a történet szempontjából releváns szegénységmarker információkat, ha pedig középosztálytörténet lesz, akkor efféle esetleges biográfiai-környezeti információk nem kerülnek be a riportokba. Fontosnak tartom hangsúlyozni azt a tényt, hogy ezen dinamika legfontosabb jellemzője, hogy két külön szférában történik a klasszifikáció. Egyrészt szerkesztők (operatőrök stb.) döntenek szövegekről, aminek következményeképp a nézők véleményt mondhatnak a szegényekről. Mindeközben azok az empirikus állampolgárok, akik arcukat adták e riporthoz, épp olyan távol vannak a szövegben foglaltaktól, mint amilyen távolra esnek attól a képtől, ami a nézők képzeletében alakult ki a szegényekről.19{Vegyük észre persze, hogy mindannyiunk fejében ül egy szövegosztályozó Fókusz-szerkesztő és emellett egy (olykor több) néző. (A kérdés ekkor már csak az, hogy a Fókusz-szerkesztő fejében ül-e Fókusz-szerkesztő.)}

 

A szegénység e reprezentációs folyamata a Fókuszban kiegészül egy további tényezővel, nevezetesen, hogy a kiszolgáltatottság és a kézben tartott élet elképzelései más-más láthatósági normák szerint jelennek meg a riportokban. A test képe mint a látható állapotba hozott test története kap értelmet. A szegénység esetében a megjelenített probléma vizuális, narratív és dramaturgiai megjelenítése nagyrészt a nehézségek, a fizikai ínség vagy a szenvedő test képeinek aprólékos részleteiből épül fel; lényegében a probléma természetét és okát feltáró érveket helyettesítik a riportokban. Az elszigetelt, sebezhető élethelyzet képei leírásként egyúttal tartalmazzák az ínség okait is. A dokumentarista old skool logika, melyben az állítás bizonyítéka a kép, mára átalakult; egyrészt bizonyíték csak kép lehet, másrészt a korábbi bizonyítékkép ma az állítás, mely közszemlére téve egyben megmutatja létrehozásának történetét is. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a szöveg bosszúja: a tematikus ábrázolás (struktúra, folyamatok, történet, kerekasztal) háttérbe szorulása és az epizodikus ábrázolás (mely az egyszeri ember történetén, arca képén keresztül mutatja be a kérdéses dolgot) előretörése váratlan fordulattal járt; a kép megelevenedik, és kezdi mondani létrehozásának történetét. A riportban ábrázolt probléma egy zárt, önmagára reflektáló konstrukció formáját ölti („a kép értelme maga a kép”), míg, valamelyest párhuzamos módon, azok a problémák, melyek nélkülözik a drámai eseményeket vagy megrázó képeket, egyre kevésbé kapnak esélyt arra, hogy a néző problémaként értelmezze őket.

 

Bourdieu a Distinction-ben így ír: „…az osztályízlés legmegkérdőjelezhetetlenebb megtestesülése maga az emberi test, amely különféle módokon végzi ezt a feladatot. Először is a test látszólag legtermészetesebb jellegzetességei, a látható formák dimenziói (térfogat, magasság, súly) és formái (kerek vagy szögletes, kemény vagy lágy, egyenes vagy görbe) kapnak meghatározott, a szubjektumnak a testhez fűződő kapcsolatáról árulkodó jelentéseket, azaz hogy bánik vele, hogy táplálja, hogy tartja karban, mely jelentések a habitus legalapvetőbb jellemzőiről számolnak be.”20{Bourdieu, Pierre: Distinction. A Social Critique of the Judgement of Taste. London: Routledge, 1989/1979. p. 190.}

E kétségtelenül éles szemű megfigyelések a Fókusz elemzése révén kimondottan végzetszerű értelmet kapnak – melyhez egy későbbi művében21{Bourdieu, Pierre: Előadások a televízióról. Budapest: Osiris Kiadó (Osiris zsebkönyvtár), 2001.} Bourdieu maga is eljuthatott volna, ha sikerült volna leküzdenie szenvedélyes ellenszenvét a televízióval szemben és elismerte volna azt a csüggesztően banális tényt, hogy a televíziónak önmagában nincs szubsztanciája, azaz hogy a televízió is egy mező. Ugyanis a test formái, a narratívák formái, a láthatóság különféle normáival együtt, homologikus rendbe szervezve hozzák létre a jelek, azaz a társadalom klasszifikációját. Ezen homológiák, azaz meghatározott megfeleltetések mibenléte nem valamiféle természeti adottság, hanem a hatalomgyakorlás központi területe, azaz alkudozás, tettetés, erőszak és csábítás tárgya. E tevékenység során a produkció, a szöveg, a befogadás sajátos jellemzőik okán bizonyos jellegű homológiákat támogatnak, tűrnek és tiltanak; azaz a társadalmi státusversenyt a szabályok tárgyalása révén befolyásolja a szimbólumcsere (a személyközi viszonyok mellett legfontosabb) területe, a televízió.

Weber szerint a korai kapitalizmus egyik szoftvere az az elképzelés volt, hogy a predesztináció kegyetlensége mellett, Isten kegyelme azért megmutatkozik a „rendes életen”, a végzett munka gyümölcsén.22{„10. Tétel (A megigazulásról) Nr. 1.: Az Úr mindazokat és csak azokat, akiket örök életre rendelt az általa eldöntött néki tetsző időpontban szavával és szellemével megigazulásra hívja… elveszi az ő kőszíveiket és húsból való szívet ad néki, megújítja és – mindenható ereje által – a jóra igazítja akaratukat… 5. Tétel (A gondviselésről) Nr. 6.: A rossz és istentelen embereket korábbi bűneik miatt az Úr megvakítja és megbénítja. Nemcsak kegyét vonja meg tőlük, melynek révén értelmük megvilágosulhatna, szívük megindulhatna, hanem megvonja tőlük az adományokat is. Mert ezen adományok romlottságra és bűnre csábították őket, saját kedvük szolgálatára. Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest: Gondolat, 1982. pp. 126–127.} A kései modern/neoliberális kapitalizmusban ez a médium nem „az élet folyamata”, vagy a „munka gyümölcse”, hanem a test maga; a kétség és a bizonyosság pedig a look karbantantartása során egyesül szenvedéllyé.

 

A tanulmányban szereplő képek forrásai:

1. kép: 8. sz. riport

2. kép: 6. sz. riport

3. kép: 6. sz. riport

4. kép: 6. sz. riport

5. kép: 6. sz. riport

6. kép: 3. sz. riport

7. kép: 3. sz. riport

8. kép: 8. sz. riport

 

A szövegidézetek forrásai:

1. sz. riport: Fókusz, 2000. április 4.

2. sz. riport: Fókusz, 2000. április 11.

3. sz. riport: Fókusz, 2000. április 11.

4. sz. riport: Fókusz, 2000. április 11.

5. sz. riport: Fókusz, 2000. május 8.

6. sz. riport: Fókusz, 2000. május 9.

7. sz. riport: Fókusz, 2000. május 12.

8. sz. riport: Fókusz, 2000. május 15.

9. sz. riport: Fókusz, 2000. május 18.

 

A szöveg a szerző időközben megjelent könyvének egy fejezete. Ld. Hammer Ferenc: Közbeszéd és társadalmi igazságosság. A Fókusz szegénységábrázolásának értelmezése. Budapest: Gondolat, 2006.

 

 

Jegyzetek:

 

1. Szalai Júlia: A társadalmi kikerkesztés egyes kérdéseiről az ezredforduló Magyarországán. http:www.eszcsm. hu/eszcsm/  plumtree_files/noderoot/publish/eszcsm_internet_felc3bclet/portlet_folder/ magyar/rovatok/ szocic3a1lc3a9s_csalc3a1dpolitika/tc3a1rsadalmi_kirekesztc3a9s_elleni_kc3bczdelem/ tanulmc3a1nyokelc591adc3a1sok/ magyar_nemzeti_szeminc3a1rium/beszc3a1molc3b3_14.pdf

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.