Záhonyi-Ábel Márk

A magyar filmes intézményrendszer 1938–1944*


Bevezető‘

A második világháború idő‘szaka a magyar filmtörténet érdekes periódusa volt. Az államhatalom a korábbiaknál sokkal intenzívebben érvényesítette akaratát a mozgóképes területen, s ez jelentő‘sen behatárolta a lehető‘ségeket, viszont ennek ellenére az elkészült filmek alapján megfigyelhető‘ bizonyos változatosság is. Az őrségváltástól az Emberek a havasonig, az Egy szoknya, egy nadrágtól a Valamit visz a vízig, az Egy gép nem tért visszától az Egy fiúnak a feléig igen széles skálán helyezhető‘ek el a korabeli művek. Ennek a helyzetnek a megértéséhez fontos az alkotásokon túl az azokat körülölelő‘ kontextus vizsgálata is.

A politikai-gazdasági-társadalmi-kulturális környezet alapvető‘en meghatározza a mozgóképes terület működési feltételeit, s ezeket a viszonyokat tükrözi az adott térhez és idő‘höz köthető‘ (filmes) intézményrendszer is. Ezen struktúrán belül különböző‘ alrendszerek figyelhető‘k meg (gyártás, forgalmazás, vetítés, cenzúra stb.), amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással. Az egyikben bekövetkező‘ változás közvetve vagy közvetlenül a többi működésére is hatást gyakorol. Bizonyos elemek minden alrendszer vonatkozásában meghatározóak, s ezért úgy írhatók le, mint amelyek az egész (filmes) struktúra jellegzetességei, más elemek viszont csak egy-egy alrendszer szempontjából lényegesek. Az összefonódások miatt szükséges, hogy az egyes alegységekre koncentráló elemzéseken túl átfogóbb vizsgálatok is megvalósuljanak.

Az 1920 után Magyarországon létrejövő‘ berendezkedés sajátosságai a mozgóképes területtel összefüggésben is megjelentek. A Horthy-korszak több mint két évtizede alatt egyes tényező‘k a folytonosságot és az állandóságot, más elemek pedig a változatosságot képviselték a filmes életben, így annak korszakolása esetén a különböző‘ idő‘szakok egyedi és visszatérő‘ jellemző‘kkel is rendelkeztek. Az 1938–1944 közötti periódus a magyar filmtörténet fontos szakaszának tekinthető‘, hiszen a második világháború alatt és közvetlenül elő‘tte a mozgóképes terület valamennyi alrendszerében jelentő‘s változások mentek végbe. Ezek megértéséhez nemcsak a Horthy-korszak korábbi eseményeit és jellegzetességeit kell figyelembe venni, hanem a nemzetközi összefüggéseket is. Az átalakulás jelentő‘ségét a kortársak és az utókor is felismerte, s ezért tekintettek 1938–39-re az 1945 elő‘tti magyar filmtörténet belső‘ korszakhatáraként.1

Általános szempontok

1920 után Magyarországon olyan berendezkedés alakult ki, amelynek működése többek között a centralizáció, a tekintélyelvűség, a versenyhelyzet és az úgynevezett zsidókérdés problémájának tárgyalása nélkül nem érthető‘ meg. Ezek a szempontok a mozgóképes terület esetében is lényegesek, s valamennyi filmes alrendszer vizsgálata kapcsán elő‘térbe kerülnek.

A mozgóképes terület központosításának kérdése az első‘ világháború óta napirenden volt. 1920-ban az új hatalom olyan elképzeléseket valósított meg, amely szerint minden alrendszer külön-külön központi felügyelet alá került, azonban összességében nem egy kézben összpontosult az irányításuk. A filmcenzúra és a moziügy hosszú távon a belügyminiszternek, a gyártás és a forgalmazás pedig átmenetileg a kultuszminiszternek jutott. Sajátos vetélkedés alakult ki a két szaktárca között, viszont küzdelmükbe késő‘bb más hatalmi szereplő‘k is bekapcsolódtak (Honvédelmi Minisztérium [HM], Miniszterelnökség [ME], Iparügyi Minisztérium [IpM]). Az alapproblémát az jelentette, hogy a hatásköröket rendeleti úton osztották szét, ami elviekben lehető‘vé tette, hogy az egyes minisztériumok újabb rendeletek kiadásával korlátozzák egymás mozgásterét. Az 1935-ös filmtörvény (1935: XIV. tc.) fordulópontot jelentett a korábbi állapotokhoz képest, mivel a törvényhozó hatalom révén a belügyminiszter kapott lehető‘séget az egységes filmpolitikai koncepció végrehajtására. Az 1938 utáni intézkedések viszont már inkább a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) megerő‘södését biztosították, mivel felügyelete alá került a Kamara, az Országos Nemzeti Filmbizottság (ONFB), majd legvégül 1944 nyarán – a filmes kormánybiztosi pozíción keresztül – a teljes mozgóképes terület (például: cenzúra, moziügy is).

Az első‘ világháború idején a hatalom fontos tapasztalatokat szerzett a propaganda és a nyilvánosság erejével kapcsolatban. Sokan gondolták úgy, hogy a háború elvesztésének, majd az azt követő‘ forradalmaknak az volt az egyik fő‘ oka, hogy a nyilvánosság különböző‘ káros eszméknek engedett teret, s közben nem védte eléggé a tekintélyt, illetve a hagyományos értékrendet. Az újonnan létrejövő‘ autoriter politikai rendszer orvosolni kívánta ezt a problémát, s olyan intézkedéseket hozott, amelyek plurális, de tekintélyelvű nyilvánosságot eredményeztek, majd az 1938–1939-es lépések pedig „diktatórikusabb” kereteket teremtettek.2

A központi hatalom által kijelölt határokon belül komoly verseny bontakozott ki a mozgóképes terület szereplő‘i között. Gyártó a gyártóval, forgalmazó a forgalmazóval, mozi a mozival, filmes lap más filmes lappal folytatott konkurenciaharcot, azonban az eltérő‘ érdekek miatt a gyártók, forgalmazók, mozisok stb. közötti viszony sem volt harmonikus. A gazdasági lehető‘ségeken túl a politikai hatalommal való kapcsolat is meghatározó volt a pozíciók megszerzésekor. Bár léteztek erő‘sebb és hosszabb távon fennálló vállalkozások, a pénzügyi stabilitás hiánya miatt sok kezdeményezés bukott meg, illetve rövidebb-hosszabb ideig szünetelt.

A Horthy-korszak történetének megértéséhez nélkülözhetetlen az úgynevezett zsidókérdés megvizsgálása, s ez a mozgókép területén zajló folyamatokra is vonatkozik. Az 1918–1919-es események nyomán a korabeli uralkodó elit alapjaiban értékelte át korábbi elképzeléseit, s ennek részeként az úgynevezett zsidókérdés terén is fordulat bontakozott ki. Alapvető‘en két fő‘bb irányt lehetett megjelölni a kisebbségben lévő‘, de jelentő‘s gazdasági pozíciókkal rendelkező‘ zsidóság gyengítése és a keresztény nemzeti társadalom megerő‘sítése tekintetében. Az egyik elképzelés (amit mások mellett Bethlen István, Klebelsberg Kunó képviselt) alapként kezelte a polgári jogegyenlő‘ség elvét, s éppen ezért lassabb építő‘ politikával (például: oktatás-nevelés) képzelte el a keresztény társadalom felvirágoztatását. Azonban amíg ez nem valósult meg, addig a nemzet érdekében hasznosítani kívánta a zsidóság gazdasági erő‘forrásait. A másik csoport (Teleki Páltól a szélső‘jobboldalig) viszont elfogadta a polgári jogegyenlő‘ség feladását, s a zsidók szerepvállalásának visszaszorítása érdekében a gyors, radikális jogfosztó intézkedésektő‘l (numerus clausus, zsidótörvények) sem riadt vissza, s ezek révén akarta biztosítani a hatalmi-vagyoni újraelosztást.3

A minisztertanácsi jegyző‘könyvek alapján az első‘ Teleki-kormány (1920–1921) idején a következő‘ állásponton volt a kormányfő‘: „A ministerelnök úr utal arra, hogy ma a mozik túlnyomó része zsidó kezekben van. Nézete szerint az ügy mai stádiumában ezen kérdés par excellence belügyi kérdés. Ha egyszer már más kezekben vannak a mozik a keresztülvitt revisió folytán, akkor a közoktatásügyi minister úrnak mindig módjában lesz egy javaslattal fordulni a ministertanácshoz, amelyben kérheti az összes moziügyeknek a közoktatásügyi ministeriumtárcájának ügykörébe való utalását.”4 Az idézet azt támasztja alá, hogy Teleki a moziügy (tágabb kontextusban az egész mozgóképes terület) esetében arra törekedett, hogy a zsidókat kiszorítsák a tulajdonosok, gazdasági pozíciókkal rendelkező‘k körébő‘l, s ennek eszközéül jogfosztó intézkedést, a gyors revíziót támogatta. (A folyamat részletesebb leírását lásd késő‘bb a Mozihálózat című fejezetben.) Azonban a Bethlen-kormány idejére egyértelművé vált, hogy a vetítő‘helyiségek működtetésének 1920–21 során történő‘ újbóli engedélyeztetése és az ahhoz kapcsolódó jelenségek miatt bekövetkező‘ változások negatívan érintették a moziipart (áttételesen a filmipart), s mivel az állam nem volt abban a helyzetben, hogy maga fektessen be a mozgóképes területbe, ezért 1923-tól a társulási szerző‘dések révén lehető‘vé tették, hogy a mozirevízió során kiszorított tő‘keerő‘sebb elemek, illetve újabb (adott esetben keresztény) vállalkozók is bekapcsolódjanak a szakmába. Vagyis Bethlenék szakítottak elő‘djük politikájával, s a zsidók eltávolítása helyett a velük való együttműködés lehető‘ségét legitimálták. Többek között ez is meghozta az eredményt, mivel a tő‘kehiányos magyar mozgóképes terület gazdaságilag fokozatosan fellendült: a filmkereskedelem és a moziipar már az 1920-as években, a filmgyártás az 1930-as években.5 Kozma Miklós belügyminiszter (1935–1937) tevékenysége nyomán már a Gömbös-kormány idején erő‘södtek a magántő‘ke bevonását célzó direkt és indirekt lépések, ugyanakkor a rendszer lehető‘séget adott a hatalomnak nem tetsző‘ elemek kiszorítására is (a Hunnia Filmgyár műterembeosztási gyakorlata a filmgyártásban;6 1936-tól a mozik vezetésének feltételéül a hatalom által tartott üzemvezető‘i tanfolyam elvégzését szabták). A szélső‘jobboldali politika folyamatos térnyerésével 1938–1939-tő‘l újra a zsidók jogfosztására építő‘ eszközökkel kívánták a keresztény elemeket helyzetbe hozni, s a pozíciókat újraosztani. A Színház- és Filmművészeti Kamara felállításával radikálisan csökkentették a filmszakmában hivatalosan dolgozó, zsidónak minő‘sített személyek létszámát (az 1938-as I. zsidótörvény 20%-ra, az 1939-es II. zsidótörvény 6%-ra korlátozta arányukat, a német megszállás után pedig teljesen kiszorultak), 1940-ben pedig kártalanítás nélkül megszüntették a társulási szerző‘déseket, ami a zsidó tő‘kések, illetve strómanjaik kizárását célozta. A zsidó tő‘kések kiszorítását kezdetben nem követte a keresztény tő‘kések megjelenése – részben a jogbizonytalanság, részben a tő‘kehiány miatt nem mozdultak. Így viszont a filmipar szinten tartása, illetve fejlesztése érdekében magának az államnak kellett fokoznia szerepvállalását. A háború alatt viszont a gyártás bizonyos feltételei javultak, s ez ösztönző‘leg hatott a befektető‘k számára, akik közül sokan aktivizálódtak.7

Filmcenzúra

Az elő‘- és az utócenzúra szerves részét képezte a Horthy-korszak filmes intézményrendszerének. Működésük – különösen 1939 után – meghatározó volt.

Az elő‘zetes filmcenzúra, vagyis a gyártási folyamat során megnyilvánuló ellenő‘rzés (forgatókönyv, rendezés, szereplő‘választás stb.) formálisan csak 1939 februárjától, az Országos Nemzeti Filmbizottság (ONFB) megalakulásától létezett, azonban informális eszközökkel már korábban is megvalósult a Magyarországon gyártott alkotások esetében. Az államhatalom érdekérvényesítő‘ képességének alapját az képezte, hogy a magyar mozgóképes szakma tagjai az 1920-as évek eleje óta tő‘keszegények voltak, vagyis külön-külön nem rendelkeztek olyan erő‘forrásokkal és infrastruktúrával, amelyek rendszeres filmgyártást tettek volna lehető‘vé. Ezért az állam olyan szisztémát dolgozott ki, hogy a mozgóképes terület tagjainak kezében lévő‘ kisebb összegeket adók, pótdíjak formájában összegyűjtötték (Filmipari Alap), s azokból finanszírozták a magyar filmszakma egésze szempontjából fontos beruházásokat (például: Hunnia Filmgyár, gyártási hitelek). Így viszont a hatalom monopolhelyzetre tett szert a filmgyártásban, hiszen eldönthette, hogy kinek ad hitelt s kinek nem, kit mikor oszt be a műterembe forgatni stb. Azaz a filmipar tagjai kiszolgáltatottjai lettek az egyetlen jelentő‘s filmgyár többségi tulajdonosának.8 Ez a helyzet ugyan bizonyos szempontból árnyaltabbá vált 1935 után, amikor a Hunnia mellett már a Magyar Filmiroda (MFI) műtermében is lehetett – korlátozott mértékben – játékfilmeket forgatni, azonban az alapok változatlanok maradtak, hiszen a hatalom az MFI tevékenysége felett is érvényesíteni tudta az akaratát. 1939-ben hozták létre az ONFB-t, amely – többek között – engedélyezte minden gyártásra szánt mű forgatókönyvét, költségvetését és szereposztását, még-pedig első‘sorban művészi és minő‘ségi, valamint a nemzeti kultúra szempontjából.9

Megfigyelhető‘ tehát, hogy a gyártandó magyar mozgóképekkel szemben a gazdasági kívánalmak mellett 1939-tő‘l a kulturális elvárások is egyre hangsúlyosabbá váltak. Ugyanakkor ezt a problémát több tényező‘ is árnyalja. Egyrészt a háború elő‘rehaladtával egyre erő‘sebb és direktebb ideológiai keret jelent meg, ami felveti azt a kérdést, hogy a művészi szempontok mennyire voltak érvényesíthető‘ek az ideológiai elvárások között. (Jó példa erre Sző‘ts István esete, aki saját elképzeléseivel együtt egyre jobban szembekerült a hivatalos kultúrpolitikával, s ennek nyomán mindinkább ellehetetlenült: elő‘ször csak az utócenzúrával került konfliktusba, utóbb viszont már az elő‘cenzúra akadályozta meg a filmkészítésben.10) Másrészt érdekes eredményre jutunk, ha a másik oldalról közelítünk az elő‘cenzúra felé. Mivel 1939-tő‘l minden Magyarországon készült mozgókép gyártásának megindításához szükség volt az ONFB művészi, minő‘ségi, nemzeti kultúra szempontjait elő‘térbe helyező‘ engedélyére, ez nemcsak azt jelenti, hogy minden 1939 után Magyarországon ténylegesen elkészült alkotás esetében kijelenthető‘, hogy legalább az elő‘készületi fázisban az ONFB látott bennük művészi, minő‘ségi, a nemzeti kultúra szempontjából elfogadható elemeket, hanem azt is, hogy a megvalósuló koncepciókat a fenti kritériumok alapján elő‘nyben részesítették az elutasítottakkal szemben. Ez alapján vagy arról van szó, hogy olyan művészet-, illetve minő‘ségfogalmat képviselt az ONFB, amely általánosságban alkalmazható volt minden 1939–1944 között készült műre, vagy arról, hogy különböző‘ felfogások léteztek az adott idő‘szakban. Egyrészt ez utóbbi mellett szól, hogy az ONFB több átszervezésen is keresztülment az évek során (az elnököt elő‘bb a miniszterelnök, majd 1940 májusától a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezte ki,11 1942 decemberében pedig kibő‘vítették a tagságot12), illetve az egymást váltó kormányok filmpolitikája között is lehetett különbség. Másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a hatalom hiába képviselt olyan felfogást, amelyben fontos szerep jutott az ideológiának,13 ezzel kapcsolatban folyamatosan megfogalmazódtak olyan kritikák is, amelyek a túlzott ideologikussággal szemben kifejezetten engedékenynek minő‘sítették ezt a megközelítést.14

Az utócenzúra, vagyis az elkészült magyar és a külföldi alkotások magyarországi forgalmazásának, vetítésének és Magyarországról való kivitelének engedélyezése a Horthy-korszakban az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság (OMB) hatáskörébe tartozott. Az intézményt jogilag még 1918-ban hozták létre, azonban gyakorlatban csak 1920. április 1-jétő‘l kezdett működni. 1925. április 1-jén léptek életbe a másodgenerációs rendeletek, amelyek kisebb-nagyobb módosításoktól eltekintve egészen a Horthy-korszak végéig érvényben maradtak, hiszen csak 1944 nyarán módosultak jelentő‘sen (harmadik generáció).15

Bár a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kezdetektő‘l fogva szerette volna megszerezni a filmcenzúra irányítását, az OMB a belügyminiszter fennhatósága alá tartozott. Ennek keretében például ő‘ nevezte ki formálisan a tisztikar tagjait (elnök, helyettes elnök, alelnökök, jegyző‘k), a miniszteriális és társadalmi delegáltakat (az elő‘bbiek közé minisztériumi hivatalnokok, az utóbbiak közé pedig például a mozgóképes terület, az egyházak képviselő‘i, a tudományos és művészeti elit tagjai, társadalmi intézmények vezető‘i [például: árvaszéki elnök, rendő‘rfő‘kapitány], nyugalmazott tisztviselő‘k tartoztak). Ezen az alapvető‘ hatalmi viszonyon csak a harmadgenerációs szabályozás módosított, amely a kultuszminiszter hatáskörébe rendelte a Bizottságot.

Eredetileg az OMB-t a mozgóképek (játékfilmtő‘l a reklámfilmig bezárólag mindenféle alkotás) nyilvános vetítésének engedélyezésére hozták létre, azonban 1925-tő‘l kibő‘vítették a feladatkörét: a korábbiakon felül már a művek forgalmazására és külföldre való kivitelére is felügyelt. A „nyilvános elő‘adás” kifejezést is pontosították, mivel a mozielő‘adásokon túl az egyesületek (kaszinók, klubok, társaskörök stb.), a tudományos vagy ismeretterjesztő‘ intézmények elő‘adásai (például: egyetemi vetítések) is bekerültek a vizsgálandó anyagba.

Az OMB pontos összetételérő‘l háromévente értesült a nyilvánosság, azonban idő‘közben bármikor sor kerülhetett változásokra (visszavonás, új kinevezések). Ennélfogva egyes személyek több cikluson keresztül látták el feladataikat, míg mások az egy ciklust sem töltötték ki. A tisztikar tagjai általában a Belügyminisztérium (BM) tisztviselő‘i közül kerültek ki – például dr. Sző‘llő‘ssy Alfréd, aki 1937 és 1944 között volt az OMB elnöke. Szintén a vezető‘ség közé tartozott báró Wlassics Gyula, a VKM helyettes államtitkára, aki 1940-tő‘l nemcsak az OMB alelnöke, hanem az ONFB elnöke is volt. A tisztikar munkáját a folyamatosan bő‘vített tagság segítette, s mivel ennek nagyságát sem a minisztériumok, sem a társadalmi megbízottak tekintetében nem korlátozták, a delegáltak száma a mindenkori erő‘viszonyok függvénye volt. A minisztériumok legkevesebb 2-2 fő‘t küldtek az OMB-be, de bizonyos tárcák alkalmanként több lehető‘séghez jutottak (például: Miniszterelnökség, Honvédelmi Minisztérium, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium). A társadalmi delegáltaknál hasonló sokszínűség volt tapasztalható, mivel különböző‘ területekrő‘l érkeztek, azonban eltérő‘ arányban. Az állandó tagság mellett adott alkalmakra felkért szakértő‘k (például: orvosok) is segítették a Bizottság munkáját. A második világháború éveiben már 16 fő‘s vezető‘ségbő‘l és több mint 70 fő‘s tagságból állt az utócenzúra személyi állománya.

A döntéshozatal folyamatának megértéséhez fontos kiemelni, hogy az OMB hivatalos tagsága csak egy keretlétszámot alkotott, amibő‘l az egyes albizottsági ülésekre alkalomszerűen 2-8 embert választottak ki. Az üléseken 1925-tő‘l szótöbbséggel hozták a mozgóképekrő‘l szóló ítéleteket. Ebben a döntéshozatali szisztémában az OMB bő‘ tagságán túl az eseti albizottságok összetételének vizsgálata is fontossá válik.

Az OMB tagjainak 1938–1941 közötti, havi lebontásban fennmaradt jelenléti kimutatásai16 a cenzúrára fordított idő‘ (filmnézés, döntéshozatal), illetve annak megoszlása tekintetében igazítanak el. (Fontos kiemelni, hogy csak a tagság jelenléti kimutatásáról van szó, vagyis a BM szerepvállalását nem, illetve minimális mértékben láthatjuk az adatok révén, mivel a BM többnyire a döntéshozatalban kötelező‘en részt vevő‘ tisztikaron keresztül érvényesítette akaratát.) Az adatok szerint folyamatosan nő‘tt a különbség a miniszteriális és társadalmi delegáltak szerepvállalása között az elő‘bbiek javára, hiszen a kezdeti (1938 augusztusa) körülbelüli 50-50%-os megoszlás 1939 februárjától már 70-30%-os, 1941 májusától pedig 80-20%-os lett (1941 nyarán majdnem megvalósult a 90-10%-os arány is). Ezzel kapcsolatban egy lényeges megfigyelés, hogy volt olyan idő‘szak, amikor mennyiségi értelemben egyensúly volt a minisztériumi és társadalmi küldöttek tevékenysége között, majd ez az állapot folyamatosan felbomlott, és ezáltal az államhatalom nyíltan javított a pozícióin. Megjegyzendő‘ továbbá, hogy a minisztériumi delegáltak részvételének növekvő‘ tendenciájában átmeneti megugrásokat lehetett tapasztalni, amelyek egy-egy jelentő‘sebb eseménnyel voltak egyidejűek (I. bécsi döntés, Kárpátalja birtokba vétele, Lengyelország megtámadása, II. bécsi döntés, jugoszláviai hadműveletek). Ha tovább bontjuk a minisztériumi és társadalmi megbízottakhoz kapcsolódó értékeket, akkor további mennyiségi egyenlő‘tlenségeket lehet látni, ami alátámasztja, hogy az albizottságok létrehozásakor érvényesültek azok a különbségek, amelyek az egyes szereplő‘k közötti – idő‘ben változó – erő‘viszonyokból adódtak. Bár a Miniszterelnökség (0–33,5%) és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (5–23,5%) havi szerepvállalása között nagy különbségeket lehet találni, mégis az OMB döntéshozatalának legfontosabb tényező‘i közé tartoztak az adott idő‘szakban. A Honvédelmi Minisztérium (17,5–25%) stabilabb pozíciói arra vezethető‘ek vissza, hogy 1934-tő‘l a HM delegáltjait minden albizottsági ülésre meg kellett hívni.17 A külügyi tárca (5–15%) szintén jó pozíciókkal rendelkezett. A fentiekhez képest a többi minisztériumnak csekélyebb beleszólása volt a döntésekbe (igazságügy: 0–8%; pénzügy: 0–4%; földművelésügy: 0–4%; iparügy: 0–2,5%; kereskedelem- és közlekedésügy: 0–2,5%). A társadalmi delegáltak közül a filmesek jutottak a legtöbb lehető‘séghez (3,5–15,5%), azonban közülük csak a mozgóképes terület hatalmi-gazdasági szereplő‘i (Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület [OMME], Magyar Mozgóképüzemengedélyesek Országos Egyesülete [MMOE], filmgyárak, gyártók, forgalmazók, mozisok, újságírók) kaptak kinevezést, s az alkotókat (például a rendező‘ket) mellő‘zték. A nyugalmazott tisztviselő‘knél (2–10%; ső‘t egy alkalommal 18%) és a társadalmi intézmények vezető‘inél (1–9%) érzékelhető‘ leginkább, hogy a társadalmi küldöttek sok esetben nem a hatalomtól független szereplő‘k voltak, hanem azzal korábban vagy aktuálisan szoros kapcsolatban álló személyek. Az egyházaktól (0–7%) és a művészi-tudományos életbő‘l (0–6%) érkező‘k esetében szintén érvényesült ez a szempont, bár az utóbbiak az adatok alapján 1941 áprilisa után már nem kaptak meghívást az albizottságokba. Ha a nő‘k részvételi arányát nézzük, akkor szerepvállalásuk 2–10% közé volt tehető‘, azonban egy-egy alkalommal 0%, illetve 14%-os értéket is elértek. Találunk közöttük színésznő‘t, tisztviselő‘t és a nő‘szervezetek képviselő‘jét.

Az OMB formálisan minden esetben a rendeletekben rögzített és folyamatosan bő‘vülő‘ szempontokra hivatkozott a határozathozatal során. Az alaki (például: egyedi cím, külön feliratjegyzék, teljes feliratozás vagy szinkron), a fogyasztóvédelmi (például: szemrontó, technikai értelemben hibás kópiák elutasítása), a nyelvvédelmi elvárásokon (például: magyartalan szövegrészek, tolvajnyelv elvetése) túl a tárgy, a cselekmény vagy az irányzat alapján bírálták el az egyes műveket. Az első‘generációs szabályozás még csak a hatályos törvények és rendeletek tiszteletben tartását, az állambiztonság és a honvédelem érdekeinek figyelembe vételét és a közrend, a közerkölcsiség, a jó ízlés számon kérését írta elő‘, a másodgenerációs szabályozás viszont már ezeken túl – a Horthy-korszakban megerő‘södő‘ keresztény-nemzeti diskurzussal összhangban – a nemzeti állam eszméjének és a vallási érzületnek a védelmét is rögzítette, valamint tiltotta az állam más állammal való viszonyának sértését és a tekintélyrombolást. Ezeket az alapvető‘en rendészeti szempontokat 1940-tő‘l kulturális elemekkel bő‘vítették ki: betilthatóvá váltak azok a művek, amelyek az elvárt minő‘ségnek nem feleltek meg, vagy vélelmezhető‘en sérthették a közönség ízlését és erkölcsi felfogását.18 Így az elő‘cenzúra mellett már az utócenzúra bírálati rendszerében is megjelent a kulturális elvárások számonkérése. (A mozgóképek további kulturális értékelésére adott lehető‘séget az 1939-tő‘l évente megrendezésre kerülő‘ lillafüredi Nemzeti Filmhét is, amely reprezentálta a nagyközönség számára a film megnövekedett jelentő‘ségét és társadalmi értékét, a szakmának pedig fórumul és iránymutatóul szolgált.)

A Horthy-korszak filmcenzúrájának fontos jellemző‘je volt, hogy az elő‘cenzúra (ONFB) és az utócenzúra (OMB) egészen 1944 nyaráig nem egy kézben összpontosult. Ez az állapot magában hordozta annak lehető‘ségét, hogy a két intézmény, illetve eltérő‘ felügyelő‘ szervei (Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetve Belügyminisztérium) között hatalmi vetélkedés bontakozzon ki. A rivalizálás részeként pontosan kijelölték az intézményi hatásköröket, s ez végeredményben a mozgóképek feletti ellenő‘rzés kiterjedéséhez vezetett. Az OMB kezdetektő‘l fogva csak a már kész, terjesztés elő‘tt álló műveket bírálta. Az ONFB feladatát eredetileg úgy határozták meg, hogy elő‘zetesen kellett engedélyeznie a magyar filmek gyártásának megindítását, s ezt a hozzájárulást kellett késő‘bb az OMB számára is benyújtani. Azonban az 1940-es évek elejétő‘l az ONFB az elő‘zetes (gyártás megindításához szükséges) engedélyezésen túl már az elkészült filmet is jóváhagyta, amely csak azután kerülhetett az OMB elé.19 Vagyis a második világháború idején az a gyakorlat alakult ki a magyar alkotások esetében, hogy az elő‘cenzúra által jóváhagyott kész változat kerülhetett az utócenzúra elé, ami egyértelműen az elő‘bbinek a térnyeréseként értelmezhető‘, s beilleszthető‘ a VKM megerő‘södésének folyamatába. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az OMB tevékenysége kiüresedett volna, hiszen a külföldi filmek ellenő‘rzésén túl a magyar műveket is folyamatosan kontroll alatt tartotta (kivágások, betiltások). Csak az OMB számára volt lehető‘ség arra, hogy az alkotásokat utólag – adott esetben hosszabb nyilvános vetítés után – betiltsa (például: Szerető‘ fia, Péter).20

Filmgyártás

1920 után a magyar filmgyártás számára szükségessé vált az állami beavatkozás a további fennmaradás, illetve növekedés érdekében. Az állam azonban nem volt abban a gazdasági helyzetben, hogy többletforrásokat fordítson a mozgóképes terület fejlesztésére, ezért azt a stratégiát alkalmazta, hogy különböző‘ módszerekkel pénzt vont el az egyes filmes szereplő‘ktő‘l, majd az összegyűjtött tő‘kébő‘l az ágazat egésze számára fontos problémákat igyekezett orvosolni (például: filmgyár működtetése, hitelezés, ösztönzés). Bár az 1925-ben Bingert János rendő‘rségi fogalmazó (késő‘bb a Hunnia Filmgyár igazgatója) javaslatára létrehozott Filmipari Alap kezdetektő‘l fogva ezen elv alapján működött, a kiadott rendeletek állandóan átalakították az intézmény szervezeti felépítését és gazdasági koncepcióját.

Az irányítás terén 1925 után 1933-ban történt komolyabb átszervezés, amikor létrehozták a Miniszterközi Bizottságot. Ezt váltotta fel 1939-ben az Országos Nemzeti Filmbizottság, amely az elő‘cenzúra mellett ellátta a Filmipari Alappal kapcsolatos teendő‘ket is. Viszont 1941. január 1-jétő‘l a Filmipari Alap ügyeinek intézése átkerült az iparügyi miniszterhez, s ezzel lényegében az elő‘cenzúrára korlátozódott az ONFB hatásköre.21 1944 nyarán Mester Miklós személyében a VKM-nek alárendelt kormánybiztost neveztek ki a filmügyek egységes irányítása céljából, ami többek között azt jelentette, hogy a Filmipari Alap kezelése is az ő‘ hatáskörébe került.22

1925-tő‘l különböző‘ gazdasági koncepciókat dolgoztak ki a Filmipari Alap pénzügyi feltöltése céljából. Ezek az elképzelések a külföldi filmek gyártóinak és/vagy forgalmazóinak pénzügyi szűrésére építettek, s a mozisokat (egészen 1939-ig) kihagyták közülük, mivel a mozirevízió során az adott politikai hatalom politikai-társadalmi bázisa jutott engedélyekhez. A finanszírozási rendszer működése arra épült, hogy aki nem fizette be a többletterheket, az nem kapott engedélyeket az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságtól. 1930-tól olyan szisztéma működött, amely szerint egyrészt a külföldi mozgóképek minden métere után pótdíjat kellett fizetni, másrészt úgynevezett behozatali jegyeket kellett kiváltani, amelyeket a Filmipari Alap árult a mozgóképek hosszától függő‘en maximum 1000 pengő‘s áron.23 A behozatali jegyek rendszere 1944-ig alapjaiban nem változott.

1939-re a zsidótörvények miatt csökkent a magánszféra szerepvállalása, s ezért gyártási válság bontakozott ki Magyarországon, ami miatt az állam növelni kívánta a filmgyártásra fordítható összegeket. Különböző‘ megoldásokkal bő‘vítették a Filmipari Alap bevételeit. Egyrészt a mozisokat arra kötelezték 1939. szeptember 1-jétő‘l, hogy az eladott jegyek után 4%-os hozzájárulást fizessenek a „Horthy Miklós Nemzeti Repülő‘ Alap” javára, s a befolyt összegek 30%-át a Filmipari Alapnak adták.24 Másrészt 1939 nyarától elkezdő‘dött az 1935 óta a behozatali jegyek rendszerével párhuzamosan működő‘ cenzúrajegyrendszer átalakítása. Lehető‘ség nyílott arra, hogy a külföldrő‘l behozott játékfilmek engedélyezését cenzúrajegy beszolgáltatása helyett 2000 pengő‘ befizetésével oldják meg. Az ebbő‘l befolyó összegeket az OMB részben az ONFB rendelkezésére bocsátotta, részben pedig a kulturális vagy művészi szempontból jelentő‘s és nagy költséggel gyártott játékfilmek jutalmazására tartalékolta.25 (Az OMB elnökének javaslatára az 1938–39-es évadban bemutatott magyar játékfilmek közül még cenzúrajegy formájában részesült jutalomban a Szegény gazdagok és a Bors István [3-3 darab], valamint az Uz Bence és a Toprini nász [2-2 darab] című alkotás.26 Az 1939–40-es évad magyar játékfilmjei közül viszont már pénzjutalomban részesült a Halálos tavasz, az Erdélyi kastély, a Gül baba, a Földindulás és a Semmelweis [3000-3000 pengő‘], továbbá a Zúgnak a szirénák, a Bercsényi huszárok, az Áll a bál és az 5 óra 40 [2000-2000 pengő‘].)27 A teljes átalakítás 1940-ben indult meg, amikor elrendelték a kis és nagy cenzúrajegyek kivezetését, s helyettük csak készpénzbefizetéssel lehetett megvizsgáltatni a filmeket az OMB-nél. Az új szisztéma értelmében az OMB a játékfilmek után befizetett összegek (2000 pengő‘ filmenként) 90%-át a magyar játékfilmek támogatására, 10%-át pedig a magyar játékfilmek jutalmazására fordította, a kis cenzúrajegyek helyett befizetett összegek (15 pengő‘ 25 méterenként) pedig teljes egészében a rövidfilmek támogatását célozták. A játékfilmek támogatását azáltal biztosították, hogy az OMB „Játékfilm-részesedési jegyet” juttatott minden olyan kérelmező‘nek, aki sikeresen vizsgáltatott meg egy 1200 méternél hosszabb, Magyarországon magyar nyelven gyártott hangos játékfilmet. Majd az adott évad végén összesítették a részesedési jegyek számát, s ezzel elosztották azt a bizonyos 90%-ot, így minden részesedési jegy tulajdonosa adott hányadnak megfelelő‘ összeget kapott. A jutalmazásban pedig azok a művek részesülhettek, amelyek kulturális vagy művészi szempontból jelentő‘sek voltak és nagy költséggel készültek – évadonként általában 3-3 alkotás (1940–1941.: Zárt tárgyalás; András; Elnémult harangok; 1941–1942.: A beszélő‘ köntös; Néma kolostor; Miért?; 1942–1943.: Emberek a havason; Negyedíziglen; A harmincadik).28 Hasonló logika érvényesült az úgynevezett „Rövidfilm-részesedési jegyek” esetében is, de ott nem volt jutalmazás.

Az 1945 elő‘tti magyar hangosfilmgyártás infrastrukturális alapjául két intézmény szolgált: a Hunnia Filmgyár Rt. és a Magyar Filmiroda Rt. (MFI). Korai megállapodásuk értelmében a Hunnia csak játékfilmek, az MFI pedig csak híradók, dokumentum-, oktató-, propagandafilmek készítésében vett részt, de 1935-tő‘l az MFI mégis bekapcsolódott a játékfilmgyártásba. Bár a két intézmény monopolhelyzetbe került az adott korszakban, működésük több ponton is eltért egymástól. A Hunnia egy állami intézmény kezelésében álló filmgyár volt, amely eredetileg magánbefektető‘k számára vállalt bérmunkákat, s azért működtették, hogy a filmgyártók számára biztosítani lehessen a szükséges technológiát, szakembergárdát. 1939 után viszont kibő‘vült a tevékenységi köre, hiszen ezután filmforgalmazói és gyártói tevékenységet is folytatott. Az MFI ezzel szemben egy gyártó-forgalmazó magánvállalatnak indult, amely politikai támogatással műteremre is szert tett, s így a továbbiakban a gyártáson és forgalmazáson túl már bérmunkákat is végzett.

Az 1930-as években kialakuló játékfilm-finanszírozási szisztéma a konstrukciós rendszer elnevezést kapta. Ennek lényege abban ragadható meg, hogy mivel a gyártók egyedül nem rendelkeztek az általuk készíteni kívánt alkotások elő‘állításához szükséges tő‘kével, ezért az összeget egy bonyolult hitelezési konstrukció formájában szerezték meg. (Egy-egy átlagos magyar játékfilm gyártási költsége 100–120 ezer pengő‘ volt az 1930-as években, de a második világháború végén már 250–300 ezer pengő‘.29) Az önrészen kívül hiteleket szereztek moziktól (a késő‘bbi kizárólagos bemutatás jogaiért cserébe), filmlaboratóriumoktól (például kópiák megrendeléséért cserébe), magánbefektető‘ktő‘l (például bankoktól) stb. A Hunnia és az MFI úgy kapcsolódott be a hitelezési konstrukcióba, hogy gyártási hitelezés címén a magyar filmgyártók számára – a Filmipari Alap révén – ingyen, illetve kedvezményesen biztosította a műtermek használatát, amit viszont utólag szintén meg kellett téríteni. A műterembeosztás megszerzése (1939-tő‘l pályázati úton az ONFB-tő‘l), illetve annak ideje és helye azért volt kiemelten fontos, mivel gyakorlatilag erre épült a további hitelezés.

Az 1930-as és 1940-es évek fordulóján olyan változások mentek végbe, amelyek ellensúlyozták a belpolitika (zsidótörvények) okozta válságot, s újra növekvő‘ tendenciát eredményeztek a magyar filmgyártásban. Az 1938–1941 közötti területi bő‘vülések növelték a felvevő‘piacot (míg a trianoni Magyarország területe 93 ezer km2 és annak 1941-es népessége 9,3 millió fő‘ volt, addig 1941 végén az új határok révén az ország területe már több mint 171 ezer km2 volt, a népesség pedig közel 14,7 millió fő‘t tett ki).30 A háború miatt átalakult a nemzetközi filmkereskedelem: egyrészt csökkent a hazai alkotások belföldi konkurenciája (az ellenséges országok filmjeit nem, illetve korlátozott mértékben vetítették), másrészt új piacok jelentek meg a magyar filmek számára (Balkán, Skandinávia), bár ezzel együtt korábbi piacok elvesztése is megfigyelhető‘ volt (például: USA).31 A mozgóképes terület hazai szereplő‘i pedig alkalmazkodtak az új elvárásokhoz és struktúrákhoz. Az 1940–41. évadra 35 vállalat 99 filmtervet,32 az 1941–42. évadra 59 vállalat 165 filmtervet,33 az 1942–43. évadra hatvannál több gyártó több száz filmtervet,34 az 1943–44. évadra pedig 75 gyártó közel 200 filmtervet35 adott be az ONFB-hez elbírálás céljából, s ez is szerepet játszott abban, hogy a Filmipari Alap egy újabb műtermet nyitott meg (Star Filmgyár).36 A kapacitásbő‘vítés ellenére az ONFB a gazdasági racionalizálás és ide-ológiai ellenő‘rzés szellemében szelektált a filmtervek között, s így azoknak csak kisebb része valósult meg (1938: 32 db játékfilm; 1939: 28 db; 1940: 38 db; 1941: 41 db; 1942: 45 db; 1943: 53 db; 1944: 22 db).37

Mozihálózat

A magyar mozihálózat komoly mennyiségi és minő‘ségi változásokon ment keresztül az első‘ világháború után, azonban mindvégig első‘dleges felvevő‘piaca maradt a magyar filmgyártásnak. Borsos Árpád kutatásai szerint Trianont követő‘en csak 256 mozi működött az új határokon belül, ami 60%-os veszteséget jelentett a korábbi állapotokhoz viszonyítva. Ehhez képest az 1929-es hivatalos statisztika szerint a mozihálózat már 555 eleműre bő‘vült – ebbő‘l (Kis-)Budapesten 94 volt –, amelyeket adott évben 22,5 millió néző‘ látogatott. A hangosfilm kezdeti idő‘szakában (1929–1935) részben a technikai váltás következtében, részben pedig a gazdasági válság hatására a hálózat jelentő‘sen átalakult és komoly mennyiségi csökkenést mutatott, mégpedig első‘sorban a vidéki, rurális területeken, ami tovább erő‘sítette a mozi városias jellegét. Az 1935-ös hivatalos adatfelvétel idején 410 mozi működött az országban, amibő‘l (Kis-)Budapesten 75 volt. (345 adatszolgáltató mozi – köztük 66 budapesti – beszámolója alapján az 1934/35-ös évadban 18,5 millió jegy kelt el.38) Kozma Miklós belügyminiszterségének idejére körülbelül 500-ra növekedett a mozik száma, s ezzel megszilárdult a magyar normál mozihálózat gerince. 1938 és 1944-1945 között a kettő‘s mozihálózat idő‘szakáról beszélhetünk, mivel párhuzamosan létezett két egymást kiegészítő‘ struktúra. A normál (35 mm) vetítő‘helyek száma stagnált (körülbelül 500 mozi), s alapvető‘en a városiasodás magasabb fokán álló centrumterületeken közvetítették a mozgóképeket. A keskenyfilmek (16 mm) bemutatóhelyei viszont gyors mennyiségi bő‘vülést produkáltak megjelenésüket követő‘en: míg 1938 novemberéig 26 engedélyt adtak ki, addig 1943 végéig már 484 darabot (ebbő‘l 378 volt a mai országhatárokon belül).39 Politikai-ideológiai szempontokkal magyarázható, hogy az utóbbiak első‘sorban azokon a periférikus vidéki területeken jelentek meg, ahol a normál mozik a piaci viszonyok miatt nem állandósultak, illetve elő‘ sem fordultak.40 Megfigyelhető‘, hogy az 1930-as években a magyar mozik erő‘teljesen kötő‘dtek a városias területekhez, s ugyanebben az idő‘ben a polgári tematika uralta a magyar játékfilmeket. 1938 után viszont a vidéki közegben is megnő‘tt a vetítő‘helyek száma, s mellette a népi tematika, illetve a konzervatív értékrend is megerő‘södött az alkotásokban.

A Horthy-korszak mozitörténetének alapdokumentumai az 1920 októberében kiadott rendeletek voltak, amelyek az úgynevezett mozirevízió kiindulópontjául szolgáltak.41 Ezek szerint 1920-tól kezdve az ország egész területén a belügyminiszter adta ki az új, illetve vizsgálta felül a régi moziengedélyeket, s ezzel bizonyos szintű központosítás váltotta fel a decentralizált viszonyokat. A korábbi, legfeljebb négy hónapra szóló és folytonosan megújítható hatósági engedélyek helyett már az egész életre szóló jogosultság megszerzése is lehető‘vé vált, ami javította a tervezhető‘ség mértékét. A mozirevízió során jelentő‘sen változott az engedélyesek összetétele, mivel a hatalom olyan természetes (hadiözvegyek, hadiárvák, hadirokkantak, egykori közszolgák stb.) és jogi személyeket (például: szervezetek) látott el mozival, s ezáltal támogatott anyagilag, akik társadalmi bázisuk alapjául szolgáltak. Az így végbemenő‘ engedélycserék egyrészt komoly konfliktusokkal jártak együtt,42 másrészt a mozihálózat, s így a hazai felvevő‘piac működésében is zavarokat okoztak.43 A kormányzat is érzékelte a mozik területén jelentkező‘ problémákat, s ezért 1923-tól lehető‘vé tették a társulási szerző‘dések megkötését.44 Ezek alapján az engedélyes társat vehetett maga mellé, aki szaktudásáért és/vagy befektetéseiért cserébe a bevételek meghatározott százalékát kapta meg. Nemcsak a korábbi mozisok, hanem újabb befektető‘k is éltek ezzel a lehető‘séggel.

Az 1928-as mozirendelet,45 majd 1932-es módosítása46 szerint a belügyminiszter településenként határozta meg, hogy hány mozi működhet az adott helységben. A konkrét felsoroláson túl alapszabályként jelent meg, hogy az 1000 fő‘nél kisebb településekre nem lehetett engedélyt kiadni, s bizonyos 1000 fő‘nél népesebb helységek sem kaphattak állandó vetítő‘helyet a helyi viszonyokból adódóan.

Kozma Miklós filmpolitikai alaptézisei között szerepelt, hogy a magyar filmgyártásnak a magántő‘kére kell épülnie, s bevonásának legjobb eszköze a magyar mozihálózat és felvevő‘piac megerő‘sítése.47 Kozma Miklós az 1935: XIV. törvénycikkre támaszkodva hajtotta végre elképzeléseit, amelyek egyszerre tartalmaztak mennyiségi és minő‘ségi fejlesztésekre vonatkozó elemeket. A mennyiségi bő‘vítés célja az volt, hogy minél több mozi szolgálja a magyar filmgyártást. Ezért merült fel a revízióval együtt járó területbő‘vülések vágya mellett a keskeny vetítő‘helyek elterjesztésének gondolata, ami 1938 után vált reálissá. Az 1936-os mozirendeletek48 szabályozták a vetítő‘helyek közötti versenyt (elő‘adások száma, hossza, szabadnapok száma, jegyárak mértéke stb.), s így bizonyos értelemben uniformizálták a mozikat. A minő‘ségi fejlesztések arra irányultak, hogy a már meglévő‘ mozipark egyes elemei a legnagyobb kihasználtság mellett működjenek. Az első‘ lépések közé tartozott, hogy 1935-tő‘l a magyar mozik műsorának meghatározott hányadában magyar nyelvű alkotásokat kellett vetíteni.49 Elő‘bb 10%, majd 15%, 1936–1940 között pedig 20% volt az elő‘írt érték, amelynek csak a fele kellett, hogy magyar eredetű alkotás legyen, a másik fele lehetett idegen eredetű, de szinkronizált film. A mozik működtetésének javítását célozta egy professzionális moziüzem-vezető‘ réteg létrehozása is. Míg korábban a társulási szerző‘dések révén bárki válhatott igazgatóvá (nem engedélyessé!), addig 1936-tól csak kellő‘ szaktudással rendelkező‘, és ezt üzemvezető‘i tanfolyam elvégzésével bizonyító személy kerülhetett ebbe a pozícióba.50 Megfontolandó szempont, hogy az adott tanfolyamot az államhatalom szervezte, így nemcsak a szakmai szűrés végrehajtására volt alkalmas, hanem arra is, hogy a hatalomnak nem tetsző‘ket távol tartsa a mozik irányításától. Kozma Miklós a moziengedélyeztetés átalakítására is kísérletet tett, de koncepciója terv maradt.

1938–1941 között Magyarország területe és népessége jelentő‘sen bő‘vült, s ez megnövelte a magyar mozgóképek felvevő‘piacát. Azonban az új területek vetítő‘helyeinek bekapcsolódása a már meglévő‘ magyarországi mozihálózatba nem volt zavartalan. Az I. bécsi döntés révén 49 mozi került magyar fennhatóság alá, viszont ez mennyiségileg messze elmaradt attól, mint amit az adott terület nagysága és lélekszáma indokolttá tett volna.51 Kárpátalját még kedvező‘tlenebb viszonyok jellemezték52 (mindösszesen 15 elemmel bő‘vült a magyar mozipark).53 A határváltozások által érintett erdélyi területeken összetettebb problémát jelentett a moziügy. A magyar nyelvű (vagy feliratozású) filmeket korábban teljesen kitiltották onnan, így a helyi mozihálózat leépült. Nemcsak mennyiségi hiányosságokról lehetett beszélni (az utolsó idő‘szakban 50 mozgónál is kevesebb működött itt), hanem minő‘ségiekrő‘l is, mivel az adott vetítő‘helyek technikailag is elmaradottak voltak.54 A délvidéki állapotok eredetileg szintén eltértek a trianoni Magyarország viszonyaitól. A késő‘bbiekben mind mennyiségi, mind minő‘ségi értelemben javultak a körülmények, azonban a változások hosszabb idő‘t vettek igénybe.

A magyar filmgyártás mennyiségi bő‘vülésével volt összefüggésben a mozik műsorának százalékos változtatása. 1940-tő‘l már a játékfilmeket bemutató elő‘adások 25%-ában kellett magyar nyelvű műveket bemutatni, viszont ennek legalább a felét Magyarországon készült mozgóképeknek kellett alkotnia. A 25%-os arányszámba nem számíthatták bele az adott mozgókban korábban már vetített filmeket és azokat a darabokat, amelyeknek a cenzúrától származó engedélyokiratát – a hároméves periódus lejárta miatt – egyszer már meghosszabbították. Vagyis a mozgóképüzemek rákényszerültek arra, hogy az újabb és újabb magyar játékfilmeket bemutassák, s ezzel tovább ösztönözzék a filmgyártást. 1941 augusztusától pedig már a játékfilmeket érintő‘ elő‘adások egyharmadában kellett kizárólag Magyarországon készült, 1200 méternél hosszabb magyar nyelvű darabokat vetíteni (a szinkronizált műveket ekkor már nem számították bele az arányba). A kísérő‘műsorok százalékos összetételére vonatkozó elő‘írások szintén folyamatosan változtak és szigorodtak az idő‘k során, s ezzel a híradók, dokumentum-, ismeretterjesztő‘ és oktatófilmek elő‘állítását támogatták.

1938 után olyan rendeleteket bocsátottak ki, amelyek a korábban kialakult struktúrák megváltoztatását célozták. A Filmkamara származási alapon szelektálta a mozik irányító személyzetét (is), s bár az engedélyesek nem lettek tagok, a belügyminiszter – akár származási, akár egyéb alapon – befolyásolhatta az összetételüket.55 A hivatalos elő‘írások kijátszására különböző‘ eszközök jelentek meg (például: strómanrendszer), ezért 1940-ben elrendelték a társulási szerző‘dések kártérítés nélküli megszüntetését (1941. július 31-ig kellett a megállapodásokat felbontani).56 A kormányzat szabályozta a gyártók, forgalmazók és mozisok közötti pénzügyi viszonyokat is. Míg korábban első‘sorban fix összegeket fizettek egymásnak a mozgóképes terület szereplő‘i, s ez gyakran párosult az erő‘viszonyokból adódó különböző‘ visszaélésekkel, addig 1940-ben hatályba lépett az úgynevezett amétarendelet,57 amely a haszonrészesedés elvére épült. Az arányos elosztás szerint az egy-egy film után termelő‘dő‘ és az adólevonások után megmaradó bevételnek a mozis legfeljebb 45%-át adta át kölcsöndíj címén a forgalmazónak,58 aki viszont a megszerzett összeg legalább 88%-át a gyártónak juttatta.

A magyar mozgóképes terület jellemzésekor lényeges kérdés az ágazatok közötti kapcsolat vizsgálata. A hollywoodi háromszögstruktúrához hasonló szisztéma csak részlegesen alakult ki Magyarországon. Az egyik gátló tényező‘ az volt, hogy a gyártó cégek, a forgalmazó vállalkozások és a mozik általánosságban nem kerültek egy kézbe – például a gyártó és forgalmazó cégek nem tehettek szert mozgóképüzemekre.59 (Az ellenpéldák közé sorolható az MFI esete, ami 1939-ben belügyminiszteri engedély révén megnyitotta a Híradó mozit.60) A másik akadály pedig abban keresendő‘, hogy ha ki is alakult a megfelelő‘ együttműködés egy-egy gyártó, forgalmazó és mozi között, a mennyiségi feltételek nem voltak ideálisak. Az egyes magyar gyártók nem gyártottak, illetve adminisztratív akadályok folytán nem is gyárthattak akkora mennyiséget a mozgóképekbő‘l, ami elegendő‘ lett volna ahhoz, hogy egyedül biztosítsák egy-egy mozi fennmaradását.

Összefoglalás

Az 1938 és 1944 közötti periódus a magyar filmtörténet fontos korszaka volt, amelynek megértéséhez nélkülözhetetlen a korabeli politikai-társadalmi-gazdasági-kulturális jellemző‘k vizsgálata. A kontextus ismerete azért lényeges, mert a mozgóképek gyártásával, forgalmazásával, vetítésével stb. kapcsolatos ismereteink bő‘vítése hozzájárul az adott közeghez köthető‘ alkotások megértéséhez, a velük összefüggésben megjelenő‘ esztétikai, társadalomtörténeti vagy egyéb kérdések megválaszolásához.

A centralizáció, a tekintélyelvűség, a versenyhelyzet és az úgynevezett zsidókérdés problematikája a Horthy-korszak egészében meghatározó volt a magyar mozgóképes területen. 1938 után jelentő‘s változások mentek végbe az egymással összefüggésben álló filmes alrendszerek működésében, s ezek értelmezésénél nemcsak a Horthy-korszak korábbi eseményeire és jellegzetességeire, hanem a külkapcsolatok alakulására is tekintettel kell lenni. A második világháború alatt az ország területi növekedése és a nemzetközi filmkereskedelem átalakulása bő‘vítette a magyar film felvevő‘piacát, s ez növelte a filmipar teljesítményét. Viszont ezzel párhuzamosan megfigyelhető‘ volt a belpolitikai viszonyok módosulása is: a szélső‘jobboldali ideológia térnyerése, a zsidók jogfosztásának betető‘zése, a háború kiteljesedése.

A második világháború idején formálisan is működött Magyarországon az elő‘- és utócenzúra intézménye, s ezek sajátos viszonyban álltak egymással. Mindkettő‘ működésében, személyi összetételében érvényesült az állami dominancia, s így megfelelő‘ eszközei voltak a mindenkori hatalom aktuális törekvéseinek, például annak, hogy az 1930-as évek filmjeihez képest olyan alkotások szülessenek az 1940-es évek első‘ felében, amelyeket az akkor hatalmon lévő‘k igényesebbnek, színvonalasabbnak és a nemzeti kultúra szempontjából elfogadhatóbbnak minő‘sítettek. Azonban az Országos Nemzeti Filmbizottság és az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság döntései nem mindig voltak összhangban egymással, így elő‘fordult, hogy amit engedélyezett az egyik, azt betiltotta a másik, s ez az állapot bizonytalanságban tartotta a mozgóképek gyártóit és a befektető‘ket.

Az 1920-as években a magyar filmgyártás komoly válságban volt, s ebbő‘l a helyzetbő‘l csak állami beavatkozással tudott elmozdulni. A hatalom olyan koncepciókat dolgozott ki, amelyek révén a magyar hangosfilmgyártás fellendült, azonban az állam számára is jelentő‘s érdekérvényesítést biztosítottak az adott területen. A magyar filmgyártók csak egy összetett hitelezési konstrukció formájában tudták elő‘teremteni a gyártáshoz szükséges tő‘két, s ennek részét képezte a két legnagyobb filmgyár, a Hunnia Filmgyár, illetve a Magyar Filmiroda szerepvállalása is. 1938–39 során a zsidótörvények életbelépése miatt a magánvállalkozók egy részét távol tartották a filmipartól, egy másik része pedig a bizonytalan légkörben nem mozdult. A belpolitikai események okozta válságot viszont ellensúlyozta a nemzetközi környezet megváltozása, s a magyar filmgyártás újra növekvő‘ tendenciát mutatott.

A magyar mozihálózat a gyártás első‘dleges felvevő‘piacául szolgált, ezért lényeges nyomon követni a hálózat mennyiségi és/vagy minő‘ségi változásait. Míg az 1930-as években első‘sorban a városias területekre voltak jellemző‘ek a mozik, addig 1938 után a keskenymozi-hálózat kiépülése révén már a perifériaterületeken is elterjedtek. A hatalom folyamatosan módosította a mozis szakma összetételét. Az 1920–21-es mozirevízió, majd a társulási szerző‘dések megkötésének lehető‘sége vagy késő‘bb azok megszüntetése mind olyan intézkedések voltak, amelyek az adott réteg átalakulását eredményezték.

 Jegyzetek:

  • A szöveg eredetileg a Metropolis folyóirat Magyar film 1939–1945 című számában látott napvilágot, mely a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet támogatásával jelent meg. Metropolis 17 (2013) no. 2. pp. 12–27. http:www.metropolis.org.hu/?pid=16&aid=481

1 Többek között Nemeskürty István (például: A Meseautó utasai. A magyar filmesztétika története (1930–1948). Budapest: Magvető‘ Könyvkiadó, 1965.; A képpé varázsolt idő‘. A magyar film története és helye az egyetemes kultúrában, párhuzamos kitekintéssel a világ filmművészetére. Budapest: Magvető‘ Könyvkiadó, 1983.), Kő‘háti Zsolt (Magyar film hangot keres [1931–1938]. Filmspirál [1996–1997] no. 2., 3., 4., 5., 6., 7.) vagy a Balogh Gyöngyi – Gyürey Vera – Honffy Pál alkotóhármas (A magyar játékfilm története a kezdetektő‘l 1990-ig. Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 2004.) is ezt a korszakhatárt alkalmazza műveiben.

2 Sipos Balázs: Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban. Politika- és társadalomtörténeti vázlat. Budapest: Argumentum Kiadó, 2011. pp. 107–120.

3 Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Budapest: Osiris Kiadó, 2001. pp. 123–125.; pp. 301–313.

4 Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltár (OL) K 27 Minisztertanácsi jegyző‘könyvek (1920. 10. 01. 33. pont): p. 47.

5 Az első‘ világháború után a nemzetközi filmkereskedelmi kapcsolatok már lehető‘vé tették, hogy a külföldi alkotások nagy mennyiségben jelenjenek meg a magyar filmforgalmazásban és moziiparban. Míg a kereskedelem és a vetítő‘helyek már az 1920-as években profitálni tudtak a helyzetbő‘l, addig a magyar filmgyártás nem tudott lépést tartani a külföldi konkurenciával, így számára ez az évtized válságperiódusnak tekinthető‘. A külföldi mozgóképek magyarországi jelenlétének kérdéséhez lásd bő‘vebben: Záhonyi-Ábel Márk: Külföldi filmek a Horthy-korszak Magyarországán. In: Feitl István (ed.): Nyitott/zárt Magyarország. Politikai és kulturális orientáció 1914–1949. Budapest: Napvilág Kiadó, 2013. pp. 232–247.

6 Lásd részletesebben a Filmgyártás című fejezetben. Mivel a Hunnia Filmgyár állami befolyás alatt állt, ezért a hatalom válogathatott, hogy kinek biztosítja a filmgyár szolgáltatásait (technika, szakembergárda) és kinek nem.

7 A kérdés részletesebb tárgyalásához lásd: Sándor Tibor: őrségváltás. A magyar film és a szélső‘jobboldal a harmincas-negyvenes években. Tanulmányok, dokumentumok. Budapest: Magyar Filmintézet, 1992.; Sándor Tibor: őrségváltás után. Zsidókérdés és filmpolitika 1938–1944. Budapest: Magyar Filmintézet, 1997.

8 Tanulságos elolvasni a Filmipari Alap döntéshozatalát bemutató, azonban az utókor számára csak részben fennmaradó ülési jegyző‘könyveket, amelyekben többek között a következő‘ döntések is szerepeltek: „(…) Bingert János ismerteti az ECO film beadványát, amelyben elő‘adja, hogy tavaly megszerezte a »Mágnás Miska« című operette magyar filmesítési jogát és kéri a Bizottság véleményét, hogy hozzájárul-e a film elkészítéséhez. Báró Wlassics Gyula kifejti, hogy a maga részérő‘l a kérést nem tartja teljesíthető‘nek, mert a téma elavult és ízléstelen. A Bizottság ugyanilyen értelemben határoz. (…)” MNL OL K 835 – 1. doboz – 1. tétel – Jegyző‘könyv (1938. május 12.) pp. 1–6. loc. cit. pp. 5–6.

„(…) Bingert János elő‘adja, hogy György István saját vállalkozásában »Göre Gábor« figurájából kíván filmet csinálni. Nem hiszi, hogy ez szerencsés gondolat, mivel Gárdonyi Géza is megtagadta késő‘bb ezt az alkotását. Báró Wlassics Gyula kifejti, hogy elolvasta György átdolgozását, ezt azonban jelen formájában sem jónak, sem pedig megfelelő‘nek nem tartja. Bingert János fél fő‘leg a szatirikus részektő‘l, amelyek könnyen nevetségbe fulladhatnak s attól tart, hogy a filmnek a publikumnál sem lenne meg a kellő‘ hatása. Ez ugyanis a mesefilmek állandó hibája. Amellett Györgynek nincs is elég pénze, mert összesen csak 40.000 pengő‘ áll rendelkezésére és kér 17.000.- pengő‘ hitelt. Erre az összegre nem lát elég fedezetet és nem is hiszi, hogy 55.000-60.000 pengő‘bő‘l, 7000 pengő‘ összegű díszletköltség elő‘irányzat mellett, a filmet meg lehessen csinálni. A Bizottság is elutasító álláspontot foglal el. (…)” MNL OL K 835 – 1. doboz – 1. tétel – Jegyző‘könyv (1938. május 17.) pp. 7–9. loc. cit. p. 9.

9 2.240/1939. M.E. sz. rendelet. A magyar filmgyártás fejlesztésérő‘l szóló rendeletek módosításáról és kiegészítésérő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1939) Budapest: Kókai Lajos, 1940. p. 78.; 48.950/1939. B.M. sz. rendelet. A magyar filmgyártás fejlesztésének elő‘mozdításáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1939) Budapest: Kókai Lajos, 1940. pp. 107–108.

10 Lásd bő‘vebben: Záhonyi-Ábel Márk: Pozíciók és lehető‘ségek. Sző‘ts István és a cenzúra kapcsolata. In: Pintér Judit – Záhonyi-Ábel Márk (eds.): Ember a havason. Sző‘ts István 100. Budapest: Kosztolányi Dezső‘ Kávéház Kulturális Alapítvány, 2013. pp. 89–97.

11 3.730/1940. M.E. sz. rendelet. Az Országos Nemzeti Filmbizottság szervezésérő‘l szóló rendelet módosításáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1940) Budapest: Kókai Lajos, 1940. pp. 960–961.

12 7.690/1942. M.E. sz. rendelet. Az Országos Nemzeti Filmbizottság átszervezésérő‘l szóló 3.730/1940. M.E. számú rendelet kiegészítésérő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1942) Budapest: Kókai Lajos, 1943. pp. 2894–2895.

13 Báró Wlassics Gyula, az ONFB elnöke szerint: „(…) Elérkezett az az idő‘, midő‘n filmjeinkkel szemben magasabb mértéket alkalmazhatunk s a technikai és művészi szempontokon felül erkölcsi tartalom tekintetében is komoly igényeket kell támasztanunk, szem elő‘tt tartva azt a rendkívüli hatóerő‘t, mely a mozgókép vásznáról hazai közönségünk felé sugározva, lelki alkatának formálására is kiterjed. (…) a hangosfilm a legbiztosabb módja a propagandának, de egyben legalkalmasabb eszköze a népművelésnek és nemzetnevelésnek. (…)” „A magyar mult (sic!) és a magyar élet telve van érdekes magyar problémákkal, bátor kézzel ragadjuk meg azokat, igyekezzünk részt kérni abból a lélekformáló munkából, amelynek sikeres teljesítésétő‘l a magyarság jövő‘je függ. Ez nem azt jelenti, hogy csak vezércikkek dübörögjenek le a vászonról, azt se, hogy ki akarjuk zárni a vígjáték műfaját, hiszen még a legkönnyebb fajsúlyú bohózat is rejthet olyan irodalmi és magyar értéket, amelyet a közönségnek érdemes a színházból magával vinnie és maradandó emlékül megő‘rizni. (…)” Báró Wlassics Gyula államtitkár a magyar film szellemi fejlő‘désérő‘l. Magyar Film (1942) no. 28. pp. 4–6.

14 Keck Antal nyilaspárti képviselő‘ interpellációja: „(…) Van-e tudomása a m. kir. miniszterelnök úrnak arról, hogy azok az intézkedések (Országos Nemzeti Filmbizottság átszervezése, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban külön filmosztály szervezése, az önálló filmkamara felállításának elő‘készítése, népművelési törvény elő‘készítése), amelyekkel a m. kir. kormány a magyar filmnek a nemzetnevelési célok szolgálatába beállítását elő‘segíteni vélte, nem bizonyultak kielégítő‘knek s azt az eredményt, amelyet a magyar nemzeti közvélemény hosszú idő‘k óta sürgető‘leg követel e téren, nem hozták meg? (…) hajlandó-e a m. kir. miniszterelnök úr a legszigorúbban utasítani az Országos Nemzeti Filmbizottságot, hogy csak olyan filmek játszását javasolja, amelyek az egészséges magyar közfelfogás kialakításához hozzájárulnak s hajlandó-e egyúttal a m. kir. miniszterelnök úr a jelenlegi játszás alatt lévő‘ összes filmeket ebbő‘l a szempontból a legszigorúbban felülvizsgáltatni és a nem megfelelő‘ket azonnal betiltani?” Interpelláció a kormány filmpolitikája ügyében. Magyar Film (1940) no. 48. p. 4.

Meskó Zoltán felszólalása: „(…) Én minden egyes darabra vonatkozólag elő‘zetes bemutatást követelnék meg. Ez meg is van, de, hogy úgy fejezzem ki magam, túl toleránsak, túl könnyen kezelik ezt a kérdést, másképpen letiltanák a darabok nagy részét. Ne engedjenek elő‘adni más magyar darabot, mint olyant, amely a tiszta magyar gondolaton épül fel. (…)” További felszólalások a filmrő‘l a képviselő‘házban. Magyar Film (1941) no. 48. pp. 3–4. loc. cit. p. 3.

15 Lásd bő‘vebben: Záhonyi-Ábel Márk: Filmcenzúra Magyarországon a Horthy-korszak első‘ évtizedében. Médiakutató (2012) no. 2. pp. 91–101.

16 MNL OL K 159 – 119. kötet: 1928–1933. évi OMB számfejtő‘ könyv (jelenléti kimutatások).

17 MNL OL K 158 – 6. csomó – 184-1934. eln. Belügyminiszter: Honvédelmi min. tag minden bizottsági ülésre való meghívása: pp. 1–3. (különösen: p. 2. (197.442/1934. IX. b. sz.)

18 75.000/1940. B.M. sz. rendelet. A magyar filmgyártás fejlesztésére és a mozgófényképek hatósági vizsgálatára vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról, illetve kiegészítésérő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1940) Budapest: Kókai Lajos, 1940. pp. 2049–2057. (11.§)

19 MNL OL K 159 – 15. csomó – 421-1942. Kölcsönkért férjek. 1941. június 6-án az ONFB tudomásul vette a film gyártási szándékát (ONFB 169/1941). A gyártónak címzett dokumentum szerint: „A film elkészültét az Országos Nemzeti Filmbizottsághoz bejelenteni köteles. (...) A bejelentés után az Országos Nemzeti Filmbizottság elnöksége a filmet – az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottsághoz való bemutatás elő‘tt – megtekinti és a film vizsgálatához szükséges tanúsítványt csak azután szolgáltatja ki.”

20 A Szerető‘ fia, Péter című filmet az OMB elő‘bb engedélyezte, majd többheti nyilvános vetítés után 1943 legelején betiltotta. Ez az intézkedés nagy visszhangot és bizonytalanságot váltott ki a filmes szakmában és a befektető‘k körében, mivel a korszak egyik legjelentő‘sebb gyártójának és a korszak legfoglalkoztatottabb rendező‘jének alkotásáról volt szó. A korlátozás miatt felerő‘södtek azok a viták, amelyek az elő‘- és utócenzúra tevékenységének összehangolásáról szóltak. „Ezzel természetesen szerte foszlott az az illuzió (sic!), amely szerint az elő‘zetes gyártási engedély alapján készült magyar filmnél a kockázat csak a film minő‘sége szerint alakul. Ilyenformán egy olyan kockázati tényező‘ is fellépett, amellyel eddig egyikünk sem számolt.” „Kétségkívül a tő‘ke biztonságának szempontjából szükséges volna a cenzúrázás kérdését megnyugtató módon rendezni. Amennyiben a film nem tér el a forgatókönyvtő‘l, úgy az elő‘zetes cenzúra határozatát késő‘bbiek folyamán ne változtassák meg, mert ez bizonytalan helyzetet teremt nemcsak a hiteltnyújtó (sic!) intézet, hanem a gyártó részére is.” Nyilatkozatok egy film betiltása körül. Magyar Film (1943) no. 5. p. 5.

21 9.350/1940. M.E. sz. rendelet. A Filmipari Alap kezelése tárgyában. Magyar Film (1940) no. 52. p. 4.

22 1.880/1944. M.E. sz. rendelet. A filmügyek egységes intézésének szabályozásáról. Magyar Film (1944) nos. 13–14. pp. 2–3.

23 3.020/1930. M.E. sz. rendelet. A magyar filmgyártás fejlesztésérő‘l szóló 4.963/1925. és 6.292/1925. M.E. számú rendeletek újabb módosítása. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1930) Budapest: Tisza Testvérek, 1930. pp. 379–380.

24 60.000/1939. B.M. sz. rendelet. A „Horthy Miklós Nemzeti Repülő‘ Alap” létesítésérő‘l szóló 1939: X. tc. rendelkezéseinek – mozgófényképüzemekkel kapcsolatos – végrehajtásáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1939) Budapest: Kókai Lajos, 1940. pp. 1440–1441.; 127.400/1939. P.Ü.M. sz. rendelet. A „Horthy Miklós Nemzeti Repülő‘ Alap” javára és a nemzeti filmgyártás támogatására a mozgófényképüzemekben eladott jegyek után fizetendő‘ hozzájárulás beszedésérő‘l és kezelésérő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1939) Budapest: Kókai Lajos, 1940. pp. 1811–1815. (4.§)

25 57.750/1939. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekben magyar nyelvű mozgófényképek kötelező‘ bemutatásáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1939) Budapest: Kókai Lajos, 1940. pp. 1419–1422.

26 Sző‘llő‘ssy Alfréd dr.: Az elmúlt évad magyar filmtermése. Magyar Film (1939) no. 18. p. 14.

27 Sző‘llő‘ssy Alfréd dr. beszéde. Magyar Film (1940) no. 27. pp. 3–4. loc. cit. p. 4.

28 MNL OL K 158 – 16. csomó – 162-1946. eln. Kimutatások (1941–1943. Magyar játékfilmek), Részesedési jegyek, Filmekkel kapcsolatos jutalmazások (különösen: pp. 64–65., p. 82., p. 88.)

29 Erdélyi István dr.: A magyar filmgyártás jövedelmező‘sége. Magyar Film (1943) no. 9. pp. 1–2. loc. cit. p. 2.

30 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest: Osiris Kiadó, 2005. p. 252.

31 A korabeli magyar film nemzetközi kapcsolatrendszerének vizsgálatához lásd: Rosselli, Alessandro: Amikor a Cinecitta magyarul beszélt. Magyarok az olasz filmművészetben (1925–1945). Szeged: Szegedi Tudományegyetem, 2005.; A magyar-német filmegyezmény. Magyar Film (1939) no. 46. pp. 3–4.; Frey, David S.: Competitor or Compatriot? Hungarian Film in the Shadow of the Swastika, 1933–44. In: Vande Winkel, Roel – Welch, David (eds.): Cinema and the Swastika. The International Expansion of Third Reich Cinema. New York: Palgrave Macmillan, 2007. pp. 159–171.

32 Gyártási tervek. Magyar Film (1940) no. 23. p. 4.

33 Kimutatás az Országos Nemzeti Filmbizottsághoz az 1941–42. évadra benyujtott (sic!) filmgyártási tervezetekrő‘l. Magyar Film (1941) no. 13. pp. 6–10. loc. cit. p. 10.

34 Döntött a Filmbizottság. Magyar Film (1942) no. 10. pp. 1–2. loc. cit. p. 1.

35 Műterem-kiutalás elő‘tt. Magyar Film (1943) no. 12. p. 3.

36 A pasaréti új filmtelepen megindult a gyártás. Magyar Film (1941) no. 37. p. 7.

37 Nemeskürty: A Meseautó utasai. pp. 311–321.

38 Dr. Elekes Dezső‘: Budapest szerepe Magyarország szellemi életében. Budapest: Budapest Székesfő‘város Házinyomdája, 1938. (Statisztikai Közlemények 85.) p. 193.

39 A professzionális filmkészítésben használt 35 mm-es film szélesebb tömegek számára elérhető‘vé és használhatóvá váló alternatívájaként jelentek meg az 1920-as, 1930-as években a különböző‘ keskenyfilmtípusok (8 mm, 9,5 mm, 16 mm). Hordozhatóságuk és olcsóságuk miatt ezek kerültek alkalmazásra az oktatásban vagy az amatő‘r filmezés területén. Ez utóbbi magyarországi helyzetét Dudás László úgy jellemezte 1939-es elő‘adásában, hogy a 2500-3000 géptulajdonos körülbelül 10%-a folytatott aktív tevékenységet, s bár az amatő‘rök 80%-a családi anyagokat készített, egy részük munkájában alkalmazta a filmet (például: mérnökök, orvosok, iparosok), s egy szűk réteg pedig kifejezetten kísérletező‘ és művészi célból tevékenykedett. Ezek alapján állítható, hogy az 1945 elő‘tti magyar amatő‘r film vizsgálata műfaj- vagy formatörténeti szempontból sem elhanyagolható. (Dudás László: A magyar amatő‘r filmezés története. Magyar Film (1939) no. 18. p. 9.; Kurutz Márton: Pergő‘ képek. A magyar amatő‘rfilm-élet rövid története. Metropolis (1999 nyár) no. 2. pp. 92–101.) A keskenyfilmben rejlő‘ lehető‘ségeket az államhatalom is felismerte, s ezért támogatta a keskenyfilm-vetítő‘helyek elterjesztését, ahol a normál mozikban futó műsor (játékfilmek, híradók) keskenyített változatát láthatta a közönség.

40 Borsos Árpád: A mozi mint innováció magyarországi elterjedése, a hálózat alakulásának földrajzi jellemző‘i napjainkig. Pécs: PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola, 2009.

41 8.454/1920. M.E. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekrő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1920) Budapest: Pesti Könyvnyomda Rt., 1920. pp. 467–471.; 68.800/1920. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekrő‘l szóló 8.454/1920. M. E. számú rendelet végrehajtásáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1920) Budapest: Pesti Könyvnyomda Rt., 1920. pp. 732–737.

42 A korábbi engedélyek megszűnése után az egykori tulajdonosok kötelesek voltak kárpótlás nélkül átengedni az új emberek számára azokat a mozihelyiségeket, amelyeket korábban saját tő‘kébő‘l építettek vagy béreltek. Ugyan az ingóvagyont megtarthatták, azonban mozik híján nem tudták másutt hasznosítani sem a technikát, sem a berendezés egy részét, így kénytelenek voltak azokat áron alul értékesíteni.

43 Az új engedélyesek helyzete sem volt könnyebb, hiszen hiába kaptak a Belügyminisztériumtól engedélyeket, azok nem jártak együtt a mozik működtetéséhez szükséges tő‘kével és szaktudással. A szociálisan rászorulók sokszor a vetítő‘berendezések biztosítását sem tudták megoldani. Ez pedig azt eredményezte, hogy sok mozgóképüzem vagy egyáltalán nem nyitott ki, vagy a korábbiakhoz képest csak rövidebb nyitvatartási idő‘vel működött tovább.

44 6.900/1923. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekrő‘l szóló 68.800/1920. B.M. és a 73.909/1921. B.M. számú rendeletek kiegészítésérő‘l, illető‘leg módosításáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1923) Budapest: Pesti Könyvnyomda Rt., 1924. pp. 370–371.

45 148.000/1928. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemek számának városonkint és községenként megállapításáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1928) Budapest: Pesti Könyvnyomda Rt., 1929. pp. 264–280.

46 138.000/1932. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemek számának városonkint újabb megállapításáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1932) Budapest: Fő‘városi Nyomda Rt., 1932. pp. 54–56.

47 Kozma Miklós: Hozzászólás a játékfilmgyártás válságához. (Magyarság, 1939. július 9., 11.) In: Kozma Miklós: Cikkek, nyilatkozatok 1921–1939. Budapest: A szerző‘ kiadása, 1939. pp. 358–374.

48 174.000/1936. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemek játszási rendjének megállapításáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1936) Budapest: Fő‘városi Nyomda Rt., 1937. pp. 432–434.; 178.800/1936. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemek játszási rendjének megállapítása tárgyában kibocsátott 174.000/1936. számú rendelet módosításáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1936) Budapest: Fő‘városi Nyomda Rt., 1937. pp. 967–968.

49 180.100/1935. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekben magyar nyelvű mozgófényképek kötelező‘ bemutatásáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1935) Budapest: Fő‘városi Nyomda Rt., 1935. pp. 725–726. Ezt követő‘en évente került sor hasonló rendeletek kiadására.

50 7.200/1936. M.E. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekrő‘l szóló rendelet kiegészítése. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1936) Budapest: Fő‘városi Nyomda Rt., 1937. pp. 1272–1273.; 182.960/1936. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekrő‘l szóló rendeletek kiegészítése és módosítása tárgyában kiadott 7.200/1936. M.E. sz. rendelet végrehajtásáról. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1936) Budapest: Fő‘városi Nyomda Rt., 1937. pp. 1316–1332.

51 Castiglione Henrik: A magyar mozipark új térfoglalása. A visszacsatolt Felvidék bekapcsolódása a magyar filmélet vérkeringésébe. Magyar Film (1939) no. 3. pp. 7–10. loc. cit. p. 9.

52 M. P.: Kárpátalja. Kedvezményekkel alapozzuk meg Ruszinföldön a magyar filmkultúrát. Magyar Film (1939) no. 6. p. 2.

53 Castiglione Henrik: Ruszinszkó és a magyar mozipark. Magyar Film (1939) no. 19. p. 8.

54 Erdélyi István dr.: A visszatért Erdély és a magyar filmszakma. Magyar Film (1940) no. 43. pp. 2–3. loc. cit. p. 2.

55 Mivel a moziengedélyeket a belügyminiszter adta ki, ezért hatáskörének korlátozásaként tekintett arra, hogy a kultuszminiszter fennhatósága alá tartozó Filmkamara tagjai közé kívánta sorolni az engedélyeseket, s dönteni kívánt arról, hogy ki maradhat a továbbiakban a vetítés területén s ki nem. Éppen ezért a belügyminiszter megakadályozta, hogy a Filmkamarának az engedélyesek is tagjai legyenek. Sándor: őrségváltás után. pp. 22–23., pp. 71–73.

56 5.660/1940. M.E. sz. rendelet. A mozgófénykép-üzemi jogviszonyok hasznosítása tárgyában kötött társulási szerző‘dések hatályának megszüntetésérő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1940) Budapest: Kókai Lajos, 1940. p. 1831.

57 46.300/1940. B.M. sz. rendelet. A magyar filmgyártás fejlesztésére fentálló jogszabályok kiegészítésérő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1940) Budapest: Kókai Lajos, 1940. pp. 419–421.

58 192.000/1941. B.M. sz. rendelet. A mozgófényképüzemekben magyar nyelvű mozgófényképek kötelező‘ bemutatására és a magyar filmgyártás fejlesztésére vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról, illetve kiegészítésérő‘l. In: Magyarországi Rendeletek Tára (1941) Budapest: Kókai Lajos, 1942. pp. 2135–2137.

59 Erdélyi István dr.: A filmgyártás anyagi megerő‘södésének akadályai. Magyar Film (1943) no. 8. pp. 1–3. loc. cit. p. 2.

60 Megnyílik a második híradómozi. Magyar Film (1940) no. 40. p. 3.

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.