Nem könnyű a pornófilmről tudományos fórumokon írni, beszélni, először is, mert a műfaj erősen stigmatizált, azaz száműzött az elfogadott diskurzustémák területéről, másodsorban, mert a pornó jellemvonásainak leírásakor – például filmcímek, alkategóriák fordításánál, jelentek bemutatásánál – nehezen megkerülhető az obszcén kifejezések használata, és harmadsorban azért, mert maguk az ide sorolható filmek sem túl veretes alkotások, azaz a műcentrikus, esztétikai megközelítések nem sok értéket találhatnak bennük. A megszólalás és tárgyválasztás problémáit figyelembe véve Tóth Zoltán János Hardcore pornófilm a hálózati kultúra korában című könyve, mely a kortárs, web 2.0 alapú pornófilm leírását, történeti és elméleti definiálását, illetve ezzel egyidejűleg a magyar pornókutatások (porn studies) megalapozását célozza, bátor vállalkozásnak tűnik. A szerző persze tisztában van a téma kibontásának nehézségeivel (ezekre minduntalan reflektál is), sőt azt lehetne mondani, éppen a vizsgált műfajt körülvevő közhelyek, előítéletek, teoretikus előfeltevések mögé kíván betekinteni, hogy tisztább és objektívebb képet kaphassunk arról a filmtípusról, mely „gyártás szempontjából mennyiségileg minden más műfajt megelőz a filmkultúrában” (18). A hardcore pornófilm produktivitását és viselkedésmintákat, szexuális fantáziákat befolyásoló hatását tekintve nagyon is időszerű és indokolt a szóban forgó munka vállalása. Továbbá azért is fontos a stigmatizált téma elfogulatlan vizsgálata – állítja a szerző –, mert a hardcore pornó olyan metafilmtípus, melyben élesen rajzolódnak ki a többi műfajt is érintő elméleti problémák. Az utóbbi előfeltevésből következik, hogy a vizsgálatok meghatározó módon nem a szoros filmolvasások irányából tartanak az általánosító következtetések felé, hanem fordítva: a teoretikus diskurzusok meglátásainak fényében veszik szemügyre a szóban forgó műfajt, vagy amiképpen a kötet fogalmaz: a „külügyek” irányából közelítenek tárgyukhoz.
Noha minden filmtípus esetében fontos az a technikai és mediális környezet, amely meghatározza a létmódját, ennek az összefüggésnek a vizsgálata gyakran háttérbe szorul a társadalmi kontextus analízise mellett a műfajok jellemzésekor. A pornófilm esetében azonban ez a megközelítésbeli aránytalanság nehezen tartható fenn, hiszen a műfaj az erős korlátozások és lehetőségek kettősében formálódott, és az alakulását befolyásoló „körülmények legalább annyira voltak mediális természetűek, mint amennyire társadalmi változásokból következőek” (69). Állítását a szerző a pornó történeti változásainak bemutatásával példázza. Eszerint a műfaj kezdete az 1890-es évekre tehető, amikor megjelennek azok az egytekercses, a tizenöt perces játékidőt többnyire nem meghaladó rövidfilmek (stagek), melyek témája az egyszerű sztriptíz-szcénáktól a különböző szerepjátékokat felvonultató keménypornó-jelenetekig terjedt, és amelyeket leginkább bordélyokban és legénybúcsúkon vetítettek. A meglepően nagy tematikus gazdagságot felvonultató kisfilmek bemutatási és terjesztési körülményei jelentősen csak az 1970-es években változtak meg, az úgynevezett pornó-sikk idején. Ekkor ugyanis, a fellazuló cenzúrának köszönhetően, megjelennek, és nagy sikert aratnak az egész estés, 35 milliméteres kópiára forgatott játékfilmek, melyeket filmszínházakban mutattak be. A korszak darabjait a teljes értékű elbeszélés, a dialógusok és a megtervezett dramaturgia, valamint a nondiegetikus zene jellemzi, illetve az, hogy az amatőr szereplők helyébe profik lépnek, akik az egyik pillanatról a másikra sztárrá válnak. Tulajdonképpen a hetvenes években válik nagykorúvá, a többi játékfilmtípussal majdhogynem egyenrangúvá a szóban forgó műfaj. A nyolcvanas években aztán újabb fordulat következik: a liberálisabb időszak után a Ronald Reagan és Margaret Thatcher nevével jelzett korszak konzervatív erői szigorúbb szabályozást vezetnek be, és a hardcore pornó eltűnik a filmszínházakból. Ezzel egyidőben a videófelvevő és -lejátszó készülékek megjelenése visszavezeti a műfajt az otthon, az intimitás terébe. A pornó harmadik nagy korszakát az internet megjelenése tetőzi be, amikor is a hálózatos terjesztés és fogyasztás igényeinek megfelelően uralkodóvá válnak a rövid videók, melyekben a gyenge történet miatt az akciódramaturgia dominál. E vázlatosan összefoglalt műfajtörténet lényege, hogy a társadalmi korlátozások és liberalizációk mellett a médiakörnyezet változásai is jelentősen befolyásolják a szóban forgó filmtípus életét, alakulását, s ez különösen szembeötlő a web 2.0 megjelenésével, amikor is a privát térben történő (magányos) befogadás és a kis forma válik a pornó meghatározó sajátosságává. Tóth Zoltán Jánost – mint korábban írtam – az imént vázolt, a harmadik korszakot előidéző mediális fordulat és ennek a műfajra gyakorolt hatásai érdeklik elsősorban.
A kötet különösen érdekes okfejtése, hogy a hálózatos kultúrában a számítógépek platformjain zajló pornófilm-forgalmazás és felhasználói fájlmegosztás nagy hasonlóságot mutat a rendezetlen elemek tárhelyeként szolgáló, kulturális adatbázisok működésmódjával. Lev Manovich Az adatbázis mint szimbolikus forma című tanulmányában írja, hogy „a regény, majd a filmművészet a narratívában látta a modern kor kulturális kifejezésmódjának kulcsfontosságú formáját, a számítógépes korszak pedig elénk tárta saját kifejezőeszközét, az adatbázist. Sok újmédia-objektum nem mesél történetet; nincs kezdetük vagy végük; valójában nem fejlődnek sem tematikusan, sem formálisan vagy bármely más olyan módon, amely az elemeiket sorrendbe rendezné. Inkább egyéni elemek gyűjteményének tekinthetők, ahol minden egyes elem egyenértékű jelentőséggel bír”.Lev Manovich: Az adatbázis mint szimbolikus forma. Ford. Kiss Julianna. In Apertúra 2009/ősz. http://uj.apertura.hu/2009/osz/manovich/2 A szóban forgó műfaj a hálózatos kultúrában két módon is megidézi az adatbázislogikát: egyfelől a rövid pornóvideókat nagy gyűjtő honlapokon (PornHub, TubeGalore stb.), vagyis konkréten adatbázisokban teszik közzé az alkotók, másfelől a műfajba sorolható filmek egymást követő, explicit szexet ábrázoló aktusai (amennyiben egynél többet tartalmaznak), a gyenge narratívának és a kauzalitás hiányának köszönhetően, egymással akár véletlenszerűen is felcserélhetők, vagyis „a pornófilm mai, paraszintagmatikus szerkezete az adatbázis materiális feltételei szerint alakult ki” (82).
Az újmediális környezetben, adatbázisokban megjelenő pornófilm a bevett műfaji megközelítéseknek is kihívást jelent. Az evolúciós elméletek szerint egy műfaj a kezdeti stádiumból tart az egyre kifinomultabb filmnyelvi formákat, narratív sémákat felmutató állapot felé, röviden: az idő előre haladtával fejlődik. A kortárs pornófilm azonban, állítja a szerző, nem az eddigi legkifinomultabb formáját mutatja a formai fejlődésnek, s ennyiben megkérdőjelezi az evolúciós elmélet koncepcióját. A szóban forgó műfaj internetes terjesztéshez alkalmazkodó, rövid videói tematikus és formai szempontból nagyon hasonlítanak a korai, századelős mozi stag filmjeihez, vagyis a kortárs pornófilmek mintha visszatérnének a hetvenes évek nagy formái előtti időszakhoz. Az adatbázisként működő, pornóterjesztő honlapok címkézési, úgynevezett tagelési módszere ugyanakkor a műfaji klasszifikációt is jelentősen megnehezíti. A disztribútorok érdeke, hogy minél több címkét „ragasszanak” egy filmre, és így maximalizálják azok találati számát (hiszen minél több kategóriába besorolt egy film, annál nagyobb eséllyel találnak rá a különböző preferenciájú felhasználók). Mindez az általánosításra, átfogóbb halmazok kialakítására törekvő műfaj-teoretikusok helyzetét a legkevésbé sem könnyíti meg, ráadásul a pornó kis formája alapvetően tagadja a narrációt és a szintagmatikus szerkesztést, ami szintén a műfaji kategorizációt nehezíti.
Jól ismert folyamat, hogy egy-egy kor meghatározó technikai médiuma kortárs társadalmi, eszmetörténeti, érzékeléspszichológiai jelenségeket leíró metaforává válik. Az internet hálózatos struktúrája többek közt az elme, az ember kognitív működésének bevett metaforája napjainkban. Gondolatébresztő elképzelése a szóban forgó kötetnek (Zabet Patterson nyomán), hogy a világháló működési mechanizmusa nem (csak) a gondolkodás modellje, hanem sokkal inkább az emberi vágyé. Az internet pornótartalmait böngészve általában a tökéletes modellt, a tökéletes képet, a tökéletes beállítást keresik a befogadók, mely éppen akkor a leginkább felizgatja őket, és amely a legközelebb áll a vágyaikhoz. Lehetetlen azonban a vágy tökéletes kielégítése, ezért a böngészés mindig újra indul. „A netpornó nézésekor keletkező frusztráló érzés, az, hogy újra és újra el kell indítanunk a keresést, éppen annak a bizonyítéka, hogy a vágy struktúrája, logikája milyen ergonomikusan illeszkedik az internet hipertextuális rendszerére. (…) A vágy beteljesülésének folyamatos elhalasztódása annak szinkronitásában történik meg, hogy a fogyasztó a hiperlinkek végeláthatatlan, berekeszthetetlen láncán, mint lacani jelölőláncon halad előre” (100).
A kötet alaposan tárgyalja a pornófilm feminista megközelítését és annak kritikáját, valamint a műfaj ontológiai bizonytalanságát, mely a fikciós és dokumentumelemek sajátos összhatásából következik, hisz a képernyőn, vásznon látható fizikai reakciók (orgazmus, ejakuláció) „valódi” megélésről, és nem színészi alakításról árulkodnak. A pornófilmeket gyakorta vádolják azzal a feministák, hogy eltárgyiasítják, dehumanizálják, illetve a színre vitt aktus elszenvedőjeként ábrázolják a női karaktereket. Tóth Zoltán János meggyőző okfejtéssel bizonyítja, hogy a magától értetődőnek látszó igazság erősen megkérdőjelezhető. A nő ugyanis nem pusztán áldozat a műfaj darabjaiban, hanem olyan aktor, aki a cselekmény előmozdítója, nagyon gyakran kezdeményezője. Ráadásul, állítja a szerző, „a pornófilm a közé a néhány műfaj közé tartozik, mely a női hedonizmust és önmegvalósítást nem bünteti meg a vásznon” (194), s a női nézőknek az „áldozat” mazochista szerepénél – mely szintén értelmezhető aktív pozícióként a műfajban – jóval több azonosulási pozíciót kínál fel.
A pornó realizmusának kérdését több megközelítésben, különböző szempontok szerint vizsgálja a kötet. A filmkép és valóság viszonyának tárgyalásakor elsősorban a jelentősebb realista elméletek elképzeléseit olvassa rá a hardcore pornó mozgóképi reprezentációjára, a realizmus szociológiai vagy politikai értelemben vett felfogását pedig – azaz hogy mennyiben tükrözi az adott filmtípus a társadalmi valóságot – a szóban forgó műfaj esetében irrelevánsként jellemzi, hisz a pornó nem tekinthető „társadalmi tükörnek”, s ennyiben nincs is dolga a valósággal. A filmelméleti pszichoanalízis fétis- és voyeur-fogalmainak pornóra alkalmazhatóságát, valamint a kamera és a (nézői, szereplői) tekintetek viszonyát is kimerítően elemzi a kötet a vizsgált filmtípus vonatkozásában.
Az imént vázolt szempontok, megközelítések követhető, szemléletes metaforákkal – és szépirodalmi példákkal is alátámasztott – kibontása teszi Tóth Zoltán János könyvét meggyőzővé és élvezetes olvasmánnyá. Néha talán teoretikus okfejtései a kelleténél messzebb kalandoznak műfaji fókuszától, mindazonáltal alapvető és megkerülhetetlen a szóban forgó kötet, hisz magyar nyelven biztosan nem született még kimerítőbb monográfia e stigmatizált filmtípusról. Kérdéses persze, hogy ha a külügyek után a web 2.0 pornó belügyeire helyeződik a hangsúly, akkor a gyenge narratívájú, meglehetősen sematikus műfaj darabjai milyen esztétikai vagy akadémiai vitákat lesznek képesek generálni. A kötet borítója, melyet maga a szerző tervezett, a magyarul A törvény nevében címen elérhető True Detective sorozat (2014– ) főcíméből ismert megoldással: egy áttetsző alak sziluettjében jeleníti meg az internetes adatbázisok és a pornografikus tartalmak montázsát. A tetszetős és ötletes képi kompozíció kellően visszafogott ahhoz, hogy zsúfolt buszon vagy vonaton anélkül olvashassuk a könyvet, hogy az izgalmas szellemi kalandot ígérő szövegből felpillantva esetleg megvető pillantások kereszttüzében találjuk magunkat.
Sághy Miklós
