Bálint Katalin

Empirikus filmtudomány

Bevezető az összeállításhoz


A Metropolis aktuális száma az empirikus filmtudomány területéről mutat be vizsgálatokat. Az „empíria” szó maga a görög „empeiria” (tapasztalás) szóból származik, ami az érzékszerveken keresztüli megtapasztalásra mint az adatgyűjtés akkurátus módjára utal. Az empirikus módszertan az ismeretszerzés azon formája, amikor a kutató az elméleti állítások bizonyítását – azaz a hipotézisek falszifikálását – szisztematikus, közvetlen vagy közvetett megfigyelésen alapuló adatgyűjtésre, illetve az adathalmazban fellelhető mintázatok elemzésére alapozza. Fontos kitétel, hogy mind a megfigyelés, mind az adatgyűjtés a kutató személyétől független, azaz bárki által megismételhető kell, hogy legyen. Empirikus filmtudományról akkor beszélhetünk, amikor a filmelmélet kérdésfelvetéseinek megválaszolására a fent bemutatott empirikus módszertant alkalmazzuk. 

A természettudomány és a társadalomtudomány különböző területein az empirikus módszertan dominánsan alkalmazott kutatási forma. A bölcsészettudományok és az empirikus módszertan viszonya viszont sohasem volt feszültségektől mentes. A tudományfilozófiában a bölcsészettudományok és a természettudományok sokszor egymással szembeállítva kerülnek tárgyalásra. Míg az egyik a kultúra és az emberi tapasztalat megértésére törekszik, addig a másik a megértést háttérbe szorítva a jelenségek kauzális magyarázatát igyekszik megtalálni. Ez a dualista szemlélet köszön vissza például Dilthey, Habermas vagy Gadamer szemléletében. A természet- és társadalomtudományok empirikus módszertanának esztétikai vizsgálódásokra való alkalmazása a mai napig sok bölcsészprofesszort borzongással tölt el; ezeket a megközelítéseket leggyakrabban redukcionizmussal, ateoretikussággal és ahistorikussággal vádolják. Ennek ellenére több kutató amellett érvel, hogy a bölcsészettudományok és az empirikus megközelítés egymást kiegészítő-segítő és nem kizáró entitások.1 Összeállításunk nyitószövege, Willie van Peer írása e vita legfontosabb kérdésfelvetéseit foglalja össze. Felvetődik a kérdés, hogy milyen előnye származhat a filmtudománynak az empirikus megközelítésből? Jelen összeállításból látható, hogy az empirikus kutatás a filmtudományban leginkább a filmbefogadás – azaz a mozinéző élményének, mentális és biológiai folyamatainak – vizsgálatára irányul. Ebből következően az empirikus filmkutatás lehetővé teszi a befogadói filmelméletek által felvetetett kérdések tesztelését. Mivel az empirikus módszeren keresztül más releváns – empirikus módszeren alapuló – társtudományok (pl. pszichológia, idegtudomány) tudás- és eszközkészlete is felhasználhatóvá válik, ezért az empirikus filmtudomány megjelenésével a filmbefogadással kapcsolatban felvethető tudományos kérdések köre is kiszélesedett. A filmtudomány mindig is foglalkozott a befogadás kérdéseivel, a filmelméletnek mégis hosszú utat kellett bejárnia, míg a mozinéző problematikája elméleti konstruktumként is megfogalmazódott,2 illetve az empirikus kutatások tárgyává vált. Az elméletalkotókat – mint Hugo Münsterberg, Rudolf Arnheim, vagy az orosz montázsiskola képviselői – már a harmincas években foglalkoztatta, hogy miként képes a mozgókép hatni az emberi elme folyamataira, de a kérdés megválaszolására nem állt még rendelkezésre sem az intézményes, sem a tudományos eszközkészlet. A film befogadója az 1970-es évek sajátos kulturális és politikai közegében vált a filmelméletek – legfőképpen a pszichoanalitikus filmelméletek – főszereplőjévé. (A pszichoanalitikus filmelméletről lásd bővebben a Metropolis 1999 nyár összeállítását.) A szerzői elméletek korábbi hangsúlyos jelenlétét a francia strukturalista mozgalom hatása szorította háttérbe, teret adva a jelentést meghatározó konvenciók, kódrendszerek vizsgálatának.3 A strukturalizmus lehetővé tette a filmi jelentés konstituálódásáról való gondolkodást, az 1968-as politikai események pedig szükségessé tették, hogy a strukturalizmus tudását a mozi hordozta rejtett jelentések, ideológiák működésének megértésére alkalmazzák. A néző mint az ideológiák hatását elszenvedő individuum vált az elméleti írások gócpontjává.4 A korabeli filmes írások legfőbb célja annak feltárása volt, hogy a filmben hogyan válnak látens, felfejtésre váró tartalommá az ideologikus jelentések, és hogyan hatnak a mozi közvetítette ideológiák a nézőre, azaz a néző hogyan ismeri fel önmagát mint szubjektumot a mozi által közvetített társadalmi jelentésrendszerben.5 Ezen folyamatok megértéséhez a hatvanas években formálódó strukturalista elmélet jó eszköznek bizonyult, mivel az elmélet állítása szerint az emberi cselekedeteknek, ugyanúgy, mint a nyelvnek, jelentése van, és ezt a jelentést egy konvenciókat meghatározó látens rendszer teszi lehetővé.6 A pszichoanalitikus filmelmélet és a kortárs empirikus-kognitív filmtudomány megközelítése közötti távolság nagynak tűnik, de kérdésfelvetés lényegében nagyon hasonló volt – és maradt: szabadon idézve Christian Metz-et, a hetvenes évek legfontosabb filmteoretikusát: azt kell megértenünk, hogy hogyan értjük meg a filmet.7 Jelen összeállításban Fecskó Edina és munkatársainak írása jó példa arra, hogy a pszichoanalízis által felvetett elméleti kérdések hogyan válhatnak az empirikus nézőkutatás tárgyává. Az 1980-as évek közepétől a kognitív filmelmélet megjelenésével a filmelmélet nézőkoncepciójának új szakasza kezdődött. (A kognitív filmelméletről lásd bővebben a Metropolis 1998 tél–1999 tavasz számát.) A hatvanas évek kognitív forradalmának hatására a filmi narratíváról mint információadagoló rendszerről és ezzel párhuzamosan a mozinézőről mint mentális műveleteket végző aktív ágensről kezdtek el gondolkodni.8 A filmtörténészek és médiatudósok ekkor fedezték fel újra Hugo Münsterberg A mozidarab: pszichológiai tanulmány című 1916-os írását. A pszichoanalitikus filmelméletek ideologikusságára válaszul a kognitív filmtudomány képviselői fontosnak tartották a filmbefogadói folyamatok természettudományos leírását, az ideológiasemlegességet és apolitikusságot. A kutatások arra keresték a választ, miként működik az elménk, miközben filmet nézünk, és feltételezték, hogy a percepciós folyamatok megértésén keresztül eljuthatunk a filmnézés magasabb szintű folyamatainak megértéséhez (lásd Gibson, Anderson9 munkásságát). A kognitív filmelmélet történetének fontos állomása volt, amikor Joseph és Barbara Anderson megalapította a Mozgókép Kognitív Tudománya Társaságot (Society for Cognitive Studies of the Moving Image), ami 2006-ban önálló szervezetté vált, saját folyóirattal (Projections: The Journal for Movies and Mind) és éves konferenciával. A tudományos társaság alapvetően interdiszciplináris, és kitűzött célja annak megértése, hogy „az észlelési és idegi folyamatok, valamint a filmnarratíva formai jegyei hogyan viszonyulnak a filmnéző érzelmi és megértési folyamataihoz”.10 A társaság magyarországi tagjai Tarnay László és Kovács András Bálint. A kognitív filmelmélet első generációja a nyolcvanas években a megismerés-tudományt elméleti keretként alkalmazta a filmbefogadási folyamatok megértésére (lásd például David Bordwell munkásságát). A kilencvenes évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a megismerés-tudomány elméleti kerete szükségszerűvé teszi a kérdések megválaszolására alkalmas módszertan alkalmazását. Ennek következtében a kognitív filmelmélet második generációja az elméleti kérdésfelvetéseket egyre inkább empirikus (főleg kísérletes) tesztelésnek vetette alá, amivel megkezdődött a társadalomtudományok (főleg pszichológia) empirikus kutatási módszertanának alkalmazása a filmtudományban (lásd például Ed S. Tan munkásságát). Az elmúlt tíz évben formálódó harmadik generáció (pl. Tim Smith) pedig a természettudományok (főleg idegtudományok) infrastruktúrájával (pl. agyi képalkotó eljárások, pszichofiziológiai mérések) és módszertanával szélesítette ki a palettát. Ehhez hasonló fejlődés figyelhető meg az empirikus irodalomtudomány területén, aminek képviselői (pl. Arthur C. Graesser, Gerald C. Cupchik, David S. Miall) a nyolcvanas évek végén megalakult Empirikus Irodalomtudományi Társaság szervezete (http:www.psych.ualberta.ca/IGEL), és legújabban a Scientific Study of Literature folyóirata köré csoportosulnak. A társaság elnöke volt többek között Halász László és László János pszichológusok. A társaság mindkét fóruma nyitott a filmes narratívák empirikus vizsgálatára, így több filmkutatással vagy média-összehasonlító kutatással ezeken a fórumokon is lehet találkozni. Frank Hakemulder, a társaság jelenlegi elnöke például filmes és irodalmi kérdésekben is végez empirikus vizsgálatokat. Az esztétikai élmény empirikus vizsgálatának fontos előzménye az úgy nevezett kísérleti esztétika kutatási iránya, ami a pszichológiában hosszú múltra tekint vissza. A művészetpszichológia tudományos hagyományát elindító Gustav Theodor Fechner az 1870-es években pszichofizikai laboratóriumi módszereit az esztétikai befogadás vizsgálatára alkalmazta: az esztétikai ingert elemeire bontva vizsgálta a szemlélőben kiváltott hatást, és ez alapján fogalmazta meg az esztétikai tetszés néhány alapelvét. A fechneri kísérleti esztétika hatása felismerhető az alaklélektani iskola (pl. Rudolf Arnheim), a matematikai információelmélet (pl. Birkhoff: Esztétikai mérce11), az alkalmazott percepciós elmélet és az új kísérleti esztétika vizsgálódásaiban. Az Új Kísérleti Esztétika felelevenítette a műalkotások esztétikai értékét a befogadói válaszokon keresztül vizsgáló fechneri érdeklődést. Az irányzat Daniel Berlyne és később Colin Martindale munkássága köré szerveződött, akiknek alapfeltételezése szerint az esztétikai élvezetet, a műalkotás hedonikus értékét az ingerminták strukturális vagy formai aspektusa határozza meg. Az állítás bizonyítása érdekében szisztematikusan variálták a műalkotás pszichofizikai jellemzőit (erősség, világosság, telítettség), kollatív tulajdonságait (újdonság, komplexitás, meglepőség, nehezen megfejthetőség) és ökológiai sajátosságait (jelentés, jelzőérték), és mérték az inger által kiváltott arousalszintet, ami a központi idegrendszer aktivitását jelző működés.12 A kísérleti esztétikai hagyományt legújabban a frankfurti székhelyű Max Planck Empirikus Esztétika Intézet élesztette újra. Az empirikus filmtudomány kutatási területe kapcsolatban áll a kommunikáció- és médiatudomány területeivel. A médiakutatókat vonzó StoryNet társaság (alapítója: Helena Bilandzic) célkitűzéséből jól látszik a két terület célkitűzései közötti átfedés. A StoryNet kutatóinak (pl. Melanie Green, Jonathan Cohen, Markus Apfel) célja a mediatizált narratívák tartalmának, élményének, használatának vizsgálata, valamint azon mechanizmusok és feltételek feltárása, amik a fikciós és nemfikciós történetek befogadóra tett hatását meghatározzák. A kutatási kérdések, bár nem esztétikai jellegűek, hanem valamilyen alkalmazott célra irányulnak (például a narratíva meggyőző ereje a környezettudatosság vagy az egészségkommunikáció fejlesztésében), mégis a narratíva befogadására és hatására vonatkozó eredmények informatívak lehetnek a filmtudósok számára. A jelenlegi összeállításban Mary Beth Olivier tanulmánya ad betekintést a filmes érdekeltségű médiapszichológiai kutatásokba. A Society for Cognitive Studies of the Moving Image 2013-as konferenciáján Murray Smith felhívta a figyelmet a filmbefogadás fenomenológiai, pszichológiai és biológiai szintjeinek integratív kutatására. A fenomenológiai szint a befogadás szubjektív élményét elemzi, a pszichológiai a filmbefogadást (pl. megértés, érzelem) lehetővé tevő mentális folyamatokat, míg a biológiai szint a mentális folyamatok hátterében álló idegrendszeri struktúrákat vizsgálja. Jelen számban mindhárom szint vizsgálatára találhatunk példát: Bálint Katalin, Doicaru Miruna és Ed Tan esettanulmánya a filmbefogadói élmény fenomenológiai vizsgálatát célozza meg, Papp-Zipernovszky Orsolya és Kovács András Bálint a történetmegértés pszichológiai folyamatait, míg Raz, Hagin és Hendler tanulmánya a filmbefogadás érzelmi folyamatainak idegrendszeri hátterét kutatja. Ez utóbbi cikk a 2013-ban megjelent Psychocinematics című tanulmánykötetből került kiválasztásra. A kötet átfogó képet ad a filmbefogadás empirikus vizsgálatának aktuális állapotáról, kérdéseiről, alkalmazott kutatási területeiről. Az 1. ábra összefoglalóan bemutatja a filmbefogadás vizsgálatok főszereplőit és a vizsgálatok irányát: hogyan határozzák meg a filmes eszközök és a nézői személyiségváltozók a nézői válaszok különböző szintjeit és a film hatását. A fenomenológiai, pszichológiai és biológiai szintek vizsgálata eltérő adatgyűjtési és adatelemzési módokat igényel. A fenomenológiai vizsgálatok gyakran alkalmaznak kvalitatív (nem numerikus, hanem nyelvi) adatgyűjtési módszereket (pl. interjú, hangos gondolkodás), míg a pszichológiai (pl. kérdőívek) és biológiai szintek vizsgálatánál szinte kizárólag kvantitatív adatgyűjtési módokkal találkozhatunk. Az agykutatás eszközeinek fejlődésével egyre inkább lehetővé válik a szabad szemmel nem megfigyelhető válaszok (pl. bőrellenállás, szívritmus, tekintetirány, agyi véráramlás) gyűjtése a filmbefogadás során, melyek elemzése egyre összetettebb statisztikai módszereket igényel. Az esztétikai bevonódás empirikus vizsgálatához a pszichofiziológiai mérések alkalmazása több szempontból is előnyösnek bizonyul: egyrészt lehetővé teszi a befogadás közben történő folyamatos adatgyűjtést, anélkül, hogy túlságosan megzavarná a befogadói élményt; viszonylag egyszerű eszközzel lehetővé teszi a komplex idegrendszeri folyamatok monitorozását; másrészt kikerüli a különböző instrukciókból adódó torzításokat (tulajdonképpen azt, hogy hogyan definiálja a kutató a bevonódást, érdeklődést a vizsgálati személy számára). A filmbefogadás-vizsgálatokban kiemelkedő jelentőségűek Monika Suckfül pszichofiziológiai kutatásai: a szerző a narratív struktúrák figyelmi és érzelmi folyamatokat kiváltó hatását vizsgálta egész estés és rövid animációs filmek vetítése során. A pszichofiziológiai adatgyűjtés számos előnye mellett hátrányként jelentkezik, hogy komplex érzelmi és kognitív reakciók megragadására nem alkalmazható, ezért a kutatók a kvantitatív adatgyűjtési módok mellett kvalitatív módszereket is alkalmaznak. Összefoglalóan elmondható, hogy az empirikus filmtudomány a kognitív filmelmélet által felvetett elméleti kérdések megválaszolására empirikus módszereket alkalmaz. Látható, hogy az empirikus filmtudomány interdiszciplináris jellegéből adódóan rendkívül szerteágazó kutatási terület. A különféle – bölcsészet-, társadalom és természettudományos – háttérrel rendelkező kutatókat az a gondolat köti össze, hogy a mozgóképi narratíva működését érintő elméleti felvetések és azok empirikus vizsgálata egymással termékeny dialógusba állíthatóak.

Jegyzetek: 1 van Peer, Willie – Hakemulder, Jemeljan – Zyngier, Sonia: Muses and measures: Empirical research methods for the humanities. Cambridge: Cambridge Scholars, 2007. 2 Stam, Robert: Film theory: an introduction. Malden: Blackwell Publishers, 2000. 3 Bordwell, David: Narration in the fiction film. London: Methuen, 1985. [Magyarul: Bordwell, David: Elbeszélés a játékfilmben (ford. Pócsik Andrea) Budapest: Magyar Filmintézet, 1996.] 4 Aaron, Michele: Spectatorship: the power of looking on. London: Wallflower, 2007.; Plantinga, Carl R.: Moving viewers: American film and the spectator’s experience. Berkeley: University of California Press, 2009. 5 Mayne, Judith: Cinema and Spectatorship. London: Routledge, 2002. 6 Aaron: Spectatorship: the power of looking on; Mayne: Cinema and Spectatorship; Stam: Robert – Burgoyne, Robert – Flitterman-Lewis, Sandy: New vocabularies in film semiotics: structuralism, post-structuralism, and beyond. London: Routledge, 1992. 7 Metz, Christian: Film language: A semiotics of the cinema. Chicago: University of Chicago Press, 1974. 8 Bordwell: Narration in the fiction film; Bordwell, David – Thompson, Kristin: Film art: an introduction. New York: McGraw Hill, 2008. 9 Anderson, Joseph D.: The reality of illusion: An ecological approach to cognitive film theory. Carbondale: SIU Press, 1998. 10 Society for Cognitive Studies of the Moving Image | 21. Oktober 2014, http:scsmi-online.org/ 11 Birkhoff, George David: Aesthetic Measure. Harvard University Press, 1933. 12 Schuster, Martin: Művészetlélektan. Képi kommunikáció, kreativitás, esztétika. Budapest: Panem, 2005.

 

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.