A tanulmány Bódy Gábor korai filmjeit elemzi a rendező szemiotikai és montázselméleti írásainak tükrében. Első rendezésétől, A harmadik [The Third One, 1971] című kísérleti dokumentumfilmtől első nagyjátékfilmjéig, az Amerikai anzixig [American Postcard, 1975] követi nyomon a rendezői látásmód alakulását. Bódy pályáján ráadásul elmélet és filmkészítés szétválaszthatatlanul szoros egységet alkot: elméleti szövegeiben visszatérően reflektál saját filmjeire, illetve a filmkészítés tapasztalataira, filmjeit pedig nem egyszer téziseihez szervesen kapcsolódó kísérletekként valósítja meg, mintegy az elmélet próbáiként a mozgókép közegében.
Így magától értetődően válik alapvető szemponttá filmjei megközelítésénél az önreflexió, ezen belül is a filmnyelv és az anyagszerűség tudatosítása, a montázsstruktúra, az artikuláció és a jelentésképződés felmutatása. Az elemzés egyrészt megpróbálja Bódy filmes tevékenységét a filmes önreflexió körében elhelyezni; másrészt vázlatosan végigtekint a rendező pályakezdésének eredményein – az írásokban megjelenő legfontosabb kérdések és a kapcsolódó alkotások párhuzamos felfejtését célozva meg. Végső soron azt kutatja, hogyan hozta létre Bódy azt az egyedi filmkészítési módot, melyet saját szövegeiben „a második tekintet” érvényesítéseként írt le.
