Szerkesztőség

Bevezető a Jancsó Miklós-összeállításhoz


A kedves olvasó ebben a számban a Metropolis újfajta szerkesztési módjával találkozik. Eddigi történetünkben most először fordul elő, hogy egy tematikus összeállítást az anyag bősége miatt két részre bontunk, és két külön számban adunk közre. Jancsó Miklós életműve és munkássága olyan gazdag, olyan sokféle elméleti kérdést vet fel és elemzési módot tesz lehetővé, hogy terjedelmi okokból nem akartunk esetleges érdekes szempontú tanulmányokat vagy elemzéseket kihagyni. Az életmű egyes korszakai ma már – különösen a legutóbbi három film elkészülte után – jól elkülöníthetőek egymástól, és eltérő jellegzetességeikből következik, hogy más-más elemzési szempontból érdemes őket megközelíteni. Ugyanakkor találhatunk olyan átfogó szempontokat is, melyek korszaktól függetlenek, például egyes alkotói technikák elemzése (színészvezetés, zenhasználat stb.), s így átfogóbban tudják áttekinteni az életmű egymástól sokszor nagyon különböző darabjait.

A kétrészes Jancsó-összeállítás első blokkjában főként az életmű korszakait elemző írások kaptak helyet. Gelencsér Gábor a hetvenes évek filmjeit tekinti át formai szempontok alapján, a jancsói formavilág egyik alapvető poétikai eszközét, a parabolát elemzi a hetvenes évek magyar filmművészetével összefüggésben, illetve azt vizsgálja, hogyan alakult át ez az eszköz Jancsónál az évek során. Hirsch Tibor a nyolcvanas–kilencvenes évek alkotásait és az életmű belső kapcsolatait (folyamatosságát és folyamatos átalakulásait) tárja fel, a tematikai és stílusbeli változásokra összpontosítva. Murai András a legutóbbi három Jancsó-film, az „ezredvégi” vagy „Kapa-Pepe”-trilógia filmjeit veszi nagyító alá, és arra keresi a választ, van-e valamiféle folytonosság Jancsó életművén belül, találhatunk-e olyan elemeket, amelyek összekötik a „klasszikus” Jancsó-filmeket napjaink újszerű filmjeivel. A negyedik írás a történtírás és a film találkozási pontjaira vezet el: K. Horváth Zsolt Jancsó Miklós dokumentumfilmjeiben a holokauszt-ábrázolás morális, etikai és esztétikai problémáinak újszerű megközelítését elemzi.

Jancsó-összeállításunk következő részében (2002. évi első számunkban) az életművet korszakoktól függetlenül, egy-egy átfogó szempont alapján elemző tanulmányok szerepelnek majd. A számainkban már megszokott teljes filmográfia és válogatott bibliográfia is itt kap majd helyet.

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.