Szerző: Lubianker Dávid
Torbó Annamária első kötete, a Fikció, transzmédia, aktivizmus az újmédia kontextusában vizsgálja a kortárs részvételi kultúra politikai és közéleti aspektusait egy magyar rajongói közösség működésének példáján keresztül.
A tömegkommunikációs technikák rohamos fejlődése, a digitális térhódítás, az internet megjelenése folyamatosan formálják a mindenkori történetmesélési lehetőségeket, interaktívvá és személyre szabhatóvá téve a befogadói élményt. A Torbó által gyakran hivatkozott médiateoretikus, Henry Jenkins elmélete alapján a kortárs média konvergens világában a különböző tartalmak már nem egyedül, önmagukban állnak, hanem több ipari résztvevő és technológia együttműködésének köszönhetően, számos platformon keresztül terjednek. [1] Ennek megfelelően az egyes franchise-ok által nyújtott komplex élményanyag aktív befogadása során a lehető legtöbb érzékszerv lefoglalása a cél, hogy „a gyerek Batman-videót nézzen, miközben Batman-köpenyben eszi a hamburgert a batmanes csomagolópapírból, kezében Batman-figurával.”[2] Jenkins demokratikus elképzelései a részvételi kultúráról azonban figyelmen kívül hagyták a médiaipar – fenti példából is jól látszó – nagymértékű kereskedelmiségét, a fogyasztást befolyásoló vállalati stratégiákat. Az elméletből hiányzó szociális és gazdasági aspektusokra számos kritikus (Torbó közülük elsősorban Van Dijck, Moor, Fuchs és Glózer reakcióit részletezi) hívta fel a figyelmet, ami a részvételiség újragondolását, a részvételi politika koncepciójának megszületését eredményezte, melyen belül a kötet elsősorban a rajongókutatás területére fókuszál.
Jelenetkép az egyik Harry Potter-filmből
A szerző doktori disszertációjából készült monográfiája a Harry Potter-univerzumban megjelenő ideológiai eszmék rajongókra gyakorolt befolyását vizsgálja. Hogyan hat a transzmediális történetmesélés a nézők gondolkodásmódjára és közéleti tevékenységére? Vajon a fiktív Varázsvilág[3] értékviszonyai képesek orientálni a rajongók politikai nézeteit? A Fikció, transzmédia, aktivizmus a cím egymásból következő fogalmai által kijelölt gondolatmenet logikáját követve épül fel: a young adult jelenség történeti meghatározásából kiindulva (fikció) jut el a kritikai kultúrakutatás tágabb elméleti keretének felvázolásáig, hogy Jenkins transzmediális történetmesélés látószögéből[4] elemezze az eredeti regényeken túl többek között filmadaptációkat, spin-offokat, színpadi műveket és (videó)játékokat is magába foglaló Harry Potter világot (transzmédia). A szövegalapú elemzéseket követően pedig a kötet második felének fejezetei online kérdőíveken és mélyinterjúkon keresztül vizsgálják – a korábban részletezett kontextusok tükrében – a különböző rajongói tevékenységeket (aktivizmus) a legnagyobb Varázsvilággal foglalkozó hazai közösségen, a zárt Facebook csoportként működő, de rendszeres offline rendezvényeket, találkozókat is szervező Harry Potter Hungary-n belül.
A magát is hangsúlyozottan acafannak, azaz az akadémikus és a fan identitását egyszerre felvállaló rajongó-kutatónak valló Torbó megközelítése ugyanakkor csupán témaválasztását tekintve személyes – hiszen a szerző maga is tagja a vizsgált rajongói közösségének – miközben nézőpontja végig objektív, kutatása pedig rendkívül módszeres és tárgyilagos marad. Ez a távolságtartó attitűd különösen az interjúk kiértékelése során, valamint a fikciós világot övező ideológiákról alkotott eltérő vélemények összevetésekor szembetűnő, hiszen Torbó nemcsak kutatóként, hanem rajongóként is tartózkodó marad a közösséget megosztó társadalmi kérdésekben. A multimédia franchise-zá bővülő Varázsvilág megítélését ugyanis olyan paratextuális változások befolyásolják, mint az egyik főszereplő bőrszínének a megváltoztatása a színpadi folytatásban, vagy az eredeti regényeket író J. K. Rowling többek között transzneműekkel kapcsolatos nyilatkozatainak hatása a történet értelmezésére.
A rajongók tehát a franchise-t érintő diskurzusok kapcsán találkozhatnak például a rasszizmus és a gender témáival, így a transzmediális történetmesélés sajátosságainak köszönhetően képes fokozódni a részvételi politika irányába mutató aktivitásuk is, ami a Harry Potter Hungary esetében különböző adománygyűjtésekben és más jótékonysági akciókban nyilvánul meg. Ezek a kezdeményezések azonban elsősorban a csoport adminisztrátoraihoz köthetőek, akik közül többen tartoznak valamilyen LMBTQ csoporthoz vagy más módon érintettek személyesen a vizsgált társadalmi kérdésekben, így saját elmondásaik alapján érzékenyebbek az adott problémákra. Hozzájuk képest a rajongói közösség túlnyomó része azonban sokkal inkább az eredeti fikció diegetikus sztori-világának újabb művekkel történő felülírását, a kánon utólagos megváltozását kifogásolja a szociális vonatkozások helyett. Így Torbó hipotézise – miszerint a rajongók a részvételi kultúrának köszönhetően olyan eszközöket sajátítanak el, melyek segítségével fokozottan képesek reflektálni különböző társadalmi kérdésekre – evidenciának érződik, hiszen a vizsgált közösség tagjai eleve olyan liberális háttérrel rendelkeznek, ami ugyan összhangban áll az elfogadást kiemelő Harry Potter történetek nézeteivel, de azoktól függetlenül is jellemzi a rajongók gondolkozásmódját.
A kötet borítója A Fikció, transzmédia, aktivizmus jelentős tudásanyagot dolgoz fel és a részvételi kultúra szakirodalmának részletes áttekintését nyújtja jól strukturált, közérhető formában, önálló megállapításai mégsem mutatnak túl a Harry Potter franchise-t a transzmédia kontextusában elemző számos kutató (például Jenkins, Johnson, Black, Booth, Stein vagy Barton és Lampley) eddigi eredményein. A korábbi tudományos munkákhoz képest a kutatás sajátossága abban rejlik, hogy egy hazai közösségre képes vonatkoztatni a globális trendeket és az általános rajongói viselkedésmintákat. A kötet lokalizációs törekvései mégis csupán marginálisan jelennek meg. A szerző említi a közösség cigánysághoz és kirekesztett társadalmi rétegekhez fűződő viszonyát a rasszizmus kérdésköre kapcsán, valamint a magyar LMBTQ ellenes politikai környezet tényezőit, de ez a szociológiai háttér nem kerül részletesebb kifejtésre, mint a hivatkozott korábbi kutatásokban.[5] A kötet tehát a rajongókutatás felvetett elméleti problémáira adott konkrét válaszok és újszerű megközelítések helyett elsősorban egy aprólékos, összefoglaló igényű szakirodalmi elemzést és leíró történeti áttekintést nyújt, ami számos további vizsgálat kiindulási alapjául képes szolgálni.
Torbó Annamária: Fikció, transzmédia, aktivizmus. Egy Harry Potter-rajongói közösség kulturális és részvételi politikái. Budapest: Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2024.
[1] Jenkins, Henry: Convergence Culture: Where Old and New Media Collide. New York–London: New York University Press, 2006. pp. 2–4.
[2] Bolter, Jay David–Grusin, Richard: A remedializáció hálózatai. https:www.apertura.hu/2011/tavasz/bolter-grusin-remedializacio-halozatai/ (utolsó letöltés dátuma: 2024.05.03.)
[3] A Varázsvilág, azaz a Wizarding World a Harry Potter univerzumba tartozó alkotások és termékek átfogó márkaneve.
[4] Jenkins saját weboldalának két blogbejegyzésében határozza meg a transzmediális történetmesélés hét alapelvét: Jenkins, Henry: The Revenge of the Origami Unicorn: Seven Principles of Transmedia Storytelling. https:henryjenkins.org/blog/2009/12/the_revenge_of_the_origami_uni.html és https:henryjenkins.org/blog/2009/12/revenge_of_the_origami_unicorn.html (utolsó letöltés dátuma: 2024. 05.03.)
[5] Dessewffy Tibor–Mezei Mikes–Naszályi Natália: Harry Potter, avagy a politikai bölcsek köve? Populáris kultúra és politikai aktivizmus. Politikatudományi Szemle 27 (2018) no. 4. pp. 105–130.