Árral szemben

Terítéken a közép-európai filmmel foglalkozó folyóiratok


Szerző: Balássy Fanni

Szeptember 29-én, magyar idő szerint fél egykor a kelet-közép-európai filmtudósok és filmes szaklapok szerzői az ebéd helyett a párbeszédet és együtt gondolkodást választották: per definitionem hivatástudat. Az online térben megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a régió számos országából – Romániából, Csehországból, Németországból, Lengyelországból, Magyarországról – érkeztek különböző hátterű és fókuszú, de céljaikban mégiscsak egységesnek mondható filmes lapok szerzői, akik első körben arra az égető problémára szerettek volna rávilágítani, hogy az angolszász nyelvterületről érkező folyóiratokkal szemben az említett térség lapjai kisebb ismertséget élveznek, kevesebb szakmai figyelmet kapnak.

PlakátAz esemény plakátja

Elsőként Karolina Kosińska, a lengyel Kwartalnik Filmowy szerkesztője ragadta magához a szót, hogy bemutassa a negyedévente megjelenő folyóiratot, amely nyomtatott formában és online egyaránt megjelenik. A nyílt hozzáférésű lapban a lengyel nyelvű tanulmányok és esszék mellett angolul is közölnek szövegeket, hogy minél szélesebb körhöz eljuttassák szerzőik tudományos munkáit.

Másodikként Melinda Blos-Jáni nyújtott betekintést a jelenlévőknek a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem égisze alatt megjelenő lapnak, az Acta Universitatis Sapientiae-nek a működésébe. Előre leszögezte, hogy a folyóirat az egyetemi kiadó tizenkét különböző tudományterületre szakosodott lapjának a sorozatába tartozik, és hiába szerettek volna olyan címet választani, amely jobban reprezentálja a kiadvány szándékát, a szériajelleg miatt az nem lehetséges. A kevéssé jellegzetes cím ellenére azonban mégis sokan fedezik fel őket afrikai országokból, és Törökországból is rendszeresen kapnak tanulmányokat. Az ugyancsak nyílt hozzáférésű lap egyszerre jelenik meg print és online formában. A szerkesztők sorát az egyetem filmprofesszorai erősítik, és céljuk, hogy minél inkább teret adjanak a fiatal kutatógenerációnak, ezért előszeretettel közölnek hallgatóktól is tanulmányokat.

A következő megszólaló Lucie Česálková, a prágai Károly Egyetem oktatója volt, aki az 1989-es alapítású Iluminace lap működésének körülményeit mutatta be. A lap a tágan értelmezett mozgókép széles spektrumával, a filmektől a televízión át a videójátékokig mindennel foglalkozik. Ami a folyóirat finanszírozását illeti: a nemzeti filmarchívum támogatásából jelennek meg, azonban úgy vélik, nagyobb szabadsággal és államtól való függetlenséggel járna, ha az egyetem lehetne a kiadójuk. A lapban a cseh nyelv mellett angolul is jelennek meg szövegek, és bár nem a tudományosság kritériumát erősíti, mégis fontosnak tartják a kritikák és az interjúk közlését is, mert ezek egy egészen más perspektívából világítanak rá az általuk tárgyalt kérdéskörökre.

Ezt követően Varga Balázs, az ELTE Filmtudomány Tanszék vezetője mesélt a történetét tekintve erősen a magyar felsőoktatásban gyökerező lapról, a Metropolisról, amelyet 1996-ban hívtak életre az ELTE BTK mozgóképelmélet és -pedagógia szak hallgatói, akik ma már a filmtanszék oktatóiként munkálkodnak. Akik jó ismerői és visszatérő olvasói a Metropolisnak, jól tudják, hogy az alapvetően alapítványi finanszírozású lap negyedévente jelenik meg, és minden lapszámát egy adott tematika köré építi fel. A folyóirat elsődleges vállalása felzárkóztatni Magyarországot a filmtudományok terén, és olyan, a hazai tudományos diskurzusból hiányzó, kevéssé reprezentált területeket (pl. kognitív vagy feminista filmtudomány, műfajelmélet stb.), vagy kurrens, mégis marginalizált témákat (pl. sorozat, streaming, televízió) beemelni, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot.

Ezután Andrei Rus és Mihaela Michailov vette át a szót, és a bukaresti egyetem lapjának, a Derivának a háttérmunkájába engedtek betekintést. Elmondásuk szerint ez a folyóirat abban különbözik a többitől, hogy kevésbé akadémikus jellegű, inkább a cinephile-ek közösségére, egy szélesebb közönségre targetált lap, amely pont a közérthetőségével kíván hiányt betölteni. Általában évente kétszer jelenik meg. Sok esszé, cikk, és művészekkel, rendezőkkel, kritikusokkal folytatott beszélgetés olvasható benne. Igyekszenek olyan alkotókat megszólaltatni, akik ritkán nyilatkoznak, mesélnek a szakmájukról. A nyomtatásban megjelenő lap elsősorban könyvtárakban elérhető, de bizonyos könyvesboltokban is beszerezhető, online formában azonban mindenki számára ingyenesen elérhető.

A bemutatkozás sorát Irina Schulzki zárta, aki a Közép-Kelet-Európa médiájával és digitális kultúrájával foglalkozó, Németországban megjelenő Apparatus című folyóirat mögött folyó munkálatokat árnyalta. A lap legfontosabb vállalása, hogy az adott régió filmtudósainak teret adnak a publikálásra; cseh, lengyel, ukrán, orosz stb. nemzetiségű szerzőik is vannak. Natascha Drubek, a lap főszerkesztője hozzátette, hogy ők más közönség felé fordulva állítják össze a lapot, mert bár német nyelvterületen munkálkodó, kelet-európai filmszakosok a munkatársaik, elsősorban német ajkú az olvasótáboruk.

Természetesen a lapok szakmai munkájába nyújtott betekintés mindössze felvezetése volt annak a problémakörnek, amely miatt a szerkesztők összegyűltek a virtuális kerekasztal körül. A legtöbbek által említett nehézség a láthatóság kérdése volt, és az, hogy hogyan tudják kiharcolni a jogos és megérdemelt szakmai helyüket az angolszász nyelvterületek lapjai között. Karolina Kosińska a nemzeti szerzők mellett a nemzetközi tudósközösség felé való nyitásban látja a megoldást. Lucie Česálková elmondta, hogy a lapjukban korábban rendszeresen fordítottak angol tanulmányokat csehre, azonban most már nem ez a leghangsúlyosabb. Természetesen teret adnak külföldi szerzőknek is, de vannak olyan tematikus számaik, amelyekben a régióra, a helyi vizuális kultúrára koncentrálnak, és igyekeznek megtartani az egyensúlyt. Mind Melinda Blos-Jáni, mind Natascha Drubek arra hívta fel a figyelmet, hogy a lapok tartalmi összeállításakor nagyon lényeges, hogy a tudományos ismeretterjesztés vagy maga az akadémikusság a fontosabb, és ezeket a paramétereket gyakran a lapon kívülálló tényezők (egyetemi finanszírozás, metrikus rendszer, kreditpontok stb.) határozzák meg. Mihaela Michailov a legégetőbb feladatnak a diskurzus dekolonializálását találta: szerinte nagyon fontos rálelni azokra a lokális megfelelésekre, amelyek kiemelik a kelet-európai nézőpontot a többi közül, és új perspektívát nyújtanak a tudományos párbeszédben.

A hamar elröppenő másfél óra végén az újságok képviselői arra a megállapodásra jutottak, hogy érdemes lenne a jövőben szorosabb együttműködést kiépíteni, beszélgetni, együtt gondolkodni, szorosabb figyelemmel követni egymás munkáját, erősíteni a kapcsolatot a folyóiratok között, tanácsokkal segíteni egymást. A Zoom-beszélgetésből végül azzal a közös céllal és bizakodással léptek ki a filmes lapok szerkesztői, hogy a közös munka ezután még intenzívebbé válik.

A kerekasztal-beszélgetésen bemutatott folyóiratok:

Kwartalnik Filmowy

Acta Universitatis Sapientiae

Iluminace

Metropolis

Deriva

Apparatus

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

A Metropolis megjelenését támogatja: NKA (Nemzeti Kulturális Alap), Petőfi Kulturális Ügynökség, ELTE Folyóiratfejlesztési Alap, olvasóink 1%-os felajánlásaikkal

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.