Szerző: Vígh Martin
Ahogy az előző években, úgy idén is lehetőség nyílt arra, hogy az immáron hetedik kiadásához érkező Budapesti Klasszikus Filmmaraton programjának egy blokkját az ELTE filmtudomány képzés mesterszakos hallgatói álmodják meg. Ami viszont változást jelentett az előző évekhez képest, hogy a tavaszi szemeszterben már egy filmkurátori kurzus is indult, amelynek célja a program összeállításán túl az is volt, hogy hallgatóként megismerkedjünk a filmkurátorság alapvető elméleteivel, a legfontosabb külföldi szakirodalmakkal, és azzal, hogy a legnagyobb fesztiválok milyen praxisok mentén állítják össze a programjukat.
Már a kezdeti szakaszban kiderült, hogy a kurátori munkában többek között az a nagyon izgalmas, hogy bár minden esetben szükség van egy átfogó elméleti koncepcióra, a munka rengeteg gyakorlati kérdést is felvet. Kinél vannak az általunk kiválasztott filmek jogai? Milyen állapotban vannak, vetíthetőek-e moziban? Ha valamilyen beszélgetést, kisérőprogramot akarunk, ki jönne el és ki nem? Milyen közönségnek szánjuk a filmeket; mit kell tennünk azért, hogy el is jusson hozzájuk?
Kerekasztal-beszélgetés Fotó: BKFM
Gyakran halljuk, hogy a szabadság egyszerre lehetőség és nehézség – ezt ebben a válogatási folyamatban mi is megtapasztaltuk! Nagy könnyebbséget jelentett, hogy semmilyen megkötésnek nem kellett megfelelnük, ám közben rájöttünk: nagyon nehéz is elkezdeni egy projektet szinte a semmiből. Az első néhány óra ennek megfelelően annak kiválasztásával telt, hogy a különböző irányokból érkező ötletek, gondolatmenetek közül melyik mellett tegyük le a voksunkat. A konkrétumok előtt az vált nyilvánvalóvá, hogy a felnövés témája – valószínűleg nem függetlenül az életkorunktól – valamilyen módon mindannyiunkat foglalkoztatja, szívesen vizsgálnánk ezt a kérdést a filmeken keresztül.
Kezdeti gondolataink az iskola fogalma köré csoportosultak, hiszen mi is érzékeltük azt a trendet, hogy a kortárs (főleg európai) szerzői filmekben az oktatási intézmények egyre gyakrabban kerülnek középpontba. Idővel azonban inkább abba az irányba mozdult el a gondolkodásunk, hogy ne korlátozzuk magunkat egy intézményi reprezentáció vizsgálatára, hiszen sokszor épp a különböző terek összejátszása, a nyilvános és privát szféra közötti hasonlóságok vagy különbségek az érdekesek.
Épp ezért végső koncepciónk fő kérdése a Hova tartunk? lett. Ebben a kérdésben épp annyi bizonytalanság van, mint a fentebb említettek miatt magában a kurátorságban. Nagyon nehéz egy ilyen felvetésre – főleg a mi, illetve a film főszereplőinek korában – egyértelmű választ adni, és talán nem is ez volt a cél, hanem hogy felszínre hozzuk azokat a termékeny asszociációkat, gondolatokat, dilemmákat, amelyek mindannyiunkban megjelennek a pályakezdés, az útkeresés kapcsán. Erre utal szekciónk mottója is, a „helyből távol”, amely pont azt a kettősséget fogja meg, hogy igyekszünk minél nagyobbat lépni, de közben nem tudunk (és talán nem is akarunk) elszakadni azoktól a gyökerektől, amelyek meghatároznak minket; ahogy azt a címbéli, Szevasz, Verából származó idézet is mutatja.
A 2024-es csapat Fotó: Erdős Emese
Végül három nagyjátékfilm került a válogatásunkba: Gaál Istvántól a Sodrásban, Herskó János Szevasz, Vera című műve, valamint Kardos Ferenctől a Petőfi ‘73. Már a felsorolásból is látszik, hogy bár vannak a filmeket összekötő közös tematikai csomópontok, formailag és világlátásukban is különböző alkotásokról van szó. Gaál filmjében a legmélyebb egzisztencialista szorongás kapcsolódik össze a szülőváros elhagyásának traumájával és a felnőtt élet megkezdésének nehézségeivel. A Szevasz, Vera a korban unikális módon női szemszögből mutatja be az első szerelem, a szexuális vágyak felfedezése, a támogató közösségek megtalálásának nehézségeit, a Petőfi ‘73 pedig egészen sajátos módon az újrajátszás, a performativitás fogalmainak mentén közelíti az 1848-as hősök és a ‘70-es évekbeli (poszt-hatvannyolcas) fiatalság életét. A három filmet összekötő ívet úgy foglalhatnánk össze (és ilyen szempontból fontos volt a vetítési sorrendjük is), hogy ezek az alkotások egyre táguló perspektívában mutatják be a felnövést, az egyén felől folyamatosan a közösség, majd a társadalom felé haladnak.
Az egészestés alkotások mellé kísérőfilmeket is választottunk, amelyek kiegészítik, új megvilágításba helyezik az előbbi műveket. A híradófilmek kapcsán a valóság és a fikció különleges összejátszása volt izgalmas, a Petőfi 73’ esetében pedig szinte kihagyhatatlan ziccer volt Macskássy Katalin Ünnepeink című munkájának beválogatása, ami a gyermeki fantázia erejével mutatja be, hogy milyen pózok és szerepek teszik a mindennapi rutin részévé az ünnepeket. A vetített kísérőfilmek mellett ki kell emelnem dekoratőr csapatunk munkáját is, hiszen Art+ Cinema előterében látható filmrészletek, illetve a diákkurátorokat, valamint a beszélgetés vendégeit bemutató anyagok (amelyekben kurátori részről a hova tartunk? kérdésre keressük a választ) még élőbbé tettek az alkotások és a kortárs viszonyok közötti párbeszédet.
Kerekasztal-beszélgetés Fotó: Bajomi Eszter
A filmekhez kapcsolódóan egy beszélgetést is szerveztünk, amelyen épp a korábban említett személyes és társadalmi szféra, valamint az értelmiségi pályakezdés általános kérdései kerültek középpontba. Vendégeink Konkol Máté filmrendező, Babos Anna kurátor, kritikus, Gelencsér Gábor filmtörténész, az ELTE oktatója, valamint Neményi Mária szociológus, a Szevasz, Vera főszereplője voltak. A beszélgetésben próbáltuk tartani az egyensúlyt a filmekre koncentráló kérdések és a tágabb társadalmi kontextust megvilágító gondolatok között. A résztvevők egyetértettek abban, hogy egyértelmű összefüggés mutatkozik az akkori viszonyok és a kortárs helyzet között, hiszen a fiatalság mindkét időszakban központi szerepet tölt be a filmekben; a személyes fejlődés gyakran összefügg a társadalmi klímával. Moderátorként azzal kapcsolatban merültek fel bennem kétségek, hogy vajon a különböző korosztályokból és szférákból érkező vendégek véleményei milyen összképet alkotnak majd, de a visszajelzések alapján épp az volt a beszélgetés erőssége, hogy sokféle gondolat hangzott el; olyanok is, amelyekre kevesen számítottak. Ebből a szempontból pedig tényleg nem lehetünk elég hálásak a filmeknek, amelyek bőven adtak számunkra izgalmas értelmezési szempontokat, továbbgondolási lehetőségeket.
A program fogadtatásával összességében elégedettek lehetünk. A vetítéseken szép számú közönség vett részt, és szerencsére a beszélgetésre is sokan maradtak, sőt még reflektált is a közönség az elhangzottakra! Bár voltak kétségeink azzal kapcsolatban, hogy ennyire kanonizált filmeket lehet-e új kontextusba helyezni, a visszajelzések alapján sikerrel jártunk!