A Magyar Egyetemi Filmdíj a Magyar Filmtudományi Társaság Filmoktatás Módszertani Csoportjának kezdeményezése, amely második alkalommal került megrendezésre 2022-ben nyolc egyetem részvételével, tizenegy kurzuson, Magyarországról és a határon túlról: Budapest (Budapesti Metropolitan Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem), Debrecen (Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézet és Lippai Balázs Szakkollégium), Eger (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem), Pécs (Pécsi Tudományegyetem), Szeged (Szegedi Tudományegyetem), Kolozsvár és Marosvásárhely (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem). Az idei programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, a záró workshopnak a Budapest Metropolitan Egyetem adott helyet, a projekt felelőse Pócsik Andrea független kultúrakutató volt, aki egyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanórán kívüli műhelyét is vezette. A program különlegességét az adja, hogy közel háromszáz film- és egyéb szakos egyetemi hallgató a tavaszi félévben az előző évi magyar filmtermésből az oktatók által kiválogatott hat egész estés játék- és dokumentumfilmet elemezte, értékelte egy kurzus vagy filmklub, esetleg műhelymunka keretében. Év végén a csoportok egy vagy két képviselője az oktatók által szervezett workshopon összegezte, újragondolta, megvitatta a félév során összegyűjtött érveket, majd titkos szavazással díjazta az egyik filmet. Idén a díjat Schwechtje Mihály Védelem alatt c. dokumentumfilmje kapta.

A program a kortárs magyar filmkultúra kritikai megközelítésére épül, módszertani fejlesztésekre ösztönöz, a hallgatók bevonásával fejleszti a vitakultúrát. A cikk aktualitását a film szeptemberi mozipremierje, valamint a díjátadó jelenti, amelyet a Magyar Filmtudományi Társaság éves konferenciáján, 2022 novemberében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartanak majd.

Alább két résztvevő hallgató személyes hangú beszámolóját adjuk közre.

A szerzők:

Antal Csenge Panna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest)

Dimény Andor (Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem, Kolozsvár)

Szerda délelőtt, 9 óra 57 perc rohanás a Rózsa utcában, onnan METU, aztán a második emelet. Ismeretlen arcok duruzsolnak egy majdnem üres teremben, előkészített csemegék az asztalon, katonás sorba rendezett székek, majd egy kellemes hang bontja meg a feszült miliőt. Ez volt az első benyomásom a 2022-es Magyar Egyetemi Filmdíj worskhopjáról. Idővel a kínos érzést felváltotta a kíváncsiság, mikor megismerhettem a résztvevő iskolákat, azok képviselőit és pár gondolatát a filmekről a bemutatkozásnál. Nyolc egyetem tizenegy kurzussal, közel háromszáz film- és egyéb szakos egyetemi hallgatóval vett részt a második éve megrendezésre kerülő programon Magyarországról és a határon túlról.

A workshopon tartott programokat három etapra osztották a szervezők, első körben a dokumentumfilmeket, majd a nagyjátékfilmeket vitattuk meg, az utolsó részben a beszélgetések során felmerülő kérdésekre kaphattunk pontos választ a filmek készítőitől. A Filmdíjon részt vevő hallgatókkal csoportokat hoztunk létre, mindenki egy-egy filmmel foglalkozott megadott szempontok szerint, az elemzés legfontosabb aspektusa a film pozitív tulajdonságainak kiemelése volt, amivel utána szabadon, a tanárokkal együtt lehetett vitatkozni, vagy éppen mellette támogatólag érvelni. A közös diskurzus során, a csapatokon belül felmerültek ellentétek, melyek által mindenkinek tágulhatott a látóköre és árnyaltabbá válhatott a véleménye. Ezeket a vitákat a résztvevő tanárok koordinálták, illetve előre mutató kérdéseikkel segítettek a beszélgetést továbblendíteni. A lehetséges szempontok közül hármat vettünk főként figyelembe: hatás, látvány, narratíva, de emellett fontos szerepű volt a dramaturgia, a téma aktualitása, a filmes trendekhez való viszony, valamint a filmes stíluseszközök (mint az operatőri munka, a zenehasználat, a vágás) kérdése.

MEF2022_kollázs.jpg Egy szünetet követően megérkeztek a versenyben résztvevő filmek rendezői: Schwechtje Mihály, Oláh Judit, Horvát Lili, Visky Ábel, Kocsis Ágnes, és lassan mindenki helyet foglalt, elkezdődött a kérdéskör. Egy fura, sötét figura napszemüvegben, bőrzakóban, szó nélkül suhant át a termen, majd levetette magát a középső székre. Hajdu Szabolcs belépője fél órával kezdés után, látszólagos összeszedetlenségével mindenki érdeklődését felkeltette. Karizmatikusság és rendkívüliség jellemzi filmjét is. Művében, a Békeidő című nagyjátékfilmben cameoszerepben, keresztény apafiguraként jelenik meg, ami tanúbizonyságot tesz színészi képességeiről is. Másfél órás filmdrámája a magyar társadalom aktuális problémáit dolgozza fel, egymásba kapcsolódó, epizodikus jelenetekben. A hallgatókat megosztotta a film, sokan kifogásolták a rendező által vászonra vitt témaköröket, ezért az összesítésben második helyen, viszont több egyetem saját rangsorában az első helyen végzett. A rendező saját bevallása szerint intuitív módon alkotta meg filmjét – a jelenlévők egy része az így létrejött felépítést negatívan értékelte.

Annak ellenére, hogy a filmdíjat nem Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmje nyerte, az általa készített film, és a börtönviselt apák fejéből kipattant mesék kellemesen hatnak a nézőre, és megnyugtató filmélményt hoznak létre. Visky többek között arról is beszélt, hogy számos mű inspirálta, de azok közül is a Waste Land (r. Lucy Walker, 2010) című dokumentumfilmet emelte ki. Visky filmje komoly tetszést aratott a résztvevő fiatalok körében, a felmerülő kérdések kapcsán a rendező érdekes információkat osztott meg a film készüléséről. Sarkalatos pontként merült fel a vita során a mesék megírásának metódusa, mely – mint kiderült – a rabokkal közös munkán alapult, a mesék az apák gondolatai alapján születtek, az alkotók némi fogalmazásbeli és dramaturgiai segítséget adtak hozzá. Visky bemutatkozó, első egész estés filmje utat mutat a feltörekvő fiatal generációnak kreativitás, újító szellemiség és érzékeny témák feldolgozásának tekintetében.

Kocsis Ágnes Éden című műve nagy hatással volt a hallgatókra, szélsőséges vélemények születtek, amelyek kapcsán a rendező nagyon sok plusz információval tette még világosabbá a hallgatóság számára a film bizonyos elemeit. „Ördög a részletekben” – így lehet leginkább jellemezni Kocsis munkásságát, a filmjeiben megjelenő precizitás és pontosság rendkívüli figyelmet kíván a befogadótól is. Finoman kevert aláfestő zene, hideg tónusok, fém hatású anyagok használata által válik fojtogatóvá, elidegenítővé az atmoszféra, mely, ahogy azt a rendező is megerősítette, valóban célja volt a filmnek. Azok a nagyjátékfilmek, melyek megjelenése a járvány idejére esett, nehéz helyzetbe kerültek a mozibemutatás és a fesztiválszereplések tekintetében is. Sok mozgókép internetes bemutatóra kényszerült, vagy csak évekkel később került a publikum elé. Az Éden ugyanakkor bizonyos tekintetben profitált is ezekből a körülményekből, a benne megjelenített társadalmi probléma új értelmet nyert, különösen aktuálissá vált: a világtól és önmagunktól való elszigeteltség, a magány, és egy élhetőbb létezés iránti remény kérdései a világon mindenhol előtérbe kerültek.

A Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm Oláh Judit rendezésében kételyeket keltett az egyetemisták körében, az a kérdés merült fel, hogy mi vezérelte ennek a filmnek a létrejöttét. Szó esett edukációs célzatról, közös traumafeldolgozásról, valamint egy fontos ügy felgöngyölítéséről. A történet a beteges hajlamú tanár, Sipos Pál ügyéről szól, aki az általa szervezett táborban zaklatott fiatalokat szexuálisan. A korabeli VHS-felvételek és a megidézett történetek keserű nosztalgia érzését keltik, emellett terápia jellegű jelenetek tarkítják a filmet. Az a vélekedés alakult ki a résztvevők körében, hogy a film öncélú volt – a rendező túlzottan saját magát helyezte a film középpontjába. Erről később kiderült, hogy a forgatás nehézségeit orvoslandó utólagos dramaturgiai lépés volt, melynek hiányában a film szétesett volna – így végül a rendező személyes történetén keresztül ismerhettük meg ezt a bizarrul bájos világot, Epipót.

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című nagyjátékfilmje a főhős élményeit meséli el egy talán beteljesületlen szerelemről, minimalista játékstílussal. A filmélményt meghatározza a kétértelműség, sosem tudjuk, hogy mit is látunk igazán: ez most a valóság, vagy csak a szereplő fantáziál? Szerelmesek ezek a karakterek vagy mentális betegek? A film teljes játékideje alatt a feszültség úgy lóg a levegőben, mint a filmvégi nagy méretű hangfal.

A második Magyar Egyetemi Filmdíj nyertese végül Schwechtje Mihály Védelem alatt című dokumentumfilmje lett. Ez az alkotás kíméletlenül realista módon mutatja be egy védett ház mindennapjait, előtérbe állítva olyan társadalmi problémákat, amelyekről keveset hallunk, és még kevesebbet beszélünk. Dokumentarizmusa ellenére a film helyenként határozottan hihetetlen: kizárt, hogy a világ ennyire züllött lenne, kizárt, hogy mindez körülöttünk történik, merül fel a nézőben. Márpedig a tények ott vannak a szemünk előtt, az emberkereskedelemről, a bántalmazásról, és arról a maroknyi, keményen dolgozó emberről, akik próbálják a világot egy kicsit kevésbé szörnyűvé tenni. A film kapcsán sok kérdés merült fel, különösen a forgatás körülményeit illetően. Schwechtje Mihály a neki szegezett kérdésekre egyenesen, prózaian felelt, azonnal tisztázott minden, a korábbi viták során felmerült kérdést.

A döntés az első helyről egyáltalán nem volt egyhangú. Ami azt illeti, egyetlen döntés sem volt egyhangú. Az egész eseményt jellemezte a „családias soha-egyet-nem-értés”. Ha volt vélemény, azonnal volt ellenvélemény. Ha volt érv, mindig volt ellenérv. Ennek ellenére a vita sosem vált veszekedéssé, az érvelés mindig logikus és követhető volt, és az egész workshop anélkül volt kihívás, hogy frusztráló lett volna. Mi több, az igazán jó érvelésre nemegyszer változtak is a vélemények, így biztosítva, hogy a végső választás (még ha nem is ért mindenki egyet vele) jól átgondolt, kiforrott döntés legyen, amihez mindenki hozzáadhatott valamit.

A végső döntés után rövid „batyus” fogadás következett, s a jó hangulat tovább folytatódott, a beszélgetés gyakorlatilag meg sem állt, az asztal körüli falatozás közben is folyt, mintha a workshop csak baráti csevegés lett volna, ami közben történetesen egy díjat is kiosztanak.

A filmdíj második napja jóval kevésbé volt intenzív, bár a tanulásra itt is volt lehetőség bőven. Először az Uránia Filmszínházba tettünk látogatást, ahol részletes betekintést nyerhettünk a patinás épület hosszú történetébe. Buglya Zsófiától, a mozi munkatársától megtudtuk, hogyan épült, mire használták mielőtt filmszínház lett volna, miként vált történelmi események helyszínévé az épület (több alkalommal is), és hogyan restaurálták a kétezres évek elején a több, mint százéves épületet. Itt került először szóba A táncz is, az első magyar mozgókép, melyet az épület tetején forgattak.

Ezután utunk a Nemzeti Filmarchívumhoz vezetett. Itt megtudhattuk, hogyan is dolgozik éjt nappallá téve egy csapat elhivatott szakértő, hogy a régmúlt idők kifakult kópiáit új életre keltse a jelenkor nézői számára. Itt ismét említésre került A táncz, méghozzá az, hogy nem létezik ismert kópiája. Azonban az Archívum folyamatosan keresi ezt az elveszett ereklyét, és nem csak ezt, az archívumnak egész „most wanted” listája van elveszett némafilmekből, aminek már önmagában van egy fajta Indiana Jones-t idéző romantikája. Bepillantást kaptunk az elhivatott munkába, mely a filmek fennmaradását biztosítja, és egy kicsit abba is, hogyan vesznek el a filmek (a válasz elkeserítő, de nem meglepő módon az emberi hanyagsághoz köthető). Betekintést nyertünk továbbá az Archívum és a Magyar Filmintézet által szervezett workshopokba, táborokba, és az ezen intézmények által fenntartott ismeretterjesztő weboldalakba. Végezetül megismerkedhettünk az „Alapfilmek”, valamint a „Klassz programmal”, amelyek a filmes oktatást segítik részletes filmlistáikkal, intuitív oktatási módszereikkel és egy hatalmas filmes tudástárral, mely online ingyen elérhető bármely érdeklődő számára. (nfi.hu/filmarchivum) Az előadás végén még egy antik felvevőgép megforgatására is lehetőségünk volt.

A 2022-es Magyar Egyetemi Filmdíj programsorozata nagyszerű lehetőség volt minden résztvevő diák számára. Nemcsak belekóstolhattunk abba, milyen is egy filmdíj zsűrizésében részt venni, professzionális vitát folytatni, de találkozhattunk a magyar kortárs film néhány kiemelkedő alakjával, és lehetőséget kaptunk, hogy első kézből tudjunk meg többet filmkészítési módszereikről. Ez a záróesemény kétnapos betekintés volt a magyar filmgyártás összetett és árnyalt világába, részleteibe és mindennapjaiba – őszintén hisszük, hogy az ilyen és ehhez hasonló események hozzájárulnak új, lelkes, fiatal tehetségek bevonásához a magyar filmes közéletbe.