Szerző: Rigó Karolina Rita

A Budapest 150. születésnapja alkalmából megjelent, Barkóczi Janka által szerkesztett Váltójel – Budapest mozikultúrája a rendszerváltás idején egy rendhagyó és hiánypótló kötet, melynek célja, hogy átfogó képet adjon a kilencvenes évekbeli fővárosi mozik helyzetéről. A rendszerváltás egy kiemelkedő fordulópont volt a magyar filmkultúrában: nemzetközi filmek nagy mennyiségben áramlottak be a hazai mozikba, a szocialista korszak elhallgatott, erőszakos oldalát bemutató játék- és dokumentumfilmek készültek el, illetve olyan korábban dobozba került alkotást mutathattak be, mint az Álombrigád (Jeles András, 1983). Ám mindemellett a forgalmazás és a bemutatás intézményrendszere, illetve budapesti kultúrája teljesen átalakult. Ezeket a korábban feltérképezetlen folyamatokat, amelyek a nyolcvanas évek végétől a kétezer-tízes évekig tartottak, a kötet többféle módon közelíti meg: tanulmányokkal, statisztikákkal, interjúkkal, idővonallal, mozis fogalomtárral, a budapesti mozik listájával és korabeli képek sokaságával. A könyv címe is ezekre a változásokra utal, mivel a váltójel az analóg film sarkában feltüntetett kör volt, amely jelezte a mozigépésznek, hogy mikor kell filmtekercset cserélni.

A kötet első felében tanulmányok szerepelnek, amelyek a változások egy-egy aspektusát vizsgálják. Varga Balázs a szocialista forgalmazási rendszer leépülését és az új mozihálózat kialakulását veszi górcső alá, amely során többek között az állami vetítőhelyek magánkézbe kerülésének, majd a forgalmazók, az arthálózat, a törzsközönségek és a multiplex mozik változásainak és egymásra való hatásuknak ad történeti ívet. Murai András és Németh Brigitta tanulmányukban az akkor újonnan nyílt moziknak az alternatív kultúrához való vonzódására és a társművészetekkel való szorosabb együttműködésére hívja fel a figyelmet. Írásukban olyan mozis eseményekről esik szó, mint a színházi előadások, a képzőművészeti kiállítások, a feltörekvő underground zenészek koncertjei vagy a filmekkel összeköttetésben álló happeningek, amelyek során a sokszor kávézóként vagy kocsmaként működő fővárosi mozik lehetőséget nyújtottak baráti és szakmai kapcsolatok kialakítására is. A korszakban jelentős filmfesztiválokról, amelyek sokszínűvé és élettelivé tették a budapesti mozikat, Vincze Teréz ír. A szerző megannyi különleges fesztivált mutat be, mint a Titanic, a Magyar Filmszemle, a nemzeti filmhetek, a kisebbségeket reprezentáló fesztiválok vagy a máig futó animációs alkotásokra, rövid- és dokumentumfilmekre specializálódott seregszemlék. Technológiatörténeti kontextusba helyeződnek a korszak változásai Barkóczi Janka tanulmányában, amelyben a multiplexek, a videótékák és a digitális filmvetítés fokozatos dominánssá válása ad képet a fővárosi mozik helyzetéről, ezzel bemutatva, hogyan és milyen körülmények között ment végbe a digitális átállás. Végül a könyv eme blokkját Vékás Magdolna személyes beszámolója zárja, amely a kisebb fővárosi mozik bezárása során felmerülő megőrzési kezdeményezéseket mutatja be a fotóművész szemszögén keresztül.

A kötet borítója

Az interjúk teszik ki a kötet második részét, amelyek Port Ferenc filmforgalmazási és moziüzemeltetési szakemberrel, Zalán Vince filmesztétával és filmforgalmazási szakemberrel, Feldmájer Sándor mozis szakemberrel, Bálint Péter filmforgalmazóval és végül Rácsik Dezső mozigépésszel zajlottak. Ezek a beszámolók nemcsak olyan érdekfeszítő anekdotákat tartalmaznak, amelyek a 21. században már különösnek hathatnak (például a részeg tolmács miatt félbeszakadt Fassbinder-vetítés vagy a Trainspotting-filmszalag képkockáinak plafonra ragadása), hanem kivételes betekintést nyújtanak az egyes mozis szakmákba. Az ő tevékenységüknek is köszönhetően alakult ki az a mozikultúra, amely a nagy nyugat-európai városokéval, köztük Londonéval vetekedett. Úgy tűnik, hogy a rendszerváltás körüli események – mint a mozik bérbe adásának trendje, a nemzetközi cégek magyarországi leányvállalatai és a moziépületek átépítése – mind megteremtették azokat a körülményeket, amelyekbe bekapcsolódva a szakemberek tudatosan alakították Budapest filmes arculatát; bizonyos esetekben akár más-más területekről csábítva át kompetens és kreatív szakembereket.

A Váltójel az izgalmas kor minden fordulatáról említést tesz, ám a könyv sokszínűsége és analitikus megközelítésének köszönhetően több mint nosztalgikus élménybeszámoló a kilencvenes évek lehetőségekkel teli időszakáról. Olyan események, mint A fal (Alan Parker, 1982) happeninggel összekötött bemutatója a Művész megnyitóján, az Operettszínházban zajló Az érzékek birodalma (Nagisza Osima, 1976) erotikus művészfilm vetítése, Jonas Mekas-retrospektív a rendező magyarországi látogatásával vagy Peter Greenaway háromórásra nyúló közönségtalálkozója a Toldiban a kollektív kulturális emlékezet lenyomatát képezik, és tovább gazdagítják a magyar mozikultúráról alkotott képünket. A szerzők, akiknek személyes tapasztalatai is felbukkannak a sorok között, mégsem akarják idealizálni a korszakot, mivel nehézségekkel és veszteségekkel egyaránt szembenéztek nemcsak a filmszakmabeliek, de a nézők is: a kisebb mozik bezárásával, amelyek nem tudták fenntartani magukat az elhatalmasodó versenyben; a digitális átállással, amely az analóg vetítés szakmáját elsajátító gépészek és a moziüzemeltetők számára jelentett megpróbáltatást; illetve a művészfilmek és a népszerű szórakoztató filmek között tátongó szakadék, és az ebből adódó látványos feszültség, amely ebben az időszakban jelent meg újra a hazai filmkultúrában, amikor is a bevásárlóközpontok és a belvárosi artmozik kialakították saját arculatukat.

A kötet célja beemelni az akadémiai gondolkodásba a mozikultúrának ezt a figyelemre méltó és összetett időszakát, amelyről eddig méltatlanul kevés szó esett. A kilencvenes évek mozis trendjei meghatározóak voltak egy egész generáció számára, akik a megújult mozikban nagy mennyiségben nézhettek minőségi filmeket a világ minden tájáról, de ugyanakkor az utókor számára is jelentőségteljesek, mivel az ebben az időszakban kialakult tendenciák a jelenkorra is hatással vannak. Emellett ezeknek az emlékeknek a megőrzése is hangsúlyos, és amint a könyv több pontján kiderül, erre vannak is különböző törekvések: legyen az a mára már bezárt, esetleg ledózerolt mozik relikviái vagy az analóg filmvetítés szakmai ismerete – és természetesen maga a Váltójel is egy ezek közül! Mindezek azonban egy nagyobb kulturális képbe illeszkednek bele, ezzel gazdagítva tudásunkat nemcsak a vizsgált korszakról, de a film és a mozi hazai történetéről is. Ezért ez a könyv képes elvarázsolni azokat is, akiknek nem volt szerencséjük ezekben az években Budapesten moziba menni!