Szerző: Simor Kamilla
„Affective Intermediality” címmel rendeztek nagyszabású nemzetközi konferenciát október 20-21. között Kolozsváron. Az eseményt az „Affektív intermedialitás. Mozgókép a médiumok, érzékek és a valóság között” címmel futó kutatási projekt keretében szervezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen működő Mozgóképi Intermedialitás és Vizuális Kultúra Kutatóközpont. A kutatási projektet 2022 óta Pethő Ágnes vezeti, ezt az idei konferenciát tavaly egy kisebb nemzetközi workshop, az „Uncanny Intermediality” előzte meg. (A kutatócsoport további tagjai: Blos-Jáni Melinda, Pieldner Judit, Sándor Katalin és Simor Kamilla.) A csoport már a korábbi projektek során is az intermedialitás területével és annak különböző szempontú elemzésével foglalkozott (Intermedialitás a kortárs filmben [2017-2019], Intermedialitás és posztmedialitás [2013-2016]), ám a jelenlegi, a CNCS – UEFISCDI által támogatott program fókuszában kifejezetten az „affektív intermedialitás” jelenségének vizsgálata áll: kutatásaikban az intermedialitás affektív fordulatával, az ezáltal közvetített sajátos érzékenységgel, illetve ennek episztemikus értékével foglalkoznak. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán megrendezett kétnapos esemény középpontjában olyan kérdések álltak, mint hogy miként nyilvánulhat meg az affektív intermedialitás jelensége a mozgóképeken és más médiumokon keresztül? Milyen érzeteket és érzéseket képes kiváltani a filmi intermedialitás, illetve hogyan lehet ezen keresztül ábrázolni a traumatikus tapasztalatokat? Miként közelíthető meg az affektív intermedialitás problémája a digitális korban, továbbá milyen eszközöket nyújt ez a terület a kortárs etikai és társadalmi kérdések vizsgálatához?
A konferencia plakátja A konferencián közel nyolcvan előadó mutatta be kutatását, ezzel is bizonyítva azt, hogy az intermedialitás területe termékeny tudományos területet jelent elméleti tudósok és művészek számára egyaránt. Az első nap délelőttjén a párhuzamosan futó négy szekcióban az intermedialitás és az intermediális találkozások politikai, dekonstrukciós aspektusairól, illetve az ezekhez szorosan kapcsolódó mozgóképes határterületek vizsgálatáról szóltak az előadások. A „(De)constructing Affectivity and the Politics of Intermediality” című szekcióban Catherine Wheatley a Tár (2022) című film kontextusában vizsgálta meg az interpretáció politikai és etikai formáit, Kérchy Vera Ruben Östlund filmjeinek performatív aspektusaira mutatott rá, Yanshuo Zhang és Juan Guerrero-Hernandez pedig a Red Sorghum című film intermediális jellegét vizsgálta különböző kínai művészeti területek felmutatásával. Az „Intermedialities in the Museum” szekció előadói a múzeumra mint a művészeti területek közti átjárhatóság terére fókuszáltak: Pethő Ágnes Tacita Dean installációinak mediális értelemben vett „köztes” jellegéről beszélt, Wang-Yun Yen az analóg vetítések során alkalmazott loop eljárást mint performansz-elemet vizsgálta meg, Sharhzad Ghobadlou pedig a The Fury című iráni videó-installáció haptikusként észlelhető aspektusaira koncentrált.
A délutáni szekciók előadói a trauma-reprezentáció- és feldolgozás lehetőségeiről, a mozgóképi hangok és a videóművészet affektív vonásairól, továbbá a film, a fénykép és az irodalom kapcsolatairól tartottak gondolatébresztő prezentációkat. A „Memory and Affect” szekcióban Mykyta Isagulov a modernitás klasszikus regényeiből hozott példákon keresztül elemezte, hogy a félelem különböző motívumai miként jelennek meg intermediális alakzatokon keresztül; Eleonora Soteriou saját, ciprusi nagymamájáról készített dokumentumfilmjének kontextusában mutatta be a török megszállás okozta trauma feldolgozhatóságának lehetőségeit; Tara Brusselaers pedig a Single Window című verseskötet interpretációjáról, illetve a mozgássérültek tapasztalatainak poetikus megjeleníthetőségéről adott elő.
A konferencián nemcsak előadásokat tartottak, hanem sor került egy izgalmas kerekasztal-beszélgetésre is, amelynek meghívott vendégei az intermedialitással foglalkozó folyóiratok szerkesztői voltak. Habár a legtöbben online tudtak becsatlakozni a diszkusszióba, ez mit sem vont le a beszélgetés színvonalából: az egyes bemutatkozások és ismertetések mind-mind hasznos információkkal szolgáltak a hallgatóság számára, hiszen kivétel nélkül fontos, nemzetközi színtéren is jelentős platformokat biztosítanak az intermedialitás témakörében publikálni vágyó kutatóknak. A technikai felkészültség egyébként a konferencia egyik legnagyobb erénye volt: nemcsak, hogy lehetőség volt online módon részt venni akár csak hallgatóságként is a konferencián, de – köszönhetően a minden előadói teremben jelenlévő kameráknak és mikrofonoknak – a digitális térben is élvezhető maradt az esemény. Hibrid konferenciák esetében online résztvevőként gyakran az az érzésünk, kimaradunk az egyes szekciók legizgalmasabb részéből, a diszkusszióból, ám ezen az eseményen a szervezők minden esetben ügyeltek arra, hogy az előadások után az online résztvevők is szót kapjanak, illetve beszállhassanak a szakmai vitákba.
Kerekasztal-beszélgetésA konferencia első napját záró plenáris előadást Julian Hanich, a Groningeni Egyetem docense tartotta, aki előadásában a filmi csend tipológiájának felállítását kísérelte meg. Elemzése során a csendet nem mint hiányt, hanem mint összetett és sokszínű jelenlétet közelítette meg: a csendet az atmoszféra kérdésével kapcsolta össze és azt vizsgálta meg, mit jelent a filmeken keresztül fenomenológiai értelemben megtapasztalni a csend által létrehozott különböző atmoszférákat. Az előadást követően többek között Balázs Béla csend-értelmezéséről zajlott izgalmas diszkusszió, melynek tétje annak megvitatása volt, hogy a teoretikus a csendet negatív vagy pozitív jelenségként jegyzi-e. A gondolatébresztő hozzászólások között felmerült a csend gender szempontú megközelítése is: vajon a csend mint filmi minőség gyakrabban társítható női szereplőkhöz, mint a férfi karakterekhez, vagy ebből a szempontból nem észlelhető különbség?
Julian Hanich előadásaA második napon egyrészt folytatódtak a traumafeldolgozásról szóló szekciók, másrészt viszont a film mint affektív szöveg és az affektív vizualitás problémája, illetve a háborús reprezentációk befogadási módozatai kerültek fókuszba. A délelőtti szekciókat követően a második plenáris előadó Laura Rascaroli, a University College Cork professzora volt. Előadásában Penny Siopis, dél-afrikai művész kísérleti filmjeit elemezte az autobiográfia és az archív felvételek kisajátításának, remedializációjának problémájával összefüggésben. Siopis talált, számára idegenek által készített családi videókkal dolgozik, amelyekhez utólag hangot és feliratokat társít: az így létrehozott alkotásokban olyan kurrens történeti-társadalmi problémákat tematizál, mint az apartheid, a gyarmatosítás és a migráció kérdései. Rascaroli elemzésében arra mutatott rá, hogy az alkotások nem csupán a fenti társadalmi problémákat reprezentálják, hanem esztétikai, illetve affektív élményeket nyújtanak a befogadók számára. Vizsgálatának fókuszában a feliratok és hangok hozzáadása révén létrejövő szubjektum problémája állt, amelyet a cine-writing eljárás felől közelített meg és arra mutatott rá, hogy az autobiográfiai (vagy általa scripto-vizuálisnak nevezett) elemzésben a filmi rétegek az (önélet)írás egyik formájaként azonosíthatók.
Laura Rascaroli előadása A délutáni szekciókban a kísérteties jelenségének intermediális megközelítéseinek lehetőségeiről, illetve színelméleti kérdésekről volt szó. A „The Colour of Cinematic Sensations” szekció előadói közül ketten is a Don’t Look Now (1973) című film elemzésével foglalkoztak: míg Graeme Gilloch pszichoanalitikus vizsgálatán keresztül mutatott rá az alkotás kísérteties jellegére, addig Csönge Tamás narratológiai szempontból interpretálta az alkotást – a szekció utolsó prezentációjában pedig Adam Daniel a szín-és textúrahasználatot mint intenzívebb nézői bevonódást kiváltó, történetmesélő eszközt közelítette meg. A konferenciát záró plenáris előadást Jørgen Bruhn, a svédországi Linnæus Egyetem professzora tartotta. Irodalomelméleti kutatásában Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyam két jelenetének intermediális és affektivitás felőli értelmezésével foglalkozott. Prezentációjában az előbbi mű, illetve két kortárs dán szerző, Theis Ørntoft és Amalie Smith regényeinek komparatív elemzését mutatta be az ökológiai válság, illetve a digitális technológiák okozta kihívások szempontjából. Bruhn elemzésének tétje az antropocentrikus nézőpontból való kilépés lehetőségeinek felvázolása volt, illetve az, hogy rámutasson, miként képesek az irodalmi művek létrehozni az emberközpontú tekintet alternatíváit.
Jørgen Bruhn előadásaAhogy a fenti szekcióismertetőkből is látszik, a kétnapos konferencia előadásaiban az intermedialitás megannyi értelmezése jelent meg: a tematikailag sokszor különböző prezentációk, illetve a résztvevő kutatók magas száma éppen azt bizonyítja, hogy az intermedialitás komplex és sokfelé ágazó teoretikus mező, melyen belül mind történeti, archeológiai, mind pedig a kortárs digitális környezet jelenségeivel összefüggő vizsgálatok is folytathatók. A konferencia szervezői pedig bizonyították, hogy a nagy létszám ellenére biztosítható idő és tér az izgalmas szakmai vitákra, diszkussziókra, amelyek az eseményt követően újabb kutatások elkezdésére, illetve közös projektek létrehozására is sarkallhatnak minket.