FILMES ÁTJÁRÓ A MÚLTBA: A MAGYAR NÉMAFILM KORA

Sztárok, fotók, plakátok, filmek - 2011. augusztus 4. - szeptember 25.


Az Európai Filmes Átjáró – European Film Gateway /EFG/ – 2008 szeptemberében elindított európai uniós projekt, melyben 14 ország 20 filmarchívuma, filmmúzeuma, filmes intézménye vállalt szerepet. Célja, hogy az európai filmörökség minél nagyobb része hozzáférhetővé váljon a nagyközönség számára. Az első három év munkájának eredménye 790.000 digitalizált filmes dokumentum, melyek között filmek, fotók, plakátok, írásos és hangos anyagok egyaránt szerepelnek. A Magyar Nemzeti Filmarchívum 1000, a némafilm és a hangosfilm első korából származó fotó és 1200, a kezdetek és a 90-es évek között készült filmplakát hozzáférhetővé tételét vállalta. A kiállítás kihelyezett multimédiás terminálján a most induló EFG portál tartalmába tekinthetnek be az érdeklődők, valamint látható a magyar anyagból egy reprezentatív fotó- és plakát-válogatás.

A némafilm történetének sajnálatos és sajátságos velejárója, hogy a filmek jelentős része az idők folyamán megsemmisült, elveszett. Éppen ezért elsősorban az ezzel foglalkozó szakemberek, de a filmet szerető civil érdeklődők számára is fontos és izgalmasak a filmek életét kísérő dokumentumok: forgatókönyvek, újságcikkek, riportok, kritikák, sztárfotók, de legfőképpen a filmek forgatása közben készült felvételek, az ún. werk-, stand- és reklámfotók), valamint a filmek plakátjai. Ezekből ugyanis valamelyest visszaidézhető, rekonstruálható az elveszett némafilm tartalma, hangulata, képi világa, miliője, technikai és művészi színvonala.

A kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Filmarchívum film- és külön-gyűjteményeiben féltve őrzött, az EFG projektben szereplő, a némafilm korszakban készült magyar filmekből, fotókból és filmplakátokból mutat be válogatást.

A kiállításhoz vetítéssorozat is kapcsolódik, melyen kizárólag kuriózumokat lehet majd látni, többek között Korda Sándor: Aranyember (1918), Janovics Jenő: Utolsó éjszaka (1917) és Deésy Alfréd: Aphrodité (1918) című alkotását.

A Műcsarnok és a Magyar Nemzeti Filmarchívum kapcsolatának több évre visszanyúló gyökerei vannak. Együttműködésükben jött létre a BBS Archívum, mely a Műcsarnok könyvtárában működő kutatóarchívum és webes adatbázis. A kiállítás multimédiás termináljain az EFG archívuma mellett a Balázs Béla Stúdió csaknem 200 órányi filmtartalmát is hozzáférhetővé tesszük. 

Filmprogram:

Augusztus 4., 18 h: Simon Judit (1915, Hungária Filmgyár, R: Mérei Adolf, ’54)

Az utolsó éjszaka (1917, Transsylvania Filmgyár, R: Janovics Jenő, ’62)

Augusztus 18., 18h: Keserű szerelem (Hunyadi János, Le Purge, 1912, Hunnia Biográf, R: Góth Sándor, ’8)

Három hét (Seelige drei Wochen, 1917, Hungária Filmgyár, R: Garas Márton, ’93)

Szeptember 1., 18h:

Az utolsó hajnal (töredék, 1917, Phönix Filmgyár, R: Kertész Mihály, ’17)

Az aranyember (1918, Corvin Filmgyár, R: Korda Sándor, ’85)

Szeptember 8., 18h:

Fületlen gomb (Der verlorene „Knopf”, 1918, Star Filmgyár, R: Kéméndy Jenő, ’17)

Aphrodité (1918, Star Filmgyár, R: Deésy Alfréd, ’90)

Szeptember 15., 18h:

János vitéz (töredék, 1924, Deésy Filmgyár, R: Deésy Alfréd, ’18)

Hegyek alján (Baskická laská, 1920, Star Filmgyár, R: Balogh Béla, ’80

Szeptember 22., 18h:  Õfelsége a király nevében (propagandafilm, 1919, ’9)

Az obsitos (1917, Astra Filmgyár, R: Balogh Béla, ’65)

A filmeket zenével kíséri: Darvas Kristóf.

 

 

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.