JERZY STUHR ELNÖKÖL A FALUDI FILMSZEMLÉN


/images/uploaded/image/hirek/jerzy_stuhr.jpg

A színészt számos közönség- és szerzői filmben láthatta a magyar közönség: játszott többek közt Zanussi A nyugodt nap éve vagy Persona non grata című alkotásában, további ismertebb filmjei pedig a Nyugalom, Tízparancsolat – „Felebarátod házát, mezejét, másféle jószágát ne kívánjad!” és a Három szín: fehér Kieslowskitól, továbbá a Szexmisszió című sci-fi-komédia (képünkön). Saját rendezései pedig a Szerelmes történetek, a Nagy állat vagy a Holnapi időjárás.

Az eredetileg bölcsész végzettségű Stuhrt 1998-ban az Európai Filmakadémia tagjává választották, 2008-ig pedig a krakkói Színművészeti Akadémia rektori tisztjét is betöltötte. A november 19. és 21. között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházba látogatók bizonyára értékes meglátásokkal gazdagodhatnak a több díjjal büszkélkedő kiváló pedagógus-színésztől, illetve a hazai filmes szakembereket felvonultató zsűri további tagjaitól: Fliegauf Benedektől, Gózon Franciscótól, Gyarmathy Líviától és Lázár Kovács Ákostól.

 

Akiket pedig kifejezetten a fotók világa vonz, azok a „csoda” téma legszebb pillanatait tekinthetik meg november 19-től december 6-ig, ugyancsak az Uránia kiállításán. További információ az eseménysorozatról a www.faludiakademia.hu honlapon található. A Faludi Akadémia által kiírt amatőrfilmes és fotós pályázatra egyébként még mindig lehet jelentkezni. Sőt a szervezők az október 12-i jelentkezési határidőt meghosszabbították, az új dátum: október 19.

 

 

 

(faludiakademia.hu)

 

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.