KIS HÍJÁN ÖSSZMÛVÉSZETI ESTEK A BEM MOZIBAN

Újra élet költözik a Bem mozitermébe!


Élő, kis híján összművészeti előadások sorozata indul 2011. december 15-től. A tavaszig tartó programfolyamot Závada Pál keresztelte el rigmusával, és ő is indítja útnak Természetes fény, arctalan árny című előadásával.

/images/uploaded/image/kishijan_luxvox_11.jpg

 

Decemberben rajta kívül fellép még Szemző Tibor saját készítésű filmjeivel és élő zenei kíséretével, a hét főből álló Syntax Cinematic Orchestra, akik animációs- és némafilmekből álló filmcsokorhoz komponáltak saját zenét, illetve Darvas Kristóf, aki egy szál tangóharmonikával kísér klasszikus börleszk filmeket.

 

Az újévben folytatódó sorozatra több mint 20 előadó készül kifejezetten az alkalomra összeállított műsorral, köztük az Akkezdet Phiai, Grencsó István, Víg Mihály, Márkos Albert, Ágoston Béla, Bernáth Atom Tamás, Rubik Ernő Zoltán, a Four Bones Harsonakvartett a K.V. Társulat és mások.

A sorozat különlegessége, hogy mind a művészeti ágak, mind a műfajok széles köréből merítkezik, a vetítésekhez hol régi zenei, hol jazz, hol pedig színházi vagy irodalmi élő produkció társul.

 

A szervezők, a nyári Kultúrfürdő programsorozatot megvalósító HEKKK (Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület) és a zenei szervező, Tilos rádiós műsorvezető Pap Dávid (monkeybusiness) Stiller Nándorral, a Bem kávézó üzemeltetőjével szeretettel és egy kupica forró mézes pálinkával várják a különleges programokra, a Bem mozi plüss székeire és a családias hangulatra a téli zimankóban még inkább vágyó közönséget.

 

Decemberi program:

 

15. (csütörtök) 20.00: Závada Pál – felolvasóest archív fotókkal

17. (szombat) 20.00: Evező nélkül, egyedül a nyílt óceánon – Szemző Tibor estje

20. (kedd) 20.00: Syntax Cinematic Orchestra – élőzene rajz- és kisfilmekre

22. (csütörtök) 20.00: Darvas Kristóf – élő harmonikakíséret Buster Keaton-filmekre    

   

Részletes program és további információ:

http:lux-vox.blogspot.com/

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.