KISKAKAS ANIMÁCIÓS FILMNAPOK

Toldi mozi, 2012. október 4–6.


 

2012. október 4. és 6. között ismét Kiskakas Animációs Filmnapok lesznek a Toldi moziban. Az előző évekhez hasonlóan most is az animációs filmművészet legfrissebb, feltörekvő, műfaj-újító alkotásaiból kapnak ízelítőt a látogatók. A hagyományokat követve még nagyobb hangsúlyt kapnak a bemutatók, előadások, szimpóziumok és viták. A beszélgetések fókuszában olyan kulcskérdések állnak majd, mint a mozgókép online kultúrában betöltött szerepének köszönhető, az animáció műfaji kereteit, előállítását és forgalmazását is megújító trendek, vagy a piacorientált animációs filmipartól távolságot tartó, alternatív alkotói megjelenési formák, és annak elsődleges megjelenési felületével, az internettel való kölcsönhatásai.

 

/images/uploaded/image/Kiskakas5.jpg

 

A Kiskakas nézői idén is láthatják a MOME legfrissebb diploma- és vizsgafilm termését MOME Anim Premier, 2012! címmel, kiemelt vendégként bemutatkozik Oroszország néhány nagy animációs iskolája, fontosabb műhelyei és stúdiói, illetve válogatunk az izraeli Bezalel Academy animációs képzésének terméséből is. Visszatérő műsorszám a MOME régi partnereinek, az Animation Sans Frontières elnevezésű képzésbe tömörülő iskolák legújabb munkáinak vetítése, illetve a párizsi Gobelins, école de l’image Best of válogatása. Mindez kiegészül egy kettős retrospektív vetítéssel John Halas és Macskássy Gyula munkáiból, a mesterek születésének 100. évfordulója előtt tisztelegve. Ám a főszerep ezúttal is a jövő generációké és az új média adta lehetőségeké: lesz Demo Scene bemutató/real-time mozgókép a bitek bűvöletében; Online Animáció kerekasztal a Daazo-val és a Magyarhangyával a kisfilm-forgalmazásról; és a tavaly nagy sikert aratott Filmkritka Live, a MOME diákfilmjeinek élveboncolása az ELTE filmkritikus hallgatói által.

 

A részletes program megtalálható a http:www.kiskakas.hu/ weboldalon.

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.