KONFERENCIA FELHÍVÁS


„A filmek valójában korunk pszichológiai képzeteinek lerakataivá válnak.” (Gabbard)

 

A Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Doktori Iskolája elméleti pszichoanalízis doktori programjának  főszervezésével műhelykonferenciát tervezünk Pécsen 2006 december 8-9 között A Vászon és a Dívány találkozása címmel. A rendezvény célja a pszichoanalízis és filmművészet iránt egyaránt érdeklődő szakemberek számára egy olyan kreatív tér teremtése, melyben több irányból és egymást kiegészítve vizsgálhatóak az alkotói folyamat, a filmalkotás, valamint a befogadás jellegzetességei.

 

A Magyarországon első alkalommal megrendezésre kerülő konferencia azt a kezdeményezést kívánja folytatni, mely Nagy-Britanniában a mélylélektan iránt érdeklődő filmalkotók, filmtudományi szakemberek és a filmművészetben jártas pszichoanalitikusok eszmecseréjének elősegítésére jött létre. Ezeken a pszichoanalitikus filmfesztiválokon az elméleti diskurzusok mellett új filmek bemutatása és elemzése is hangsúlyt kapott. A szakterületek találkozása lehetőséget biztosított a tudatos filmes koncepciók mögötti tudattalan dinamikák és üzenetek feltárására, valamint olyan a filmművészetben megjelenő és a kulturális mitológia részét képező témák pszichoanalitikus felderítésére, mint például a szexualitás és agresszió, az individuációs folyamat kitüntetett konfliktusai, állomásai és a trauma. A film és a pszichoanalízis párbeszédbe állítása szinte magától adódik: összekapcsolja őket a hermeneutikai szemléletmód, a lét szimbólumok és narratívumok mentén történő megragadása.

 

Ezek szellemében a két napos konferencia keretében szeretnénk a film pszichoanalitikus megközelítésének történeti, elméleti és gyakorlati aspektusait is körüljárni – egyfelől húsz perces előadásokból álló tematikus szekciók, másfelől filmvetítések köré szerveződő kerekasztal-beszélgetések formájában. A szekciókba szívesen fogadunk előadói jelentkezéseket. Kérjük, az érdeklődők a jelentkezési lap kitöltésével (a http:www.magyar.film.hukepek/upload/2006-05/mpff_jelentkezesilap.doc címen tölthető le) és előadásuk maximum 1500 karakteres absztraktjával jelezzék előadói szándékukat a mpff2006@gmail.com e-mail címen 2006. június 30-ig. Felmerülő kérdések esetén a fenti e-mail címen készséggel állunk rendelkezésükre.

 

 

 

Bókay Antal és Erős Ferenc                 Bálint Katalin, Fecskó Edina és Papp Orsolya

programvezetők                                              szervezők

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.