KOREAI FILMHÉT

Uránia Nemzeti Filmszínház, 2012. november 5–9.


 

A dél-koreai művészfilm első számú sztárrendezője, a hazánkban is népszerű Kim Ki-duk legismertebb filmjeinek ingyenes vetítésével várja a közönséget 2012. november 5–9. között a Koreai Filmhét, melyet ötödik alkalommal rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban (1088 Bp., Rákóczi út 21.).

Az öt filmet felvonultató válogatás egyben tisztelgés a rendező előtt, aki az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Pieta című filmjével Arany Oroszlánt nyert. A filmhéten négy ismert alkotása (Tavasz, nyár, ősz, tél…és tavasz; Bin-jip – Lopakodó lelkek; Az íj; Idő) mellett a Lélegzet című filmje is látható lesz, mellyel első alkalommal találkozhatnak a hazai mozinézők.

 

A programhoz kapcsolódóan a Filmhét ideje alatt Metropolis-vásár lesz közvetlenül a vetítések előtt a mozi előterében. A kortárs dél-koreai filmről szóló összeállításunk mellett az összes, még kapható lapszámunk is 100 Ft-os kedvezménnyel vásárolható majd meg.

 

/images/uploaded/image/tavasz_nyar_osz_tel_es_tavasz.jpg

 

A Koreai Kulturális Központ, a Koreai Nagykövetség és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló Koreai Filmhét vetítéseire a belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek erejéig lehetséges. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

Részletes program és filmelőzetesek az Uránia honlapján.

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.