1. 2007. január 19., péntek, 18h
A mechanizált szem – technikai és formai kísérletek
2. 2007. február 2., péntek, 18h
Az ördög játékszere – az amerikai szürrealizmus
3. 2007. február 16., péntek, 18h
Fényritmusok – zene és absztrakció
4. 2007. március 2., péntek, 18h
Megfordított narratívák – új irányok az elbeszélésben
5. 2007. március 16., péntek, 18h
Egy világváros megfilmesítése – New York City leleplezése
6. 2007. március 30., péntek, 18h
Az amatőr mint auktor – az éden felfedezése a filmekben
7. 2007. április 13., péntek, 18h
Viva la dance – A ciné-tánc kezdetei
8. 2007. április 27., péntek, 18h
Maya Deren mágikus világa
A Láhatatlan mozi: a korai amerikai avantgárd film 1894-1941 azoknak a mindeddig ismeretlen amerikai filmkészítőknek a tevékenységét fedezi fel, akik az Egyesült Államokban és külföldön dolgoztak a mozi feltalálásától a II. világháborúig. Az avantgárd művészek produkcióit – ahogyan a filmgyártás minden szintjén működő professzionális filmrendezők és amatőr filmkészítők együttműködtek egymással – az innovativitás és az (oly gyakori) ellentmondásosság nézőpontjaiból mutatják be. Létrejöttük óta e filmek közül sok nem volt elérhető, néhányat nyilvánosan soha nem is vetítettek, és másolatokban sem volt hozzáférhető egészen mostanáig. A világ vezető filmarchívum-gyűjteményei közül hatvan a New York-i Anthology Film Archivesszal együttműködve élesztette fel a mai közönség számára a filmtörténetnek ezt a sokáig elhanyagolt időszakát.
2007. január 19., péntek, 18h
I. A mechanizált szem – technikai és formai kísérletek
A mozgóképek dinamikus minőségeit a technika és a forma újszerű kísérleteiben tárták fel az operatőrök és a filmkészítők. James White, Billy Bitzer és Frederick Armitage korai filmoperatőrök olyan kísérleti forgatási módszereket mutattak be, amelyek a közönséget felzaklatták. Más független vállalkozások kreatív színpadi előadáson, szerkesztésen és nyomtatáson keresztül hoztak létre olyan képkezelést, mint amilyen például egy meglepő háromképernyős ciné poem, amit előre jelzett például Abel Gance Napoléonja is. Walker Evans fényképész, Emlen Etting festő, Jerome Hill zenész, a Nykino és Artkino filmes vállalkozások kísérletei a világot a fluktuáció folytonosságában veszik fel. Nagyívű, az absztrakt és a természetes mozgásokról szóló filmtanulmányában, az Egy fiatalember portréjában (1925-31) Henwar Rodakiewicz rendkívül extrém megközelítést valósított meg.
2007. február 2., péntek, 18h
II. Az ördög játékszere – az amerikai szürrealizmus
Edwin S. Porter és más korai filmkészítők fantáziafilmjeikben bizarr eszközökkel, fantasztikus kosztümökkel és laterna magica-trükkökkel teremtették meg az illuminációt. Az amerikai paródiával élő, eléggé szokatlan anyaggal dolgozó Douglas Fairbanks pedig létrehozta az igazán szürreális Mikor gurulnak a felhőket (1919). A ’20-as évek folyamán az amerikai érzékenységet az expresszionista Dr. Caligari (1919) befolyásolta, ahogyan ezt a Koldus lóhátonban (1925), az A 9413-as élete és halála – egy hollywoodi extrában (1927) és Az árulkodó szívben (1928) is láthatjuk. A hangsúly eltolódott, amikor olyan amatőrök léptek színre, mint J. S. Watson Jr., Joseph Cornell és Orson Welles, akik – az európai film által érintve – az amerikai szürrealizmus egyedülálló változatosságát megteremtő mesterek lettek.
2007. február 16., péntek, 18h
III. Fényritmusok – zene és absztrakció
Azok a művészek és filmkészítők, akiket izgattak a fény elvont minőségei, feltárták a mozi ritmikus elemeit. Az amerikai avantgárd klasszikus szerzőit, a Le Retour à raison (1923), a Ballet mécanique (1923-24), az Anémic cinéma (1926) és az Une nuit sur le Mont Chauve (1934) alkotóit végül elismerték Európában készült filmjeikért, „magasművészeti” teljesítményeikért. Ralph Steiner, Mary Ellen Bute, Douglass Crockwell, Dwinell Grant és George Morris úttörő absztrakt filmjeit az Ernst Lubitsch, Slavko Vorkapich és Busby Berkeley által létrehozott hollywoodi montázsokkal vetik össze. Most első alkalommal látható DVD-ről Fernand Léger és Dudley Murphy Ballet mécanique című, kép és hang igazi kakofóniáját megvalósító filmje George Antheil zeneszerző eredeti, 1924-es zenéjével.
2007. március 2., péntek, 18h
IV. Megfordított narratívák – új irányok az elbeszélésben
Olyan korai alkotók, mint D. W. Griffith és Lois Weber, az ötcentes mozik közönségbarát melodrámáin keresztül a filmes elbeszélés radikális nyelvét fejlesztették ki. Kísérleti fantáziák jelentek meg olyan független filmekben, mint a Holdföld (1923-26 körül), Altatódal (1929) és A híd (1929-30). A depresszió korszakának társadalmilag öntudatos filmkészítői újraformálták a dráma műfaját, mint Josef Berne búskomor Fekete hajnala (1933) és Strand és Hurwitz vitriolos Szülőföldje (1937-41): mindegyikük a nyers valóságot ábrázolja. A paródia és szatíra otthagyja a jelét Theodore Huff Kis italján (1932) és Barlow, Hay és Le Roy Még te is én vagyokján (1937). David Bradley Saki Sredni Vashtarja (1940-43) pedig véletlenszerű posztmodern szemléletével vált a korát megelőző filmmé.
2007. március 16., péntek, 18h
V. Egy világváros megfilmesítése – New York City leleplezése
A filmkészítők a mozi kezdetei óta bolondulnak New York City dinamikus képeiért. Avantgárd kísérletek bukkantak fel a legtöbb, valószínűtlen helyen, köztük a forduljunk-a-huszadik-század-felé aktualitásokkal, reklámokkal és radikális híradókkal, és Busby Berkeley látványos Broadway altatódalával az Aranyásók 1935-ben című műből. Nagyvárosi szimfóniákat képviselnek olyan korszakalkotó amerikai filmek, mint például Charles Sheeler és Paul Strand Manhattája (1921), Robert Flaherty 24 dolláros szigete (1926 körül), Robert Florey Felhőkarcoló szimfóniája (1929) és Jay Leyda Egy bronxi reggele (1931). A 29 rövidfilm a maga teljességében, szeretetteljesen festi le – a fejlődés félszáz éve alatt – a New York-i színhelyeket, a város felhőkarcolóit, Manhattan utcáit és éjszakai életét.
2007. március 30., péntek, 18h
VI. Az amatőr mint auktor – az éden felfedezése a filmekben
A privát készítésű mozgóképek avantgárd stratégiákat és technikákat egyesítenek azért, hogy megvalósítsák – a szó legigazibb értelmében – a filmes intimitást. Az élet pillantásait, amit váratlanul megfogtak, megtaláljuk Elizabeth Woodman Wright, Archie Stewart, Frank Stauffacher és John C. Hecker amatőrfilmjeiben. A költői líraiság a városi szimfóniákban találja meg a hangját: Lynn Riggs és James Hughes Egy nap Santa Fében (1931) és Rudy Burckhardt Haiti (1938) című filmjeiben. Az olyan professzionális gondolkodásmódú filmek, mint Theodore Case hangtesztjei (1924-25 körül) és Lewis Jacobs Fatörzs a fejbe (1938), az őszinteség házilag szőtt perspektívájával dolgoztak. Joseph Cornell rejtélyes, de szeretetteljes tiszteletadást tett a gyerekkor előtt a Gyermektrilógiával (1938 körül).
2007. április 13., péntek, 18h
VII. Viva la Dance – A ciné-tánc kezdetei
A tánc és a film együttesen fedezte fel és osztotta meg azt a törekvést, hogy kreatív módon dolgozzák egybe a mozgást és az időt. Az első filmek közül néhány – amelyben a megfestett kéz izzó színeket hozott létre – Annabelle szoknyatáncáról szólt. Isadora Duncan és Ruth St. Denis újításai láthatóak a Diana a vadásznőben (1916) és A ciprusfa lelkében (1920). A tánc nagyon is filmszerű megjelenítései alakultak ki Stella Simon Händéjében (1928), Hector Hoppin La Joie de vivre (1934) című munkájában és Busby Berkeley „Ne kívánj jóéjszakát”-jában a Wonder Barból (1934). Ezen fejleményekkel szemben, a ciné-tánc kísérletek Ralph Steiner, Mary Ellen Bute, Oskar Fischinger, Douglas Crockwell, Slavko Vorkapich és Norman McLaren filmjeiben ténylegesen is nélkülözték a táncosokat, akiket ehelyett a szín és a forma elvont fényjátékaiba koreografáltak.
2007. április 27., péntek, 18h
VIII. Maya Deren mágikus világa
Maya Deren legelső filmjétől, az Alexander Hammmiddel készített Meshes of the Afternoon – A délután hálói (1943) bemutatásától számítják az amerikai avantgárd filmezés „modern” vagy úgynevezett második szakaszának történetét; cezúra az amerikai filmtörténetben. Filmkészítő és esztéta, költő, az Amerikán kívüli – főként afrikai – kultúrák és vallások tudós kutatója, táncművész és politikai aktivista. Filmjeinek anyagtalansága egy furcsa bújócska eredménye. Annak köszönhető, hogy Maya Deren költő volt, és ugyanakkor mégis kiszolgáltatott viszonyban volt a nyelvvel. Mindenféle típusú nyelvvel, így mint művészi kifejezőeszközzel is. A tánc és a balett átszellemített testi gesztusokkal építkező, anyagtalan nyelve élete végéig természetes maradt számára, és hidat jelentett más művészeti és kommunikációs formák felé. Mindenek előtt a filmhez és a beszéden túli üzenetváltáshoz, az afrikai mágiákhoz és a vudu vallás szertartásaihoz. Tevékenysége inspiráló erőt jelentett a táncosokból és koreográfusokból avantgárd filmesekké avanzsáló hölgyeknek, Yvonne Raniernek, Trisha Brownnak, Shirley Clarke-nak, Carole Schneemann-nak. Maya Deren pályáján egymásba oltódott a tánc és a film. Ő volt az egyik első amerikai filmrendező, aki nem szolgálta (ki) a nézőt, hanem intenzív, fárasztó szellemi munkára, totális társalkotásra szólította fel. Amit Deren képviselt, az megjelenésének idején – és sok tekintetben ma is – filmszerűtlennek minősült, jóllehet éppen filmszerűtlenségével hatott. Az „új amerikai film” és annak közvetlen előzményei idején a filmszerűtlen filmnyelv általánossá tétele és ezzel összefüggésben a tematikai tabuk megdöntése volt a vállalt program. S bár Deren filmjeinek esetében csak esztétikai tabuk döntögetéséről beszélhetünk, a társadalmi tabukéról nem, filmes nyelve és szemléletmódja mégis bizonyíthatóan ez utóbbi irányzat inspiráló előfutára volt. (Antal István szövege alapján)
A filmek információs vetítések keretében kerülnek bemutatásra, DVD formátumban. A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.
Sorozatszerkesztő: Sőrés Zsolt.
A részvétel a programokon ingyenes!
Helyszín: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (LuMú) a Művészetek Palotájában
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., I. emeleti előadóterem
Tel.: (06-1) 555-3444, fax: (06-1) 555-3458, http:www.ludwigmuseum.hu
Részletes progam:
http:www.ludwigmuseum.hu/2005/esemenyek/2007/lumu_programok_2007_1.pdf