2011. november 10. és 12. között kerül megrendezésre a Remény – 15. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat, melynek az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont.
Idén 138 filmes és 146 fotós pályamunka érkezett a megmérettetésre 22 országból. A filmszemle zsűrijének elnöke Bereményi Géza filmrendező, további tagok: Buglya Sándor filmrendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Győri Márk operatőr, Lázár Kovács Ákos esztéta. A fotópályázat zsűrijét elismert fotóművészek alkotják, akik a filmes zsűrihez hasonlóan nyilvános értékelésen osztják meg tapasztalataikat a fiatal alkotókkal. A zsűri tagjai: Haris László, Móser Zoltán, Stalter György, Vékás Magdolna fotóművészek.
A filmek bemutatására és értékelésére november 10–12-én kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmes zsűri játékfilm, dokumentumfilm valamint kísérleti film kategóriában oszt ki díjakat, a filmegyetemi hallgatók alkotásait a zsűri külön szekcióban értékeli.
A fotók november 10-től láthatók két héten át az Uránia I. emeletén.
A szemle hétvégéjén az Uránia Nemzeti Filmszínház egész nap nyitva áll az érdeklődők, ünnepelni vágyók előtt. A Faludi Akadémia filmválogatással tiszteleg Bereményi Géza előtt, a kiválasztott alkotásokat a filmszemle idején tűzi műsorára az Uránia
.
A filmszemle és a fotókiállítás ingyenesen látogatható.
Részletes program: faludiakademia.hu; www.urania-nf.hu
]