Szerző: Mózes Gergely

Jó AI, rossz AI...

A mesterséges intelligencia virágkorát éljük. A szemünk elé kerülő álló- vagy mozgóképekről egyre kevéssé tudjuk eldönteni: a valóságot látjuk-e viszont vagy frissen kreált álfelvételt csodálunk. Hamis fotók, mozgóképek és klónozott hangok árasztják el médiakörnyezetünket. Első ízben az emberi történelem során valóság és a fikció a primer érzékelés szintjén képes szinte tökéletesen megkülönböztethetetlenné válni – legalábbis aktuális érzékszervi tapasztalataink számára. A hamis és igaz közti határok könnyen átléphetővé váltak, s akár a manipuláció eszközeiként kínálják magukat a művészek  számára.

Azonban a friss eljárások – ahogy minden korban – kihívást is jelentenek az alkotóknak, tervezőknek az új lehetőségek kipróbálására, így bizonyos aspektusból az AI-ra sem tekinthetünk másképp, mint egykor a „flamandok titkára”, vagyis az olajfestékre, vagy a korai szakaszában 3D hatásokat produkáló digitális technológiára az animációban, de a Lumiére fivérek kávéházba beszáguldó vonata sem lehetett kevésbé fenntartásokkal teli jelenség a filmművészet hajnalán. Tehát a Janus-arcú mesterséges intelligencia esetében is a negatív „eredményei” mellett erényeit is érdemes hangsúlyozni; a kortárs dokumentumfilmesek is egyre inkább alkalmazzák a deepfake technológiát karaktereket, arcokat és hangokat helyettesítve, tehát egyfajta „hiánypótlásként” narratívájukban.

Jelen írásomban három kortárs dokumentumfilm-készítő úttörő alkotását vizsgálom, akik a mesterséges intelligencia eszköztárát egyértelműen kreatív, teremtő attitűddel használták filmjeikben. Mind közül a legpopulárisabb – egyben a legkevésbé „dokumentumfilmes” alkotó – Peter Jackson háromrészes dokumentumsorozata, a The Beatles: Get Back (2021), amely a legendás Let It Be (1970) album elkészítését és a zenekar utolsó nyilvános fellépését mutatja be. A filmen dolgozó hangmérnökök elmondása alapján ez a mű talán el sem készülhetett volna az egyedi alkalmazású mesterséges intelligencia nélkül. A hibás és helyenként néma archív anyagokat Jackson nemcsak vizuálisan restaurálta és kolorizálta, hanem a hiányzó hangokat is megalkotta generatív AI segítségével, egyfajta fikciós hangkollázst teremtve.

A valósághoz közelítés mellett a karakter újrateremtése is a koncepció része volt Benjamin Field Gerry Andersonról készült rendhagyó életrajzi dokumentumfilmjében. A hatvanas évek brit televíziózását nagyban meghatározó legendás sorozatrendező halála után évekkel készült el a Gerry Anderson: Life Uncharted (2022) című film, amelyben nemcsak hangi, de vizuális értelemben is újraalkották a címszereplő karakterét deepfake technológia segítségével.

Ám a deepfake alkalmazásának célja nemcsak a valóság utánzása vagy karakterek újrateremtése lehet, hanem éppen elrejtése is: az amerikai oknyomozó riporter, David France Csecsenföldre kalauzolja el nézőit, ahol a melegek és az LMBTQ közösségek nyílt üldöztetését mutatja be. Az Isten hozott Csecsenföldön (Welcome to Chechnya, 2020) című dokumentumfilmben a megszólalók deepfake segítségével kreált új arcokat kaptak, hogy megőrizhessék anonimitásukat, miközben nemcsak elmondják történeteiket, de ezzel párhuzamosan jelen időben követjük a sorsukat, ahogyan menekülni próbálnak az országból. Természetesen mindegyik példánál felmerül a kérdés: hol húzódik a határ a valóság megközelítése és a jelentésbővülés, vagy éppen a hamisítás és manipuláció között?

Hiánypótlás, avagy elveszett hangok visszajátszása: The Beatles: Get Back

Természetes folyamatnak tekinthető, hogy a hatvanas és hetvenes évekbeli archív koncertfelvételek és hangi forrásanyagok idővel egyre rosszabb állapotba kerülnek. Sok esetben a filmszalagok minimális restaurálást igényelve megmaradnak, bár színeik előbb-utóbb egyre tompábbá válnak, ám az adott felvétel hanganyaga gyakran sercegő, és sokszor úgy hangzik, mintha nem is professzionális felvevőberendezéssel készült volna. A romlást főleg a rögzítés során használt anyagok idézik elő, mint amilyen a 16 mm-es film is, amely ugyan népszerű és gazdaságos volt a korszakban, de mára már kimondhatjuk, hogy nem öregszik „szépen”, ha csak nem digitalizálják.^[1] Amikor Mick Jaggert nézzük a tragikus emlékezetű altamonti koncerten, ahol a megvadult tömeget próbálja lenyugtatni a Gimme Shelter-ben (1970) vagy – békésebb vizekre evezve – bármelyik Woodstock-koncertfelvételt tekintjük meg újra, akkor már a felvételek minősége miatt is az lehet a benyomásunk, hogy a mozgó történelmet nézzünk. Egyfajta „archív” érzés kerít a hatalmába, miszerint a látottak talán nem is tűnnek valóságosnak; olyasvalamit nézünk, ami évtizedekkel ezelőtt történt, a számunkra távoli múltban.

1969-ben a videóklipek úttörőjeként is emlegetett rendező, Michael Lindsay-Hogg 21 nap alatt mintegy 60 órányi 16 mm-es filmet forgatott a The Beatles Let It Be albumának felvételéről az angliai Twickenham Studios-ban, valamint a híres utolsó koncertjükről, amelyet a londoni Savile Row-i irodaház tetején adtak. A felvételekhez 150 óra hozzáadott hangfelvétel is készült, és végül Hogg dokumentumfilmje 1970-ben jelent meg The Beatles: Let It Be (1970) címmel.^[2] A kontextust tekintve, ekkor már az együttes túl volt a zeniten: nemcsak a zenekar ikonikus menedzsere, Brian Epstein halála vetítette előre a későbbi szakítást, hanem a tagok közötti konfliktusokat is feltáró filmből sejthető a zenekar egy évvel későbbi felbomlása. Így az album készítése, a koncert és Hogg dokumentumfilmje egyaránt történelmi jelentőségűek. Ugyanakkor a próbafolyamat és a koncert a konfliktusok ellenére nem volt ennyire drámai. A zenekar tagjai gyakran jammelnek, improvizálnak, beszélgetnek, szórakoznak, miközben körülöttük filmesek, stúdiómunkások, barátok és barátnők jönnek-mennek, természetesen kisebb hangzavart is okozva. Ezt a zűrzavart mikrofonokkal rögzítették, emiatt sok hangfelvétel eleve használhatatlanná vált. A Hogg filmjéhez készült nyersanyag később a Disney tulajdonába került, Peter Jackson pedig a stúdió megbízásából egy új, restaurált változatot készített az eseményekről, amely a Hogg-féle anyagot is magában foglalja The Beatles: Get Back címen. A főleg játékfilmeket rendező Jackson – például a Gyűrűk Ura-trilógia révén ért el szakmai és anyagi csúcsokat – dokumentumfilmes területen szintén figyelemre méltó munkát végzett ekkorra az archív anyagokkal végzett kísérletezés terén.  Az Akik már nem öregszenek meg (They Shall Not Grow Old, 2018) című filmjében az első világháborús veteránok történeteinek feldolgozása során fő koncepciója a történelmi valósághoz való közelítés volt: az archív felvételek restaurálása és kolorizálása, valamint a néma archív anyagok hangkollázsának megteremtése.

A két film között eltelt néhány év alatt a restaurálási technika jelentősen fejlődött, ami a Get Back esetében látványosan megmutatkozik. Az eredeti szemcsés, kopott filmszalagokat digitalizálták, és egy számítógépes algoritmus segítségével feldolgozták. Az eredmény élénk, vibráló színű és éles kép lett, amely mintha tegnap készült volna, nem pedig 1969-ben. De ennél sokkal jelentősebb a hanganyag helyreállítása, amit Jackson a Variety-nek adott interjújában kifejtett: „Fejlesztettünk egy gépi tanulási rendszert, amelyet megtanítottunk arra, hogy hogyan hangzik egy gitár, hogyan szól a basszusgitár, vagy éppen milyen az emberi énekhang. Valójában megtanítottuk a programot arra, hogyan hangzik John Lennon éneke, és milyen hangfekvésben dalol Paul McCartney. Így ezekből a mono felvételekből szétválaszthatjuk egyenként az összes hangszert, így csak az éneket, vagy éppen a gitárokat hallhatjuk tetszés szerint. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy igazán tisztán újrakeverjük az adott dalt."^[3]A technika fejlődését jól szemlélteti, hogy míg az első világháborús katonák emlékeinek kolorizálásánál még nem alkalmaztak mesterséges intelligenciát, addig a Jackson és a Wingnut Films által létrehozott film esetében a hangfelismerő és klónozó AI segítségével választják le a párbeszédet a környezet zajairól. Ehhez azonban magát a programot is ki kellett fejleszteni. Csak fokozatosan érték el azt a szintet, hogy a gyártócég olyan egyedi AI-t fejlesszen, amely elég erős ahhoz, hogy eltávolítsa az összes háttérzajt, és ne csak a beszédet, hanem az egyes zenekarokban megszólaló hangszerek hangját is elkülönítse.

A mesterséges intelligencia témaköre globálisan még viszonylag frissnek számít, az utóbbi években mégis gomba módra szaporodnak azok az akadémiai szintű kutatások, melyekben a közös pont, hogy az AI nem pusztán technikai eszköz, hanem a dokumentumfilmes valóságábrázolás új, kritikus próbatételének tekintik. Craig Hight szerint a „szintetikus média” egyszerre bontja meg és folytatja a műfaj régi manipulációs hagyományait, ezért a filmeseknek új adat- és szoftverkompetenciákra, valamint etikai érzékenységre van szükségük.^[4] Ezt az észrevételt egészíti ki Dominic Lees, aki esettanulmányokon keresztül mutatja be, miként használják a dokumentumfilmesek a deepfake-et arc- és hangcsere, illetve jelenet-rekonstrukció céljából.^[5] Ananda Kapur ennél is általánosabb keretben vizsgálja az AI-val való „társszerzőség” következményeit: azt elemzi, hogyan alakítja át az algoritmikus a dokumentumfilm kollektív tudás- és élménytermelő funkcióit, illetve milyen társadalmi hatásai vannak az AI-vezérelt alkotási folyamatoknak.^[6]

2021 előtt, a Get back készítésekor ezek a mesterséges intelligencia alapú alkotófolyamatok még nem voltak ennyire elterjedve. Jackson stábja szinte minden elérhető tudományos cikket átnézett kutatómunkája keretében, amely a mesterséges intelligenciával elválasztott hangforrásokra vonatkozik, de rájöttek, hogy egyelőre egyik kutatás sem ír hasonló próbálkozásról, amely a gyakorlatban is hasznosítható lehetne a zenés dokumentumfilm esetében. Ezért végül a stáb konzultációkat folytatott a Chicagói Egyetem AI-kutatójával, Paris Smaragdis-szal, akivel közösen létrehozták a MAL (machine assisted learning) nevű neurális hálózatot. A gépi tanuláshoz szükséges adatok nemcsak a Hogg stábja által rögzített hangfelvételekből álltak, hanem szinte minden létező anyagra szükség volt, amin a Beatles tagjai külön-külön beszéltek vagy zenéltek.^[7] A hiánypótlás pedig végeredményben sikeresnek mondható, hiszen az algoritmus a zenekar tagjai között folyó komplett beszélgetéseket is kiegészített, amelyek csak részben vagy nagyon rossz minőségben maradtak ránk az együttes próbáiról.

​​Azonban nem egy esetben Jackson eltér az eredeti hanganyagban rögzített eseményektől és a drámai hatás növelése érdekében manipulálja a történéseket, így ezekben a helyzetekben torzul a pillanatok rögzített igazsága. A Get Back egyik legdrámaibb kulcsmomentuma az, amikor egy reggel Paul McCartney és Ringo Starr a barátnőikkel, valamint a rendező Michael Hogg társaságában ülnek a stúdióban, és éppen John Lennonra, valamint Yoko Ono-ra várnak. Hogg stábja a kamerákon kívül mikrofonokat helyezett el a próbahelyiségben, így – ugyan elég rossz minőségben – de fennmaradt a beszélgetésük (a nem forgó kamerákon is túl), ami John és Yoko kapcsolatáról, és a negyedik tag, George Harrison előző napi váratlan lelépéséről szólt. Paul egy ponton megjegyzi, hogy ha John is kiszállna az együttesből, akkor Ringo és ő maradnának csak ketten, majd könnyes szemmel csendben ül, míg nem szólnak neki, hogy John telefonált, és őt kéri a kagylóhoz. A Michael Hoggs által készített eredeti hangfelvételen Paul ezt a drámai sort („And there were two”/ „Végül kettő maradt”) valójában egy tréfás megjegyzésnek szánta, amire mindenki felnevet, és egymás szavába vágva folytatják a poénkodást ikonikus filmes párosokat említve, mint Simon és Garfunkel vagy éppen Tom és Jerry. ^[8] Jackson verziójában azonban a mondat után a nevetést levágták, és Paul csendben ül könnybe lábadt szemmel, mintha a saját a zenekaruk szétesésére vonatkozó komoly jóslat miatt némultak volna el. Vagyis míg a valódi hangfelvételen folyamatosan tréfálkoztak és a könnyben úszó tekintet a közelivel nem a megjegyzésre vonatkozott, hanem Paul egyszerűen szünetet tartott a bohóckodásban, majd elmerengett és a többiek úgyanúgy beszélgettek tovább.^[9] Itt a kép és a hang a valódi eseményeket illetően nincsen szinkronban, mert Jackson egy éppen sírni készülő karaktert kreált a tréfálkozó Paulból. Ebből következik a filmben a drámai csendet megszakító pillanat, John Lennon telefonhívása, ami egyfajta feloldozása a helyzetnek, hiszen Paul megkönnyebbül és a telefonhoz megy. Az eredeti hangfelvételen, amikor azt mondják a merengő Paulnak, hogy John a vonalban van, ő valójában nem megy a telefonhoz, csak jóval később, hisz jól hallhatóan még egy darabig beszélget.^[10] Tehát a jelenet utólag megrendezetté válik. Szintén apró torzítás, vagy inkább karakterformálás Jackson részéről, amikor az első próbanap végén George Harrison azt kérdezi a többiektől, hogy kérnek e még szendvicset, majd nem túl udvarias módon egy nagyot füttyent az egyik kiszolgálónak, hogy hozzon még enni.^[11] A Get Back-ben a füttyszót kivágták, csak a kérdést halljuk, majd a George-hoz odalépő férfit látjuk. Sőt, az eredeti hanganyag tele van ismeretlen eredetű szellentéssel és egyéb, talán a Get Back szellemiségéhez nem illő természetes „hangeffektussal”, így ezek fel nem használása, illetve AI-al való megszűrése arra szolgál, hogy a Jackson által alkotott képet kapjuk a zenekar tagjairól, nem pedig valóságos énjüket, ami talán kevésbé illik a néhol drámai hatású mozzanatok közé.

További kutatásokat igényelne, hogy a teljes 150 órányi hanganyag mely részeken térhet még el a Get back-től, de ez a néhány példa is rámutat arra, hogy Jackson jelentésbővülés helyett az eredeti történések jelentését változtatta meg a manipulációval a dramaturgia érdekében, s a néző szubjektív véleményére bízta, mit fogad el valóságnak a történtekből; sőt, felmerül a kérdés, hogy egyáltalán dokumentumfilmnek tekintheti-e a néző az alkotást? Végső soron, ha a teljes, 8 órányi filmsorozatot nézzük, akkor alapvetően sokkal több a vizuális és hangi javítás, a kameraképek szinkronba hozása a hangsávval, azaz a valóságközelítő attitűd, mint a fentiekhez hasonló apróbb ferdítések. Az eljárást nem csak az legitimálja, hogy a sorozat elején Jackson és Hoggs beszélgetnek a felvételekről, de a két még élő zenekari tag, Paul McCartney és Ringo Starr is jóváhagyta a látottakat. Utóbbiak véleménye pedig a film hatására megváltozott az adott időszakról, hiszen ők alapvetően Hogg filmjére emlékeztek, a koncertet követő széthullás szomorú időszakára, de a Get back jeleneteit nézve inkább a próbákat átjáró jókedv és nosztalgia, a szakítás előtti utolsó közös szép időket élték át újra.^[12] Ez pedig az események utólagos szomorú vagy éppen drámai kontextusba helyezése nélkül is maga a valóság volt ott és akkor: a dalok megszületése, egy film elkészítése, bolondozások és álmodozások nagy nevetések közepette, ami egy rendhagyó koncerthez vezetett London tetején. Ezt az élményt az AI segítségével ma valamennyire mi is testközelből átélhetjük, s visszakapunk valamennyit a mind eddig hiányzó hangokból.

A Deepfake mint a valóság újrateremtője: Gerry Anderson: Life Uncharted

A deepfake alapvetően gyűjtőfogalom. Amennyiben a lehető legrövidebb módon definiáljuk, akkor digitális értelemben emberek arcának és hangjának automatizált manipulációját jelenti. A felvételen szereplő egyének eredeti arca az eljárás segítségével más személy vonásaira cserélhető; a gépi tanulásnak köszönhetően egyre illúziókeltőbben. A kifejezés a szájmozgások manipulációjára is vonatkozik, a beszédmódosításra, valamint az audio deepfake-re, vagyis a hangklónozásra is. A BFI újságírója, Dominic Lees szerint a deepfake első mozgóképes megjelenése a Reddit nevű weboldalhoz köthető:„2017-ben egy Reddit-felhasználó alkalmazta ezt a módszert arra, hogy kicserélje a pornográf filmekben szereplő arcokat kedvenc sztárjaira, köztük Gal Gadot-ra és Maisie Williams-re. Az esetből keletkezett botrány fontos diskurzusokat generált a visszaélés, a nemek és a személyiségi jogok kérdésköreiben a filmszakmán túl is.”^[13] A deepfake jelenség tehát először az internetes felnőtt filmek műfajából nőtte ki magát, de megjelent a mainstream hollywoodi játékfilmekben, a reklámiparban és mára szinte az összes közösségi és videómegosztó platformon láthatunk álarchív felvételeket, tájakat vagy éppen embereket, akikről nem tudjuk megmondani, hogy valóságban is léteznek, léteztek-e, vagy csupán gép által generáltak. Ebből adódóan a dokumentumfilm és a deepfake találkozása elkerülhetetlen ütközőpont, hiszen kétes, hogy a technológia elszabadulásával az alapvető dokumentumfilm-készítéshez szükséges attitűdök betarthatóak és számonkérhetőek lesznek-e? A dokumentumfilmes alkotóknak kiemelt felelőssége van ezért a deepfake használatában, azaz pontosan jelezniük kell a közönség számára, ha a filmjeikben képmanipulációt alkalmaznak. Ahogyan a teoretikus  Craig Hight fogalmaz: „A nézők a dokumentumfilmek alkotóit mindig az igazság és a bizalom képviselőjének tartják”^[14]. Éppen ezért ellentmondásosnak tűnhet, ha egy dokumentumfilm-alkotó, akinek munkája ezer szálon kötődik a valóság reprezentálásához, kép- és hangmódosító technológiákat alkalmaz filmjében.

„A deepfake-re úgy tekintek, mint egy eszközre az igazság elmondására, vagy legalább is a hozzáférhetővé tételére” – fogalmazta meg Benjamin Field a legendás brit televíziós rendező Gerry Anderson-ról készített Gerry Anderson: Life Uncharted című életrajzi dokumentumfilm rendezője.^[15] Gerry Anderson a hatvanas évek sikerrendezője volt Angliában, olyan sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a – nálunk nem sugárzott – Thunderbirds (1967–68) vagy a Captain Scarlet (1965–66). A Nagy-Britanniában népszerű, de Magyarországon kevéssé ismert brit televíziós legenda több mint huszonöt órányi, magnókazettára rögzített oral history-ját nem csak egyszerűen felhasználták a róla szóló alkotásban, hanem testi mivoltában is életre keltették a deepfake technológia segítségével, hiszen a film készítésekor Anderson már tíz éve meghalt. Morális szempontból nézve a helyzet problémás is lehetne: az elhunyt személy folytatja karrierjét a halála után, ami természetesen etikai kérdéseket vet fel, hiszen mi történik abban az esetben, ha az adott személy hozzájárulása nélkül, szinte bárki bármit megtehet az arcával, hangjával? A kulcsszó ez esetben a hozzájárulás: Gerry Anderson fia, Jamie Anderson nem csak a  film narrátora, de az ötletgazda is volt, ő kérte fel a projektre a film rendezőjét, Benjamin Fields-et. Field koncepciója pedig a kezdettől Anderson  vizuális életre keltése volt a több mint huszonöt órányi magnószalagra rögzített oral history alapján. Inspirációként a hírhedt Tom Cruise-deepfake videót említi, ami 2021-ben söpört végig a TikTok videómegosztó oldalon. Úgy gondolta, az ebben látott módszer a járható út az archív hangból a látvány szintjén is visszahozni Anderson alakját. ^[16] Ehhez Field egy színészt, Roly Hyde-ot választotta ki Gerry Anderson testdublőrének. Fontos volt, hogy a színész fejmérete és -formája minél inkább hasonlítson Gerry Andersonéra, ami viszont két jelentős problémát is okozott: Anderson kopasz volt, ellentétben Hyde-al, és a fejformáik sem voltak tökéletesen egyezőek. Éppen ezért a stáb úgy döntött, hagyományos smink- és haj-eltüntető maszkolási technikát alkalmaznak a színészen a kettejük közti különbözőség csökkentése érdekében. A kétnapos forgatáson belső helyszínen, egy kanapén vették fel Hyde-ot, amint a kétórányi anyagot elmondja az eredeti Gerry Anderson oral history-ból, amit az utómunkában szóról szóra, a már újrateremtett Anderson szájára tudnak illeszteni, persze a hitelességre törekedve.^[17]

Christian Darkin, a film technikai rendezője felelt Gerry Anderson vizuális alakjának megjelenítéséért. A cél érdekében Darkin egy nyílt forráskódú deepfake algoritmussal a DeepFaceLab nevű programmal dolgozott, melynek lényege, hogy a szoftvert be kell tanítani az előzetesen felvett valós emberek arcát felhasználva, hogy digitális értelemben új arcot kreálhasson: „Lényegében az eredeti személyről felvett korábbi archív mozgóképeket kell együtt betanítani a programnak az őt helyettesítő színész arckifejezésével együtt, amit a két személy képmásaiból és arcmozgásaiból összekeverve új arcot alkot”^[18] – magyarázta el Darkin a filmhez kapcsolódva egy tanulmányban. Ez a módszer képes volt ugyan új arcot létrehozni Andersonnak, amelyet az őt alakító színész arcára helyeztek, de a végeredmény korántsem volt hibátlannak mondható, hiszen jól látható felbontásbeli problémák jelentkeztek. A deepfake előállításához szükséges számítógépes eszközök akár csak a memória szintjén is igen magas teljesítményigényűek, emiatt pedig a létrehozott arckép felbontása az általános HD képernyő szabványméretéhez (1092 pixel) képest nagyon alacsony lett, mindössze 320 pixeles felbontásban voltak csak képesek előállítani.^[19] Végeredményben a filmbéli, újrakreált Gerry Anderson fej csak egészen kis méretben lehetett jó minőségű HD felbontásban. Mivel ezt a  fajta technikai nehézséget a felhasznált eszközökkel nem tudták kiküszöbölni, a rendező Benjamin Field koncepcionális szinten dolgozott ki egy megoldást: a filmben az ál-interjút adó Gerry Anderson deepfake alakja az 1960-as évek régi televízióin látható, egy kisebb keretben. Ez nem csupán kreatív, a hibát ötletesen eltakaró megoldás, de közelebb hozza a néző számára azt a kort, amikor Anderson alkotott.

Persze e film esetében a valóság és az újralkotott címszereplő között a hangsáv a fő kapocs, hiszen Anderson oral history-ja hangzik el akkor is, ha a színész, Hyde adja elő a szöveget, az eredeti archív hanggal is keverve. Egy, a filmről szóló podcastinterjúban Field külön kiemeli, hogy nem kreáltak olyan szavakat, amiket Anderson sohasem mondott, hiszen ezzel már átlépték volna a dokumentumfilm határait és munkájuk fikcióvá vált volna.^[20] Anderson története pedig végső soron két ember „tanúságtétele”: magáé Andersoné, illetve az ő rögzített hangjának testet kölcsönző Roley Hyde-é, akinek a szerepe messze nem semleges; Hyde a fizikai megtestesítésen túl hangjával és gesztikulációjával színészi szempontból is abszolút értékelhető, minőségi alakítást nyújtva járul hozzá nem csak Anderson elhangzó szövegének élményszerű közvetítéséhez, de személyiségének érzékletes megjelenítéséhez is. A módszer a deepfake felhasználását leszámítva a rendező, Field számára klasszikus színészvezetési gyakorlat is, ami pedig jóval megelőzi a mesterséges intelligencia megjelenését. A rendező szerint Gerry Anderson karakterének visszahozatala nem ütközik etikai akadályokba, hiszen a film elején feliratban jelzik a deepfake alkalmazását, így használatát tekintve nincs szó megtévesztésről: „Ugyanolyan őszinte akartam lenni a közönségemhez, mint Jamie-hez (Anderson fia) és a teljes családjához. Ha ők el tudták fogadni, akkor a közönség is el tudja. Őszinteséget hozok a hamisságba.”^[21] A film készítése során Jamie Anderson narrátori és társproduceri szerepe egyaránt biztosította apja halála utáni jogainak és magánéleti örökségének ellenőrzését. Persze sohasem tudhatjuk meg, mit szólna digitális feltámasztásához maga Gerry Anderson, aki fia elmondása alapján mindig rajongott az új mozgóképes technológiák iránt.  Ami biztos, hogy a Gerry Andersont alakító Roley Hyde példája reprezentálja a technológia egyik kulcsfontosságú korlátját is: a deepfake-folyamat hitelessége azon áll, hogy milyen kvalitásokkal rendelkezik az adott színész, aki elsőként olvassa fel a módosítandó szöveget. A mesterséges intelligencia ugyan képes volt közvetíteni Anderson hangjának érzelmi változásait, de csak az őt alakító színész teljesítményére való építkezéssel, tehát a szintetikus karakter érzelmi minősége a valós színész képességein múlt, s az alakítást a rendezőnek volt lehetősége támogatni vagy visszafogni. Összességében kijelenthető, hogy  emberi és empatikus alkotás született, a kétes technológia kreatív alkalmazásával.

AI, a védelmező: Isten hozott Csecsenföldön

„Az arcfelismerési technológia biztonságosabbá, intelligensebbé és kényelmesebbé teszi a világot, és ahogy egyre nagyobb szükség van a fejlett biztonságra, az arcfelismerés lehetséges felhasználási lehetőségei folyamatosan bővülnek.” – olvasható a Microsoft weboldalán a morálisan és emberjogi értelemben is vitatható állítás. Ha az okfejtést tovább olvassuk, azt is megtudhatjuk, hogy az arcfelismerés alapvetően a mesterséges intelligencia egy formája, amelyben az arcfelismerő szoftver arcvonásokat rögzít, majd azokból olyan mintákat hoz létre, amelyeket más arcok azonosítására vagy csoportosítására használ. Leginkább a rendőrség vagy egyéb bűnüldöző szervek munkáját segíti, akik a térfigyelő kamerarendszerek segítségével tartanak szemmel területeket.^[22]

De mi történik abban az esetben, ha a biztonságunkat pont a rejtőzködés, azaz a deepfake segítségével készített arc garantálja? Az Isten hozott Csecsenföldön szereplői az anonimitásukat köszönhették a technológia alkalmazásának. Csecsenföldön 2017 óta óta zajlik a „csecsen nép vérének megtisztításáért” indított pogrom, melynek során az ország vezetője, a Putyin-barát Ramzan Kadirov bebörtönzi, megkínozza és ki is végezteti a homoszexuálisnak tartott embereket, természetesen mindezt „nem hivatalosan”.^[23] Ahogy David France dokumentumfilmjének elején is olvasható, a 2017-et követő két év alatt, egy orosz LGBT hálózatnak sikerült 151 embert kimenekíteni Csecsenföldről. Itt csatlakozunk be az eseményekbe: France filmjének egyik központi karakterét, David Isteev-et látjuk, aki a hálózat válságkezelési koordinátora, s aki telefonon beszél egy fiatal csecsen nővel, Anja-val.^[24] Anja unokabátyja felfedezte, hogy a lány meleg, ezért megfenyegette, hogy ha nem fekszik le vele, beárulja apjának, a magas rangú kormánytisztviselőnek. Anja meg akar szökni a válságos helyzetből, ezért titokban felveszi a kapcsolatot a hálózattal, amely arra specializálódott, hogy olyan embereket menekítsen külföldre, akiket nemi hovatartozásuk miatt üldöznek. Anja története mellett a film követi a 30 éves orosz férfi, Grisha kálváriáját is, aki dolgozni ment Csecsenföldre, ahol rögtön letartóztatták, megkínozták és kényszerítették, hogy árulja el a mobilján található többi meleg férfi nevét; mindenkit, akikről csak tudomása volt. Szabadulása óta a hálózat vigyáz rá egy titkos házban, és vele együtt a családját is ki akarják menekíteni, akik Grisha miatt szintén halálos fenyegetéseket kapnak a környezetükből. A cselekmény jórészt ezt a keletről nyugatra tartó „exodus”-t követi, amit egy ponton Grisha édesanyja mintegy összefoglalásul így összegez: „Ez minden országban megtörténik. Valaki hatalomra tesz szert, és elkezdi visszaélni vele.”

David France szándéka, hogy élesben rögzítse az eseményeket az oroszországi helyszíneken önmagában is rizikós volt, s csak elképzelni lehet, milyen mértékű bizalmat kellett kivívnia a hálózat tagjaitól, illetve az általuk bujtatottaktól. Ahogyan a filmről készített interjúban is beszámol, a hatóságok kijátszása érdekében turistának adta ki magát, miközben egy mobiltelefont használt a filmezéshez. Álcázás gyanánt egy másik telefont is hordott magánál, amely tele volt városnéző turista-képekkel, hogy azokat tudja megmutatni a hatóságoknak ellenőrzéskor.^[25] France a forgatás alatt a saját bőrét vitte vásárra, mi pedig nézőként az ő szemszögéből követjük az embercsempészési folyamatokat. A feszültség némely esetben szinte tapintható: kiváltképp a repülőterek ellenőrzőpontjainál zajló jeleneteknél érzékelhető ez, amikor a szereplőket kicsempészik a régióból, illetve amikor Grisha családjával végre felszáll a külföldre tartó repülőgép, s mi szinte ott ülünk velük a fedélzeten. A „cselekményt” megszakítja időnként a menekülés okának bemutatása, ami kendőzetlen brutalitásával emlékeztet minket, nézőket arra, hogy mi is történne lebukás esetén a szereplőkkel. Ezek az úgynevezett, főleg közösségi oldalakon terjedő „trófea videókból" látható, amelyeket a melegekre vadászó bandák tagjai készítenek.^[26] A videókon nemi erőszakot, kínzást és gyilkosságot látunk, természetesen cenzúrázva. Reakcióként a filmben erre interjú-részletet láthatunk a csecsen vezető, Ramzan Kadyrov-val, aki a Real Sports HBO-nak adott interjújában csak nevet, amikor a tisztogatásokról kérdezik és tagadja azokat, mondván: „Nálunk nincsenek melegek. Ha vannak akkor vigyétek el őket messzire, Kanadába. Megtisztulna a vérünk.”^[27] Hasonló ellenpontokként láthatjuk a híradó-felvételekből a Kreml állításait, miszerint a tömeges hajtóvadászatokra vonatkozó vádak megalapozatlanok és valójában nincs üldöztetés.

France rámutat a film forgatásának kezdetétől létező fő problémára, hogy ha el is készül az alkotás, akkor hogyan lehet megmutatni a világnak a valós eseményeket és az igazi szereplőket anélkül, hogy az identitásuk felfedése veszélybe sodorja őket? „Olyan megoldás nélkül, amely védi az alanyok személyazonosságát, a film soha nem jelent volna meg, pedig látnunk kell a szereplők arcát, érzelmeit oly módon, hogy az anonimitásukat is megőrizzék”. A terv kezdetben az volt, hogy egyfajta roto-animációs technikát (rotomation) használjanak – mozgó vagy statikus képek, általában portrék vagy figurák, egyedi, animált vagy háromdimenziós alakokra változtatása az animációs eljárással – , tehát kvázi rajzfilmfigurává változtassák a szereplőket. „Ez sajnos nem rejtette el az embereket, és meglepő módon még inkább felismerhetővé tette őket” – emlékszik vissza France. Ahogy pedig tovább fejlesztették az animációt, „egyszerűen szörnyekké kezdtek válni”. További kísérletek történtek olyan módszerekkel, mint például a Snapchat szűrő technológia, de ezek is kudarcot vallottak.^[28] Így került a képbe Ryan Lane, aki az Isten hozott Csecsenföldön vizuális effekt-specialistájává vált egy általa feltalált, különleges AI-vezérelt arcmozgató programmal. „Az alapvető cél az volt, hogy egyfajta digitális arc-protézis jöjjön létre, ahol a mozgás, az érzelem és az, amit az alany csinál, 100 százalékban megmarad és nem veszik el. Például ez a technika finoman módosítaná az illető szemformáját, de nem változtatná meg azt, hogy pislog-e vagy sem.” Fejtette ki Lane a koncepciót, amibe az is beletartozott, hogy az új arcot kapott áldozatok szabadon beszélhessenek miközben, egy másik személy arcát viselik.^[29] France és csapata főként New York-i LMBTQ-aktivistákat kértek fel, hogy arcukat adják a filmben szereplő 23 áldozatnak, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen az aktivisták elvből segédkeztek olyan embereknek, akik az életükért menekültek.

A filmben szereplő Anja, Grisha és a többi áldozat arcát a mozgóképen egyfajta homályos, fátyol hatású takarás fedi, s ezt nem volt egyszerű feladat a France által készített felvételeken kivitelezni, melyek iPhone-okkal, GoPro-készülékekkel és kisebb, turisták számára készült Sony 4K-s kamerákkal rögzítettek. Ezt a technológiát nevezi Lane „digitális fátyol”-nak:  „Több mint 400 snitt volt, mindegyikbe átlagosan két személyt rögzítettek percenként, ami több mint egy órányi fátyolozott anyagot eredményezett az elkészült filmen belül.”  – mondja Laney a majdnem egy évig tartó utómunka-folyamatról. Hasonlóképpen az aktivisták hangját is összekeverték digitálisan az alanyokéval az azonosíthatatlanság érdekében.^[30]

A drámai hatás érdekében alkalmazott deepfake használatra kiemelkedő példa az a jelenet, amikor az Oroszországból kimenekített Grisha a nyilvánosság elé áll egy sajtótájékoztatón, ahol részletesen elmondja megkínzatásának körülményeit. Ekkor egy közeli felvételen az arca látványosan elveszíti deepfake jellegét és visszaalakul a valódi arcává: ezen a ponton az álneve is ledobódik, és megtudhatjuk valódi nevét is, Grisha helyett Maxim Lapunov áll ki a világ elé, aki innentől kezdve óriási kockázatot vállal. „Amikor úgy döntött, hogy nyilvánosság elé lép, a VFX is szerepet játszott a történetmesélésben, hogy pontosan megmutassa, milyen sebezhetővé tette magát ezzel a lépéssel.” – emelte ki France. A jelenet  emlékeztet David Linklater Kamera által homályosan (2006) című filmjének első jelenetére, amelyben a főszereplő, a Keanu Reeves által alakított Bob Arctor fedett ügynök egy arcát egy folyamatosan változó, emberi arcokat kivetítő maszk takarja egy sajtótájékoztatón beszélve, védve az identitását. Ám Bob maszkja nem kerül le, ellentétben Lapunovéval.

Az underground mozgalom vezetői, Olga Baranova és David Isteev végig valódi arccal, névvel vannak jelen a filmben. Az Isten hozta Csecsenföldön 2020 óta bejárta világ fesztiváljait, Lapunov és jogi csapata pedig a film megjelenése után nem sokkal benyújtotta panaszát a csecsenföldi hatóság eljárásáról az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, ami 2023-ban jogerősnek ítélte azt.^[31] Azonban Csecsenföldön a melegek üldözése változatlanul folyik, ezen a helyzeten nyilvánvalóan nem javított az orosz-ukrán háború sem. Miután Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, elvesztette tagságát az Európa Tanácsban, és nincs remény arra, hogy az orosz hatóságok a közeljövőben végrehajtsák a jogerős ítéletet. Számos nemzetközi szervezet és emberi jogi aktivista szerint a régióban a zaklatások és kínzások továbbra is fennállnak, és a csecsen hatóság már egyfajta gulágot is létrehozott a melegek számára.^[32] A film utolsó képkockáin pedig maga David mondja ki a végszót, tudniillik, hogy ezt a filmet valójában nem lehet befejezni: „Ennek a történetnek megfelelő befejezésre volna szüksége, és ez még nagyon messze van.”

Teremtés versus megtévesztés

Az AI és a deepfake megjelenése a dokumentumfilmben egy világszintű technológiai forradalom kikerülhetetlen következménye. Olyan eszköz, amely áldás és átok egyaránt lehet, s hogy mivé válik, az az adott film alkotóitól függ. Ki mondja meg azonban, hogy meddig tarthat az alkotói szabadság?

Ahogyan a mesterséges intelligencia egyre több szerepet tölt be a tervezés, a gyártás és az utómunka során,  az alkotók kezében a döntés, hogy etikusan és gondosan használják fel a hatalmát. A dokumentumfilmezést tekintve a tartózkodás és bizonytalanság valós és jogos lehet, talán még inkább, mint más mozgóképes műfaji területen, de van remény bízni abban, hogy a disztópikus kor, amelyben végképp nem tudjuk majd megkülönböztetni a valóságunkat a hamis képektől, csak morális aggodalomból született rémkép marad. Az emberi történelem és a technológiai fejlődés „akcióit” valamilyen formában „reakciók” követték, s ez jelenleg sem történik másképp: az Európai Unió 2024-ben elfogadta a Mesterséges Intelligencia Törvény-t (AI Act), melyben hivatalos lépések születtek az AI szabályozására.^[33] Eközben Hollywood dokumentumfilmesei alulról szerveződve megalakították az Archívokat felhasználó Producerek Szövetség-ét (Archival Producers Alliance) és nyílt levelet tettek közzé a Hollywood Reporter-ben, amelyben szigorúbb keretrendszert követelnek az ipar számára, valamint sürgetik a generatív mesterséges intelligencia használatával kapcsolatos irányelvek kidolgozását.^[34] Az Egyesült Királyságban pedig a színészek szakszervezete, az Equity az arcmások sérthetetlensége és a munkajogok megőrzése érdekében kampányt indított Állítsuk meg, hogy az AI ellopja a show-t  (Stop AI Stealing the Show) címmel.^[35]

Jelen írásomban három egymástól eltérő, ám mindhárom esetben etikus alkotói megközelítést mutattam be:Peter Jackson koncepciójában az AI hiánypótló képessége a valóság kreatív újraalkotását támogatja, Benjamin Field új életre kelti általa Gerry Anderson karakterét, David France pedig segítségével megvédi az orosz és csecsen üldözöttek személyiségi jogait. Vagyis paradox módon a deepfake technológiák, amelyek létrejöttének célja éppen a hamisítás, a rablás és a megtévesztés volt, a vizsgált esetekben művészi és jószolgálati feladatot láttak el. Bár példáimat a nemzetközi mezőnyből választottam, hazai pályán is egyre általánosabban vonják be a mesterséges intelligenciát „alkotótársként”. Búzási Gyopár Orsolya Bernády amerikába megy (2023) című rövidfilmjében az animált címszereplő archív arcképének hitelesebb szájmozgásához használta fel az alkotó az AI adta lehetőségeket,^[36] míg Kondacs András a Budapest születésé-ben (2023) Fortepan-fotókat mozgatott meg 3D és deepfake technológiával. Ide sorolható még a Jókai 200 (2025) című televíziós műsor, melyben a teljes egészében az AI által újragenerált író adott interjút egy szintén a valóságban nem létező riporter hölgynek. A mesterséges intelligencia korszaka mind a filmezésben, mind életünk mindennapi feladatainak megoldása során csak most kezdődik, a kreativitás teremtő lehetéségeit és új etikai-művészeti problémákat egyaránt generálva.

A tanulmány a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2024-2.1.1.- EKÖP-2024-00017 kódszámú EGYETEMI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült, valamint részleteket tartalmaz a szerző A múlt megjelenítésének különleges lehetőségei a történelmi dokumentumfilmben - kiemelt figyelemmel a „Mindhalálig” című dokumentumfilmremunkacímen készülő disszertációjából.

^[1] Briant, Steve: Archival Footage in New Programmes. https:www.researchgate.net/publication/307963314_Archive_Footage_in_New_Programmes (utolsó letöltés dátuma: 2025. 05. 04.)

^[2] Perlow, Jason: 'The Beatles: Get Back' shows that deepfake tech isn't always evil.

https:www.zdnet.com/article/the-beatles-get-back-shows-that-deepfake-tech-isnt-always-evil/ (utolsó letöltés dátuma: 2025. 05.04.)

^[3] Woerner, Meredith: Peter Jackson Details How ‘Get Back’ Used Machine Learning to Restore the Beatles’ Sound and Footage. https:variety.com/2021/music/news/peter-jackson-get-back-restored-beatles-footage-sound-1235125819/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.04.)

^[4] Hight, Craig: Deepfakes and Documentary Practice in an age of Misinformation.  

https:www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/10304312.2021.2003756 (utolsó letöltés dátuma: 2025.07.02.)

^[5] Lees, Dominic: Deepfakes in documentary film production: images of deception in the representation of the real. https:www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/17503280.2023.2284680?src=recsys (utolsó letöltés dátuma: 2025.07.02.)

^[6] Kapur, Ananda: Coding reality: implications of AI for documentary media. https:www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/17503280.2022.2048235 (utolsó letöltés dátuma: 2025.07.02.)

^[7] Sparkes, Matthew: Beatles documentary Get Back used custom AI to strip unwanted sound.

https:www.newscientist.com/article/2302552-beatles-documentary-get-back-used-custom-ai-to-strip-unwanted-sound/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.04.)

^[8] Anonymous: Jan. 13: And then there were two.

https:theymaybeparted.com/2022/01/13/jan-13-and-then-there-were-two/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.04.)

^[9] Breatlhless345: "Then there were two". COMPLETE AUDIO/Alternate Edit [excerpt from ULM2]

https:www.youtube.com/watch?v=IaZuMdfCjjY&t=323s (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.04)

^[10] Anonymous: Jan. 13: The lunchroom tape part 3. https:theymaybeparted.com/2023/03/27/jan-13-the-lunchroom-tape-pt-3/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.04.)

^[11] Brody’s Stuff: The Beatles: A/B Road complete Get Back session. https:archive.org/details/AB-ROAD/Jan+13%2C+1969/cd1/17.+Dialogue.flac (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.04.)

^[12] Willman, Chris: Peter Jackson Reveals How He Coaxed Paul and Ringo Into Giving Him the OK to Make ‘Get Back’. https:variety.com/video/peter-jackson-get-back-beatles-secrets/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[13] Lees, Dominic: The rise of the deepfake. https:www.bfi.org.uk/sight-and-sound/features/rise-deepfake-tom-cruise-tiktok#:~:text=Deepfakes%20first%20emerged%20in%202017,Gal%20Gadot%20and%20Maisie%20Williams. (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[14] Hight, Craig: Deepfakes and Documentary Practice in an age of Misinformation.  

https:www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/10304312.2021.2003756 (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[15] Knoll, Jack:  Gerry Anderson: A Life Uncharted REVIEW. https:securityhazard.net/2022/04/04/gerry-anderson-a-life-uncharted-review/  (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[16]  Knoll: Gerry Anderson: A Life Uncharted REVIEW.

^[17] Sheperd, Robert:  A Real Fake Story. https:definitionmagazine.com/features/a-real-fake-story/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[18] Lees: Deepfakes in documentary film production: images of deception in the representation of the real.

^[19] ibid.

^[20] Anderson, Jamie – James Richard: FAB Facts: How Deep-Fake Was Used in Gerry Anderson: A Life Uncharted.  https:www.youtube.com/watch?v=0V3zoihVWuQ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[21] Sheperd, Robert:  A Real Fake Story. https:definitionmagazine.com/features/a-real-fake-story/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[22] Microsoft: Mi az az arcfelismerés. https:azure.microsoft.com/hu-hu/resources/cloud-computing-dictionary/what-is-face-recognition (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[23] Holmes, John: Russia: New Anti-Gay Crackdown in Chechnya.

https:www.hrw.org/news/2019/05/08/russia-new-anti-gay-crackdown-chechnya (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.01.)

^[24] Fontos megjegyezni, hogy minden „áldozat” álnévvel szerepel az anonimitásuk védelme miatt.

^[25] Martin, Michael: Interview With The Director Of 'Welcome To Chechnya'.

https:www.npr.org/2020/06/28/884458992/interview-with-the-director-of-welcome-to-chechnya (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.02.)

^[26] Nicholson, Rebecca: Welcome to Chechnya review – harrowing tales of the 'gay purge'.

https:www.theguardian.com/tv-and-radio/2020/jul/01/welcome-to-chechnya-review-harrowing-tales-of-the-gay-purge (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.05.)

^[27] Gumbel, Briant: Real Sport With Briant Gumbel. https:www.youtube.com/watch?v=eiUOaFRbyRQ&rco=1) (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.05.)

^[28] Rosser, Michael: How ‘Welcome To Chechnya’ team digitally disguised endangered LGBTQ subjects. https:www.screendaily.com/features/how-welcome-to-chechnya-team-digitally-disguised-endangered-lgbtq-subjects/5157704.article (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.05.)

^[29] Heilwell, Rebecca: How deepfakes could actually do some good.

https:www.vox.com/recode/2020/6/29/21303588/deepfakes-anonymous-artificial-intelligence-welcome-to-chechnya (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.06.)

^[30] Rosser, Michael: How ‘Welcome To Chechnya’ team digitally disguised endangered LGBTQ subjects. https:www.screendaily.com/features/how-welcome-to-chechnya-team-digitally-disguised-endangered-lgbtq-subjects/5157704.article (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.05.)

^[31] Lokshina, Tanya: Setting the Record Straight on Chechnya’s Anti-Gay Purge.

https:www.hrw.org/news/2023/09/12/setting-record-straight-chechnyas-anti-gay-purge (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.05.

^[32] Gavin, Gabriel: Inside Chechnya’s gulag for gay men.

 https:www.politico.eu/article/inside-chechnyas-gulag-for-gay-men-russia-ramzan-kadyrov/ (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.01.)

^[33] Hickman, Tim: Long awaited EU AI Act becomes law after publication in the EU’s Official Journal. https:www.whitecase.com/insight-alert/long-awaited-eu-ai-act-becomes-law-after-publication-eus-official-journal (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.02.)

^[34] Racklin, Bella: Spotlight on Archival Producers Alliance – The unsung heroes of historical docs get vocal about the craft. https:purenonfiction.substack.com/p/spotlight-on-archival-producers-alliance (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.03.)

^[35] Wallance, Chris: ​​Actors launch campaign against AI 'show stealers'. https:www.bbc.com/news/technology-61166272 (utolsó letöltés dátuma: 2025.05.03.)

^[36] Mózes Gergely: A jelentésbővülés útján. https:metropolis.org.hu/a-jelentesbovules-utjan (utolsó letöltés dátuma: 2025.06.20.)