Majakovszkij, Vlagyimir

Három írás a filmrőlAz írások a következő kötetben jelentek meg: Majakovszkij, Vlagyimir: Oroszország, a művészet és mi. Művészet és elmélet. (szerk. Larisza Oginszkaja). Budapest: Corvina, 1979. pp. 181–183; pp. 184–186; illetve p. 202.*


A film megsemmisíti a "színházat": ez a színházművészet újjászületésének jele

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Legutóbbi előadásomban azt állítottam, hogy a film diadala bizonyos, mivel ez a naiv drámaírók látványos realizmusát végletekig fokozó mai színházművészet logikus következménye. Ezek után egy újabb hozzám intézett kérdésre kell válaszolnom: "Hogyan üdvözölhetem én, a művész, a lélektelen gép elhatalmasodását ott, ahol tegnap még a festő izgalomtól remegő keze munkált?" Hiszen ellenségeim azt mondják: "A film villódzó, ízléstelen sablonokkal tölti meg azt, amibe mi – most kiszorított művészek – egykor a szépség lelkét öntöttük."

Értem én, hogy mi rejlik ebben a kiáltásban:

A művészet pusztulásától való félelem, vagy gyáva, önző kérdés.

Az olyan jelenségeket, mint a film, a gramofon, a fényképezés, úgy kell tekinteni, mint a gépek alkalmazását a művészet területén az alacsony termelékenységű kézi munka helyett. De minden iparágban, ahol a gép vette át a végletekig leegyszerűsített technikai funkciókat, a gép nem semmisítette meg az embert, csak világosan meghúzta a vonalat a munka ihletője, szervezője, egyszerű, ostoba kivitelezője között.

Először nézzük talán a festészetet. A festészetre mindig is volt igény.

Amíg ez az igény szűk körű volt, addig a festő a királyok, pápák, mecénások kis csoportját szolgálta, kielégítve azt az elemi szükségletüket, hogy az eredetihez hasonló "családi" portrét vagy szelíd vonalú, "szép" tájképet birtokolhassanak. És ezt a fajta festészetet az abszolút egyszerűségig és tökélyig fejlesztették.

Amikor a festészet demokratikussá vált, és az egyszerű festmények birtoklásának vágya általános lett, felmerült az az igény (minimális költség) és az a lehetőség (maximális egyszerűség), hogy a valódi portré és tájkép készítését gépekre, azaz a fényképezésre bízzák. A "festők halálát" követelte-e ez az átalakulás? – Egyáltalán nem.

A fényképezés Raffaello vagy Velázquez ugyanazon képeit tekintette példaképének, eszményének pedig a hozzájuk való közelítést.

Vajon ez a művészet hanyatlását jelentette? – Nem.

Íme a tegnapi festészet és a fényképezés egyezésének néhány példája: Carrière portréjához tökéletesen hasonló fényképeket készítettek az objektív elé helyezett ritka háló segítségével; a David Burljuk által kivetített két portré közül a közönség nem tudta eldönteni, hogy melyik Szomov festő műve, melyik a fényképészé.Majakovszkij arra a vitára utal, melyet 1913. március 23-án rendezett az "Ifjúsági szövetség" művésztársasága Pétervárott a modern festészetről. A vitán Burljuk és Malevics is részt vett, s az utóbbi mutatta be a fényképet.1 Azzal, hogy a természet ábrázolása egyszerű lett, nem halt ki a szépség keresésének vágya; ez csupán hozzásegítette a festőt ahhoz, hogy megértse: a művészet nem a természet másolása; a művészet feladata: úgy "torzítani" el a természetet, ahogyan az az egyes művészek tudatában visszatükröződik.

Ennek gyakorlati következményeként a "koppintók" légiója hasznosabb foglalkozás után nézett.

De az igazi művész újra vezér.

Minden további tétel érvényes a film szerepével kapcsolatos kérdés vizsgálatakor is. Csupán egyetlen kérdés vetődik fel:

– A festők a természet másolásával foglalatoskodtak; vajon vétkes-e ebben a színház? – Igen.

Nézzék meg a Művész Színház munkáját. Túlnyomórészt hétköznapi témájú darabokat kiválasztva a hétköznapi utca egy darabját igyekszik színre vinni. Az untató tücsökciripeléstől a szélben lengő függönyökig minden rabszolga módra utánozza a természetet. De itt vannak nyomban a végzetes ellentmondások, felgördül a kiagyalt perspektíva az organtin függönyökkel, vagy feltárulnak a tenger gyűrött lepedői. Még szerencse, ha valamilyen ósdi operát kell színpadra állítani egy lóval és körülötte húsz statisztával, de ki viszi színre (ha a megjelenítés realitására törekszik) a hatalmas, égbe nyúló felhőkarcolókat vagy a félelmetesen elsuhanó autókat?

És természetesen teljes kudarcra van ítélve minden olyan kísérlet, amely csupán a társulat tagjainak cserélésével vagy valamilyen, akár csak egy isten háta mögötti kormányzóságba való utazással akarja a színházat megújítani, ahogyan azt most Mardzsanov teszi a maga "Szabad" színházával.A színház vezetője Szorocsinciba (Ukrajna) utazott bivalyokat vásárolni, melyeknek Muszorgszkij Szorocsinci vásárának előadásában szánt szerepet. A premieren (1913. október 8.) a színpadon valóban élő bivalyok jelentek meg.2

És itt lopódzik be a film: "Ha csak a természet másolása a feladatotok, akkor minek az egész színházi kelléktári mechanizmus, minek az egész arzenál, ha tíz rőf vásznon megjeleníthető még az óceán is »természetes« nagyságában és a város milliós nyüzsgése is?"

– De hol van az ember – mondják önök felháborodva –, hol az ő játéka?

Csak nem a film ölte meg az embert? Nem a színház, ahol minden ember mozgása a rendező akaratának van alárendelve?

Ha a színészek csak azért próbálják el százszor a szerepüket, hogy azután a színpadon úgy mozogjanak, ahogy a közönséges emberek, akkor miért ne lehetne ellesni ezt az egyszerű folyamatot közvetlenül az utcán? Másrészt, ha önök a színész bonyolult játékát igénylik, akkor a tehetséges színészt kivéve miért kell a szerepet valamilyen közvetítőre bízni, és százával vidékre küldeni az eleven, de tehetségtelen Zadunajeveket vagy Dnyeprovszkijokat,Kitalált nevek, bizonyos színészek nevét parodizálják.3 amikor a filmszalagok ezrei pontosan rögzíthetik a színész lenyűgöző játékának minden mozzanatát? A színész továbbra is vezér marad, a film csak a színpad közkatonáit szorítja ki, és – ha másolatban is – az alkotás nagy pillanatait örökíti meg. A film napjaink színházi tevékenységét az egyszerű és olcsó gépi termeléshez vezeti, s ezzel gondolkodásra kényszerít a holnap színházáról, a színész új művészetéről.

Ez a film kulturális szerepe az egyetemes művészettörténetben.

(1913)

Hima Gabriella fordítása

A mai színház és a film viszonya a művészethez

Mit hoz a holnap?

(Hasznos a kritikusok számára is)

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma világosan meg kell határoznom a tegnapi színház és a film helyét a művészet egészén belül.

A derék nyárspolgárokat két kérdés rémítette halálra:

"Hogy lehet az – a színházat, amely a múlt évben és korábban is megvolt, amelyben közös páholyunk volt Pjotr Ivanoviccsal és Marija Petrovnával, most egyszerre nem létezőnek nyilvánítják – ez badarság!" "Hogyha a mai színház olyannyira üres és tartalmatlan, hogy a művészet megkárosítása nélkül helyettesíteni lehet a filmmel, ha a holnap színházának története csak az első futurista előadással kezdődik, akkor mutassák meg, mi önökben olyan értékes, mi az a valami önökben, ami semmi máshoz nem hasonlítható?"

Kérem.

Az ellenünk – és általában minden merész újító ellen – fellépő emberek valamennyi nyárspolgár egyedüli közös fegyverével, a "józan ésszel" támadnak.

Bármilyen furcsa is a modern embert ilyen özönvíz előtti fegyverzetben látni, amely úgy passzol hozzá, mint a bumeráng a harcoló katonához, meg kell vizsgálnunk ennek a fegyvernek az emberi pszichikumra gyakorolt hatását.

A józan ész szerencsés tulajdonosa hatalmas előnnyel rendelkezik a többiekkel szemben – mindig és mindenki számára érthető tud lenni.

Ez a "közérthetőség" két, érdemnek aligha tekinthető tény eredménye:

Az illető ismeretei ugyanolyan mértékben korlátozottak, mint a partner tudásszintje. (Ilyen körülmények között ugyan mi olyant tudnának egymásnak mondani, ami a másik számára érthetetlen volna?);

Valamint az a képesség, hogy a saját ügyeivel való állhatatos–unalmas elfoglaltság közben kimerült és erőtlen agyával az illető az új jelenségből csak a legszembeötlőbb és esetleges vonásokat fogja fel.

Ha egy ilyen gentlemant megkérdeznek – tudja, mi az a futurizmus? –, fontoskodva feleli:

"Na igen, tudom. Ez egy nagy, hangoskodó valami, azonkívül sárga nyakkendőben jár…"

És a mozi?

"Hogyne, tudom. Tizenöt vagy negyven kopek a belépő, kezdetben sötét van, azután pedig kapálózó emberek futkosnak a valcer ütemére."

Amikor egy ilyen gentleman egyik cikkemben a "tudomány" szóba botlott, a következőképpen okoskodott:

"Tudomány, ahá, igen, tudom, ez olyasvalami, amikor könyvek fölé hajolnak, aritmetika, kémia, azután felnőnek, egyetemi kitüntetéseket viselnek." És feljajdult:

"Művészetről és filmről beszélnek, de hol van a fizika, a technika?"

Fiatalember! A művészettörténet – amennyiben képes arra, hogy tudománnyá váljon – társadalomtudomány lesz.

A művészettörténetet, ha valamilyen tényt kiválaszt az esztétikum területéről, nem a megvalósítás technikai módszerei érdeklik, hanem azok a társadalmi folyamatok, amelyek az adott tény megjelenését szükségszerűvé teszik, illetőleg az az átalakulás, amelyet az adott tény idéz elő a tömegpszichológiában.

Így például engem nem érdekel egy festmény megtekintésekor a festék vegyi összetétele, valami kádmium a citromsárgában és smaragdzöldben. Ez magát a festőt is vajmi keveset érdekli.

Ha ez másként volna, akkor a mi "festékszakértőink" és festékgyártóink, Doszekin és Friedländer lennének a festészet legkiválóbb alkotóművészei és kritikusai.

Éppen ebből a szempontból fogom megvizsgálni a filmnek és a színháznak a művészethez való viszonyát.

Az első és legfontosabb kérdés:

Lehet-e a film önálló művészet?

Nyilvánvalóan nem.

A természetben nincs szépség. Szépséget csak művész teremthet. Vajon Verhaeren előtt eszünkbe jutott-e a borgőzös kocsmák, irodák, a piszkos utcák, lármás városok szépsége?

Csak a festő alkothat a valóságos életből művészi képeket, a film pedig több-kevesebb sikerrel sokszorosíthatja ezeket. Ezért nem lépek, nem is léphetek fel a film megjelenése ellen. A film és a művészet két különböző dolog.

A művészet valódi esztétikai értéket hoz létre, a film pedig, mint a nyomdagép a könyvet, sokszorosítja és eljuttatja a világ legeldugottabb, legtávolabbi sarkaiba is. Bár önálló művészeti ággá nem válhat a film, száműzni éppoly ostobaság volna, mint széttörni az írógépet vagy a teleszkópot azért, mert ezeknek a dolgoknak nincs semmilyen közvetlen kapcsolatuk sem a színházzal, sem a futurizmussal.

A következő kérdés:

Nyújthat-e a film esztétikai élvezetet?

Igen.

Amikor a film az élet valamely meghatározott – bár jellegzetes – darabját másolja le, eredményei legjobb esetben is csak tudományos, pontosabban szólva leíró érdeklődésre tarthatnak számot.

Egyébként a mi jöttünkig is ezt a gyakorlatot folytatták a festők és a színészek is.

Itt van például Verescsagin.

Hiszen az ő képei is csak azok számára érdekesek, akik még sohasem látták Ázsia díszes palotáit.

Vajon Verescsaginnak a Tretyakov Képtárban látható képein a bolhavadászat ábrázolása a cikornyásan megrajzolt kapuk előtt nem ugyanúgy komikus és érdekes, mint a Szatirikon "Norvégiai bolhavadászatról" szóló egyik (tudományos) elbeszélésének filmplakátja?

És mindezek a Szomovok, Baksztok, Szárjánok, Dobuzsinszkijek, a világ egyik sarkából a másikba vándorolva, vajon nem a másolóiparosoknak ugyanazt az unalmas munkáját ismételgetik-e?

A mi fellépésünkig ugyanezzel foglalkozott a színház is.

Milyen nevetséges volt hallani a Művész Színházban Gorkij Éjjeli menedékhely című darabjának előadásán a nézők lelkendező megjegyzéseit: "De hiszen ez tökéletesen olyan, mint a valóságban, pontosan olyan, mint a Hitrovi piacon. Hiszen ezek a rendezők és színészek a legapróbb részletekig mindent ellestek, és hű másolatát adták ebben a csodálatos előadásban."

Igen.

De a természet csupán nyersanyag, amellyel a művész tetszés szerint bánhat, de egy feltételt ki kell elégítenie: hogy tanulmányozza az élet jellegét, és azt előtte addig senki által nem ismert formákba öntse.

Ha a festő és a gép munkája – mint például a fénykép és a film esetén – eltérő utakon ugyan, de azonos eredményre vezet, akkor a végtermék előállításának két módszere közül azt logikus választani, amely kevesebb társadalmi energia-ráfordítást igényel.

Ebből adódik, hogy a film sikeresen konkurál a színházzal.

Ezért mondom, hogy a színház a mi felléptünkig mint művészet nem létezett.

A színház csupán a való élet domború fényképe volt.

A némaságot, azt az egyetlen dolgot, ami a filmet a színháztól megkülönböztette, Edison legutóbbi találmányával megszüntette.

A mi megjelenésünkig a színház és a film, amennyiben önállóak voltak, csak lemásolták az életet, míg az életet a saját képére és hasonlatosságára alakító festő valódi nagy művészete más úton halad.

Mi új igét hirdetünk a művészet valamennyi területén.

De az "új" ma nem valamely senki által nem ismert dolgot jelent szürke világunkban, hanem szemléletváltozást valamennyi olyan dolog kölcsönös viszonyának megítélésében, amelyek arculatát rég átalakította a valóban új, extenzív városi élet.

Ez az oka annak, hogy "atyáink" közül némelyek oly értetlenül állnak az új élet dalnokainak művészete előtt.

A tegnap színháza nem versenyezhet a filmmel, mivel az életnek ugyanarról a mozzanatáról lényegesen hitványabb másolatot készít.

A filmre a jövő színháza mellett is hasznos szerep vár a rendezési és díszlettervezési szemlélet átalakításában, de nem válik a teljesen másfajta jelenségekkel foglalkozó színház vetélytársává.

(1913)

Hima Gabriella fordítása

Film és film

Önöknek a film – látványosság.

Nekem – csaknem világnézet.

A film – a mozgalom vezetője.

A film – az irodalmak megújítója.

A film – az esztétika zúzdája.

A film – bátorság.

A film – sportember.

A film – eszmék kürtje.

De – a film beteg. A kapitalizmus aranymonoklit tett a szemére. Ügyes üzletemberek ficsúrként sétáltatják. Vagyonokat keresnek szívrepesztő, nyafka történetekkel.

Ebből elég volt.

A kommunizmusnak ki kell ragadnia a filmet a spekuláló vakvezetők kezéből.

A futurizmusnak el kell párologtatnia a szellemi lomhaság és a moralizálás poshadt állóvizét.

Különben az Amerikából importált hölgy csacsog, vagy a Moszuhin-féle "könnyes szem" sír a vásznon.

Unjuk az elsőt.

Az utóbbit még jobban.

(1922)

Benyó Mariann fordítása

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.