Nyíri Kristóf

Wittgenstein videón

Kényszerû találkozás Jarman filmjével


Derek Jarman Wittgenstein című tévéjátékát 1993-ban mutatta be a brit Channel Four. Akkoriban skóciai tanulmányúton voltam. A film mindenütt téma volt – vetítették, vitatták. Tartottam attól, hogy túlságosan fölbosszantana – és sikeresen kerültem. Most, hogy a Metropolis szerkesztősége megtisztelő fölkérésének nem tudtam ellenállni, és megismerkedtem a Duna TV által két-három éve bemutatott, magyar feliratos változat videofelvételével, igazat kell adnom korábbi menekülő énemnek. A film narratívájában, képileg és főleg gondolatilag egyaránt zavaros. Pedig nem kellett volna annak lennie. Wittgensteinról korábban gyakran írták, hogy eszményi regényhős, ám írhatták volna azt is, hogy alakja filmre való; s másrészt maga a mozi Wittgenstein életében és késői érveiben is lényeges szerepet játszott. Filozófiáját megannyi csattanós aforizmában fogalmazta meg, ez a filozófia elbeszélve sem unalmas. A személyt és művét egységben láttatni Wittgenstein esetében korántsem reménytelen – talán nem véletlen, hogy jelen esszé szerzője első vonatkozó tárgyú eszmetörténeti tanulmányának 1971-ben a Ludwig Wittgenstein boldogtalan élete címet adhatta. 1990-ben a Channel Four megbízta Tariq Alit, hogy dolgozzon ki tervet valamiféle filozófiai sorozatra. Ali tizenkét – egyenként egyórás – játékfilmre tett javaslatot, amelyek a görögöktől napjainkig egy-egy filozófus életére, korára és gondolataira alapozódtak volna. A pénz végül csak három produkcióra lett elég – Chris Spencer Spinozáról, Peter Wollen Locke-ról és Jarman Wittgensteinról készített filmjére. A Wittgenstein-film eredetileg Terry Eagleton által írt forgatókönyvét Jarman teljesen átalakította a film kárára: Jarmannek nincsen koherens Wittgenstein-képe. Mind az eredeti, mind az átírt forgatókönyv olvasható a British Film Institute által 1993-ban kiadott WittgensteinThe Terry Eagleton ScriptThe Derek Jarman Film című kötetben.

Jarman filmje

 

Szemben az Eagleton-történettel, amely valamikor az 1930-as évek közepetájt kezdődik Cambridge-ben, s Wittgenstein életének és filozófiájának korábbi mozzanatait visszautalások formájában villantja fel, a Jarman-film mondhatni teljes lineáris életrajzot ad, noha egyfajta szürreális keretben, amennyiben mindvégig párhuzamosan szerepelteti a gyermek Ludwigot a felnőtt Wittgensteinnal, előbbit többnyire fantasztikus jelmezekben és helyzetekben – például, újra meg újra, párbeszédben a Zöld úr nevű marslakóval. Amennyiben Zöld úr fölléptetésével Jarman valamiféle distanciát, a modern európai életformába nem beleragadt szempont képviseletét célozta, ezt a célt aligha érte el; a marslakó funkciója (eltekintve attól, hogy ő mondja az On Certainty-idézeteket) számomra ugyanúgy értelmezhetetlen, mint mondjuk a kis Ludwig díszes-komikus arany római sisakban és öltözékben való megjelenése.

Melyek tehát a Jarman-film által érintett életrajzi és filozófiai elemek? Először is – néhány mondatban elmondva s a zongorázó Paul Wittgensteinnal illusztrálva – a bécsi háttér: a nagyiparos apa dúsgazdag, művészetpártoló és művészileg kifinomult családja; továbbá utalás Ludwig ama három bátyjára, akik öngyilkosságot követtek el. Majd: Ludwig a varrógépnél, hat duruzsoló magántanítótól körülvéve. Ludwig hangja: „Egy életen át kellett szabadulnom a neveltetésemtől.” Kép és hang egyaránt félrevezető. Ludwig nem a szabás-varrás iránt érdeklődött, hanem a gépek iránt; kiskorában működőképes varrógépet szerkesztett, de persze nem a filmen látható gyári darabot. Neveltetésétől – alapos és mély zenei és német irodalmi műveltségétől – nem kívánt szabadulni, ellenkezőleg, egy életen át büszke volt arra. Majd: Ludwig sárga Dávid-csillagoktól borított iskolatábla előtt áll, és egy pálcával lövöldözik magántanítóira. Utalás zsidó származására? Ha igen, ez az egyetlen ilyen utalás a filmben, vagyis Jarman a Wittgensteint oly sokáig nyomasztó két legsúlyosabb teher egyikének (a másik homoszexualitása volt), amely – tudniillik a zsidó gondolatkör bizonyos aspektusaival való viaskodás – ráadásul késői filozófiája irányultságának fontos magyarázó eleme, nem szentel figyelmet.

Következik a Bécstől Cambridge-ig vezető út jelzése. Zöld marslakó, piros angliai postaláda, Wittgenstein Manchesterben denevérszárnyakat visel és kerti fecskendőkkel hadonászik. Wittgenstein hangja: „A repülés úttörője akartam lenni. De a kísérleteim nem sikerültek, ezért föladtam. Nem sikerült motort terveznem…” Hiányzik: annak érzékeltetése, hogy a műszaki érdeklődésű Wittgensteint, aki először 1906 és 1908 között két évet húzott le a berlini műegyetemen, s csak utána kezdte meg angliai sárkányrepülő- és hőlégsugárhajtómű-kísérleteit, a mérnöki munka során ütközött olyan számítási problémákba, amelyek idővel a matematika filozófiai alapjainak kérdéseihez, a Jénában tanító Gottlob Fregéhez, s végül Frege tanácsára – 1911 őszén – Russellhoz vezették. Wittgenstein és Russell: néhány morzsa a Russell és Lady Ottoline Morrell közötti levelezés gazdag anyagából (bájos hiba az – egyébként színvonalas – magyar feliratozásban: „universals and particulars” – „általános és egyenes”), a gyermek Ludwig színes koktélokat iszik (Wittgenstein kerülte az alkoholt) és elmeséli, hogy a filozófusnak miképpen kellett (1913–14-ben) az úgymond nyomasztó cambridge-i légkör elől norvégiai magányába menekülni. Éjszakai fjord, Wittgenstein a csónakban: „Hogyan lehetnék logikus, amíg nem vagyok ember?” Noha máskor és másutt hangzott el, a kérdés valóban Wittgensteintól származik. Jarman számos autentikus wittgensteini fordulattal él, ha messze nem is annyival, mint az Eagleton-szöveg; de nem minden látszólagos Wittgenstein-idézete ténylegesen az, s az eltérések olykor lényegbevágóak. Russell és Ottoline az ágyban, Russell vörös ágykabátot visel, Ottoline zöld strucctollkalapot. Russell felolvas Wittgenstein leveléből: „Olasz hadifogságba estem. Remélem, találkozunk a háború után. A golyózápor megváltoztatta nézeteimet a filozófiáról. Tolsztoj Rövid evangéliuma is. Írtam egy könyvet. Címe: Tractatus logico-philosophicus. Ötvözi a logikai szimbolizmust és a vallási miszticizmust.” Ez nem valóságos Wittgenstein-levél; ami nem baj, hiszen az idevágó valóságos mondattöredékeket bárki, akit érdekel, összeszedheti a vonatkozó tudós kiadásokból. Viszont az „ötvözi a logikai szimbolizmust és a vallási miszticizmust” fordulat kifejezetten félrevezető. A Tractatus szerzője ilyet nem mondhatott a maga munkájával kapcsolatban. Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell… Harmincas évek, újra Cambridge-ben, Wittgenstein Ottoline-nal beszélget. „Why is there anything at all, rather than just nothing? – Miért van egyáltalán valami, miért nincs inkább semmi?” – kérdezi. Hasonlót Wittgenstein ugyan mondott – például: „how extraordinary that anything should exist – milyen rendkívüli, hogy bármi is létezik” (A Lecture on Ethics, 1929) –, de a filmbeli kérdést ebben a formában nem ő, hanem Heidegger tette föl. Szeminárium, a történet vége felé. Diák: „Önnek tulajdonítják a tételt, miszerint egyéni nyelv nincs. Megmagyarázná ezt?” Wittgenstein: „Megtanuljuk a szó használatát, mert egy kultúrához tartozunk. Egy életformához. Egy gyakorlathoz. A cselekedeteink határozzák meg a beszédünket. Mindez tisztán közös tevékenység. A karteziánus tradíció a magányos énből indul ki, amely a saját érzékelésein töpreng. Én meg akarom dönteni ezt a modellt.” Kitűnő összefoglalás. De azt a fordulatot, hogy „karteziánus tradíció”, Wittgenstein ki nem ejtette volna a száján. Érveit nem a filozófiatörténet világába helyezte. A Filozófiai vizsgálódások néhány Ágoston-utalásától eltekintve az egyetlen filozófiatörténeti személyiség, akivel tényleges – noha korántsem nyilvános – párbeszédbe bocsátkozott, Platón volt. De nagyon előreszaladtam.

Wittgenstein az első világháborúban. Önkéntesnek vonul be; szemtől szembe akar kerülni a halállal, hogy jobb emberré váljon. Géppuskatűz, a gyermek Ludwig kék zászlóval masíroz át a színen, a zászlón aranybetűk: „A világ mindaz, aminek esete fennáll.” A Tractatus első sora. De mi célt szolgál itt? Hogy Wittgenstein jórészt a lövészárokban írta meg fiatalkori főművét, tény. S a mű jó néhány mondata valóban sugallja a halál élményének közelségét. Mint például: „Der Tod ist kein Ereignis des Lebens – A halál nem az élet eseménye.” Ám a zászlóra nem ez van írva… A húszas évek eleje, Wittgenstein népiskolai tanító Alsó-Ausztriában. A táblán idézetek a Tractatus témaköréből, a katedránál iskoláslányka ül, füzetéből Wittgenstein valamely logikai fejtegetését igyekszik felolvasni. Wittgenstein elégedetlen; dühbe gurul; megüti a lányt. A jelenet félrevezető. A népiskolai tanító Wittgenstein valóban igényes volt, és valóban durva; a tanítói pályától valóban ezért kellett megválnia. De Alsó-Ausztriában nem a Tractatust oktatta. A húszas évek vége. Wittgenstein házat tervez és épít egyik nővérének Bécsben. Erről rövid párbeszédből értesülünk. Jarman nem mutatja meg a Kundmanngasse-i nevezetes épületet, mint ahogyan nincsenek külső felvételek sem Bécsről, sem Cambridge-ről, sem Norvégiáról, sem később az ír tengerpartról. Külső felvételek egyáltalán nincsenek, az egyetlen helyszín egy szűk stúdió, az eredmény már-már műkedvelő. A kötetben Jarman pénzhiányra panaszkodik.

1928. Wittgenstein kertész egy Bécskörnyéki kolostorban. Johnny érkezik, levelet hozott Keynestől és Russelltól, kérlelik, térjen vissza Cambridge-be. Johnny később Wittgenstein tanítványa és szeretője lesz (a szerepben Frank Ramsey és Francis Skinner alakja keveredik). Újra Cambridge: Wittgenstein hálószobája. Wittgenstein a takaró alá bújik, nem mer szemináriumi hallgatósága elé lépni. Johnny biztatgatja: Ha megtartja az órát, utána elmennek moziba! Wittgenstein valóban szenvedett a filozófiatanár szerepétől, s órái után valóban moziba járt – de a jelenet félrevezetően túlzó. Wittgenstein összeszedi magát, átmegy a nappaliba s egy táblához lép – a hallgatóság vászonszékeken ül, ott van Russell és Keynes is. Wittgenstein beszélni kezd. A témák: a kutya tudja a gazdáját várni, de nem tudja jövő szerdára várni. A kutya nem beszéli nyelvünket, így nem is bírhat fogalmainkkal. Azután: ha az oroszlán beszélne, nem értenénk, mit mond. Az oroszlán nem osztozhat az ember nyelvében, mert nem osztozik az ember életformájában. „Elképzelni egy nyelvet annyi, mint elképzelni egy életformát.” Vagy azért nem értem az oroszlánt, mert nem látok a fejébe? Adódik a kérdés: mi van a szavaim mögött, amikor azt mondom: „Ez egy nagyon szép ananász”? Az egyik diák válaszol: A gondolat, profeszor úr. Wittgenstein: Értem. És mi a gondolat az „Ez egy nagyon szép ananász” szavak mögött? A diák: Az Ez egy nagyon szép ananász gondolat? (A csattanó a filmben elsikkad, sem igazából elmondva, sem eljátszva nincs, de lássuk az Eagleton-scriptet: „Wittgenstein: Mi van a szavaim mögött, amikor azt mondom: »Ez egy nagyon szép ananász«? Egy fiatal amerikai diák jelentkezik. Wittgenstein: Nos? Diák: Professzor úr, a gondolat van a szavak mögött. Wittgenstein: Értem. És mi az a gondolat, amely az »Ez egy nagyon szép ananász« szavak mögött van? Derült mormogás a hozzáértők köréből; érzékelik a csapdát, amelybe a diák belesétál. A diák: Nos, gondolom... Wittgenstein [gonosz hangsúllyal]: Mit »gondol«? A diák [miközben látszik, hogy próbálja megőrizni egyensúlyát]: Azt gondolom, hogy… ööö… [bénán, vereségét beismerve] Ez egy nagyon szép ananász.”) Adódik a folytatás. Wittgenstein: Ha tudni akarjuk egy szó jelentését, ne önmagunkba nézzünk. Vizsgáljuk a szó használatát. A viselkedésünket. Russell: Azt állítja, hogy nincsenek filozófiai problémák? Wittgenstein: Vannak nyelvészeti, matematikai, etikai, logikai, vallási problémák. De valódi filozófiai problémák nincsenek.

Wittgenstein és Johnny a moziban. Wittgenstein teljesen belefeledkezik a filmbe. Johnny a szemináriumon elhangzottakat próbálja noteszében rögzíteni, Wittgenstein rászól, hogy hagyja abba. Wittgenstein hangja: „A mozi és a szeminárium között nem volt verseny. Imádtam a filmeket. Különösen a westernt és a musicalt. Carmen Miranda és Betty Hutton voltak a kedvenceim. Mindig az első sorban ültem. Egy jó film elfeledtette velem a szemináriumokat.” Wittgenstein tényleg így látta; de azt hiszem, becsapta magát. A film nem elfeledtette vele, hanem előkészítette számára a szemináriumokat; a moziban ismeretfilozófiai relevanciájú, alapvető élményekkel gazdagodott. Jarman megsejt ebből valamit, amikor a forgatókönyve elé írt előszóban így fogalmaz: „Filozófia és film. Szavak és képek. A kamerában nincsenek szavak. A kamera hallgat. – Ludwig úgy gondolta, hogy a nyelv képek sorozatából áll. Később, amikor túl sok filmet látott volt, elvetette ezt a gondolatot.” Ám a filmrevitel során ezt az ötletet nem bontja ki.

Wittgenstein Russell-lal és Ottoline-nal. Az utcán valaki beintett neki, s ő most rádöbben: Ama gesztusnak nincsen úgymond logikai struktúrája, noha kétségtelenül van jelentése. Vagyis mindeddig hibás filozófiai úton járt – az öngyilkosság gondolatával foglalkozik! A jelenet utalás Sraffa Tractatus-kritikájára, amely kritika azonban nyilvánvalóan megelőzte ama érvek kibontakozását, amelyeket Wittgenstein fentebb a szeminárium alkalmával elmond. Öngyilkossági gondolatok viszont valóban újra meg újra foglalkoztatták. Wittgenstein rábeszéli Johnnyt, hogy hagyja ott a filozófiát, és dolgozzon gyári szerelőként. Az eset valóságos: Wittgenstein Skinnert csakugyan így tette tönkre. Újra szeminárium. Wittgenstein: A nyelv nem kép, amint azt a Tractatusban állítottam, hanem eszköz, szerszám. Sokféle nyelv, sokféle életforma, sokféle a nyelvvel s a nyelvben végzett tevékenység – „nyelvjáték” – van, s az egyes nyelvjátékok többé-kevésbé függetlenek lehetnek egymástól. – A gondolatmenet zavaró befejezése: Jarman, magyarázatképpen, egy Tractatus-idézetet vág ide. Wittgenstein: „A nyelvem határai a világom határai.” 1935. Wittgenstein Oroszországba látogat, azzal a szándékkal, hogy ott fizikai munkásként telepedjen le. Szándéka nem teljesül: a szovjetek filozófiaprofesszornak befogadnák, proletárnak azonban nem. Wittgenstein indítékai nem baloldaliak voltak: Sztálin Szovjetuniójában voltaképpen Tolsztoj Oroszországát kereste – Jarmannek ezt valamennyire sikerül is érzékeltetnie. 1948. Wittgenstein írországi kunyhójában. Jarman ebbe a miliőbe helyezi az 1949. decemberi felismerést, miszerint Wittgenstein rákban szenved. 1951. április 29. Wittgenstein orvosának, Dr. Bevannek házában elhuny. A filmben a haldokló Wittgensteinnal Keynes beszélget, a halott mellett végül a marslakó ül. Valójában azonban Mrs. Bevan volt az, akihez Wittgenstein – a filmben el nem hangzó – utolsó szavait intézte: „Mondja meg nekik, hogy csodálatos életem volt!

 

Wittgenstein és a mozi

 

A Wittgenstein-irodalom a filozófus mozi iránti rajongását kizárólag életrajzi-anekdotikus elemként kezeli. Ehhez képest Wittgenstein számára, véleményem szerint, a film két – egymástól nem független – szempontból is gondolati-elméleti forrást jelentett. Egyfelől mint – Balázs Béla kifejezésével – új népművészet; másfelől mint a kommunikáció új közege, jelesül az írásbeliség s kivált a könyvnyomtatás kultúrájának meghaladása, a nyelv cselekvésbeágyazott voltának látványos megjelenése.

Az első szempont felől értelmezhető Wittgenstein vonzódása a western mint műfaj iránt. A western csakúgy, mint a népmese, jó és rossz egyértelmű küzdelmét mutatja be, egyszerű, ismétlődő elemekből építkező történetek keretében. A western a szóbeliség költészetének szerkesztési technikáit idézi. Hadd emlékeztessek itt arra, hogy noha Wittgenstein kényszeresen sokat írt, problematikus viszonyban állt az írott nyelvvel, s különösen a nyomtatott könyvvel. Már Népiskolai szótára előszavában panaszkodott a tipográfia torzító hatásaira; s ódzkodása attól, hogy publikálja írásait, ismert, sőt hírhedett. De utalhatunk itt még gyönge helyesírására; arra, hogy anakronisztikus előszeretettel vette, ha hangosan felolvastak neki; az általános megfigyelésre, hogy kedvenc olvasmányait valójában kívülről tudta; az aforizmára és dialógusra mint írásának föltűnő stilisztikai elemeire; és arra, hogy képtelennek bizonyult valamiféle modern értelemben vett értekezést megírni – miközben visszavágyott az írásbeliség előtti Európába, és elevenen érdeklődött az írásbeliség nélküli primitív kultúrák iránt – gondoljunk Frazer-kommentárjaira.

A második szempont felől tekintve viszont azt mondhatjuk, hogy a film az új szóbeliség, az úgynevezett „másodlagos szóbeliség” kognitív élményét jelentette Wittgenstein számára. Föltűnő, hogy azokban az években, midőn késői filozófiája kialakulni kezdett – az 1930-as évek elején – kézirataiban milyen gyakran alkalmazza hasonlatként a filmet, kivált olyan összefüggésekben, ahol jel és jelölet többféle közegben fennálló viszonya válik a vizsgálat tárgyává. Így például abban a beszélgetésben, amelyet Schlick-kel és másokkal folytatott Bécsben, 1929. december 22-én: „Nem a hangcsík kíséri a filmet, hanem a zene. A hangcsík a képcsíkot kíséri. […] A zene kíséri a filmet. […] A nyelv kíséri a világot.” Vagy például a nevezetes, 1932-ben összeállított Early Big Typescriptben: „Amikor azt mondják, hogy »minden folyik«, akkor úgy érezzük, hogy akadályozva vagyunk a tulajdonképpeninek, a tulajdonképpeni valóságnak megragadásában. A folyamat a vásznon elillan előlünk, éppen mert folyamat.” Vagy néhány hónappal korábban, a 113-as kézirat 519. lapján (a helsinki Archívum lapszámozása): „Nyelvünkben (mint fizikai jelenségben) úgyszólván nem a vászonra vetített kép tartományában vagyunk, hanem a lámpa előtt átmenő film tartományában. És ha a vásznon történő folyamathoz zenét akarok csinálni, akkor annak, ami a zenét okozza, megint csak a film területén kell lejátszódnia. A beszélt szó a hangosfilmben, mely a vásznon történő folyamatokat kíséri, ugyanolyan illékony-cseppfolyós, mint e folyamatok, és nem azonos a hangcsíkkal. A hangcsík nem kíséri a vásznon folyó cselekményt.” Angliában az első „talkie” filmeket 1928-ban vetítették; Bécsben 1929 vége felé. E filmeket figyelve Wittgensteinnak kétségkívül a nyelv új tapasztalatára kellett szert tennie – csakúgy, mint korábban a némafilmeket figyelve. S ama új tapasztalatok lehetséges mibenlétére vonatkozóan korántsem kell a sötétben tapogatóznunk. Balázs Béla A látható ember című könyvében, amely 1924-ben jelent meg Bécsben, a némafilmen töprengve a következő megfigyelést teszi: „A filmen […] a beszéd arcjáték és közvetlenül-vizuális arckifejezés. Aki a beszédet látja – olvassukBalázsnál – , egészen más dolgokat tud meg, mint aki hallja a szavakat. […] A színész összeszorított fogakkal, a szavakat morzsolva beszél, vagy botladozó nyelvvel, részegen hebeg, vagy megvetően köpi a szavakat, vagy gúnyos mosolyra húzott ajkai közül szinte fullánkként döfi a szavakat.” A hangosfilm persze sok tekintetben visszalépés, írja Balázs A film szellemében, 1930-ban; de ez a műfaj is új érzékszerv, új észlelési és tapasztalási dimenziókat teremt, a nyelvnek megint új élménye. Ha a némafilm a szó tett-jellegét mutatta meg Wittgensteinnak, a hangosfilm a jelentés szituációbaágyazott voltát. A hangosfilmben nemcsak a beszéd értelmezi a cselekményt, de – természetesen – a cselekmény is értelmezi a beszédet.

Wittgenstein egyik sokat idézett passzusa a 113-as kézirat 554. lapjának tetején így kezdődik: „A szubsztantívumtól (főnévtől) félrevezetve a szubsztanciában hiszünk. Igen, ha a nyelvnek dobjuk oda a zablát & nem az életnek, akkor keletkeznek a filozófiai problémák. »Mi az idő?« – már a kérdésben tévedés rejlik: mintha a kérdés ez volna: miből, milyen anyagból, van az idő.” Néhány sor következik az idő fogalmáról a matematikai számításokban, majd pedig, még mindig az 554. lapon, a jól ismert megfogalmazás: „A nyelvnek mindent egyenlővé tévő hatalma, amely a legélesebben a szótárban mutatkozik meg, & amely lehetővé tette, hogy az idő megszemélyesíttessék…” A szótárra történő utalás természetesen az írott, s kivált a nyomtatott nyelvre történő utalással egyenértékű; Wittgenstein problémája itt az, hogy az írás micsoda erővel képes bennünket a nyelv logikájának félreértésére kényszeríteni.

Ámde mit jelent ez: „Ha a nyelvnek dobjuk oda a zablát & nem az életnek, akkor keletkeznek a filozófiai problémák”? Feltételezésem szerint Wittgenstein tényleges logikájának értelmében a „nyelv” itt az „írott nyelv”, az „élet” pedig a „beszélt nyelv” helyett áll. Feltételezésemet bizonyítandó hadd kompiláljak még néhány passzust Wittgenstein hagyatékából. Az első, amelytől azt remélem, hogy megfelelő szövegösszefüggést teremt az „élet” kifejezés számára: „Az élet folyama, vagy a világ folyama, folyik (»alles fließt«) & kijelentéseinket úgyszólván csak a pillanat verifikálja. – Kijelentéseinket csak a jelen verifikálja.” (107-es kézirat, 222. oldal.) Egy második, amely az „alles fließt” (panta rhei) téma fonalát veszi föl: „Különös, hogy a mindennapi életben nem zavar bennünket ama érzés, hogy a jelenség mintegy elillan előlünk – a jelenségek állandó folyama –, csupán olyankor, amikor filozofálunk. Ez azt mutatja, hogy amiről itt szó van, az a nyelvünk hibás alkalmazása által sugallt. – Az az érzésünk, hogy a jelen eltűnik a múltban anélkül, hogy meg tudnánk akadályozni. És itt nyilvánvalóan a mellettünk szüntelenül továbbfutó filmcsík képét használjuk.” (108-as kézirat, 32. oldal, 1929. dec. 23-i bejegyzés.) Megérkeztünk a filmmetaforához, folytassuk a már idézett kulcsmondatokkal: „A beszélt szó a hangosfilmben, amely a vásznon folyó folyamatokat kíséri, ugyanolyan illékony-cseppfolyós, mint e folyamatok, és nem azonos a hangcsíkkal. A hangcsík nem kíséri a vásznon folyó cselekményt.” (113-as kézirat, 519. oldal.) S végül a „filmvászon” terminus mentén egy negyedik szöveghely: „Amit jelnek nevezek, az az, amit a nyelvtanban hívnak jelnek; valami, ami a filmen van, nem a vásznon.” (Philosophische Bemerkungen, 98. oldal.)

Ezeket a szöveghelyeket összevetve némely világos párhuzamok és ellentétek tűnnek elő. A jel – a „nyelvtanban”, vagyis az írott nyelvben – a filmen van, vagyis a hangcsíkon. A hangcsíkra jelek íródnak. A szembeállítás másik oldalán a beszélt nyelv, a vászon, és az elillanó történések, „fließende Vorgänge” vannak. Vessünk még pillantást egy másik, az elillanóval kapcsolatos bekezdésre, ezúttal a Zettel 135. paragrafusára: „A beszélgetés, a szavak alkalmazása és értelmezése tovaillan/tovafolyik, s csak a folyamban van a szónak jelentése.” A szócsoport itt: beszélt nyelv, alkalmazás vagy használat, valamint jelentés. A voltaképpeni következtetés tehát: a romlatlan jelentés hordozója a beszélt nyelv; ha az írott nyelvnek dobjuk oda a zablát és nem az életnek, akkor keletkeznek a filozófiai problémák. Ezt a következtetést Wittgenstein nem vonta le. Jarman filmje akár le is vonhatta volna.

Vissza

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 3000 Ft + postaköltség (500 Ft / szám). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.