Pócsik Andrea

A valóságfilmek profetikus jelene


Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás. Paradigmaváltás a kortárs magyar dokumentumfilmben. Budapest: Gondolat Kiadó, 2019.

A magyar nyelvű filmes szakirodalom egyik hiánypótló művének elemző méltatására vállalkoztam. A jelző elé kívánkozna a „leg” előtag: hiszen Stőhr Lóránt könyve azzal, hogy a hazai dokumentumfilm-készítés legújabb irányainak áttekintését tűzi ki feladatul, egyszersmind számos érvet hoz fel a játékfilmmel való egyenrangúsításhoz, épp ezért igencsak időszerű.

A megjelenés éve 2019, a kutatómunkát Stőhr a megelőző néhány évben végezte. A fülszövegen feltett alapkérdések jól navigálják a potenciális olvasókat: az írások azokat az okokat, összefüggéseket tárják fel, amelyek a rendszerváltás utáni átmenet éveiben létrejött, mennyiségileg hatalmas dokumentumfilmes korpusz jórészt parttalan útkeresései után egy ígéretes, paradigmaváltásnak tekinthető kezdethez vezettek. „Mi a nemfikciós filmek új keletű sikerének titka? Milyen változások zajlottak le a kétezres években, amelyek nyomán e hagyományosan felvilágosító szerepkörbe utalt felvilágosító formában előtérbe került a drámai és komikus hatáskeltés? Kik az alakítói és melyek az összetevői a változásoknak?

A kötet nemzetközi kitekintéssel indul: a dokumentumfilm-elméleti szakirodalom alapján vázlatosan tárgyalja a főbb kérdéseket objektivitásról, igazságról, valóságról, történetelbeszélésről. Mindez történeti áttekintéssel is párosul, hiszen a főbb változások a klasszikusnak tekintett „griersoni modellhez” képest zajlottak, s kaptak a szerzők megközelítéseiben tetten érhető eltérések alapján „posztklasszikus, poszt-griersoni, posztmodern” jelzőket. Ami fontos, a változások mibenléte: a személyesség, a jelenlét és a narrativitás megjelenése és azoknak a dokumentumfilmes formanyelvre tett hatása.

Ehhez társulnak a korántsem elhanyagolható intézményes átalakulások, gazdasági tényezők, a kereskedelmi televíziók piacformáló szerepe: ezekről szól a következő fejezet. Itt képződik egy különös anomália, amit a szerző egy lábjegyzetben jelez is: nem tartja feladatának az aktuális, az írás pillanatára jellemző trendek elemzését, mivel jórészt a kilencvenes és kétezres évekre fókuszál. Ez ezért különös, mert az elemzett vagy említett filmek között szép számmal szerepelnek a kétezertízes években készült alkotások. Természetesen minden korszakhatár mesterséges, az évtized sem szó szerint értendő, mégis rendkívül fontos tény a rendszerváltás utáninál nem kevésbé jelentős intézményi átalakulás: a Magyar Mozgókép Alapítvány megszüntetése és a Nemzeti Filmalap létrehozása 2011–12-ben. Erről röviden ír a szerző, ám nyilvánvalóan nem lehet összefüggéseiben bemutatni egy bonyolult, átpolitizált támogatási rendszert másfél oldalon.

Ugyanígy figyelemreméltó nemzedéki szemléletváltásról ír a fejezet záró részében. Arról a külföldön és nemzetközi workshopokon tanult fiatal producer- és rendezőgárdáról, akiknek a ténykedése műhelyszerűen és elméleti oktatással kiegészülve a Színház- és Filmművészeti Egyetemen teljesedett ki. Az itt leírtak olvastán támadt igazán hiányérzetem. Talán a szerző szerénysége nem engedte a téma bővebb kifejtését, hiszen maga is fontos szereplője volt az SZFE-n zajló munkának.A múltidőt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2020-21-ben lezajlott átalakulása, az intézmény kettéhasadása indokolja. Mi lesz a sorsa, folytatása azoknak a 2012-ben alapított szakoknak, programoknak, amelyek „rövid idő alatt már több (…) fiatal magyar alkotó (…) pályáját mozdították elő”, nem tudhatjuk. A választás elé állított oktatók közül néhányan, így Stőhr Lóránt is a modellváltás után is kitartottak az ott elkezdett munka mellett, többen azonban a szakmailag megbízható, fenntarthatóságát tekintve bizonytalan FreeSZFE Egyesületet választották.  1 Másrészt a nemzetközi trendek magyarországi terjesztésében felbecsülhetetlen érdeme van a fesztiváloknak: a VERZIO Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál nemcsak a színvonalas filmprogrammal, hanem számtalan szakmai rendezvénnyel, beszélgetésekkel, workshopokkal járult hozzá épp a Stőhr által elemzett időszakban (2005-től), talán nem túlzás ezt írnom, a paradigmaváltáshoz. Ha végigtekintenénk a mesterkurzusok és egyéb események résztvevőinek névsorán, sok olyan tehetséggel találkoznánk, akiknek a nemzetközi elismertsége ma számottevő.

Ez azért is fontos, mert többen közülük képviselik a Stőhr által a következő fejezetben elemzett, „rendszerváltás utáni tematikai és stiláris változásokat”. Itt a szerző két fontosabb irányt különböztet meg: a griersoni hagyományt, egyszersmind a Kádár-kori igazságfeltáró, realista megközelítést és a posztgriersoni, az események menetébe beavatkozó és/vagy személyes hangvételű alkotásokat. Az utóbbi trendhez tartozó alkotók képezik a könyv vezérfonalát. Az „új dokumentumfilm” elméletírói közül kitüntetett figyelmet kap Stella Bruzzi és az általa performatívnak nevezett stílus, „amely elismeri, hogy még a nemfikciós filmek is mesterségesek és konstruáltak. Ez az újfajta dokumentumfilmes gondolkozásmód, tehetjük hozzá Bruzzi állításához, annak fel- és beismerése, hogy az életnek nincsen egyetlen autentikus megjelenítése és elbeszélése, csak különböző perspektívák vannak”.Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás. Budapest: Gondolat, 2019. p. 23.  2 A fogalomhasználat itt véleményem szerint bővebb kifejtésre szorult volna. Bár Stőhr lábjegyzetben utal a Bill Nichols-féle tipológiában szereplő filmcsoportra, amely nem azonos Bruzziéval, érdemes lett volna itt több filmpéldával megvilágítani a különbségeket. Egy alkotó kiemelése ezen a ponton mindenképp fontos lett volna. Nichols ugyanis legszemléletesebben Forgács Péter filmjein mutatja be a performatív ábrázolásmódot: „(…) Forgács kitér a készen kapott álláspontok és előregyártott kategóriák elől. Mint minden nagy dokumentarista, ő is arra buzdít bennünket, hogy lássuk másképp a világot, és gondoljuk újra a vele való kapcsolatunkat. A performatív dokumentumfilm visszaadja a helyi, konkrét és kézzelfogható jelenségek eredeti rangját. Megeleveníti a személyes érintettséget, ami így a politikai elköteleződés kiindulópontjává válhat.”Nichols, Bill: A dokumentumfilm típusai. Metropolis (2009) no. 4. p. 41.  3

Stőhr később ugyan említést tesz Forgács Péterről a nemzetközi elismertség fontossága kapcsánStőhr: Személyesség, jelenlét, narrativitás. p. 58.  4, ám kitér annak indoklása elől, miért nem tekinti a fordulat egyik, véleményem szerint rendkívül eredeti formanyelvet megalkotó és kulcsfontosságú történelmi témákat feldolgozó képviselőjének. (A képzőművészként való indulás, és a szakma elutasítása nem elégséges indok.)

Nos, nézzük akkor, kik azok az alkotók, akiknek munkáit Stőhr Lóránt esettanulmányai részletesebben és a címben szereplő paradigmaváltás példáiként tárgyalják.

A négy fejezet közül az első kettő egy-egy alkotó munkásságát elemzi, fő szempontként a narrativitás erősödését alkalmazza. Almási Tamás pályája átível a rendszerváltáson: előtte egyértelműen a Stőhr által griersoni hagyománynak tekintett, realista, ügyközpontú tényfeltárás egyik fontos képviselője. Fokozatosan mozdul el az „új drámai elbeszélőforma” kialakításához, s válik az „új, nemfikciós narrativitás” mesterévé. Szó szerint: hiszen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktat, számtalan fiatal tehetséget segít az indulásban.

A pálya főbb fordulópontjait a szerző egy-egy filmhez köti, és ezek beható elemzését egészíti ki egyéb alkotásokra tett utalásokkal. Meggyőzően érvel, és a konklúziója olyan módon jellemzi Almási Tamás rendezői erényeit, hogy azt akár a számos, elismerésként kapott díj valamelyikének, például a 2022-es BIDF (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) életműdíjának átadóján is elhangozhatna: „Almási a hatásos és érzelmes történetmesélés érdekében nem áldozza fel a karakterek társadalmi beágyazottságának szociológiai pontosságú bemutatását és a személyiségvonások ábrázolásának hitelességét. Úgy alkot meg egy szerzői vonásokat mutató, új, nemfikciós narrativitást a magyar dokumentumfilm-művészetben, hogy hű marad a realista dokumentumfilmezés alapelveihez.ibid. p. 143.  5

Ugyanez a tétje Sós Ágnes filmjeinek is: nála is a történetmesélés módjait, a „professzionális hatáskeltés” eszközeit elemzi a szerző. A fejezet érdekessége, hogy Sós pályájának bemutatásával végigkövethetjük a korszak intézményi átalakulását, hiszen a rendezőnő gyakorlatilag minden lehetséges formát kénytelen volt „kipróbálni”, s azokhoz témaválasztásban, stílusban alkalmazkodni. A szerző ezt nem „ügyes adaptációnak”, hanem tanulási folyamatnak, „a nemzetközi trendek megismerésének és »anyanyelvi szintű« elsajátításának” tekinti.

Az utolsó két fejezet szempontrendszere tematikus, nem egy-egy alkotó köré épülnek az elemzések. Az egyik a traumafeldolgozásban alkalmazott személyes stílust vizsgálja, három remekül kiválasztott film elemzésével: Balkán bajnok (r.: Kincses Réka, 2006), Hazatérés – Egy szabadságharcos története (r.: Pigniczky Réka, 2006), Nagyi projekt (r: Révész Bálint, 2017). A bevezető a traumafilmek irodalmának tömör, velős összefoglalójával indul, majd áttér a merőben más indíttatású, stílusú, ám a személyességet hasonlóan dramaturgiai eszközként működtető filmes módszerek vizsgálatára. A választott filmek, különösen a Nagyi projekt, kiváló tananyagok: a holokauszttörténetek megközelítésének tabutörő különlegessége remek vitatéma is. Ehhez Stőhr elemzése pontos meglátásokat, hasznos érveket sorakoztat fel.

Az utolsó fejezetben a humor szerepét, megjelenésének új módjait elemzi olyan dokumentumfilmekben, amelyekben a személyesség is fontos szerepet játszik. Ráadásul a filmek témaválasztása is jelentős, a magyar falu problémáin keresztül tágabb társadalmi kérdések bontakoznak ki. Különös, archeológiai leletnek tűnnek ezek a történetek a mából nézve, pedig nem is olyan rég forgatták őket: a 2007-es Szirmai Márton-film, A süllyedő falu kerül párhuzamba Kovács Kristóf Besence Open című 2013-as munkájával. Mindkét esetben egyértelműen beleavatkoznak az alkotók az események menetébe, így az elemzés főleg ennek a szakmaetikai döntésnek a formanyelvi következményeit elemzi behatóan. A dokumentarista forma fikcionalizálása nem ördögtől való dolog, a mértékére és a szereplőkre tett hatásra azonban ügyelni kell. Stőhr következtetése messzire mutat, Szirmai és Kovács érzékenységét dicséri, hogy módszerük kellő hozzáértéssel alkalmazható lenne hasonló témájú valóságfilmek készítésénél: „A rendezők által teremtett szituációkban való részvétel és szereplés egyszerre villantja fel a józan észnek ellentmondó cselekvés lehetőségét és tapasztalatát a szereplők számára, és változtatja meg a faluról kialakult médiaképet. A komikus játék egy alternatív valóság megteremtője.ibid. p. 243.  6

Stőhr Lóránt könyvének megjelenése óta mindössze két év telt el, de egyetemi oktatóként, filmklubszervezőként és a dokumentumfilm-fesztiválok szervező-nézőjeként azt tapasztalom, a valóságfilmek egyre nagyobb teret hódítanak, az általuk kitüntetett társadalmi kérdésekre sokan, főleg a fiatalabb korosztályok tagjai megfelelően rezonálnak. Kiváló folytatás a szerző Török Ervinnel közösen nemrég szerkesztett száma az Apertúra folyóiratban, amely a közép-kelet-európai régió dokumentumfilm készítését térképezi fel, s ezzel jóval többet ad, mint egyszerű látlelet.Stőhr Lóránt – Török Ervin: Bevezető a Kortárs dokumentumfilm Kelet-Közép-Európában című tematikus számhoz. Apertúra (2021 ősz) https://www.apertura.hu/2021/osz/stohr-torok-bevezeto-a-kortars-dokumentumfilm-kelet-kozep-europaban-cimu-tematikus-szamhoz/ (Utolsó hozzáférés: 2022. 02. 07.)  7 A posztszovjet blokk országainak egyszerre eltérő és hasonló helyzete mentén segít hozzá az önismerethez, amelynek igencsak híján vagyunk. Az elemzések, értelmezések vitathatatlan haszna és érdeme, hogy segít látni: a befogadó a sokszor drámai élethelyzetek hatása alatt is képes észrevenni azokat a szándékos formai megoldásokat, amelyek megfelelő vagy kevésbé megfelelő mértékben a néző számára alakítják az elbeszélést, beavatkozást és elfogultságot feltételeznek.

A megújult dokumentumfilm a közös élményen és közös gondolkodáson keresztül ismét a magyar kultúra aktív szereplőjévé válik” – hangzik a kötet utolsó mondata. Legyen ez a jelen idő egyszerre a prófécia is: egy olyan jövőé, amelyben a művészi gondolkodás szabadon teremthet sokakat (meg)érintő, elgondolkodtató valóságokat, s ezek eljuthatnak a közönséghez egy végletekig megosztott, kirekesztő társadalomban is.

Pócsik Andrea

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

A Metropolis megjelenését támogatja: NKA (Nemzeti Kulturális Alap), Petőfi Kulturális Ügynökség, ELTE Folyóiratfejlesztési Alap, olvasóink 1%-os felajánlásaikkal

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.