A kilencvenes évektől fokozatosan felerősödő digitalizáció és globalizáció összetett, egymást gerjesztő folyamatai a kísérleti filmet sem hagyták érintetlenül. A nyugat-európai, észak-amerikai és brit szcéna korábbi évtizedekben kialakult meghatározó szerepe ugyan nem változott, de a társadalmi élet gyors átalakulása, az új formátumokkal való kísérletezés (újmédia-gyakorlatok, hibrid medialitás), az analóg nyersanyag (8 mm és 16 mm) továbbhasználata a kísérleti filmek témáira és formájára is erős hatást gyakorolt, miközben a megszaporodó fesztiválok és online platformok a kapcsolódás, közlekedés és nyilvánosság új színtereit nyitották meg. Az ezredfordulóra nemcsak a kísérleti filmes praxis elevenedett meg, de a róla szóló teoretikus diskurzus is; a korábbi strukturalista-formalista gondolkodáson túllépő, revizionista elméletek megnyitották az utat a kognitív megközelítés, az intermedialitás és heterogenitás, a nézőség és nemiség, a testi fordulat, a kiterjesztett mozi, a materializmus vagy a személyes regiszter kérdéseinek irányába.
Két korábbi, elsősorban a történeti avantgárd irányzatait áttekintő összeállítás után (Futurizmus és film, 1997. tél/1998. tavasz; Dada és film, 2000/3) aMetropolis jelen lapszáma egyszerre tudósít a kortárs kísérleti film átalakulóban lévő intézményi hálózatáról, és néhány tematikus, illetve formanyelvi tendenciájáról. Michael O’Pray a témát bevezető írása nemcsak az avantgárd–kísérleti film történetéről (kezdete, korszakai, alkotói, jelene), de a róla szóló elméleti-szakmai eszmecseréről is (az egyes korszakokat, alkotókat vagy befogadási módokat feldolgozó szerzők) átfogó képet ad. O’Pray hossz- és keresztmetszeti áttekintése a történeti avantgárdot és a kortárs, sokszor változatosan besorolt (Artworld, művészfilm, képzőművészet, underground stb.) mozgóképes kísérletezést közös hagyományba kapcsolhatónak gondolja, és a közöttük fennálló kontinuitást hangsúlyozza.
Lichter Péter írása a kísérleti film kortárs intézményrendszerét a láthatóság és a finanszírozás szempontjából is fontos filmműhelyek és alulról szerveződő hálózatiság irányából ragadja meg, az akadémiai közeg, a fesztiválok és a forgalmazók szerepét hangsúlyozva. A szerző több európai és észak-amerikai példával mutat rá arra, ahogyan az ’Artworld’ és a ’filmworld’ között helyet foglaló kísérleti film intézményrendszere csomópontos nemzetközi hálózatba rendeződik, melyben a hagyományos, illetve online terjesztők, kiadók, archívumok és folyóiratok mind az önszerveződés fontos építőelemei. Szalay Dorottya tanulmánya a kortárs kísérleti film politikai és szociális érzékenységét emeli ki. A politikai elköteleződés lehetőségeinek, valamint a globalizációs és a kritikai önreflexió összekapcsolódásának háttere elé helyezi el a társadalomtudatos kísérleti film példáját, mely többek között a nők elleni erőszak, a migráció, a xenofóbia, a nacionalizmus, a diktatúra és a terrorizmus kortárs fejleményeire a maga formai eszközeivel és reprezentációs technikáival reagál.
Máté Bori szövege az avantgárd film és a dokumentumfilm hagyományainak és gyakorlatainak érintkezéseit, átfedéseit vizsgálja. A kérdés filmelmélet-szakirodalmi áttekintése után a szerző a Sensory Ethnography Lab Caniba (2017) című alkotásának példájával világítja meg a kétféle filmkészítés jegyeit keverő gyakorlatot, melyben a kivételes téma, a vágyott objektivitás és a radikális formai megoldások találkozása hoz létre sokkoló, érzéki élményt. Az összeállítást záró tanulmány Lichter Péter és Máté Bori The Rub (2018) című művét olyan antropocén kori, posztdigitális kísérleti filmként olvassa, mely egyszerre tematizálja az „emberi alak” válságának esztétikai kérdését, a film kulturális-természeti beágyazottságát, valamint a vetítés technikai, nonhumán körülményeit. Margitházi Beja az újmaterializmus művészeti és kísérleti filmes perspektívájából fejti fel a The Rub ökoesztétikáját és ezen filmkészítési mód technikait és természetit, emberit és nem emberit, élőt és élettelent kontinuitásba kapcsoló gyakorlatát.
Lapszámunkban a filmcímek írásmódját illetően két elvet követtünk: a külföldi filmek esetében az eredeti nyelvű cím helyett az angol címváltozatot közöljük; ha az adott filmnek hazai vetítés vagy forgalmazás nyomán létezik hivatalos magyar címe, azt minden esetben jelezzük. Összeállításunkat ezúttal nem zárja a kortárs kísérleti film kérdését áttekintő bibliográfia – a téma iránt érdeklődőket Michael O’Pray nyitó tanulmányának gazdagon adatolt lábjegyzetei igazíthatják el úgy a kortárs, mind a korábbi korszakok kísérleti filmjét tárgyaló szakirodalomban.
A szerkesztők
