A határvidék mint történelmi kondíció

Az Amerikai Egyesült Államok lakossága körében számos mítosz él már hosszú ideje. Az itt élő emberek sok szempontból az európai nemzetfejlődéstől eltérő mintát mutattak, de saját nemzeti mítoszaik éppen olyan erősek és hatásosak, mint Óvilágbéli megfelelőik. Meg lehet ezzel kapcsolatosan említeni az Újvilág (a felfedezett „új” kontinens eltérő volt Európától, és ezzel új lehetőségeket kínált), a Szűzföld (az észak-amerikai földrész legnagyobb területe „érintetlen” volt, így az angol telepesekre várt annak felfedezése, meghódítása és igába hajtása, hogy az ő boldogulásukat szolgálja), az amerikai kivételesség (az itt letelepedett, majd később nemzetet alkotó közösség egyedi, Isten kiválasztott népe, és sorsát eleve elrendelt siker kövezi) vagy a különösen az elmúlt évszázadban meghatározó amerikai álom (az egyén saját erejéből képes feljebb jutni a társadalmi ranglétrán, és gazdaggá válhat) példáját. Ezek a mítoszok természetesen tartalmaztak némi igazság- alapot, de idővel a politikai propaganda és a populáris kultúra annyira kitartóan reklámozta őket, hogy mostanra sok szempontból már megkérdőjelezhetetlen részei az amerikai történetnek.

Az előbb említett példák mellett van még egy nagyon erős és történelmileg kondicionált mítosz: ez a határvidék (frontier) és az a köré felépült különféle mitologikus események, személyek és az ő hősies történetük. Hogy megértsük a mítosz eredetét, meg kell vizsgálni, hogy mi is a határvidék. Az első angol telepesek megérkezése óta folyamatosan jelen volt a terjeszkedés és az újabb földterületek megszerzése és elhódítása – leggyakrabban az itt élő őslakosok (indiánok) kárára. Az európai szemmel lakatlannak nyilvánított hatalmas földterületnek azt a legnyugatibb sávját nevezték határvidéknek, ahol még csak szórványosan telepedtek le az Európából idevándoroltak, és amely lassú, de állandó nyugati mozgást végzett. Ez nem egyszerűen egy választóvonal volt, ami az európai felfogást tükrözte volna.

Walter Prescott Webb a határvidékkel kapcsolatban jelentette ki, hogy „az amerikai úgy gondol a határra, mint ami nem az ország szélét jelenti, hanem ami azon belül helyezkedik el. Ez nem egy megállást parancsoló vonal, hanem egy belépést inspiráló terület. Az európai egydimenziós felfogással szemben az amerikai határnak két dimenziója is van: hosszúsága és mélysége. Európában a határ mozdulatlan és állandó, Amerikában átmeneti és időleges volt”.Webb, Walter Prescott: The Great Frontier. Austin, TX: University of Texas Press, 1952. pp. 2–3. Kiemelés az eredeti szövegben.  1 Ez roppant fontos megállapítás, hiszen jól írja le a pionírok viszonyulását a határvidékhez: az szinte hívogatja őket, hiszen szigorú határok nem igazán léteznek, vagy meglehetősen képlékenyek. Ha az ember belép a határvidékre, és birtokba veszi a területet, majd meg is műveli azt, akkor az már az övé. Éppen ezért érdemes Webb egy másik fontos és idetartozó észrevételét is megemlíteni, miszerint a határvidék Amerikában megtestesíti „a szabad föld gondolatát, [tehát azt,] amit az ember szabadon megszerezhet”.ibid. p. 3.  2 Tehát a határvidék a kezdetektől összekapcsolódott a területi terjeszkedés össznépileg pozitívan megítélt gondolatával és az egyéni boldogulás, a szabad föld birtoklásának ígéretével. Ahogy nőtt a gyarmati népesség, egyre többen vándoroltak nyugat felé, egyre nagyobb területet foglaltak el, és lassú, de folyamatos nyomás alatt tartották a különböző indián törzseket, amelyek az éppen kiszemelt határvidéken éltek. A kezdetektől jelenlévő fegyveres konfliktus a gyarmatlakók és az indiánok között végigkísérte a gyarmati időszakot, majd az Egyesült Államok történelmének első felét egészen 1890-ig, amikor véget ért a fegyveres indián ellenállás.

Ez a történelmi háttér szolgált a határvidék fizikai racionalizálásához és megéléséhez, tehát a nyugatra terjeszkedés kézzel fogható keretéhez, ugyanakkor a sokak által csak hírből ismert, kihívásokkal és ígéretekkel teli, szórványosan lakott határsáv viszonylag hamar szimbólummá is vált. Ez a folyamat különösen az USA függetlenné válásával kezdett felgyorsulni. Ekkor egyfelől a Nagy-Britannia miatt tapasztalt korábbi fékezőerő eltűnt, megindult a jelentős népességgyarapodás, és megkezdődhetett a valóban szabad áramlás nyugati irányba. Másrészt az 1803-as louisianai vétellel az Egyesült Államok megduplázta területét, és a remek termőterületek iránti igény hatalmas volt, ami biztosította a további nyugatra vándorlást a tizenkilencedik század legnagyobb részében, ezt pedig a további területszerzések csak tovább ösztönözték.

Noha már az újangliai puritánok is megtették a magukét az északkeleti határvidék vallási alapon értelmezett misztifikálásért, és a függetlenségi háború időszakában tevékeny Daniel Boone személye tovább erősítette a már meglévő izgalmat és sóvárgást a nyugatra vándorlás és a határvidék benépesítse iránt, valójában a tizenkilencedik század hozta el azokat az szereplőket, akik ilyen vagy olyan módon megalapozták a határvidék valódi mítoszát.Slotkin, Richard: Regeneration through Violence: the Mythology of the American Frontier, 1600–1800. Middletown, CT: Wesleyan University Press, 1973. pp. 42–145, 268–368.  3 Még egyszer érdemes hangsúlyozni, hogy mint minden mítosz, a határvidék is részben valós és megélt tapasztalatra épült, amit azután az irodalom, a társadalomtörténészet, a politika és a popkultúra kiszínezve és minél fogyaszthatóbb módon tárt a széles közvélemény elé.

Az egyik ilyen jelentős személy James Fenimore Cooper volt, aki, ha nem is egy személyben, de mégis talán a legnagyobb jelentőséggel bírt a határvidék és annak mitikus hősének megteremtéséért. Cooper Natha- niel Bumppo (ő Bőrharisnya, Nyomkereső, Sólyomszem és Vadölő is) életén keresztül a fehér társadalom, a „civilizáció” előretörését meséli el a tizennyolcadik század második felében és a tizenkilencedik század legelején. A zajos fehér keleti településektől messze a magát a természetben otthon érző fehér hős szinte állandó kapcsolatban van indiánokkal, akik közt van jó és rossz is. Noha Bumppo nem hasonlít a majd a huszadik század elején megjelenő westernhősökhöz, sok mindenben mindenképpen elődje azoknak. Cooper ugyanis úgy mutatta be hősét, mint akinek néha muszáj a kezébe vennie az irányítást, hiszen a határvidéken az igazságszolgáltatás hagyományos intézményei és eszközei nem működnek. De itt is sok szempontból uralja a nosztalgikus múlt iránti vágy a narratívát: „Egyszerre jelenik meg a társadalom-, illetve közösségépítés vágya, másrészről a természeti életben megtalálni remélt pasztorális individualizmus. Cooper őszintén ambivalens: megérti a város- építők lelkesedését, ugyanakkor meglehetősen negatív színekkel írja le azt a kárt és romlást, amit a telepesek a megjelenésükkel okoznak; dicséri az új civilizáció építőit, de reménytelenül vágyakozik a letűnt és visszahozhatatlan múlt után.”Bollobás Enikő: Az amerikai irodalom története. Budapest, Osiris, 2005. p. 81.  4 Bőrharisnya mindvégig a vadonban érzi igazán otthon magát, és az indián őslakosok és a fehérek világa közötti fizikális és szellemi határvidéken lebeg.Cooperről és a határvidéket illető munkásságáról lásd Agnew, Jeremy: The Creation of the Cowboy Hero: Fiction, Film and Fact. Jefferson, North Carolina: McFarland & Company, Inc., 2015. pp. 18–21; Bollobás Enikő: Az amerikai irodalom története. Budapest, Osiris, 2005. pp. 81–83. Cooper regényeiről és elsősorban Bőrharisnyáról lásd Smith, Henry Nash: Virgin Land. The American West as Symbol and Myth, Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1970. pp. 59–70.  5 Coopernél ugyanakkor megjelent az indián kettős ábrázolása is: egyrészről vérszomjas fenevad, amely felfogás jól illeszkedik a puritánok és más első telepesek által kialakított indiánképhez, másrészről a nemes, romantikus, a civilizáció hatásaitól még romlatlan lélek.

A tizenkilencedik század utolsó éveiben három férfi hagyott maradandó nyomot a határvidék mitológiáján, és egyben építette is azt: Frederick Jackson Turner, Theodore Roosevelt és Buffalo Bill. A tízévenként megrendezett népszámlálási eredmények összevetése alapján az illetékes kormányhivatal 1890-ben bejelentette, hogy a határvidék, vagyis a keletről nyugatra tartó amerikai vándorlás elérte a legnyugatibb, szórványosan lakott és kevésbé megművelt területet is (magyar olvasatban: a vadnyugatot), s ezzel a kontinentális terjeszkedés folyamata lezárult. Turner 1893-ban olvasta fel iskolát teremtő dolgozatát, ebben a határvidéknek demokráciateremtő erőt tulajdonított, amely szerinte az amerikai nemzet történelmi fejlődésének kulcsa volt. Számára a határvidék a civilizáció és a vadon találkozási területét jelentette, ahol az amerikai ember állandóan újjászületik. De miközben az ideérkező pionír saját képére próbálja alakítani a vadont, ő maga is megváltozik, és így válik igazi amerikaivá. Ez a vadon primitív, ugyanakkor titokzatos is, így mítoszképző ereje roppant nagy. Turner a határvidéken végbement változásoknak tudta be az amerikai demokrácia és az amerikai karakter kialakulását is. Turner tézise hatalmas siker lett, és közel három évtizedig az addigi amerikai tapasztalatoknak és különösen azok sikerének a meghatározó történelmi értelmezését jelentette.

Theodore Roosevelt volt az első elnök (1901–1909), aki rengeteget tett a határvidék népszerűsítéséért – már Turner írása előtt is. Politikai pályája mellett (és alatt) igen komoly szerepe volt a határvidék és a „western”, avagy a „vadnyugat” népszerűsítésben. A Harvardon végzett Roosevelt a történelemírásnak szentelte politikai pályafutása előtti élete jelentős részét. Kutatásai és történelmi érdeklődése a 18. század második és a 19. század első felére esett, és történészként élete fő műve mindenképpen a négykötetes A Nyugat meghódítása volt.Roosevelt, Theodore: The Winning of the West. Vol. I–IV. New York, NY: G. P. Putnam’s Sons, 1889–1896.  6 A nagy lélegzetű alkotásban végigvette az amerikai határvidék 1769 és 1807 közötti mozgását. A társadalmi darwinizmustól, amerikai kivételességtudattól és büszke patriotizmustól dagadó Roosevelt magasztos történelmet tárt az olvasói elé, amelyben az amerikaiak nyugatra vándorlását ünnepelte. A határvidéket úgy jellemezte, hogy az egy generáció alatt képes a „különböző és egymástól távol eső számos faj képviselőjét egy néppé kovácsolni”, tehát az általa oly kedves „olvasztótégely” metaforát látta megtestesülni a határvidéken is.Roosevelt: The Winning of the West. Vol. I. New York, NY: G. P. Putnam’s Sons, 1889. p. 141.  7 De Roosevelt komoly erőfeszítéseket tett a nyugati terjeszkedés ünneplésére az akadémián kívüli, populárisabb dimenzióban is. Az 1880-as évek közepén ugyanis belekóstolt a marhatartásba Észak-Dakotában, amely akkor még határvidéknek számított, és az ott töltött közel három év alatt nemcsak mélyrehatóan megismerte az ottani életviszonyokat, de könyveket is írt a tapasztalatairól, ami szintén hozzájárult a (vad)nyugati határvidék népszerűsítéséhez.Roosevelt: Hunting Trips of a Ranchman. New York, NJ – London: G. P. Putnam’s Sons, 1885.; Roosevelt: Ranch Life and the Hunting-Trail. New York, NJ – London: G. P. Putnam’s Sons, 1888.; Roosevelt: The Wilderness Hunter. New York, NJ – London: G. P. Putnam’s Sons, 1893.  8

Buffalo Bill – polgári nevén William F. Cody – pedig a szórakoztatóiparban tette hozzá a magáét a határvidék és kifejezetten a cowboy imázsának népszerűsítéséhez. Az egykori katona, felderítő és bölényvadász némi színházi tapasztalattal a háta mögött 1883-ban megalapította saját társulatát Buffalo Bill Vadnyugata névvel. Ezzel indult útjára az a nagy szereplőgárdát megmozgató, látványos elemekkel tűzdelt kétórás show-műsor, amiben valódi cowboyok és indiánok szerepeltek lóháton, csatákat jelenítettek meg, valódi bölényvadászatot mutattak be, lovastrükkökkel szórakoztatták a nagyérdemű közönséget – és mindeközben kulturális ikonná formálták a határvidéket, míg az ott élőket sztereotipikus figuraként mutatták be. Amerikaiak millióinak, akik élőben látták az előadást, ez volt az „igazi” vadnyugat, a „valódi” megtapasztalás, maga a történelmi igazság. A show persze messze eltúlozta a valódi történelmet, de pontosan ezért volt sikeres: elmosta a határokat tanulás és szórakoztatás, valóság és fikció között.Agnew: The Creation of the Cowboy Hero. p. 56.  9 A műsor egyben arra is jó volt, hogy az amúgy eléggé lenézett cowboy figuráját egy pozitív és ikonikus alakká tegye, ami azért volt lehetséges, mert a show-ban szereplő cowboyok és a valódi marhapásztorok között talán a ruházat és a ló jelentette az egyetlen közös pontot.Buffalo Billről részletesebben lásd Russell, Donald B.: The Lives and Legends of Buffalo Bill. Norman, Oklahoma: University of Oklahoma Press, 1960.; McVeigh, Stephen: The American Western. Edinburgh: Edinburgh University Press, 2007. pp. 27–37; Agnew: The Creation of the Cowboy Hero. pp. 44–73.; Slatta, Richard W.: The Mythical West. An Encyclopedia of Legend, Lore, and Popular Culture. Santa Barbara, California: ABC-CLIO, 2001. pp. 88–92.  10

E három szereplőt segítette a század utolsó harmadában igen nagy sikert arató ponyvaregény-irodalom, amelynek egyik legsikeresebb alfaja volt a westernnovella. Kiemelkedik közülük Edward Z. C. Judson (Ned Buntline álnéven), Edward L. Wheeler és Prentiss Ingraham, akik az első hullám legismertebb szerzői voltak. A századforduló utáni második hullámot pedig olyan szerzők fémjelezték, mint Owen Wister és Zane Grey. E szerzők művei, különösen a két utóbbi íróktól származók számos adaptációt kínáltak későbbi westernfilmekhez. A két világháború közötti Magyarországon is számos könyvüket adták ki. Ez a határvidéket és az ott élő fehér emberek történetét bemutató mítosz élt tovább leglátványosabb formájában a huszadik században a hollywoodi westernfilmekben.

A huszadik század hajnalán a részben az előbb bemutatott személyektől eredő és hatalmas népszerűségnek örvendő határvidék és vadnyugat bemutatkozott a filmvásznon is, és ezzel hódító útjára indult a western filmes változata, ami minden korábbi médiumnál több emberhez ért el, és nagyobb sikert aratott. Benne hamar kialakultak a meghatározó motívumok, amelyek a következők voltak: a határvidék, a cowboy, az indián, illetve a civilizáció előretörésével kialakuló egyéni és közösségi feszültségek, valamint az azokra adott (legtöbbször szeterotipikusan bemutatott és jól olajozott sémák mentén adott) válaszok.

A westernben szinte kivétel nélkül egy fizikai és spirituális utazáson kell átesnie a főhősnek, hogy végül saját magát találja meg. Küldetése van: segíteni a határvidék elesettjeit, megszabadítani őket a gonosztól, de legtöbbször úgy, hogy ő nem válhat részesévé a megmentett közösségnek. Lóháton érkezik ismeretlen irányból, és homályos múltja van, majd a történet végén leggyakrabban szintén a határvidék ismeretlen világába távozik; becsületkódex szerint él, a törvények másodlagosak számára; természetesen remekül bánik a fegyverekkel; keveset beszél, de tettei annál többet mondanak. Sokszor a bosszú vagy a szerelem motiválja, de míg az elsőt szinte mindig sikerrel teljesíti, az áhított nő szívét gyakran nem nyerheti el. Győzelme tehát keserédes, ritkán okoz beteljesülést, és azzal, hogy továbbáll, sejteti, hogy újabb megpróbáltatások elébe néz, hiszen még máshol is szükség lehet rá. Mindezt a speciális amerikai határvidéken teszi, egy viszonylag jól behatárolható történelmi időszakban: majdnem az összes westernfilm a polgárháború vége és a századforduló közötti időszakban játszódik, a Mississippi és Kalifornia közötti hatalmas területen. Ez a szimbolikus és mitikus helye és ideje az amerikai nemzet, ha nem is megszületésének, de felnőtté válásának – legalábbis a westernfilmek sugalmazásában. A klasszikus westernek szinte kivétel nélkül a fehér, angolszász, protestáns (WASP) hagyományokat éltetik, és a kisebbségek csak marginális és alárendelt szerepet játszhatnak. Így a tradicionális filmek „ideális” önképet kívánnak közvetíteni Amerikáról Amerikának.

A western mint a mítosz modern megjelenítési formája

Az amerikai Nyugat látványa egyedülálló és beszédes. Hatalmas kiterjedése, magasztos sziklái, magányos sivatagjai, szilaj folyói mind-mind a western műfaj elengedhetetlen tartozékai. A gyakran látható hosszú, pásztázó képsorok a vadnyugat tájairól rendszerint előrevetítik a természet és az ember közötti küzdelem színhelyét, aminek további drámai töltetet ad az emberek közötti küzdelem, így a tragédia elkerülhetetlen. A határvidéken ugyanis, amit jellemzően fehérek laknak, a törvény és a törvénytelenség küzd egymással azért, hogy az amerikai civilizáció (értsd: a fehér, angolszász és protestáns alapokon nyugvó kultúra) utat törjön magának, felvirágoztassa a helyenként sivár határvidéket, és édenkertet varázsoljon belőle. Ebben a cowboy, a seriff, a telepesek és az indiánok a kulcsfigurák. Az előzők maguk között testesítik meg a társadalom ellentmondásait és harcolnak az igazságért és a civilizációért, míg a legutóbbi csoport tipikusan az ellenség, akit le kell győzni ahhoz, hogy a fejlettebbnek gondolt fehér amerikai társadalom a határvidéken is megteremtse kulturális fölényét és gazdasági befolyását, persze az egykoron itt élők kárára.

A cowboy figurája különösen érdekes. Az 1860-as években megindult és közel három évtizeden át tartó nagyszabású marhaterelések napszámosainak száma ugyanis becslések alapján huszonöt- és ötvenezer között mozoghatott. Számarányukhoz képest viszont hatalmas lenyomatot hagytak az amerikai kultúrában, noha sokkal inkább lenézett társadalmi réteg voltak, mintsem népi hősök. Amolyan (határ)vidéki proletároknak tekintették őket, akik bajt kevernek, amikor leisszák magukat. 1890-re a marhaterelés lényegi időszaka véget ért – pontosan akkor, amikor a határvidék hivatalosan megszűnt. Ezek az egymást erősítő folyamatok csak még jobban előkészítették a terepet a tömegkultúrában a cowboy mítoszának. Egy letűnt időszak figurája volt ő, akinek eredeti munkája ritkán tért vissza, de alakjára számos olyan tulajdonságot vetítettek ki, ami alkalmassá tette arra, hogy amerikai ikonná váljon: individualista életstílus, kemény munka, a természettel való szoros kapcsolat vagy a dolgok egyszerű és férfias elintézése – kevés, de súlyos szó és tett. Emellett a westernhősnek gyakran még állandó otthona sincs, nem rendelkezik ingatlannal, és ingóságait is leginkább lova és fegyverei jelentik. Ha pénzvadászatra adja fejét, azt leginkább azért teszi, hogy másoknak segítsen vele – barátjának, szerelmének, a kisváros mindennapi embereinek. A cowboyhőst hidegen hagyja a házasság gondolata, sőt szinte menekül előle. A legtöbbször keletről érkező szerelmi szál sokszor inkább szorongást jelent a cowboy számára, mert úgy érzi, elveszítheti függetlenségét és szabadságát.

A magyar „western” és határvidék szerepe

A western műfaja a szocialista tömbben is népszerű volt, és szinte minden országban készültek western mintájú kalandfilmek. Ezeket eastern címkével szokták ellátni, hiszen nem westernek, csak számos hasonlóságot mutatnak azzal.Az easternek világához lásd Gemunden, Gerd: Between Karl May and Karl Marx: The DEAF Indianerfilme (1965–1983). New German Critique 82 (Winter 2001) pp. 25–38; Miller, Cynthia J. – Riper, A. Bowdoin Van (eds.): International Westerns: Re-Locating the Frontier. Lanham, MD: Scarecrow Press, Incorporated, 2013.; Lavrentiev, Sergey: The Balkan Westerns of the Sixties. Frames Cinema Journal 4 (2013) pp. 1–7; Kunicki, Mikołaj: Poland’s Wild West and East: Polish Westerns of the 1960s. In: Ostrowska, Dorota – Pitassio, Francesco – Varga Zsuzsanna (eds.): Popular Cinemas in East and Central Europe. Film Cultures and Histories. London, New York: I. B. Tauris, 2017. pp. 157–172.  11 Imre Anikó szerint a hidegháború évtizedeiben a szocialista tömbben készült „western” filmek remek alkalmat adtak a nacionalizmus allegorikus képi megjelenítésére, amely mélyen merített az amerikai western fehér maszkulin világából. Az elsősorban fiatal fiúkat célzó műfaj ugyanakkor teret adott a burkolt szovjet- és rendszerellenes kritikának is.Imre Anikó: Eastern Westerns: Enlightened Edutainment and National Transvestism. New Review of Film and Television Studies 9 (2011) no. 2. pp. 152–169.  12

A magyar „western”-ről („gulyáswestern” vagy eastern) is kell néhány szót ejteni, és hogy abban miképp jelenik meg a határvidék bemutatása. Az 1970-es évek második felében történt némi kísérlet arra, hogy a műfajt, ha nem is meghonosítsák, de legalább bizonyos fokig adaptálják a hazai történelmi viszonyokra. Három filmet érdemes megemlíteni, ami ennek a felfogásnak a jegyében született. Míg Kardos Ferenc Hajdúk című filmje 1974-ből inkább a határvidék képi bemutatása miatt érdemel szót, addig Szomjas György két easternje, a Talpuk alatt fütyül a szél (1976) és a Rosszemberek (1979) a határvidék szerepe mellett a klasszikus westernnel való összevetés miatt kell hogy tárgyát képezze egy ilyen diskurzusnak.

Kardos filmjében a tizenhetedik század hajnalán a három részre szakadt Magyarországon járunk, a tizenöt éves háború utolsó éveiben. Bocskai István fejedelem azzal bízza meg szabad magyar hajdúk egy csoportját, hogy hajtsanak keresztül egy marhagulyát egészen a Velencei Köztársaságig, mert ennek nyereségéből kívánja finanszírozni a Habsburgok elleni szabadságharcot. A számos kalandot és viszontagságot átélő kis csapat végül egy egész Habsburg hadtesttel találkozik, akik két ember kivételével mindegyiküket lelövik, és a marhák is az osztrákok kezére kerülnek. A film tehát alapvetően megfelel a magyar történelem akkori állapotának: vad, hősies, de a szabadság iránti vágya elbukik. Szomjas korábbi filmje, a Talpuk alatt fütyül a szél az 1830-as évek második felében a Tiszántúlon, a pusztákon játszódik. Megkezdődnek a folyamszabályozások, a csatornák kiépítése, a puszta jelentős részének a mezőgazdaság részére való átalakítása – csupa olyasmi, ami kiváltja a régi szabad életformát szerető és gyakorló emberek ellenszenvét. Egy börtönből szökött betyár visszatér az általa jól ismert puszták világába, és bosszút akar állni azokon, akik börtönbe juttatták. Újbóli elfogásával a csendbiztost bízzák meg, akire egyre nagyobb nyomás helyeződik a megyei elöljárók felől. Végül azonban a haragos kubikosok lefogják a betyárt, és felakasztják. Ezzel szimbolikusan a régi életforma is végérvényesen véget ér, és a rend és a kapitalizmus magyar változata indul útjára. A Rosszemberekben a színtér a Somogyi-dombság 1864-ben. A feudalista berendezkedés itt is kezd teret adni a kapitalizmus magyarországi fajtájának, aminek a parasztság és a pásztorok egy része a vesztese. A hatóság egy betyárbandát üldöz gyilkosság miatt, de a banditák a megépülendő vasút biztonságát is hátráltatják. Árulásnak köszönhetően a bandát végül megtalálják és felszámolják. A film a zakatoló vonat jellegzetes hangjával ér véget, ami azt jelzi, hogy most már biztonságosan és sikeresen haladhat a vasútépítkezés.

Amikor ezek a filmek megjelentek a hetvenes években, inkább bírálatot kaptak a hivatalos kulturális csatornákon. Galsai Pongrác szerint a Hajdúknak nincs igazi hőse vagy hősei, és emiatt a nézőnek nincs kivel azonosulnia, így a kalandok sem indítják meg érzelmileg.Galsai Pongrác: A félelem ára. Élet és Irodalom 19 (1975. február 8.) no. 6. p. 13.  13 Almási Miklós pedig azt rótta fel a Hajdúk rendezőjének, hogy főszereplői nem fejlődnek, illetve ezt nem mutatja be filmjében, míg a prédikátor figurája csak kiaknázatlan lehetőség marad, holott ő a kiválasztott, aki életben marad, és tovább harcol az ügyért.Almási Miklós: Hajdúk. Filmvilág 18 (1975. február 1) no. 3. pp. 9–12.  14 Egy másik kritikus a műfajok összekeverésével és ezért ellentmondásosággal, a magyar történelmi viszonyokból adódó problémák bemutatásának módjáért pedig némi szájbarágósággal vádolta Szomjas Györgyöt.Lázár István: Talpuk alatt fütyül a szél. Filmvilág 19 (1976. augusztus 15.) no. 16. pp. 3–5.  15 Egy további filmszakértő azt kifogásolta, hogy „Szomjasnak nem sikerült megtalálnia azt a centrális egy nézetet, ahonnét vállalkozása a kétségtelenül mutatós, szellemes ötletek szintjéről a csakugyan drámaibb magaslatok felé indulhatott volna el, természetesen a saját műfaján belül.”Szabó György: A magyar western felé. Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél. Filmkultúra 12 (1976. július–augusztus) no. 4. pp. 28–34.  16 Gyertyán Ervin pedig azt hányta a készítők szemére, hogy „a hősök elvesztették a maguk romantikus jelképiségét (hogy tudniillik a jó és a rossz princípiumainak a képviselői) anélkül, hogy valóságos emberi arculatra tettek volna szert. Sem nem jelkép, sem nem típus – klisé lett belőlük, akik sem az üggyel, amit képviselnek, sem az emberi tragikummal, amit magukban hordoznak, nem váltják ki bensőséges azonosulásunkat.”Gyertyán Ervin: A hét filmjei: Rosszemberek. Népszabadság 37 (1979. augusztus 2.) no. 179. p. 7.  17 Király Jenő szerint mindkét Szomjas-film túl dokumentarista stílusú ahhoz, hogy igazi kalandfilmek legyenek, így nem lehet őket igazából westernnek tekinteni. Úgy véli, „Kardosnál megindult a westernvonások tudatos felhasználása, Szomjasnál elért egy tetőpontot, de nem vezetett megnyugtató megoldáshoz.”Király Jenő: Apropó western. In: Film és szórakozás. Budapest: MOKÉP – Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1981. p. 212. Ő ugyanitt a magyar westernről, pp. 169–212.  18 De több pozitív visszhangot is kaptak ezek a filmek, és elég nagy számú nézőt is bevonzottak a mozikba.Klág Dávid: Negyven éves az első magyar western. Cinematrix (2016. augusztus 26.) https://index.hu/kultur/cinematrix/2016/08/26/szomjas_gyorgy_talpuk_alatt_futyul_a_szel_betyar_magyar_film_interju/, letöltés ideje: 2023. május 4.  19 Ez utóbbi két tény járulhatott hozzá, hogy Szomjas a Rosszembereket is elkészíthette, nem sokkal első filmje után.

Szomjas saját bevallása szerint az amerikai western meghatározó műfaji elemeit akarta adaptálni magyar viszonyokra, és ehhez keresett olyan, sajátosan magyar történelmi helyzetet, ahol ez működhet. Így jutott el a betyárok világáig. Filmjével, mint mondta, nem mítoszt akart rombolni, hanem azt a kettősséget kívánta bemutatni, hogy „a betyárok nagyszerű hősiessége mellett lassan kirajzolódik szerencsétlen kisszerűségük, harcuk kilátástalansága, a puszta legendás szabadsága mellett a nyomorult korlátoltság, amelyben ezek az emberek éltek”.Székely Gabriella: Romantika és irónia: Beszélgetés Szomjas Györggyel. Filmvilág 19 (1976. május 15.) no. 10. p. 10.  20 De ez egyben Szomjas számára a magyar történelem kettősége is: egymás mellett létezik a nemes és hősies a szerencsétlenséggel.Klág: Negyven éves az első magyar western.  21 Egyébként Szomjas nyíltan építkezik a western hagyományaiból: a betyárok, a Talpuk alatt fütyül a szél történetének ambivalens hősei a civilizáció elől menekülnek, és bukásra vannak ítélve, illetve a film címét Raoul Walsh Akik csizmában halnak meg (They Died with Tehir Boots on, 1941) című filmje ihlette.Lukácsy György: A mi gonoszaink is vannak olyanok… Nemzeti Magazin 3 (2015. december 23.) no. 4.  22 Az amerikai western mellett nagy hatást tett a rendezőre Sergio Leone is, különösen a Volt egyszer egy vadnyugat.Szomjas György: Az ipari világ népmeséje. Filmvilág 27 (1984 október) no. 10. pp. 26–30.  23 Részben az olasz westernfilmek hatására mindenképpen iróniával akart viszonyulni saját filmjének készítéséhez is, hiszen mint nyilatkozta: „A betyárok világa is egy mesevilág, amit játékosan kell felfogni, hogy komolyan tudjuk venni.”Klág: Negyven éves az első magyar western.  24

Évtizedekkel később – amikor a szocialista filmkészítés éppúgy letűnt, mint a western – vagy eastern –, a film- kritikusok már egyöntetűen dicsérik ezeket az alkotásokat, és az egyén hatalomhoz fűződő viszonyát emelik ki, illetve annak az adott történelmi kontextusba való beágyazottságát, vagyis a társadalmi mondanivalót.Lásd például Verpeléti András: Thug life. Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél (1976). Filmtett (2017. szeptember 30.) https://filmtett.ro/cikk/magyar-szazhuszak-szomjas-gyorgy-talpuk-alatt-futyul-a-szel-1976, letöltés ideje: 2023. július 20; Seres Sándor: Talpuk alatt fütyül a szél. A Napkelet (2023. július 1.) http://anapkelet.hu/?q=node/769, letöltés ideje: 2023. július 20., és Varga Dénes: Negyven éve már, hogy Dunántúlra költözött a vadnyugat: Rosszemberek című magyar easternre emlékezünk. Filmhu (2019. augusztus. 03.) https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/negyven-eve-mar-hogy-dunantulra-koltozott-a-vadnyugat- (utolsó letöltés ideje: 2023. július 20.)  25 Simonyi Sonja például arra hívja fel a figyelmet, hogy a Rosszemberekben látható árulás a korrupt, a besúgást rendszerszinten működtető Kádár-korszak kritikája.Simonyi, Sonja: „They Sing Songs About Us Here”: Outlaw Figures in Hungarian Westerns of the 1970s. In: Miller – Riper (eds.): International Westerns. pp. 229–230.  26 Benke Attila szerint „Szomjas György easternjei nem a betyárvilág felszámolásáról, hanem az 1956 utáni megtorlásokról szólnak”, azaz „konkrét politikai és társadalmi konfliktusokkal foglalkoznak.”Benke Attila: A western mint parabola. Vadnyugat jelen időben. Filmvilág (2015) no. 2. p. 7. Lásd még erről: Benke: Gulyáswes- tern – magyar westernkísérletek. Filmszem 5 (2015. ősz) no. 3. pp. 26–57.; Benke: Űzött vadak. Filmszem 9 (2019. ősz) no. 3. p. 51.  27

A határvidék képi bemutatása a magyar „westernfilmekben”

Érdemes röviden megvizsgálni, hogy a határvidék milyen formában jelent meg ezekben a filmekben, illetve hogy mennyire hű mása az amerikai határvidéknek. A Hajdúkban például a westernfilmekben megszokott elnyúló préri vagy Monument Valley sziklaképződményei helyett nagy kiterjedésű pusztákat láthatunk, néha fákkal vagy kis erdőséggel tarkítva. A ritkán látható épületek gerenda helyett vályogból épültek, és nádtetősek. Természetesen a ruházat is más – a hosszú kabát helyett szőrmesuba védi az időjárás viszontagságaitól a hajdúkat –, és a motiváció is, de a marhaterelés epikus mozzanata végig jelen van. A film betekintést nyújt a hajdúk kemény világába, és világnézetüket is jól megvilágítja: egyszerű törvények szerint cselekszenek, többnyire igen lojálisak uruk, Bocskai iránt, és a rájuk bízott feladatot akár életük árán is el akarják végezni. A képi világ mellett a határvidéket idéző jelleg történelmi kondíció is: a Kelet és Nyugat satujába fogott, színes etnikummal rendelkező magyar társadalom szabadság iránti vágya és bukása.Simonyi: „They Sing Songs About Us Here”. p. 224.  28 De a film története három évvel az első állandó angol település, a virginiai Jamestown megalapítása előtt játszódik, így időrendi parallelizmus az észak-amerikai határvidékkel nem felállítható, ezt inkább a két későbbi magyar film kapcsán lehet boncolgatni.

A Talpuk alatt fütyül a szélben az amerikai western- filmek sajátos kelléktárának magyar megfelelőivel találkozhatunk: cowboykalap helyett csikóskalap, colt helyett muskéta vagy karabély, ostor vagy fokos, illetve fabot, mint az a csárdabéli verekedésben látszik. A jól ismert amerikai hatérvidéki fogadók helyett itt a csárda a helyszín, mellette gémes kúttal. De vannak kifejezetten westernelemek: lovasüldözés, ahogy Farkas a pisztolyt használja, a régi, egyszerűbb, mitikus szép idők utáni sóvárgás a betyár részéről és persze a határvidék, amely – legalábbis annak magyar megfelelője időben és térben – itt is dominál. A filmmel kapcsolatosan írta Kónya Sándor, hogy „a magyar tájnak egy olyan csapzott, piszkos, romantizálatlan és idillmentes arculatát ismerhetjük meg, amely remek táptalajt biztosít ennek a jó és rossz határait összemaszatoló, melankolikus és karcos történetnek.”Kónya Sándor: Filmklasszikus: Talpuk alatt fütyül a szél. Puliwood (2021. április 16.) https://www.puliwood.hu/ismertetok/filmklasszikus-talpuk-alatt-futyul-a-szel-293038.html (utolsó letöltés ideje: 2023. július 20.)  29

A Rosszemberekben pedig egy dimbes-dombos és szintén szórványosan lakott határvidék fogadja a nézőt számos szegény emberrel, a Jesse Jamest idéző betyárral és bandájával, akiket sokáig támogat a pórnép is. A háttérben dominál a vasútépítés mint a civilizációt megjelenítő kapitalista vállalkozás (bár maga az építkezés nem jelenik meg – talán az alacsony költségvetés miatt). Itt azonban a határvidék természetesen más jelleget ölt, mint az alföldi puszta képe: hegyek, dombok, erdők, tavak adják a földrajzi környezetet.A magyar easternekről – az itt tárgylat három film és A trombitás (Rózsa János, 1979) – lásd még Benke: Gulyáswestern. pp. 40–49.  30

Tézisem lényege, hogy az amerikai westernfilmekből és mitológiából megismert határvidék nem helyettesíthető be a magyar easternekben bemutatott helyszínekkel, még ha felületes hasonlóságok természetesen vannak is. Magyarországon ugyanis (és ez feltételezhető a legtöbb európai országról is) a határvidék mást jelentetett, és eltérő módon volt jelen, mint Észak-Amerikában. A klasszikus amerikai határvidék természetesen földrajzi okoknál fogva nem létezett: nem volt végtelennek tűnő tér, ahova az emberek újabb és újabb csoportjai a boldogulás reményében vándorolhattak. Ez talán még a honfoglalás utáni időszakra lehetett valamennyire igaz. Ahogy Király is írja: „Történelmünk szinte a honfoglalástól a tatárjárásig egyetlen nagy western.”Király: Apropó western. p. 187.  31 A népesség itt mindvégig alacsony volt, és csak nagyon lassan nőtt a népsűrűség, főleg a filmbéli történetek különböző helyszínein. Éppen ezért nem voltak újabb és újabb letelepülők ezeken a tájakon, ahol a föld sem kínált boldogulást. Nincs a vadnyugati Keletnek itthoni ellenpárja sem, ugyanis a „központból” nem érkeznek ide telepesek és szerencsevadászok, mert a hely nem kínál semmit. Sokkal inkább a perifériáról vagy peremvidékről van szó: ez a magyar határvidék szórványosan lakott, a központi közigazgatás markából részben kicsúszó területeket jelenti, ahol a törvény és a boldogulás alkalmazkodik a körülményekhez. A megérkező mérsékelt civilizációt nem idegen őslakosok utasítják el, hanem az itt élő magyar emberek. Leginkább a nagy területen elterülő, sík puszta tekinthető az amerikai történelemből megismert határvidék némileg analóg megfelelőjének, de ez is csak felületi látszat: a föld nem volt annyira változatos és termékeny, a földtulajdon megszerzése pedig szinte lehetetlen volt a magyar feudális viszonyok között, így a szabad föld ígérete itt nem valósult meg. Ugyanakkor nem volt elég tér, ahova tovább lehetett volna utazni, és hiányzott a kapitalista hátország, ami biztosította volna a dinamikus fejlődéshez szükséges intellektuális és anyagi hátteret.

Vannak természetesen párhuzamok is. Az egyik ilyen a civilizáció lassú araszolása a periféria felé. Ez az ütközőpont a régi szokásokhoz és életvitelhez szokott itteni lakosok és a központi rend között. Végig kritikus kérdés, hogy az előrehaladást képviselő modern technológia és annak konkrét megjelenési formái (csatornaépítkezés az Alföldön a Talpuk alatt fütyül a szélben vagy vasútépítkezés a Rosszemberekben) mekkora elutasítottságot kapnak a helybéliektől és a régi életmódot védelmező, a törvénnyel szembeszegülő betyár mennyire tud hősfigurává válni. A másik alak ugyanis a betyár figurája, aki valamennyire párhuzamba állítható a populáris cowboy alakjával. De itt is megkülönböztetést kell tenni, mert a magyar betyár inkább az útonálló, törvényen kívüli rablóbanda tagjaival helyettesíthető be (pl. Jesse James), mintsem a hős cowboy típussal, aki a legtöbb esetben éppen hogy az igazság magányos bajnokának megtestesítője. A ló szintén elválaszthatatlan a western képi világától: nem csupán a mobilitás alapvető eszköze volt a határvidéken, és így a mozgás és a kommunikáció megkerülhetetlen megtestesítője, de a szabadság fontos szimbóluma is. A magyar pusztában is ez volt a közlekedés, a támadás vagy éppen menekülés alapvető eszköze.

Ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb a hős fegyvere, de itt már ismét jelentős különbséget fedezhetünk fel. A vadnyugaton ez a hatlovetű colt vagy a vadászpuska, amelynek nélkülözhetetlen szerepe volt abban, hogy a főhős beteljesítse küldetését – és persze kifejezze férfiasságát. Különösen a colttal végzett pisztolypárbaj fontos, amely majdnem mindig a dráma betetőzése a westernben, és amely leginkább emlékeztet a lovagok kardpárbajára a korai évszázadokból, illetve az egyre nagyobb tömegeket mozgató háborúk idejében, ahol a cowboyhős olyan férfi, aki csak szükségből öl, így megszilárdítva „a férfias erő, becsület és morális erőszak hagyományos világát”.Cawelti, John: The Six-Gun Mystique. 2nd ed. Bowling Green, Ohio: Bowling Green State University Popular Press, 1984. p. 86.  32 A magyar betyár is hord lőfegyvert, de mordálya vagy pisztolya fizikailag is különbözik amerikai megfelelőjétől: általában egy vagy két lövésre van vele lehetőség, de ezek mellett a fokos vagy a kés legalább annyira fontos, ha nem fontosabb kézifegyver a betyár számára.

Mi a helyzet a törvény hivatalos képviselőivel a határvidéken? Az amerikai westernben a seriff gyakran vagy teljesen naiv és tehetetlen, vagy nem sokkal jobb ember a banditánál, de a seriffcsillag mégis csak az a jog és az igazságszolgáltatás jelképe, és az az igazság, amit a seriff kioszt, gyors és sokszor kegyetlen, de a társadalom védelmében szükséges.Bazin, André. What Is Cinema? Essay Selected and Translated by Hugh Gray, vol. I–II. Berkeley: University of California Press, [1967] 2004. p. 146.  33 A magyar easternben a csendbiztosnak és pandúrjainak, illetve a főszolgabírónak és embereinek kell ellátni ezt a szerepkört. Ebben nagy a hasonlóság, és abban is, ahogyan a helyi lakosok viszonyulnak a rossz- és jófiúkhoz. Nem minden helyi ember fogadja ugyanis szívesen a modern változásokat, és sokan inkább a betyárokkal szimpatizálnak.

Ahogy viszont a magyar filmek „hősei” a szabadidejüket töltik, az élesen eltér a hollywoodi formulától. A wes- ternből jól ismert ivó vagy kocsma, esetleg játékszalonnal és bordélyházzal kombinált kisvárosi bár a magyar változatban csárdává redukálódik, ahol a féktelen dorbézolás és nihilizmus egyfajta keverékét látjuk. Itt nincsenek messziről jött idegenek, akik betérnek egy whiskey-re, vagy a lovukat etetik és pihentetik: itt mindenki a puszta embere, a környék tanyáinak szülötte és kreálmánya. Belterjes világ ez, ahol egy messziről érkezőnek esélye se lenne megszólítani őket. A csendbiztos vagy főszolgabíró legalább annyira közülük való, mint nem, és éppen ebben rejlik a dráma: részben saját múltjukat akarják megtartani, de az ellen kell harcolni is, mert az úgynevezett civilizációs haladást és az azt szolgáló törvényt képviselik.

Nyilvánvaló, hogy Szomjas György filmjeire nem csak az amerikai és az olasz western hatott. A magyar néprajz alaposan kutatott és felhasznált elemeivel jön létre az a hibrid világ, ami easternné és nem egyszerűen western adaptációkká vagy magyar történelmi kalandfilmekké teszi ezeket a filmeket. Részben éppen a sokszor szinte dokumentarista stílus is megakadályozza, hogy vérbeli kalandfilmként kategorizáljuk ezeket a filmeket. De a földrajzi adottságoknak megfelelő határvidék, peremvidék vagy periféria képisége fontos funkciót lát el: a puszta kietlensége, egyhangúsága, embert nem kímélő időjárása bizonyos értelemben a magyar lélek tükrének is tekinthető. A Talpuk alatt fütyül a szélben ez az a történelmi és földrajzi kondíció, amiből kinő a magyar ember. A Rosszemberekben másfelől a somogyi táj dimbes-dombos, vizekkel tarkított, de ugyanannyira embert nyomorító közegét mutatják be, ahol ezúttal a vasútépítés jelenti a modernizációt és a haladást. A nincstelen emberek boldogulása azonban itt ugyanúgy nem garantált, így sokukat a rendszer a perifériára taszítja, és így lesz belőlük bűnöző.

Konklúzió

Az amerikai határvidék a nosztalgikus múlt és a végtelennek tűnő expanzió hatására ért el mitikus státust a tizenkilencedik század végére. A történelemtudomány és a popkultúra mellett rányomta bélyegét az amerikai társadalom minden részére és rétegére, és a fogalom önálló életre kelt. Nem csoda, hogy utat talált Kelet-Európába és azon belül Magyarországra is, elsősorban western jellegű filmek formájában. Ezekben a művészi kifejezésekben a határvidék egyfajta sajátságos értelmezését láthatjuk, de fontos, hogy az itteni viszonyok élesen elütnek az amerikai western világától és annak határvidék-reprezentációjától. Noha ezekben a magyar filmekben is világok között mozognak a szereplők, ha úgy tetszik, a határvidéken tengődnek, de ez a kietlen, embert megnyomorító pusztaság vagy klausztrofóbiát keltő somogyi dombság nem az amerikai határvidék. Hamis a párhuzam, hiszen sem a földrajzi, sem a gazdasági, sem a társadalmi feltételek nem mutatnak hasonlóságot az amerikai viszonyokkal. Az itt látható táj a rideg magyar periféria, az évszázados peremvidék, ahonnan nincs hova szökni, előremenekülni, ahol nincs boldogulás, a legjobb esetben is csak a túlélés különböző formái között navigálhatnak az itt élők. Az amerikai western valóban komolyan inspirálta a magyar easternek készítőit, és a magyar történelem bizonyos fejezeteit be lehetett mutatni ilyen, westernt idéző keretek között. De az amerikai határvidék történelmi kondíciói és mitológiája nem tette lehetővé, hogy Magyarországon vagy a kelet-európai régió más országaiban a filmes nyelvben hiteles otthonra leljen. A lassan és keservesen kapitalizálódó magyar periférián megjelenő, legtöbbször öntörvényű „hőskarakterek” nem a magányos cowboyok megfelelői, mint ahogy a magyar peremvidék sem az amerikai határvidék. Ez az ellentmondás és feszültség végig fennáll, de ez nem a magyar filmkészítők érdemeit kisebbíti, hanem inkább arra mutat rá, mennyire sajátos az igazi amerikai határvidék és annak szerepe a hollywoodi westernfilmekben.

Vissza