A Metropolis indulása óta kiemelt figyelmet szentel a magyar filmes összeállításoknak. Az első időkben az 1990-es évek magyar filmkultúrája szempontjából meghatározónak gondolt alkotókról készítettünk lapszámokat (Gothár Péter, Tarr Béla, Grunwalsky Ferenc, Forgács Péter), illetve a modern magyar film kiemelkedő szerzőinek életműveivel foglalkoztunk (Szőts István, Makk Károly, Szabó István, Jancsó Miklós). A későbbiekben tematikus lapszámokkal is igyekeztünk feltárni a modern és a kortárs magyar filmkultúra legfontosabb tematikus metszeteit (magyar operatőri iskola, kelet-európai film a rendszerváltás után, magyar dokumentumfilm a rendszerváltás után, magyar filmkánon, magyar műfaji film). Mostani lapszámunk is a magyar filmes összeállítások sorába illeszkedik, ám egy lényeges különbséggel. A középpontban ezúttal az ezredforduló utáni, kortárs magyar film áll, tehát az összeállítás egy kiemelt korszakkal foglalkozik. Ennek is van előzménye a Metropolis történetében: 2010-ben jelent meg az 1980-as évek magyar filmjének legfontosabb irányzatait tárgyaló lapszámunk. A Kortárs magyar film – kulturális értelmezések címmel azonban arra kívánunk utalni, hogy ezúttal nem az esztétikai elemzés (tehát nem egy korstílusok és irányzatok értelmében vett filmtörténeti periódus) áll a középpontban, hanem a kortárs magyar film kulturális és társadalmi összefüggéseinek vizsgálata.
Az összeállításban tárgyalt filmek többsége a 2000-es években debütált nemzedék alkotása. A középpontban tehát a leggyakrabban fiatal magyar filmként emlegetett hullám áll. A szövegek tulajdonképpen érintik a legfontosabb szerzők alkotásait (Fliegauf Bence, Hajdu Szabolcs, Kocsis Ágnes, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Török Ferenc), de nem szerzői portrék és nem is stíluselemzések szerepelnek a lapszámban. Átfogó korszakportrénak pedig már csak azért sem nevezhetjük összeállításunkat, mert a hazai és nemzetközi kánon csúcsán elhelyezkedő Tarr Béla filmjei nem kerülnek elő az írásokban. A fiatal magyar filmes paradigmával sem esztétikai elemzések, hanem kulturális megközelítéseket képviselő tanulmányok foglalkoznak. Kulturális megközelítések alatt a filmek társadalmi és kulturális beágyazottságát vizsgáló elemzői gyakorlatokat értjük – a társadalmi nemi szerepek kérdésétől a posztkoloniális kritikán és a kulturális földrajzon át a kulturális emlékezet vizsgálatáig. Ezek a megközelítések nem formáznak egységes elméletet. Tematikus érdeklődésükben, módszereikben és társtudományos kapcsolataikban is különbözőek. Tágabb kontextusukat a társadalomtudományokban az 1970-es években lezajlott kulturális fordulat jelenti, amelynek nyomán az angolszász filmtudományban az 1980-as, 1990-es években nyertek teret a filmek társadalmi szerepét és jelentésképzését a hatalmi dinamikák kiemelt szempontjából vizsgáló elemzések. Mostani összeállításunk célja ezen elemzői gyakorlatok kortárs magyar filmes alkalmazása.
A kortárs magyar film kulturális megközelítései annak ellenére sem jellemzőek a hazai szakirodalomban, hogy a vonatkozó irányzatok (a feminizmustól a társadalmi nemek kérdéséig, a kritikai kultúrakutatástól a kulturális emlékezet problémájáig, vagy épp a posztkoloniális kritika) már aránylag ismertnek mondhatók itthon is. Összeállításunk azt célozza, hogy ezen elemzői gyakorlatok segítségével értsük újra a kortárs magyar film kérdéseit. Az újraértés társadalmi–kulturális perspektívája okán azonban több tanulmány is olyan kritikával illeti a kortárs magyar filmkultúra néhány kanonizált alkotását vagy szerzőjét, ami az eddigi szakirodalmi és kulturális nyilvánosságbeli konszenzust tekintve meglepő lehet. Mindezzel természetesen nem a fiatal magyar filmes paradigmát kívánjuk szétbombázni vagy az esztétikai alapozottságú kánont megbillenteni. A magyar filmes szakirodalom komoly problémájának tartjuk azonban a kulturális megközelítések hiányát, ezért kívánjuk jelen összeállításunkban az esztétikai és a kulturális megközelítéseket egymás tükrében megvizsgálni. Mindennek a dialógusnyitás is nem titkolt célja. Olyan elemzői pozíciókat próbálunk keresni és felmutatni, amelyek a nemzetközi filmtudományos diskurzusban már bevettek, Magyarországon azonban még komoly vitákat kelthetnek. Mindezzel kapcsolatban ki kell emelnünk azt is, hogy ez az összeállítás sajátos időcsapdában van. A kulturális megkülönböztetések angolszász filmtudományos divatja ugyanis talán már lecsengőben van. Hazai alkalmazásuk így az aszinkronitás (vagy megkésettség) elméleti–módszertani problémáit is felveti. Sarkítva fogalmazva: a 2010-es években kívánjuk a 2000-es évek magyar filmjeit az 1980-as és 1990-es évek elméleti divatja mentén értelmezni. Minderre a válaszunk az, hogy a kortárs magyar film társadalmi és kulturális megértését olyan komoly kihívásnak, erős társadalmi érvényességgel bíró problémának tartjuk, ami különös nyomatékot, és reményeink szerint legitimitást ad az effajta elemzéseknek.
Az összeállításban szereplő szövegek közül a legelső, Varga Balázs tanulmánya a kortárs magyar film legfontosabb kutatási problémáit tekinti át az eddigi szakirodalmi feldolgozásoktól a 2000-es évek magyar filmes trendjein keresztül a nemzeti filmkultúra kereteinek újrafogalmazásáig, illetve a kulturális megközelítések hazai alkalmazásának kérdéséig. Strausz László írása az emlékezés témáját vizsgálja fiatal magyar rendezők műveiben a generációk viszonya, a migráció és a testiség szempontjai mentén. Havas Júlia Éva kortárs magyar szerzői filmek nőképét és gender-pozícióit elemzi, Kis Katalin pedig a homoszexualitás megjelenítését vizsgálja kortárs magyar filmekben queer feminista szempontból. Végül Dánél Mónika Erdélyben, illetve Romániában játszódó magyar filmek (kisebbségi és többségi koprodukciók) posztkoloniális olvasatait nyújtja.
A Kortárs magyar film – kulturális értelmezések című összeállításunk tehát reményeink és elképzeléseink szerint vitákat és talán dialógust nyithat, és ezen keresztül hozzájárulhat a kortárs magyar film társadalmi és kulturális jelentéseinek árnyaltabb megértéséhez.
