A Coen testvérek noir-hatást mutató filmjei igen eltérően viszonyulnak a film noir eredeti műfajához. A Véresen egyszerű a klasszikus James M. Cain-féle noir szerelmi háromszögre épülő sémáját rendkívül öntudatosan, kiforgatva használja; világképe a végzet elkerülhetetlenségének, az erkölcsök és a lét bizonytalanságának noir-miliőjére épül. A Fargo vizualitását és végkicsengését tekintve negatívra fordítja a noir-tradíciókat. A hétköznapok világával egybefolyó erőszakosság, valamint a saját életéből kiutat kereső, és ezáltal a bűnbe involválódó férfi ábrázolása megidézi a noir-sémákat, azonban a mellé helyezett terhes (ezáltal a jövő noir-idegen dimenzióját feltételező) rendőrnő törhetetlen optimizmusa semlegesíti is azokat. A nagy Lebowski a film noir cselekményének komplexitását, értelmetlenséget hangsúlyozva, vígjátéki keretek között újraértelmezi a bolyongó-kutató, de valójában nem a megbízatását teljesítő, nem az ügyet megoldó, ezért sehova sem jutó kvázi-magánnyomozó alakját. Az ember, aki ott se volt nem továbbgondolja, hanem visszafejti a műfaj tradícióit: a noir egzisztencialista, végletekig elidegenedett anit-hősének radikalizált verzióját a kulturális és politikai valóság összefüggésein keresztül ábrázolja. A Nem vénnek való vidék pedig a bűnbe való involválódás alapsémáján belül maradva, a western műfaját megidézve rehabilitálja a noir-hős férfiasságát, hősiességét. A film elsősorban azokra a késői westernekre reflektál, amelyeken eleve fellelhető ugyanaz a hatás, ami a film noir kialakulásához is vezetett.
