Vincze Teréz

A megbicsaklott modernitás mozija

Kalmár György: A válság mozija. A 21. századi európai rendezői film. Budapest: Gondolat Kiadó, 2023.


Kalmár György könyve tökéletesen időszerű munka, hiszen mi lehetne aktuálisabb ma, mint egy könyv a válságról. A címben szereplő válság azonban nem egyszerűen a bennünket legaktuálisabban körülvevő krízisekre – mint a pandémia vagy az ukrán háború – utal, hanem egy átfogóbb, történetileg távlatos jelenségre: a 20. század végi neoliberális kapitalizmus, a demokrácia és a liberalizmus válságára, és ennek folytán azokra az eseményekre, amelyek régóta húzódó társadalmi problémákat kristályosítottak ki olyan sokkoló események formájában, mint a 9/11-es terrortámadások, a 2008-as globális pénzügyi válság, a Brexit vagy Donald Trump elnökké választása.

Kalmár könyve „azoknak az átható társadalmi-kulturális változásoknak a filmes ábrázolásait vizsgálja, melyeket a 21. századi válságok sora váltott ki Európában” (p. 17.), és kettős stratégiát javasol arra, hogyan gondolkodhatunk a filmek által, a filmeken keresztül. Miközben kritikai észrevételeket tesz a válság körülményei között készült európai filmek minőségéről és átalakulásairól, egyben azt is felveti, hogy a mozit kritikai eszközként használva Európa válságra adott válaszait is tanulmányozhatjuk. Úgy vélem, manapság különösen nagy szükség van intellektuális alapozású, kidolgozott eszközökre a jelen káosza – Foucault kifejezésével élve –, az „ismeretelméleti töréspont” megértéséhez (p. 27.), és Kalmár könyve pontosan ezt az igényt próbálja kielégíteni. Miközben érvelése a társadalomtudományokra és a filozófiára egyaránt támaszkodik, alapvetően a filmelemző gondolatmeneteken keresztül kínál magyarázatot a dolgok állására. A könyv olvasásának befejezése után ugyanarra a következtetésre jutottam, mint a szerző: „a válságban van valami jó is, a tanulás, a komoly átgondolás, a világ másként látásának a lehetősége, amit butaság lenne kihagyni.” (p. 14.)

A könyv fő célja, hogy megmutassa, milyen történetek vannak jelen az európai filmművészetbenA művészet alatt itt kifejezetten művészfilmeket értve. Itt jegyzem meg, hogy érdekes a könyv címválasztása – a „rendezői film” kifejezés kicsit archaikus érzést kelt. A magyar filmes beszédben az 1960-as, ’70-es években volt jellemző az akkoriban a népszerű és művészi igényű filmek viszonyáról kialakuló vitákban a rendezői film kifejezést használni azokra a típusú, művészi igényű darabokra, amelyekre az utóbbi harminc év magyar filmtudományi szóhasználatában sokkal gyakoribb – a francia kritika és az úgynevezett szerzői elméletek nyomán – a „szerzői film” kifejezés.  1 a nagy narratívák elvesztése után, és milyen (új) identitások alakultak ki a 21. század új társadalmi-politikai kontextusában. A szerző a fehér heteroszexuális férfiakról szóló filmek vizsgálatát javasolja, mivel úgy tűnik, hogy a kevésbé privilegizált fehér férfiközösségek állnak a jelenlegi válság hátterét jelentő drámai ideológiai és politikai változások középpontjában. Kalmár Svetlana Boym „off-modern” kifejezésével jelöli a válság utáni időszakot, amikor a modernitás projektje kisiklott, és a különböző történelmi vagy mitikus időkbe visszavágyó nacionalista, jobboldali populista csoportok „kultúrharcban” állnak a „szintén meglehetősen zavarodott (és emiatt gyakran irracionális, dogmatikus és harcias) modern haladás-hitekkel”. (p. 25.)

Az első fejezetben Kalmár tömören érvel amellett, hogy az úgynevezett ’68-asok nemzedékének eredetileg felforgató, emancipatorikus, establishment-ellenes diskurzusa hogyan vált az egyetlen „helyes” beszéd- és gondolkodásmóddá; hogy az egyre dogmatikusabb, sőt olykor irracionálisabb diskurzus hogyan volt képtelen válaszolni az új társadalmi kihívásokra. Ennek következtében mind a fehérségről, mind a férfiasságról szóló új diskurzusok megpróbáltak szakítani ezeknek a válság előtti, dogmatikus paradigmáknak az ideológiai korlátaival: némelyiket az ellenszenv vezérli, mások a feminizmus második hulláma elleni visszacsapásként érthetők, némelyik pedig pontosan rámutat a válság előtti paradigmák elégtelenségeire.

Miközben az első fejezetben a „férfiasság válságáról” és azokról a feministákról olvastam, akik hajlamosak elfelejteni, hogy „a maszkulinitásra éppannyira jellemző a látványos dominancia és siker, mint az ugyanilyen látványos kiszolgáltatottság, kudarc és alulteljesítés” (p. 43.) – a válság előtti időkben edzett, harcos feminista énem késztetést érzett az ellenvetésre. De tisztában vagyok vele, hogy ez nem a megfelelő hely arra, hogy azon vitatkozzunk, melyik társadalmi csoport sebezhetősége látványosabb, és összességében egyetértek Kalmárral abban, hogy a társadalmi változások (és nem a feministák!) által okozott férfiassági problémák megvitatása kulcsfontosságú. Valamint tökéletesen egyetértek a fejezetben említett Jordan Petersonnal is abban, hogy a férfiaknak ideje lenne összeszedniük magukat. (p. 40.)

A bevezető után minden fejezet három filmelemzést tartalmaz, amelyek egy közös motívum köré csoportosulnak. Kedvencem talán a második fejezet, ahol Kalmár a visszavonulás filmjeit tárgyalja – térbeli visszavonulás-történeteket Európa keleti és déli peremvidékéről. Ezek a filmek olyan fehér férfiak történeteit mesélik el, akik kivonulnak az önfelszabadítás nyílt, nyilvános tereiből, hazatérnek, vagy valamilyen távoli helyre vonulnak el, messze kudarcaik helyszínétől. Kalmár a könyv folyamán végig nagyon tanulságos és gondolatébresztő filmelemzésekkel szolgál, de különösen jól sikerült darabokban bontja ki ebben a fejezetben a térben meghatározott férfiidentitás fogalmát.

Koherencia szempontjából a harmadik fejezet tűnik a könyv legproblémásabb pontjának. A fejezet témája Európa viszonya a múltjához és annak filmes reprezentációjához. Ez a téma joggal kap helyet a könyvben, hiszen a történelmi emlékezet kérdései strukturálisan hasonlóak azokhoz a problémákhoz, amelyek a társadalmi változások kezelésére hivatott, de elavult, válság előtti stratégiákból fakadnak. Ahogy arra Kalmár rámutat, Európa negatív alapmítoszának (a holokausztnak) bűntudat alapú, kritikus, önvizsgálatra serkentő megközelítését a háború vége körül született nemzedék propagálta, azonban mára e stratégia megalapozói és az emlékezésre kötelezett későbbi nemzedékek között egyre mélyülő generációs szakadék problémákat okozhat.

A fejezet első elemzése (Ámen [//Amen//], 2002, Costa- Gavras) azt az intézményesített, áldozatközpontú történelmi narratívát példázza, amely a holokausztot az európai identitás negatív alapjaként kezeli. Az elemzésből azonban nem derül ki egyértelműen, hogy ez a példa mit tud mondani a történelmi emlékezet válság utáni szakaszáról. Ugyanilyen zavarban vagyok a fejezet következő példája kapcsán is: A dicsőség arcai (Days of Glory, 2006, Rachid Bouchareb). A második világháborúban a francia zászló alatt harcoló algériai és marokkói férfiakról szóló történet nem a fehér férfiak tapasztalatáról szól, és nem kapcsolódik a válság utáni témához sem – legalábbis a szerző magyarázatai ezzel kapcsolatban nem elég meggyőzőek. Mindeközben Haneke egy évvel korábban készült Rejtély (Caché, 2005) című filmje kiváló példa lett volna minden vonatkozó témát illetően: történelmi emlékezet, fehér férfi, bűntudat és válság.

Bár a fejezet harmadik elemzése (Hidegháború [//Zimna wojna//], 2018, Pawel Pawlikowski) érdekes értelmezéssel szolgál, amely a filmet történelmi allegóriaként olvasva Kelet- és Nyugat-Európa viszonyát szerelmi kapcsolatként interpretálja, nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a film beleillik a könyv általában vett koncepciójába. A film Európa zaklatott múltját alapvetően másképp ábrázolja, mint a fejezet másik két filmje, azonban a különbségnek nem sok köze van a válság utáni idők értelmezéséhez. Sokkal inkább van köze a kelet- és nyugat-európai emlékezetkultúra közötti különbséghez, valamint a fogyasztói kapitalizmusból és a liberális demokráciából való posztkommunista kiábránduláshoz. Ez utóbbi motívum némileg összekapcsolja a filmet a válság témájával, de ez nem oldja meg a fejezet koncepcionális problémáját.

A könyv célkitűzése szempontjából a legérdekesebb fejezetek az ötödik és a hatodik, amelyek a jelenlegi válság kulcsfontosságú összetevőire koncentrálnak: a migrációra és a jobboldali szélsőségességre. Európa felkészületlensége a 2015-ös menekültválság idején, a vezetők hozzá nem értése példázza, mi történik, amikor egy társadalmi-politikai hozzáállás egyik napról a másikra idejétmúlttá válik. Az ötödik fejezet azt mutatja be, hogy az európai és a klasszikus filmforma hogyan reagál az efféle kihívásokra. A legizgalmasabb, ahogy Kalmár az elemzéseken keresztül megmutatja, hogyan törlik a filmek azokat a képeket, amelyek idegengyűlöletet kelthetnének, vagy a populista ideológusok kezére játszhatnának – a migráns karakterek megpuhulnak, nem valós vagy radikális Mások többé, hanem idealizált európai Másság-fantáziák. A fejezetben elemzett három film (A tenger törvénye [//Terraferma//], 2011, Emanuele Crialese; Morgen, 2010, Marian Crisan; Jupiter holdja, 2017, Mundruczó Kornél) közül csak az utóbbi utal a migráció okozta lehetséges veszélyekre. Úgy tűnik, hogy a szerzői/művészfilm is hajlandó lemondani a radikalizmusról annak érdekében, hogy a rasszista vagy idegengyűlölő értelmezések létrejöttét mindenáron elkerülje.

A hatodik fejezetben a jobboldali szélsőségesség kerül a középpontba. Itt is érdekes, hogy a filmekben hogyan működik egy bizonyos fajta öncenzúra. Kalmár szerint például A hullám (Die Welle, 2008, Dennis Gansel) azt sugallja, hogy az establishment-ellenes társadalomkritika veszélyes, és elkerülhetetlen a kapitalizmus és a demokrácia jelenlegi változatának elfogadása, valamint az, hogy értelem nélküli életet éljünk. Hasonlóképpen a Július 22. (July 22, 2018, Paul Greengrass) kapcsán Kalmár azt mutatja ki, hogy a film kerüli a radikalizálódó férfi pszichológiai, társadalmi, kulturális motivációira történő utalásokat, és téveszmés szörnyetegként állítja be őt. Azzal, hogy teljességgel mellőzi azon politikai hibák bemutatását, melyek ok-okozati összefüggésben álltak a tragédiával, a film mintha azt bizonyítaná, hogy az elfogadott, mainstream politikai gyakorlatok kritikája tabu. Ezek az előzékeny kihagyások ugyanakkor kontraproduktívvá teszik a filmet a társadalmilag bomlasztó politikai szélsőségek elleni küzdelemre irányuló erőfeszítések tekintetében is.

Kalmár a könyvben végig amellett érvel, hogy korunk egyik leglényegesebb problémája a vakság a tekintetben, hogy a 20. század végének kritikai fogalmai, szellemi eszközei elavultak és használhatatlanokká váltak. Mivel könyvének határozott törekvése, hogy valamennyi strukturális problémát feltárja, a filmekben jelen lévő összes ideológiát igyekszik kritikával illetni. Mivel pedig az európai minőségi filmek többnyire a progresszív-liberális gondolkodásmódban gyökereznek, kritikájuk gyakran vezethet az európai kulturális establishment értékeinek és gyakorlatának, valamint az egyetlen „helyes gondolkodásmódnak” a kritikájához. Ennek következtében az elemző könnyen találhatja magát egy sorban korunk „rossz” politikusaival (Le Pen, Orbán, Trump). Mivel Kalmár és jómagam is ugyanahhoz a kelet-európai generációhoz tartozunk, amely érintettje a fogyasztói kapitalizmusból és a liberális demokráciából való posztkommunista kiábrándulásnak, így logikusnak tűnik, hogy mindkettőnket izgat a jelen válságát megelőző, szinte megkérdőjelezhetetlennek tűnő paradigmák dogmatikusságának leleplezése. Nem meglepő hát, hogy minden veszély ellenére, lelkesen támogatom a szerző projektjét, amely a filmekben és a filmeken keresztül minden egyes ideológiai paradigmát kritikával szemlél.

Szerzők


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

A Metropolis megjelenését támogatja: NKA (Nemzeti Kulturális Alap), Petőfi Kulturális Ügynökség, ELTE Folyóiratfejlesztési Alap, olvasóink 1%-os felajánlásaikkal

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.