Az HBO Europe helyi gyártású produkciói a 2010-es évek kelet-európai mozgóképes színterének sokat tárgyalt, népszerű vonulatát jelentik. Erről a trendről és a legismertebb sorozatokról (mint mondjuk a magyar Arany-élet (2015–2018, r.: Mátyássy Áron, Dyga Zsombor), a román Az árnyak (Umbre, 2014–2019, r.: Bogdan Mirică, Igor Cobileanski) vagy a cseh Pusztaság (Pustina, 2016, r.: Ivan Zachariás, Alice Nellis)) gyártási, műfaji és kulturális szempontból egyaránt többen értekeztek – nemcsak angolul és a nemzetközi szakirodalomban, de magyar tanulmányokban is.Bátori Anna: A kelet-európai posztszocialista televíziós kollektivitás születése. Bűnözés és patriarchátus Az árnyak című sorozatban. Metropolis 24 (2020) no. 2. pp. 50–58. Vass Alexandra Irina: A társadalmi problémák pusztasága. Filmkultúra (2018. május 5.) https://filmkultura.hu/?q=cikkek/gondolatok-a-tarsadalmi-problemak-pusztasaga (Utolsó letöltés: 2023. július 4.). Kálai Sándor – Keszeg Anna: Bűnhálózatok az HBO kelet-európai sorozataiban. Prae (2019) no. 3. pp. 22–32. Keszeg Anna: Nőszerepek és nőkarakterek az HBO Europe kelet-európai sorozataiban. Erdélyi Múzeum 81 (2019) no. 3. pp. 43–52. Varga Balázs: Ördögi körök. Posztszocializmus, vagyonosodás és bűnelbeszélés az HBO kelet-európai sorozataiban. Metropolis 24 (2020) no. 2. pp. 38–49.1 Jelen elemzés egy olyan sorozat magyar változatával foglalkozik, jelesül a Terápia című transznacionális remake-kelA Terápia három évadját 2012 és 2017 között mutatta be az HBO. A száztíz epizód többségének rendezője Enyedi Ildikó és Gigor Attila volt, rajtuk kívül Nagypál Orsi és Schwechtje Mihály voltak a rendezők. Az izraeli forrásmű, a BeTipul kreátora Hagai Levi.  2, amely magyar, cseh, lengyel és román verzióban is elkészült, ám amelyről kevés hosszabb elemzés született. Az HBO sorozatát olyan midcult alkotásként fogom elemezni, amely az egyéni és társadalmi önismeret kérdéseit veti fel a rendszerváltás utáni Magyarország és a hazai középosztály kontextusában. Példáimat főképp az első évad epizódjaiból véve azt vizsgálom, hogy a Terápia hogyan és mennyiben tud hozzájárulni ahhoz, hogy az egyéni lelki, érzelmi problémákról és elakadásokról szóló (nyilvános) diskurzusok bővüljenek és a korábbinál nyitottabbak legyenek. Mindezen túl, azt állítom, hogy a Terápia mint kulturális remake izgalmasan veti fel és jeleníti meg azt a kérdést is, hogy miként lehet honosítani egy adott témát és történetet. Ez az aspektus azért különösen érdekes, mert az egyéni problémákról való beszéd mellett a Terápia kapcsán társas-társadalmi dinamikák, és főképp a középosztályi lét sérülékenysége válhat(nak) különösen láthatóvá.

Mindenki rejteget valamit

„Mindenki rejteget valamit” – így szólt a Terápia egyik reklámszlogenje. A rejtegetés ebben az esetben nem feltétlenül a külvilág, a társak, barátok, családtagok elől eltitkolt információkra, érzésekre és történésekre vonatkozik, hanem legalább ennyire a szereplők önismeretének vakfoltjaira. Szorongató, a cselekvést megbénító érzelmi és lelki elakadásokra, és ezen elakadások okainak feltárására. A mindenki rejteget valamit úgy is fordítható: beszéljünk arról, ami nyomaszt, amit nem tudok magamban elrendezni. Beszéljünk arról, hogy miért nem jutok egyről a kettőre.

Terápia (Marozsán Erika és Mácsai Pál)

Az HBO sorozata tehát az érzelmi és lelki elakadásokról való beszéd terén jelent újdonságot. Ezek a problémák és lelki terhek jelentkezhetnek a hétköznapokban, a párkapcsolatokban, a munkahelyen, a családban – egészen különféle helyzetekben. A sorozat olyan témákat mutat be, amiről hagyományosan úgy szokás gondolkodni, hogy azzal mindenkinek egyedül kell megküzdenie, vagy ilyen kérdésekről csak szűk körben, négyszemközt lehet beszélni. Nem abban új, tehát hogy miféle problémák kerülnek elő az egyes történetszálakban (párkapcsolati válság, gyerekvállalás, féltékenység, bűntudat, gyász), hanem abban, hogy ezekről a problémákról nem szokványos helyzetben és nem szokványos módon beszélnek a sorozat szereplői. A pszichoterápiás ülés tere és elemei minden hasonlatosság mellett is lényegiekben különböznek egy baráti beszélgetéstől, legyen szó akár a keretekről (rendszeresség, limitált időtartam), a személyközi dinamikáról (a fókuszban a kliens/páciens áll, a terapeuta empatikus attitűdre törekszik, ám igyekszik távol tartani magát a szubjektív kommentektől), vagy épp az ülés céljairól (az azonnali, praktikus és konkrét megoldások és megoldási javaslatok helyett megértésen keresztüli változás). A sorozatban előkerülő problémák elég ismerősek ahhoz, hogy sokan aránylag könnyen tudjanak azokhoz viszonyulni vagy sajátjukként ismerjék fel azokat. Részben ebben rejlik a formátum sikerének a magyarázata. A sorozat persze nagyon sokfajta nézői attitűdöt tud mozgósítani. Az egyes cselekményszálak bonyolítása, az adott szereplők életének és viszonyainak alakulása önmagában is érdekes lehet (együtt marad-e, vállal-e gyereket a házaspár; mi lesz a terapeutának szerelmet valló nővel). Behúzhatnak a feszesre megírt dialógusok, a színészek-szereplők-karakterek elevensége – mindez akár anélkül, hogy bármelyik problémával vagy témával közvetlenül azonosulni akarnánk. Ahogy Pintér Judit Nóra megfogalmazta: „A feszültséget tehát elsősorban nem az hozza létre, hogy mit tudunk meg Zsófiról vagy Mátéról, hanem, hogy két ember mit kezd egymással egy ilyen menthetetlenül őszinteségre ítélt helyzetben.”Pintér Judit Nóra: Forró szék. Filmvilág (2012) no. 10. pp. 44–45.  3

A nyomkeresés, a rejtett összefüggések és magyarázatok keresése szintén erős vonzással bír: a rejtélydramaturgia a Terápia cselekményszálainak visszatérő motívuma. Amikor a magyar adaptáció egyik írója-rendezője, Gigor Attila lelki kriminek nevezte a sorozatot, a rejtélyek vonz- erejére, illetve ennek a vonzerőnek a lelki-érzelmi problémákkal és a magyarázatok keresésével összekapcsolódó érdekességére célzott.Kovács Kata: Lelki Columbo. Beszélgetés Gigor Attilával. Filmvilág (2012) no. 10. pp. 46–47.  4 Ahogy a pszichoanalízist, úgy a pszichoterápiát is hasonlították már a detektív munkájához. Terapeuták is szokták metaforikusan detektívnek nevezni magukat.Goldberg, Carl: Psychologist as Mentor and Detective in the Mirror of the Soul. Journal of Contemporary Psychotherapy 31 (June 2001) no. 2. pp. 113–123.  5 A Terápia a titkokat rejtő karakterek, a köztük alakuló kapcsolatok és az érzelmi-lelki detektívmunka révén hatásosan tudja megszólítani a közönségét.

Mindenki rejteget valamit. Ebben a mondatban fontos a mindenki, a többes szám: az ugyan személyre szabott, hogy ki mit rejteget, kinek milyen elakadások, lelki problémák terhelik a mindennapjait, de abban a szereplők közösek, hogy mindannyian titkolnak valamit. Másképp fogalmazva: mindenkire ráfér az önismereti munka. Kliensre és terapeutára – azokra, akik terápián vesznek részt valamely pozícióban, de azokra is, akik nem járnak pszichoterápiára. Ez az általános kijelentés azonban rögtön újra keretezhető a kulturális különbségek mentén. Hiszen az önismereti munka és az ahhoz való viszony kulturálisan és társadalmilag eltérő variációkban és kon- textusokban mutatkozik meg: az Egyesült Államokban egészen mást jelent, más a hagyománya és gyakorlata a terápiára járásnak, az önsegítés kultúrájának, mint Portugáliában, Argentínában vagy Magyarországon. Az Egyesült Államokban vagy Argentínában a terápiára járás bevett és gyakori dolog, Magyarországon azonban még ma sem nevezhető egyértelműen annak. A sorozat a problémákkal való szembesülésnek amúgy is sokféle variációját mutatja meg. A húzódozás, a rejtegetés, az elakadás majd mindegyik cselekményszál központi motívuma. Nem véletlen, hogy az első évad két cselekményszálának (a magyar verzióban a gyógyszergyáros-vállalkozó, Máté, illetve a tornászlány, Zsófi történetének) fontos kiindulópontja, hogy az adott szereplő kinyilvánított szándéka szerint nem is terápiára kíván szerződni, hanem tanácsot kérni érkezik a terapeutához.

Túl azon, hogy a Terápia rafinált alapkoncepcióra épülő, remekül megírt, megrendezett és eljátszott karakterközpontú dráma, a magyar filmes hagyományokat tekintve is egyedi abból a szempontból, hogy a saját magunkról való beszéd, az érzelmekkel és lelki problémákkal való szembenézés kérdéseit felveti.

Lelki bajok, magyar filmek

A Terápia újdonsága nem a témában, a magánéleti konfliktusok bemutatásában rejlik, hanem egyfelől abban, ahogy az ezen konfliktusokról szóló beszéd lehetőségeit megmutatja, másfelől abban, hogy komplex és differenciált képet ad arról, mi mindent is takar egy-egy olyan általános megfogalmazás, mint „magánéleti konfliktus” vagy „lelki probléma”. A sorozat egyedisége akkor is jól látható, ha megnézzük, a rendszerváltás utáni magyar film és televíziós kultúra milyen formában, milyen műfajokban és milyen kulturális regiszterekben jelenítette meg a magánéleti problémákról és érzelmi, lelki elakadásokról szóló beszédet vagy az ilyen történeteket. A Terápia ugyanis a midcult regiszterét képviselve másképp jelenítette meg a magánéleti problémákat, mint azt általában a más kulturális regisztereket képviselő hazai filmes és tévés alkotások, így a szerzői filmek, populáris vígjátékok, vagy épp a televíziós kibeszélő show-k tették.

A hétköznapi, családi, munkahelyi konfliktusokkal, párkapcsolati problémákkal küszködő hősök történetei sosem hiányoztak a magyar filmekből, így a rendszerváltás után sem. Jellemzően azonban az egyéni élethelyzetek és a magánéleti konfliktusok valamilyen társadalmi kon- textusban kerültek elő: az egyéni drámák mögött az adott individuum saját döntéseinek, karakterének, attitűdjének, jellemének eredőin kívül a társadalmi közeg vagy a politika legalább ennyire hangsúlyos volt. Szabó István lélektani-egzisztenciális drámája, az Édes Emma, drága Böbe (1991) az érzelmi és egzisztenciális kiszolgáltatottságba sodródó két tanárnőjének a történetében nemcsak Emma és Böbe egymással párhuzamban futtatott egyéni megküzdési stratégiája volt a domináns, hanem a rendszerváltás társadalmi-intézményi környezete is, az anyagi kiszolgáltatottságtól az iskolán belüli viszonyokon át a pedagógusok presztízsének összezuhanásáig. Faur Anna Lányok (2007) című filmjében vagy Mundruczó Kornél Szép napokjában (2002) a kiszolgáltatottság, a lefojtott fesztültségek, az egyéni és társadalmi frusztráció kombinációja állt az előtérben. Amennyiben a fókusz a privát élet, a vágyak és elakadások rendszerén volt, ahogy az sok népszerű vígjáték esetében történt, akkor sem az ezekről a zavarokról és gátakról szóló beszéd állt a középpontban. Kern András Sztracsatellájában (1996) a túlhajszolt karmester problémáinak feltárása helyett inkább a saját magát mindennél jobban szerető férfi ironikus portréja formálódott meg. Fazekas Csaba édesbús vígjátéka, a Boldog születésnapot! (2003) a harmincéves férfi korábban meg nem valósított, tán el is titkolt vágyainak katalógusát vonultatta fel. Goda Krisztina Csak szex és más semmije (2005) pedig a romantikus vígjáték műfaji mintázataiba csomagolta hőseinek karakterrajzát és párkeresési problémáit.

Míg a magyar szerzői film a magaskulturális regiszterben képviselte és vitte tovább az érzelmi drámák, az elidegenedés, a társadalmi idegenség problémáját, a populáris kultúrában új elemként az ezredfordulótól kezdve a kibeszélő show-k jelentettek platformot a párkapcsolati és egyéni drámák színrevitelére. Az országos kereskedelmi televíziók megjelenése után, az 1990-es évek végétől kezdve radikálisan átalakuló média- és kulturális nyilvánosságban a kibeszélő show-k rendkívül vitatott fordulatot jelentettek. Császi Lajos a Mónika show-ról írott könyvébenCsászi Lajos: A Mónika-jelenség kulturális szociológája. Pécs: Gondolat Kiadó – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 2011. p. 8.  6 kiemeli a műsor végtelenül megosztott, polarizált értelmezését és fogadtatását, amelyet egyik oldalról a kiemelkedő nézettségi mutatók, másik oldalról az elit kulturális nyilvánosság hevesen elutasító reakciói jellemeztek. Állítása szerint a Mónika show egyike azon kulturális produktumoknak, jelenségeknek, amelyekről mindenki hallott, mégsem szívesen beszélünk róluk. Császi szerint ez a műsortípus lehetőséget teremtett arra, hogy jól azonosítható hétköznapi témákról és konfliktusokról az országos (kereskedelmi) televíziók szórakoztató nyilvánosságának terében lehessen beszélni – legyen szó házasságtörésről vagy épp nemi identitással kapcsolatos titkokról és hazugságról. Császi, aki részletesen elemzi a Mónika show hazai bevezetésének produkciós hátterét, kitér arra is, hogy szemben például az egyesült államokbeli talk show-kkal, amelyeknek a középpontjában szinte mindig az individuum áll, a Mónika show keretezését leginkább a nagycsalád jelenti. Azaz a konfliktusok, viták, a feltáruló titkok és problémák az esetek túlnyomó többségében valamilyen családi keretben voltak értelmezők, ilyen keretben mutatódtak fel. A Mónika show kulturális nyilvánosságban betöltött szerepe tehát sajátos hibridje a szórakoztatásnak, a kukkolásnak és valamifajta ventillációnak. Mindazonáltal a kibeszélőshow-k problematikusságát és ellentmondásosságát az is mutatja, hogy a médiahatóság folyamatos figyelmeztetésekben részesítette a műsorokat bemutató csatornákat, és 2010-ben mind a Mónika show, mind a rivális csatorna hasonló műsora, a Joshi Bharat megszűnt. Császi a kibeszélő show-k elemzésének fontosságát a társadalmi átalakulás és a kulturális presztízs összefüggéseiben fogalmazta meg, a média elitista szemléletének a demokratizációját hangsúlyozva. Ahogy ő fogalmazott: „Az új populáris kulturális nyilvánosságnak az a jellegzetessége, hogy a közéleti kérdéseket nem a hatalom vagy az ideológia szempontjából vetik fel, hanem a civil társadalom mindennapi élményeinek valamilyen újszerű megközelítése alapján. A talkshow-k is ezt a kulturális logikát követik. Hétköznapi emberek beszélnek itt szenvedélyesen hétköznapi konfliktusokról hétköznapi nyelven.”ibid.  7

A magyar film- és televíziós kultúra hagyományainak és átalakulásának kontextusában a Terápia a szerzői filmes társadalmi hagyomány (az egyéni problémák társadalmi és politikai vetületének kiemelése) és a kereskedelmi tévékben megjelenő szenzáció-központú és individualizáló megjelenítés széles és polarizált közegében alternatív irányt és megjelenítési stratégiát képviselt. Ez az irány teljesen újnak természetesen nem mondható, és talán leginkább a midcult, illetve más apektusokban a „minőségi tévé” címszavaival írható le. Az HBO történetével és műsoraival kapcsolatban ez a két kategória amúgy is visszatérően előkerül.McCabe, Janet – Akass, Kim (eds.): Quality Television: Contemporary American Television and Beyond. London: I.B. Tauris, 2007. Edgerton, Gary R. – Jones, Jeffrey P. (eds.): The Essential HBO Reader. Lexington: Kentucky University Press, 2008. A minőségi tévéről kelet-európai kontextusban: Imre Anikó: Minőség és televízió. Apertúra (2018 tavasz) https://www.apertura.hu/2018/tavasz/imre-minoseg-es-televizio/ (Utolsó letöltés: 2023. július 14.) Eichel, Roxana – Keszeg Anna: Paths to Quality Television in Eastern Europe. Where Do Hungarian and Romanian HBO Series Come From? Cinéma & Cie 21 (2021) nos. 36–37. pp. 101–123.  8 Az tehát, hogy az HBO – például az „Ez nem tv, ez HBO” szlogennel – következetesen kihasználja azt a brandépítő lehetőséget, amellyel a tévé alacsony kulturális presztízsétől elhatárolódva minőségi, prémiumtartalmakként pozícionálja a saját műsorait. Az izraeli forrásmű, a BeTipul ugyan eredetileg nem HBO-sorozat, de számos nemzeti adaptációja (így az amerikai és a közép-európai) az HBO produkciójában készült el.A BeTipul transznacionális adaptációiról bővebben: Ribke, Nahuel: Global Maladies, Local In Treatment: „Quality” TV Fiction Formats, Glocal Forms of Prestige, and Cumulative Cross-Cultural Dialogues. International Journal of Communication 10 (2016) pp. 2056–2073. Sela-Sheffy, Rakefet: Two-way cultural transfer: the case of the Israeli TV series BeTipul and its American adaptation In Treatment. Media, Culture & Society 39 (2017) no. 6. pp. 781–797. Perkins, Claire: Translating the television ‘treatment’ genre: Be’Tipul and In Treatment. Continuum, 29 (2015) no. 5. pp. 781–794.  9 Nem véletlenül, hiszen a sorozat és annak unikális alapkoncepciója, avagy formátuma pontosan beleillik az HBO által képviselt minőségi vagy midcult keretbe. A terapeuta rendelőjében szó szót követ, de nem hagyományos akcióként történnek meg a dolgok („nem csinálni, hanem beszélni”). Egy napi vagy heti sorozat, szitkom, szappanopera nyilvánvalóan nem arra vállalkozik, hogy szereplőinek élveboncolása legyen a középpontban. A Terápia azonban kiterjesztett és széles spektrumú felületet tudott biztosítani a magánéleti problémák árnyalt bemutatásának.

Az azonban nem mindegy, hogy a karakterek milyen társadalmi háttérrel rendelkeztek, milyen környezetből jöttek. A társadalom peremén élők és a nonkonformista hősök felé kitüntetett figyelemmel forduló szerzői filmek, a felső középosztály életét pásztázó populáris filmek, illetve a társadalmi alsóbb rétegekből érkező szereplők és családok vitáit oly lelkesen bemutató kibeszélőshow-k és valóságshow-k koordinátarendszerében a Terápia markáns és saját pozíciót vett fel a középosztályú hősök lelki elakadástörténeteinek bemutatásával.

Terápia (Nagy Zsolt)

Pszichoterápia és önismereti munka: osztálykiváltság?

A lelki egészségnek komoly ára van. Szó szerint is forintosítható, bár nyilván nemcsak anyagiakban mérhető, hanem időbeli és egyéb erőforrásokban, így például érzelmi és önismereti munkában. Terápiára járni sok pénzbe kerül, és ez anyagilag, társadalmilag, de földrajzilag is behatárolja, hogy mely rétegek számára elérhető a pszichoterápia. Magyarországon az államilag finanszírozott ellátás kapacitása igencsak korlátozott, a magánrendelés pedig drága, továbbá kisebb településeken szinte alig elérhető, a terápiás foglalkozásokat elsősorban a városi (felső) középosztály tagjai engedhetik meg maguknak. Mivel a terápiás folyamat általában éveket vesz igénybe, stabil egzisztencia nélkül szinte lehetetlen belevágni.„A módosabbak képesek rá, hogy olyan szolgáltatásokat vásároljanak, amelyek lehetővé teszik problémáik kezelését és elrejtését, a szegényebbek számára marad a pszichiátriai gondozók, a kizárólagosan gyógyszeres terápiák és bentlakásos otthonok zárt világa.” Verdes Tamás: Ugye nem akarok a pszichiátrián kikötni? https://ataszjelenti.444.hu/2014/10/03/ugye_nem_akarok_a_pszichiatrian_kikotni (Utolsó letöltés: 2023. július 14.)  10 A terápia, az egyéni, párkapcsolati, családi problémákról, elakadásokról való beszéd azonban nemcsak anyagilag nem elérhető a társadalom többsége számára. A mentális egészségről alkotott elképzelések, a témában zajló közbeszéd, a saját magunkról alkotott kép, az ezen témákról szóló (nyilvános) diskurzus paraméterei és lehetőségei szintén erősen korlátozzák és alapvetően befolyásolják, hogy egyáltalán kinek a számára merül fel – nem pusztán anyagilag elérhető opcióként – a pszichoterápia.

A terápia annyiban is a középosztályiság kérdése, hogy maga a terapeutává válás sem könnyű és nem olcsó folyamat. Ahogy azt Kiss Kata Dóra és Csabai Márta tanulmányának már a címe is jelzi: „Ez egy olyan szakma, amit megvásárolsz magadnak”Kiss Kata Dóra – Csabai Márta: „Ez egy olyan szakma, amit megvásárolsz magadnak” Fordulat 15 (2022) no. 31. pp. 215–245.  11.

A döntés tehát, hogy az HBO sorozata a fővárosban játszódik, különösen egyértelmű (még úgy is, hogy a magyar filmkultúra masszívan Budapest-centrikus). Legalább ennyire egyértelmű az is, hogy a sorozat hősei a közép- és felső középosztályból érkeznek. A Terápia célközönsége és társadalmi közege a szűk (és még tovább szűkülő) magyar középosztály – ha van a sorozatnak „terápiás funkciója”, akkor az ebben a közegben tud érvényesülni.

A midcult kulturális és társadalmi regisztereinek kapcsán gyakran előkerül, hogy ezen alkotások kitüntetett funkciója, (középosztályi) olvasóinak segítése privát problémáik megfogalmazásában, elbeszélésében és menedzselésében.Faulkner, Sally (ed.): Middlebrow Cinema. London – New York: Routledge, 2016.  12 Timothy Aubry Az olvasás mint terápia című 2011-es könyvében azt tárgyalja, mit tesz a kortárs amerikai irodalom a középosztályi amerikaiakért.Aubry, Timothy: Reading as Therapy: What Contemporary Fiction Does for Middle-Class Americans. Iowa: University of Iowa Press, 2011.  13 Olyan regényeket elemez, mint a David Foster Wallace nemrég magyarul is megjelent monumentális műve, a Végtelen tréfa (Infinite Jest, 1996), Toni Morrison-tól A Paradicsom (Paradise, eredeti megjelenés: 1998), Khaled Hosseini-től a Papírsárkányok (The Kite Runner, 2003), vagy Anita Shreve regénye, A Pilot’s Wife (A pilóta felesége, 1998). Aubry hangsúlyozza, hogy ebből a furcsa és heterogén listából a Végtelen tréfa inkább „felfelé lóg ki”, a Papírsárkányok pedig inkább lefelé. Mégis, nem győzi ismételni, hogy ezen műveket nem egyazon esztétikai érték vagy irodalmi minőség jegyében kívánja összekapcsolni. Nem azt akarja mondani, hogy ugyanazt az irodalmi minőséget képviselik. Inkább arra törekszik, mert ezt tartja ritkán próbált, járatlan útnak, hogy a fenti könyvek közös pontjait megmutassa. Úgy gondolja, ezen alkotások mindegyike széles közönség igényeire tud választ adni, mégpedig oly módon, hogy a kulturális vagy társadalmi értelemben hátrányos helyzetből való kiszabadulás lehetőségeiről beszélnek. Mindezen az önmagában elég általános definíción túl Aubry a fenti alkotásokat midcult terápiás eszközként értelmezi, amelyek az elégedetlen, elbizonytalanodott és magányos amerikai középosztálybeli olvasók számára egyfelől a magánéleti elakadások feldolgozását és érzelmi-lelki problémáik hitelesítését segítik, másfelől a hasonló érzésekkel küszködő olvasók világában valamifajta közösséget is építenek.

A Terápia – témái, szereplői és megcélzott közönsége szempontjából egyaránt – szintén tekinthető egyfajta projekciós felületnek. Olyan sorozatnak, illetve olyan, a kulturális nyilvánosságban megnyitott új fórumnak, amely a középosztály hétköznapjainak, illetve az önformálás és önismeret gyakorlatainak problémáját veti fel, és ezen kérdések végiggondolását és tárgyalását segíti.

A sorozat főhőse, Dargay András (Mácsai Pál) stabil középosztályi egzisztenciával és évtizedes gyakorlattal bíró terapeuta. Az ő békés eleganciával berendezett lakása (majd később albérlete, legénylakása) a sztori középponti helyszíne. A hét különböző napjain Dargay rendelőjét felkereső kliensek szintén minimum középosztályi háttérrel bírnak, de amúgy foglalkozás és élethelyzet szempontjából igen különbözőek. A lánykérés után, házasság előtt álló Laura (Marozsán Erika) kórházban dolgozik, a második gyerek vállalásának kérdésével és kapcsolatuk válságával szembesülő házaspár egyik tagja, Petra (Szamosi Zsófia) céges környezetben középvezető, a férj, Tamás (Nagy Zsolt) lovakkal dolgozik, vállalkozó. A kezdetben a biciklis balesete utáni kártérítés érdekében szakvéleményért a terapeutához forduló tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra) szintén jól szituált környezetből érkezik. A milliárdos vállalkozó, Abonyi Máté (Nagy Ervin), aki egy vidéki gyógyszergyár tulajdonosa és vezetője, egyenesen a felső középosztály reprezentánsa. Az ő sztorijának a kezdetén igazán élesen megjelennek a társadalmi és kulturális értékhierarchiák kérdései.

Abonyi Máté epizódjainak mindegyikében kulcsmotívum a pénz és a kiválóság. Beszédes, hogy ő az, akinél azt is látjuk, hogy fizet a terapeutának – és azt is, hogy mennyit (ebben az értelemben a sorozat tényleg „beárazza” a pszicho- terápiát, ami a megismertetés, elfogadtatás lényeges aspektusa, ám egyben a társadalmi közeghez rendelés része is). A férfi az első találkozáskor hosszan kifejti, hogy ő mindig a csúcsra tör. Amikor terapeutát keresett (hangsúlyosan nem terápia céljából, hanem konzultációra), akkor szisztematikus piackutatást végzett, melynek eredményeképp megtalálta Dargayt, aki mindenki szerint a legjobb. Mert ebből nem enged. Neki mindenből a legjobb kell. A vállalkozó határozottan jelzi, hogy ő aztán mindenfajta tőkének a birtokában van. Nem pusztán kiemelkedő gazdasági, anyagi erőforrások felett diszponál, de a kapcsolati tőkéje is erős (pár telefon segítségével könnyedén leinformálta Dargayt). Mindezen túl a kulturális, valamint szimbolikus tőkéje is jelentékeny: éppúgy megvan a képzettsége és a tudása, miként a társadalmi presztízse (tévékből és gazdasági lapokból lehet ismerni, még ha a terapeuta nem is ismeri fel).

Ez az epizód azért különösen izgalmas, mert az első évad cselekményszálai közül ez az, amelyik a leghatározottabban eltér a forrássorozat cselekményétől. A BeTipul vonatkozó, keddi cselekményszálában egy izraeli vadászpilóta szerepelt, akinek sztorijában a bűntudat (egy gázai palesztin telep lebombázása és ártatlan gyerekek, felnőttek halála) volt az indítóesemény.Érdekes, hogy nemcsak az amerikai remake, de a többi kelet-európai variáció is meghagyta a pilóta hőst, és csak kisebb lokális igazításokat végzett.  14 A magyar változatban a vadászpilóta lecserélése egy hazai nagyvállalkozóra nem pusztán a „honosítás” erős gesztusa, de a rendszerváltás utáni társadalmi és gazdasági átalakulás reflexiójaként is figyelemre méltó változtatás.Szántó T. Gábor rövid recenziójában egyébként sajnálattal kommentálja az átírást, miszerint a sorozat zsidó, holokauszt-túlélő karaktere helyett egy recski fogolytábort túlélő apa konzervatív szemléletű fiát teszi meg az epizód hősévé. Szántó T. Gábor: A magyar Terápia. Szombat (2013. március 1.) https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/a-magyar-terapia (Utolsó letöltés: 2023. július 14.)  15 A még a nagyapja által alapított, majd államosított és a rendszerváltás után újra családi kézbe került gyógyszergyárat vezető férfi története óhatatlanul a magyar nagypolgárság és a hazai nagyvállalkozók ábrázolásának kérdéseit is felveti. Nem utolsósorban láthatóvá teszi azt is, hogy a Terápia világában miként kapcsolódik össze a privát és a társadalmi, hogyan mutatkozik meg az egyéni elakadások és a társadalmi problémák viszonya.

Egyéni, társas, társadalmi

Egy pszichoterápiás ülésekre, illetve a terapeuta és a kliens kapcsolataira fókuszáló sorozat kapcsán elég nagy természetességgel mondhatjuk, hogy annak célkeresztjében egyéni, illetve kapcsolati problémák állnak – legyen szó házastársak közötti kapcsolatról, párterápiáról, szülők és gyermekek konfliktusokról, családi dimenziójú vitákról. Sokkal komplexebb kérdés azonban, hogy vajon lehet-e – és ha igen, mennyiben és hogyan – a Terápia kapcsán társadalmi dimenziókról beszélni? Pszicho és szocio kölcsönviszonya a pszichoterápiával foglalkozó szakirodalomban, illetve az elmúlt évtizedben a kritikai pszichológia körüli hazai vitákban is gyakran felmerült, különböző kontex- tusokban vizsgálva és értelmezve, hogy hol van a „társadalmi” helye a „pszicho”-tudományokban és -módszerekben.Máriási Dóra – Vida Katalin: Kritikai pszichológiát! A pszichológia intézményrendszere a kritikai pszichológia perspektívájából. Imágó Budapest (2015) no. 2. http://imagobudapest.hu/images/lapszamok/2015_2_Egyeni_szocialis_problema_szam/02_Mariasi- Dora_Vida-Katalin_Kritikai_pszichologiat.pdf (Utolsó letöltés: 2023. július 4.) Éber Márk: A kritikai pszichológia programja – itthon. Új Egyenlőség (2017. március 1.) https://ujegyenloseg.hu/a-kritikai-pszichologia-programja-itthon/ (Utolsó letöltés: 2023. július 4.) Továbbá lásd a Fordulat folyóirat Kritikai pszichológia. Lélek és kapitalizmus című 2022-es összeállítását.  16 A kritikai pszichológia központi állítása, hogy a hagyományos, fősodorbeli pszichológia túlzottan egyén- központú, és ezáltal kevéssé törődik a problémák társadalmi beágyazottságával. A hazai hétköznapi (köz)beszédben gyakran előkerülő terminus, az „egyéni szocprobléma” ambivalens megfogalmazása kapcsán Kovai Melinda elég sarkosan foglalta össze a helyzetet: „A pszichológia diskurzusában, ide értve az egyetemi képzés tartalmától a pszichoterápiák széles arzenáljáig minden olyan tudományos teóriát és technikát, amelynek neve pszicho- előtaggal kezdődik, a »szociális« kizárólag »egyéni« lehet. […] A pszichológia világában az egyénnek nincs társadalmi státusza, csak személyisége; a pszichológia világából magának a pszichológiának a társadalmi környezete sem látszik, ezzel a vakfolttal biztosítja ugyanis, hogy »független«, »objektív«, »univerzális« szakértő lehessen a »személyiség« problémáit illetően. A pszichológust nem kérdezik és nem is válaszol soha olyan kérdésekre, mint például: milyen pszichológiai következményei voltak a rendszerváltást követően a morális konszenzus teljes átalakulásának? a tömegessé váló létbizonytalanságnak?” ^{Kovai Melinda: Egyéni szociális probléma. Imágó Budapest (2015) no. 2. http://imagobudapest.hu/images/lapszamok/2015_2_Egyeni_szocialis_problema_szam/01_Szerkesztoi-Bevezeto_Kovai-Melinda.pdf (Utolsó letöltés: 2023. július 4.)  [17]} Mindazonáltal Kovai is hangsúlyozta, hogy „maga a pszichológia sem »eredendően« vak a társadalmiként érzékelt problémákra.”ibid.  18

A pszichotudományok a XIX. század végétől kezdődően különösen fontos szerepet játszottak az önmagunkról alkotott kép alakulásában. Közép-Európa a múlt század első felében a pszichotudományok (így a pszichoanalízís) egyik központja volt. A század második felében, a szocializmus időszaka alatt azonban erősen beszűkültek a pszichológiai kutatások és a terápiás praxisok lehetőségei.Kovai Melinda: Lélektan és politika. Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, Budapest, 2016. K. Horváth Zsolt: Mérei Ferenc I–II. Budapest: Korall Társadalomtörténeti Egyesület, 2022.  19 A rendszerváltás utáni időszak tehát egyfajta visszatérés vagy újrakezdés időszaka is volt tágabban a pszichológia, illetve szűkebben a pszichoterápiás gyakorlatok szempontjából, amikor a nyilvánosságban is egyre kiterjedtebb módon és hangsúlyosan jelent meg többek között a pszichoterápia és az önismereti munka. Ez az időszak a posztszocialista világban egyben a globális neoliberális gondolkodás térnyerésével is jellemezhető, márpedig az öngondoskodás és önmagaság teóriái a kapitalista (neoliberális) világrenddel is szorosan összefonódnak. A globális kapitalizmus individualista beállítottsága az öngondoskodás kultúráját és az egyén felelősségét emeli ki: a hiba az egyénben van, változtatni az egyénnek – Neked! – kell. A self-made-man (globális kapitalista/amerikanizált) kultúrájában tehát messze nemcsak az önismereti munka ténye és annak társadalmi elfogadottsága az érdekes, hanem ennek az emberképnek és az egyéni-társas-társadalmi dinamikákról való gondolkodásnak a keretei is. A posztszocialista Kelet-Európában az önismeret, öngondoskodás és önsegítés kérdése nyilván egészen más dimenziókban mutatkozik meg. A rendszerváltás után a globális neoliberális kapitalizmus fő csapásirányába való becsatlakozás reménye előtérbe helyezte az önformálás individualisztikus koncepcióit – amely koncepciók nyilvánvalóan éles ellentétben álltak az államszocialista évtizedek közösségelvű értékrendjével. Az én menedzselése, a teljesítménykényszer nem pusztán az individualizáció logikáját erősítette, de a középosztály számára hozzáférhető stratégiák (mint a már említett pszichoterápiás foglalkozások) mentén volt elérhető. Mindez különösen érdekes variációban jelenhetett meg éppen Magyarországon, amelyet sok felmérés azonosított a leginkább individualisztikus értékrendűként a régióban.Beluszky Tamás: Értékek, értékrendi változások Magyarországon 1945 és 1990 között. Korall (2000 nyár) no. 1. pp. 137–154.  20

Amennyiben a Terápia kapcsán a magánéleti problémákon túlmutató kérdésekről, illetve valamifajta kulturális hovatartozás vagy kulturális önazonosság dimenzióiról kívánunk beszélni, a felismerhetőség és a kulturális közelség kérdéseit tartom fontosnak kiemelni. Felismerhetőség alatt azt értem, hogy egy adott filmben vagy sorozatban, ebben az esetben tehát az HBO-féle Terápiában milyen jelek, miféle markerek és milyen módon segítik azt, hogy a nézők a történetet össze tudják kapcsolni a saját életükkel, körülményeikkel, problémáikkal, a saját hétköznapi világukkal. Szemben például az izraeli forrássorozattal, amely legelső snittjével rögtön belső térben, a rendelőben, a kanapén ülő és zokogó nő félközelijével indít, a HBO mindegyik közép-európai adaptációja az adott város jobbára pontosan azonosítható külső helyszínén kezdi a történetet. Ez épp a magyar változatban a legmarkánsabb (talán nem függetlenül attól, hogy a régióbeli verziók közül ez készült el legutolsóként), amelyben a hajnalban a Szabadság hídon magas sarkú cipőben kóválygó főhős képei indítják el és helyezik el térben is pontosan a sztorit. Javarészt azonban nem ilyen direkt megoldásokról van szó, hanem akár az öltözködés, a tárgyak vagy a szóhasználat apró jelzéseiről. (Ahogy a Zsófi, a tornászlány balesetéről szóló jegyzőkönyvet lapozgató terapeutát olyan képkivágatban látjuk, amelyben jól látható a papíron a Budapesti Rendőr-főkapitányság fejléce.) Azaz, különösen érdekes megfigyelni, miként jön létre egy kódrendszer, amelyben annak ellenére egyértelmű, hogy ismerős világban mozgunk, hogy az epizódok elsöprő többsége belső térben játszódik.

Terápia (Nagy Ervin)

A felismerhetőség másik, az előzővel szorosan összekapcsolódó dimenziója a sorozatban előkerülő társadalmi problémák, értékek és jelenségek kérdése. A 2010-es évek első fele, amikor az HBO Europe helyi gyártású produkcióival megjelent Kelet-Európában, nemcsak a streaming-korszak hajnala miatt érdemleges. Ezekben az években söpört végig a régión a 2008-ban indult globális gazdasági válság. A hitelek, egzisztenciák, munkahelyek megroppanása messze nemcsak az alsó társadalmi rétegeket, hanem a középosztályt is érintette: mondhatni, ezek azok az évek, amikor a középosztály „észlelési horizontján”, személyes problémaként is megjelenik az egzisztenciális bizonytalanság. A 2008 utáni válság az Abonyi Máté- féle történetszálban közvetlenül is megjelenik, de ezen túl is azt gondolom, hogy a sérülékenység kérdése mentén a Terápia az egyéni, magánéleti problémák tágabb társadalmi környezetét, a 2010-es évek átalakuló társadalmi klímáját is érzékelteti.

Visszatérve a kulturális közelség, azonosíthatóság és ismerősség dimenziójára, azt gondolom, hogy a transznacionális remake vagy adaptáció problémája ebből a szempontból is különösen érdekes. Hiszen a magyar változat elkészítése során a produkciós és fejlesztési környezet adaptációs gyakorlatától kezdve (írószoba, gyártási munkakultúrák egyeztetése az HBO nemzetközi központjának elvárásai és a hazai gyakorlatok között) az egyes karakterek és történetszálak kibontásának és megjelenítésének írói és rendezői, alkotói gyakorlatáig a munka fókuszpontjában éppen a felismerhetővé tétel, a kapcsolódás, az adaptáció és a lokalizáció kérdései és lehetőségei állnak. A Terápia éppen a sorozat remake-jellege, az elkészítés közvetlen közegét jelentő kulturális fordítás és adaptáció okán teszi láthatóvá azokat az aspektusokat, amelyek révén egyes epizódjai, szereplői vagy cselekményszálai nem pusztán egyéni vagy társas problémák megmutatásaként, az érzelmekről való beszámolás, az önismeret és őszinteség kérdéseinek individuális szinten való tárgyalásaként, hanem társadalmi jelenségek megmutatásaként is értelmezhetők.

Vegyük példaként újra az első évad második cselekményszálának főhősét, Abonyi Mátét. Ahogy azt több helyen is kifejtették a magyar változat alkotói, elég egyértelmű volt, hogy egy ilyen karakter nehezen lenne felismerhető vagy belehelyezhető kortárs magyar közegbe. Át kellett tehát alakítani. Lényeges, hogy a figura egyfelől a maszkulintást, másfelől egyfajta hősiességet vagy sikernarratívát képvisel. Gigor Attila egy interjúban arról beszélt, hogy ezeknek a karakterjegyeknek leginkább sportolók felelnének meg. Mivel azonban a sorozat egy másik cselekményszálának egy fiatal tornászlány a főszereplője, egyértelmű volt, hogy hogy más foglalkozást kellett keresni. Így alakult ki annak a sikeres vállalkozónak a figurája, aki egy régi családi vállalkozás élén lett sikeres. Az abonyi gyógyszergyár már a szocializmust megelőző időkben a család tulajdonában volt. Ezt követően azonban államosították, és a rendszerváltás után került újra családi tulajdonba – Máté pedig sikeresen felvirágoztatta a gyárat. Ebben a háttérsztoriban több dolog is érdekes: egyfelől az, hogy miként kapcsolódik itt a traumatikus családi történet a főhős karakteréhez. A forrásműben a pilóta szülei holokauszt-túlélők, a magyar változatban pedig Máté családja a sztálini időszak kitelepítésének az áldozata. Másfelől, ahogy már említettem, a gyógyszergyárat is erősen megütötte a 2008-as válság. Máténak csoportos elbocsátások keretében sok munkavállalójától kellett megszabadulnia. Köztük volt az a mérnök is (két kisgyerek édesapja – ebben a tekintetben Máté tükörképe, miközben társadalmi pozícióban egészen másutt helyezkedett el), aki az egzisztenciája és családja tönkretételéért Mátét tette felelőssé. A férfi kiirtotta a családját, majd maga is öngyilkos lett. A középpontban itt tehát egyfelől egy családi és egyéni sikertörténet, mondhatni a nemzeti kapitalizmusnak a 20. századi rendszereken keresztül ívelő példája áll; másfelől egy olyan jelenbeli politikai, társadalmi és gazdasági válság, a 2008 utáni globális krízis, amely, ahogy a világon mindenütt, úgy Magyarországon is, alsó, felső, és középosztályú családok sokaságának az életét roppantotta meg. Ilyen értelemben a válság és a válságra adott reakció témája igazán élesen merül fel, másfelől pedig megformálódik az a kérdés is, amelyet méltán nevezhetünk a rendszerváltás utáni magyar társadalom és politika egyik alapvető kérdésének: hol húzódnak az egyéni, illetve a társadalmi felelősségvállalásnak határai?

A Terápia természetesen nem bontja ki részletesen, csak jelzi ezeket a szálakat. Ilyen jelzések közé tartozik a második évadból a pánikbeteg politikus figurája, vagy épp a harmadik évadból a feleségét gyászoló, Budapestre költöztetett székely férfi története. Ezek a karakterek a társadalmi-politikai-földrajzi tér összekapcsolódó szempontjai mentén árnyalják és bővítik a sorozat világát – és mutatnak példát a közös ügyekről, a közösségről, az egyéni, társas és társadalmi kérdésekről való gondolkodás lehetőségeire.

Hazatalálások

„Mik a szabályok?” – kérdezi Abonyi Máté a terapeutánál tett első látogatásakor. Mik a szabályok? Hol húzódnak a határok? Átléphetőek-e és ha igen, milyen következményekkel a keretek? Ezek általában is a Terápia fő kérdései. Ahogy a rendelőbe látogató klienseknek, úgy a „sérült gyógyító” jungi terminusának illusztrációjaként működő Dargay Andrásnak is megvannak a maga démonai. Nemcsak párkapcsolatában vagy kamaszlányával való viszonyában, illetve a klienseivel kapcsolatban, hanem a múltját, így az apjával való viszonyát vagy kollégáival, mentorával való kapcsolatát tekintve is. Dargay hiába szeretné mindegyik kliensét megmenteni, ez sem sikerül, és közben a házassága is válságba kerül. Ebben nemcsak az az érdekes, hogy vajon mennyiben tipikus terapeuta Dargay András. A rá jellemző határsértések, a szabályok és a keretek átlépése kevésbé általánosítható. A segítő kapcsolat és az önmegértés, a saját magunkra, a vakfoltjainkra való rálátás kérdései azonban igen lényegesek. A Terápia a dialógus, a rákérdezés, az egyéni-társas, kulturális és társadalmi tranzíció és tranzakció tereinek és lehetőségeinek a megmutatásával jelölt ki és teremtett saját helyet magának a kortárs magyar médiatérben. Tranzíció és tranzakció: állapotváltozások, illetve személyek és pozíciók közötti műveletek, talán ez a két vezető dinamika a sorozat kapcsolatrendszereiben. A magénéleti problémák és elakadások kibeszélései, az egyéni vakfoltok feltárása, személyközi, társas viszonyok komplex megmutatása – és mindennek az elhelyezése az itt-és-most magyar társadalmi (elsősorban középosztályi) és kulturális terében. Jean Chalaby a televíziós formátumokat eredendően transznacionális kulturális termékként írja le, mivel „egy műsor csak akkor válik formátummá, ha a származási országán kívülre adaptálják.”Chalaby, Jean K.: The making of an entertainment revolution: How the TV format trade became a global industry. European Journal of Communication 26 (2011) no. 4. pp. 293–309. id. h. p. 295.  21 A BeTipul transznacionális adaptációi kétségkívül formátummá tették az eredeti koncepciót és a forrásművet. A multinacionális HBO által gyártott magyar Terápia pedig úgy vált transznacionális kulturális termékké, hogy lokális, mondhatni nemzeti relevanciájú kérdéseket tett fel. A Terápia epizódjai és évadjai alaposan bejárták a felismerhetőség és az ismerőssé alakítás útjait. A HBO sorozata a rendszerváltás utáni átalakulás nagy elbeszéléseit és drámáit hozza le az egyéni és társas szintre. Még közelebbről: a sorozat a 2008 utáni magyar és kelet-európai társadalmi klíma változását, egyéni sorsokat és életutakat befolyásoló hatásait demonstráló, karaktervezérelt közösségi történetént mutatott újat. A nemzetközi, transznacionális adaptáció lehetőségeit felhasználva tudott egyedi, sajátos és helyi lenni.

Vissza