1. Filmek az affektív idegtudományban

Az érzelmek empirikus tanulmányozásakor gyakran alkalmaznak filmrészleteket mint kész manipulációs eszközöket. Valójában – egy legújabb metaelemzés szerint1 – az érzelmek kísérleti tanulmányozásában a legkedveltebb módszer a filmrészletek alkalmazása, felülmúlva a képnézés, a személyre szabott emlékelőhívás vagy a standardizált körülmények között elvégzett képzeleti paradigmák gyakoriságát.2 Ennek egyik oka többek között az, hogy a filmek kíválóan alkalmasak a figyelem felkeltésére és az érzelmek kiváltására úgy, hogy alig, vagy egyáltalán nem támasztanak közvetlen követelményeket a résztvevőkkel szemben.3 Ez egészen másképp van például a különböző kísérletekben alkalmazott irányított képzeleti vagy instrukciókövetési feladatokban. Emellett a filmet az intenzív érzelmi tartalom kiváltásának „természetes” és kulturálisan elfogadott módjának tekintjük, ami olyan komplex érzelmek megjelenését is elősegítheti, mint a nosztalgia vagy az empátia. Hogy a filmek miért olyan vonzóak, különösen az affektív idegtudomány számára, jobban megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy jelenlegi értelmezésünk szerint az érzelem időben kibomló interaktív, dinamikus folyamat. A kortárs érzelemelméletek az egyes idegkörök közötti funkcionális integráció és szegregáció folyamataira helyezik a hangsúlyt, fenntartva, hogy az érzelmi élmények ezen rendszerek közötti szinkronizációs és disszociációs szint függvényében nőnek és csökkennek. Ezzel az elméleti fókusszal egyre nagyobb hangsúly kerül ezeknek az interakcióknak az időbeliségére és dinamikájára. A legújabb meghatározó elméletek az érzelmet nem bináris módon fogják fel, azaz nem úgy, hogy egy adott pillanatban jelen van vagy nincs, és nem is egy automatikus „affektív program” végrehajtásaként, hanem inkább folyamatként, amelyet környezeti és belső tényezők egyaránt dinamikusan formálnak, miközben a rájuk adott válaszunkat irányítják.4 Ennek megfelelően tanulmányozták az érzelmek időbeli jellemzőit, mint a sorrend, időtartam, látencia, szekvencialitás és szinkronicitás.5 Ezek a gondolatok az érzelmek neurális feldolgozására vonatkozó új felvetések megfogalmazásához vezettek, miközben az agy olyan specifikus régióira fókuszálnak, amik feltételezhetően közvetítik az érzelmi feldolgozás különböző szintjeit (nem szükségszerűen diszkrét érzelmek). Klaus Scherer például az érzelmeket a különböző mentális és/vagy fiziológiai folyamatok alapjául szolgáló idegrendszerek közötti interakcióként fogja fel (azaz agyi hálózatként működő régiók csoportjaként); ilyenek a külső és belső események és helyzetek értékelései, az arousallal együtt járó felgyorsult szívverés, a jutalmazásra vagy büntetésre való érzékenység és a kapcsolódó cselekvéses választendenciák (azaz közelítés vagy elkerülés).6 Hasonlóképpen Marc D. Lewis az érzelmi tapasztalatot egy szinkronizált idegtevékenységi mintázat növekedéseként írja le, amely csökkenti az eltéréseket, és koherens választ indukál a különböző agyi rendszerek között.7 Végül Lisa Feldman Barrett két különböző agyi rendszert különböztet meg, amelyek feltétezhetően az emberi érzelmi tapasztalás lényegi összetevőinek alapját képezik: i) alapvető érzelmi rendszer – egy folyamatos interoceptív és proprioceptív (például szomatoviszcerális, hormonális, kinesztetikus) információáram, amely magába foglalja a testi érzékelés mentális megjelenítését, és a kellemesség/kellemetlenség érzéseként tapasztalati szinten hozzáférhető – változó mértékű arousal kíséretében; ii) a konceptualizáció rendszere – az érzékleteket érzelmi jelentéssel ruházza fel azáltal, hogy a specifikus mentális tartalmakhoz hozzárendeli az alapérzést.8 Barrett szerint az érzelmi tapasztalat ezen rendszerek közötti interakció (vagyis integráció) során lép fel, amelyek egyébként külön-külön (vagyis szegregáltan) is működhetnek. Az időben kibomló filmek alkalmasak arra, hogy élményeket váltsanak ki, ami lehetővé teszi az érzelmek alapvető szempontjainak vizsgálatát, nevezetesen az érzelem összetevői közötti interakciók időbeli kontextualizált kibontakozását. Annak módjai, ahogy a filmek az érzelmi élmények időbeli kibontakozását kezelik, kulcsfontosságú kérdés mind a filmkészítők, mind pedig a filmtudományi szakemberek számára (például a forgatókönyvírók által adoptált arisztotelészi narratív idősémák kérdése9, a suspense elméletében az információadagolás ütemének hatása10; és annak az állításnak a szempontjából, miszerint a filmek érzelmi vonzereje összefügg a filmes érzelmi kulcsok időbeli összehangolásával).11 Továbbá a filmek által előidézett élénk és vonzó érzelmi élmények különösen alkalmasak arra, hogy az idegtudomány művelői a releváns idegpályák közötti interakció dinamikáját kutassák. Ezek az érzelemgenerálás és -szabályozás olyan különböző aspektusaival vannak kapcsolatban, mint az érzékelés, motiváció, viszceromotoros reakciók és kogníció. Ennek a fejezetnek a következő részében azokat a helyzeteket tárgyaljuk, amelyekben az affektív idegtudomány az agy komplexitásával szembesült a filmek által kiváltott érzelmek feldolgozása során. Annak ellenére, hogy a filmeknek jelentős szerepük van az affektív agykutatásban, az empirikus idegtudományi kutatások szinte soha nem foglalkoztak „tisztán” filmes kérdésekkel, mint például a vágás, a hang, a narráció és a színészi játék stílusának szerepe. A filmtudományi kérdések iránti érdeklődés hiánya az agykutatók részéről részben talán abból fakad, hogy sokan közülük a filmeket az érzelmek kiváltásában aránylag „természetes” technikának tartják, ami nem különbözik jelentősen a mindennapi érzelmektől.12 Valóban, a laboratóriumban indukált filmes érzelmek és a mindennapokban átélt érzelmek hasonló tipikus testi reakciókat váltanak ki, mint a nevetőgörcs és a sírás13, a szívműködésben, légzésben14 és emésztőrendszerben15 történő változások, ami arra utal, hogy a két fajta érzelem összehasonlítható, egyes fő aspektusai tekintetében legalábbis. Azonban egyes kutatók jelentős különbségeket találtak a filmes és a mindennapi érzelmi élmények között, például a helyzet hatékony megváltoztatásának a lehetőségében (vagy kötelességében).16 Mégis, függetlenül attól, hogy a filmek milyen mértékben alkalmasak a valós életben előforduló érzelmek megközelítésére, a filmes érzelmeket érdemes vizsgálni, tekintettel arra, hogy a nyugati társadalmakban a filmek vagy általánosabban a mozgóképek életünk nagy részében jelen vannak. Az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban például a nézők naponta átlagosan négy-öt órát töltenek a televízió képernyője előtt.17 A filmek hatásának idegtudományi vizsgálata számára hasznos lenne, ha fogékonyabb lenne a filmes kérdésekre és a mozgóképet működtető különleges eszközökre, mint a vágás, speciális narrációs eszközök, hangalámondás és feliratozás, amelyeknek nincs egyszerű megfelelője a nemfilmes való életben. E fejezet harmadik részében a filmes médiumnak mint az idegtudományos vizsgálódás tárgyának (vagy másképpen „neurocinematográfiá”-nak18) komplexitását tárgyaljuk. A negyedik fejezetben bemutatunk egy pár olyan eredményt, amellyel a szakterület hozzájárult az érzelmek kutatásához.

a. Érzelmek a filmtudományban

A filmtudományban az érzelmekkel foglalkozó írások megjelenése látszólag új keletű jelenség (beleértve az agykutatásra támaszkodó írásokat is). A szakterületről készült monográfiák, antológiák és tudományos cikkek címében csupán az utóbbi két évtizedben találhatóak olyan szavak, mint „érzelem”, „érzés” és „emóció”.19 Valóban, ha a jelentősebb antológiákat, szöveggyűjteményeket és összefoglalókat nézzük, láthatjuk, hogy az emóció önmagában nem gyakran szerepel a kutatási témák között.20 A hagyományos filmtudomány olyan egyéb kérdéskörökkel foglalkozik, mint a médium lényege, hogy a film művészet-e, a film kapcsolata a valósággal, műfajok, rendezők, technológia, történet és narratíva. Azonban, ha a címből nem is derül ki világosan, számos a filmmel kapcsolatos írásmű a tágabb elemzés keretében egyik szempontként tárgyalja a filmben megjelenő és a nézőkben kiváltott érzelmeket. Ebben az értelemben már több mint egy évszázada jelennek meg művek a filmekről és az érzelmekről. Maxim Gorkij híres 1896-ban megjelent, a Lumiere-vetítésekről szóló tanulmányában például a képernyőn feltűnő emberekről úgy ír, hogy egyesek arckifejezése „feszült”, másoké „szerelmes” és „vidám és boldog”; a mozgókép „vidám benyomást” kelt; és a kinematográf nézése „furcsa”, „félelmetes” a néző számára, esetenként „zavaróvá és lehangolóvá” kezd válni, és még arra is képes, hogy egyeseket „fájdalmasan megérintsen”.21 Az új médium lényegének tárgyalása során a korai elméletalkotók lelkesen elmélkedtek a mozi egyedülálló érzelmi potenciáljáról. Hugo Münsterberg harvardi pszichológus 1916-ban megjelent monográfiája szerint a filmek fő célja az „érzelmek megjelenítése”.22 A filmek nemcsak a szereplők érzelmeit jelenítik meg a néző számára, hanem olyan „formális” eszközökkel, mint a kameramozgás sebességének változásai, ismétlődő keretek, enyhén lengő állványra helyezett kamera, „szokatlan érzékleteket” nyújtanak a néző elméjének, ami változatos érzelmeket válthat ki és jeleníthet meg a nézőben.23 A híres szovjet filmrendező és elméleti szakember, Szergej Eisenstein úgy véli, a különböző filmkockák közötti pszichológiai asszociációkból felépülő érzelmi kombinációk vagy egy „asszociációs montázs” egy helyzet érzelmi fokozásának és hangsúlyozásának eszközei. Egy 1929-es marxista dialektikus elemzésében felveti, hogyha két egymást követő filmkocka tárgyában különböző (például egyiken munkásokat lőnek le, a következőn pedig egy marhát mészárolnak le), azonban azonos asszociáció társul (mészárlás) hozzájuk, akkor az általa „érzelmi fokozásnak” nevezett hatás érvényesül.24 Henry James Forman 1933-ban megjelent Our Movie Made Children (Mozin nevelkedett gyerekeink) című borúlátó könyvében kevésbé lelkesedik a filmekért. A filmek fiatalokra gyakorolt káros hatásainak tárgyalása során a könyvben szó van egy pszicho-galvanométerrel végzett kísérletről, „amellyel közvetve lehet mérni az érzelmek intenzitását”.25 A kísérlet alapján Forman feltételezi, hogy „a kisgyerekeknek egy film erőteljes érzelmi élményt nyújt, amely közel egy elektromos kisülés ere-jével hat fiatal agyukra és idegeikre”.26 A műfajokkal foglalkozó tanulmányok sem feledkeztek meg az érzelmekről. Valójában egyes műfajokat, mint a horrorfilmeket vagy a melodrámákat (ahogy azt az „érzelgős” és „könnyfakasztó” kifejezések is jelzik), a nézőkben kiváltott és/vagy a szereplők által megjelenített érzelmek alapján definiálják. Robin Wood például a horrorfilmek és társadalmi, politikai jelentőségük freudomarxista értelmezése kapcsán magyarázatot kínál arra, hogy miért vonzanak bennünket és miért váltanak ki félelmet vagy néha a nevetségesség érzését.27 Hasonlóképpen Steve Neale a melodrámák azon képességét vizsgálja, amellyel meghatják és megríkatják a nézőket egy olyan élmény keretében, amely nemcsak fájdalmas, hanem ugyanakkor kellemes is. Pszichoanalitikus eszközökkel a műfaj narratív struktúrájának elemzésével, valamint a melodrámákban a fantázia és a vágy szerepének tisztázásával ad magyarázatot erre a képességre.28 A filmkutatásban az 1970-es évektől kezdődő, nagyon befolyásos, egyúttal ellentmondásos megközelítés több területről, a nyelvészetből, a pszichoanalízisből, a strukturalizmusból és a posztstrukturalizmusból is vett át fogalmakat. Ezeket a filmes szövegek, ideológiák és a nézőközönség „szubjektumpozícióinak” értelmezésére használták, gyakran nemi, szexuális, faji, etnikai és posztkolonialista vonatkozásban. Itt is találhatóak utalások az érzelmekre tágabb összefüggésben. Például az 1970-es évekbeli elmélet egyik legismertebb cikkének, Laura Mulvey nagy hatású szövegének címe – A vizuális élvezet és az elbeszélő film – azt a képzetet keltheti, hogy a szerző a cikkben az érzelmeket a nagyon tágan értelmezett „gyönyör” fogalmára szűkíti.29 Valójában egy sor sajátos – többnyire nézői – érzelmi élményt sorakoztat fel, amelyeket a nemek ideológiai konstrukciójának, különböző narrációs lehetőségeknek és vizuális reprezentációknak vonatkozásában magyaráz. Ezek között megtalálható a veszteség, a rettegés, az elégedettség, az izgalom érzése30, a kétségbeesés és az örömteli felismerés31, a mindenhatóság érzése32, a szerelembe esés, a szorongás felkeltésének veszélye33, a bűntudat34, a biztonság hamis érzete35 és a szentimentális megbánás.36 A cikkben ezek mindegyike egy szubjektumpozíció sajátos konstellációjához kapcsolódik, a nemek közötti különbségek társadalmilag meghatározott értelmezéséhez, illetve a klasszikus mozi repertoárjában rendelkezésre álló narratív és vizuális kompozíciókhoz. Ezek a művek, amelyek az érzelmeket jellemzően valamilyen egyéb kérdéskör tárgyalása során érintik, mint például a médium lényege és jövőbeli lehetőségei, a filmeknek a gyerekekre gyakorolt hatásai, a műfajok és a filmek ideológiai aspektusai, az 1990-es évektől újakkal egészültek ki, amelyekben az érdeklődés középpontjában maga az érzelem áll. E fejezet ötödik részében ezekkel foglalkozunk majd, valamint azzal, hogy az affektív neurokinematográfia milyen módokon járulhat hozzá a filmtudományhoz.

2. Az agyi folyamatok komplexitásának kérdése az affektív neurokinematográfiában

Az utóbbi két évtizedben elterjedt agyi képalkotásra épülő kutatások sem mellőzték az érzelmeket. A filmeket alkalmazó affektív idegtudományi kísérletekben (a továbbiakban: affektív idegtudomány) két olyan jelentős képalkotó technikát alkalmaznak, amelyek alkalmasak a funkcionális idegtevékenység kimutatására: funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat (fMRI) és pozitronemissziós tomográfia (PET). Mindkettő a vérben végbemenő kémiai változásokat méri, amelyek helyi idegtevékenységre utalnak.37 Az agyról alkotott képet térfogategységek vagy „voxelek” („háromdimenziós pixelek”) alkotják, a teljes agy voxeleinek száma közel 640 000.38 Minden egyes voxel ugyanakkor azt is megmutatja, hogy filmnézés közben a jel miként terjed az agyban (időbeli felbontás). Ez az időbeli felbontás az agyi jelek ismételt – mintegy két-három másodpercenként végzett – méréseiből áll, amelyek a megtekintett filmrészlet hosszától függően nagyszámú adatot eredményezhetnek (például egy hétperces film 210-140 pontot). Így a teljes agyban végbemenő idegi tevékenység feltérképezése hatalmas adathalmazt eredményezhet, amelyeknek értelmezése kihívást jelent.39 Ebben a részben számos módszert mutatunk be, amelyeket az agyi képalkotás során nyert adatok komplexitásának kezelésében alkalmaz az affektív idegtudomány (rövid összefoglalóért lásd az 1-es táblázatot).

a. Aktivitás-összehasonlítás

A leggyakoribb megközelítés két különböző filmrészletnek vagy ugyanannak a filmrészletnek különböző kísérleti elrendezésekben történő megtekintése közben vizsgált agyi aktivitás összehasonlítása.40 Általában egy „semleges” (érzelemmentes) klip megtekintése közben mért agyi aktivitási szint kerül összevetésre egy érzelmes (szomorú, szórakoztató stb.) klip alatt mérttel, ily módon hozva létre az adott érzéshez társított aktivitástérképeket. Ennek a robusztus módszernek az alapja, hogy átlagolja a teljes filmes stimulálás ideje alatt az agyból érkező jeleket, így elrejti az érzelmekhez kapcsolódó időbeli mintázatot41, holott ugyanahhoz az érzelmi reakcióhoz kísérleti személyenként különböző időbeli mintázat tartozhat. Továbbá két különböző filmrészletre adott agyi válasz összehasonlítása olyan különbségeket mutathat az agyi tevékenységben, amelyek a film fizikai, nem pedig az érzelmi aspektusaiból adódnak (például több a piros szín és nagyobb a kontraszt az emocionális jelenetekben).

b. Egyénspecifikus regresszióanalízis (SSRA)

Ennek a megközelítési módnak az alapja egy résztvevő érzelmi reakciójának összekapcsolása agyi aktivitásával. Magában foglalja az agyi jeleknek és az érzelmek egyéni értékeléseinek összehasonlítását, amelyeket vagy a film nézése közben a szkennerben mérnek vagy utólagosan a film második megtekintése alatt.42 A kettő együtt lehetővé teszi a kutatók számára, hogy a filmre adott egyéni érzelmi reakciók időbeli profilja alapján azonosítsák az agyban végbemenő változásokat, így ragadva meg a filmélmény interperszonális változatosságát.

c. Egyének közötti korreláció (ISC)

Ezt a módszert a látásnak az agyi képalkotással történő kutatására fejlesztették ki43, újabban pedig az affektív idegtudomány is adaptálta.44 A fent ismertetett két módszerrel ellentétben, amelyek az agyi aktivitást a pszichés élményhez hangolják, az ISC-elemzés adatvezérelt módszer, amely hagyja, hogy az „agy magáért beszéljen”. A módszer különböző résztvevőknek ugyanazokra az ingerekre adott agyi aktivitási adatainak összehasonlításán alapul. Pontosabban azon az elemzésen, hogy ugyanazt a filmes tartalmat néző egyik agyban keletkezett voxelnek időbeli dinamikája milyen mértékben korrelál egy másik agyban mért megfelelő voxelével. Az egyének adott agyi területen mért aktivitásának magas korrelációja utalhat arra, hogy az egyes nézők az ingereket hasonlóan dolgozzák fel. Nem meglepő módon a különböző filmrészletek következetesen magas korrelációt mutatnak az egyének között a szenzoriális (vizuális és auditív) területeken. Mindamellett még számos specifikus neurális hatást is fel lehet fedezni, ha a megtekintett filmek érzelmi töltetű és érzelemmentes részeinek ISC-jét kiértékeljük.45

d. Funkcionális konnektivitás (FC)

Egy adott voxelnek a dinamikája összehasonlítható ugyanazon az agyon belül egy másik voxelével. Ebben a módszerben az összehasonlítás alapját képező „mag” („seed”) időbeli mintázat, amelyhez a többi mintát hasonlítani fogják, előzőzetes ismeretek alapján kerülhet kiválasztásra. Miután a forrás- és a célvoxelek meghatározása megtörtént, a forrás által létrehozott jelek és a célvoxelek által létrehozott jelek közötti hasonlóságot megbecsülik (gyakran a teljes agyban). Ez a megközelítés azon az elképzelésen alapul, hogy egy adott pszichés folyamat neurális megfelelője nem az egyes agyi területek aktiválása, hanem inkább a területek közötti kommunikációban beállt változás. Számos kísérlet mutatta ki, hogy specifikus funckionális konnektivitásmintázatok egy sor pszichés folyamatnak feleltethetők meg, mint a figyelem, a munkamemória vagy az affektív jelentőség.46 Bizonyos esetekben módosult funkcionális konnektivitás mintázatokat mentális diszfunkciókkal és/vagy zavarokkal társítottak.47 Az affektív neurokinematográfiában az egyes agyi régiók és az „érzelmi központ” szerepét betöltő amigdala közötti jellegzetes funkcionális konnektivitás mintázatokat mutattak ki az érzelmes filmek nézése közben.48

e. Független komponens analízis (ICA)

Az aktivitás időbeli lefolyásainak mintázatai közötti hasonlóságok megragadásának alternatív módja lehet a hipotézismentes (adatvezérelt) elemzés, mint amilyen az ICA. Az információs elméleten alapuló ICA lehetővé teszi a kevert forrásjelek független összetevőire való lebontását. Az fMRI-kutatásokban az ICA-t a különböző, magas időbeli függőséget mutató mentális állapotok funkcionális neurális felosztásának feltárására alkalmazták.49 A neurokinematográfiai kísérletek kontextusában a módszer lehetővé teszi, hogy az agy „meséljen” megjelölve a hasonló variabilitást mutató régiókat a filmnézés egésze alatt. Egy újabb tanulmány50 kimutatta, hogy egy averzív filmklip nézése közben egy affektív hálózaton belüli konnektivitás erőssége pozitívan korrelált a nézők nyálkortizol-szintjének a változásával – amely fontos, stresszhez kapcsolódó neuromodulátor.

f. Hálózati kohéziós index (NCI)

A jelenlegi érzelemelméleteknek megfelelően, amelyek jelentőséget tulajdonítanak a filmes érzelmi élmények különböző aspektusai mögött húzódó különálló idegpályák kapcsolódási és leválasztási dinamikájának, laboratóriumunkban nemrég egy fMRI-kutatás során tanulmányoztuk a hálózati funkcionális konnektivitás időbeli aspektusait.51 Ez az újonnan kifejlesztett módszer a film nézése közben folyamatosan indexeli a korrelációban beállt változásokat azon agyi területek klaszterein belül és azok között, amelyek elsődlegesen különálló funkcionális hálózatokként vesznek részt az érzelemfeldolgozás különböző aspektusaiban. Az elemzés harminc másodpercenként készít egy hálózati kohéziós indexet (NCI), amely a filmnézés egész ideje alatt az NCI-k időbeli kibomlásaként jeleníthető meg. Ez később összevethető egyéb, egyéni filmes érzelmi reakció mutatókkal (viselkedéses beszámolókkal, hormonális kiválasztással, fiziológiai arousal reaktivitással stb.) (lásd 1a, 1b ábra). Megvizsgáltuk például a két következő hálózat között és azokon belül zajló kapcsolati dinamikát. 1) az „alapvető limbikus” hálózat, amely a vegetatív és hormonális érzelemreakciók modulációjáért és az érzelmi ingerek automatikus és sokszor preattentív, „alacsony szintű” érzelmi értékeléséért felelős, valamint 2) a „mediális prefrontális hálózat”, amelyről azt tartják, hogy szerepet játszik a szociális kognícióban és a kognitív folyamatokban, amelyek lehetővé teszik, hogy tudatosan „a másik ember bőrébe bújjunk.” Azt találtuk, hogy ezen hálózatok egyik NCI-indexe szignifikáns korrelációt mutat a szomorúság önbeszámolón alapuló intenzitásával a filmek két olyan jelenete esetén, amikor az anyát elválasztották a gyerekétől (Édesek és mostohák [Stepmom, Christopher Columbus, 1998]); Sophie választása [Sophie’s Choice, Alan J. Pakula, 1982]). Azonban ezek közül csupán az egyik esetben (Stepmom), amikor a szeparáció jövőbeli és nem aktuális eseményként szerepelt, korrelált a szomorúság önbeszámolón alapuló intenzitásának időbeli felbontása a medialis prefrontalis kéreg (amelyről azt tartják, hogy a szociális kognícióért és a kognitív folyamatokért felel) kapcsolódásának időbeli mintázatával (lásd 1c ábra). Az NCI-elemzés tehát segíthet abban, hogy meghatározzuk, hogy mi az, ami egyedi (és mi az, ami nem) a különböző filmes élményekben a különböző pszichés folyamatok időbeli kapcsolódásait tekintve. A fent ismertetett módszerek nem feltétlenül zárják ki egymást, egymást kiegészítő eszközként kombinálhatóak az affektív kutatások szolgálatában (lásd táblázat). Például a magas személyek közötti korrelációt mutató agyterületekre vonatkozó megállapításokat alátámasztották az adatvezérelt konnektivitásanalízis eredményei és az agyi képalkotó eljárásokkal végzett érzelemkutatások metaanalízise.52

3. Az agyi folyamatok komplexitásának kezelése az affektív neurokinematográfiában

Míg a filmes ingerek alkalmazása csábító az érzelemkutatás területén, komplexitásuk és gazdagságuk módszertanilag úgy tűnik, nem annyira áldásos. A pszichológusok gyakran ragaszkodnak a „szigorú” protokollhoz, főleg, amikor olyan nehezen megfogható témáról van szó, mint a szubjektív érzelem.53 Ebben a megközelítésben olyan kísérleti összehasonlításokra törekszenek, amelyekben a kérdéses szempontok alig különböznek, mint például a színek hatásának vizsgálata az érzelmekre, amelyben csupán a színek árnyalatában különböző azonos állóképeket alkalmaznak, vagy a szemantika hatása az érzelmi élményekre, amelyben hosszúság és előfordulási valószínűség mentén illesztett, egy adott jelentéssel bíró vagy nem bíró szavakat alkalmaznak. A kísérleti elrendezések közötti ilyen minimális különbségek az adatok között mért eltérések fő okának tekinthetők. Nyilvánvaló, hogy a filmanyagok alapján nem lehet ilyen tiszta összehasonlításokat végezni. Az érzelmes és a semleges klipek olyan sok perceptuális és kognitív aspektusból lehetnek eltérőek, hogy problematikus az összehasonlítandó állapotok közötti különbségeket kizárólag az érzelmi tényezőnek tulajdonítani. Például egy „semleges” klippel összehasonlítva egy „érzemes” klip vizuálisan eksztatikusabb, a zenéje hangosabb, és kognitívan jobban igénybe veszi a nézőt. Ilyen esetben a manipulált változókon (ez esetben az érzelmi változókon) kívül külső változók is befolyásolhatják a mért agyi aktivitást, keveredést okozva ezzel.54 Bizonyos változók, mint például a kameramozgás vagy az előtérben levő arcok kontrollálására tett erőfeszítések kiküszöbölhetnek néhány zavaró tényezőt, de soha nem lehet kielégítő mértékben kezelni a filmes anyagok gazdagságát.55 Miként lehet kiaknázni a filmek érzelmi kulcsokban való gazdagságát – amely valószínűleg alapvető fontosságú a nézők érzelmeinek kiváltásában – egy valid és szigorú empirikus vizsgálat keretében? Ennek a kihívásnak a megválaszolására a következőkben hat különböző, az agyi képalkotás irodalmában alkalmazott stratégiát ismertetünk az affektív neurokinematográfia vonatkozásában. A 2. táblázatban ezek a módszerek vannak röviden összefoglalva.

a. Különböző filmek az érzelmi állapotok előfeszítésére (priming)

Drámai filmjelenetek erős érzelmi benyomásokat idézhetnek elő, amelyek a megtekintést követően percekig, de akár órákig is eltarthatnak. Erre a jelenségre alapozva számos, az affektív agyi képalkotás területén született munkában alkalmaztak filmeket az érzelmek előidézésére. Ily módon két különböző filmes helyzetben (emocionális és semleges) gyűjtött adatok összehasonlítása helyett a résztvevőknek először különböző klipeket mutatnak priming helyzetben (például érzelmes vagy érzelemmentes tartalommal), majd ugyanarra az ingerre adott válaszokat hasonlítanak össze. Ezen logika alapján kimutatták, hogy az érzelmes priming inger befolyásolja a funkcionális kapcsolatokat (functional connectivity) az utána következő teljes pihenőidő alatt is56, módosítja az agyi aktivitást egy munkamemória-feladat végzése közben57, és módosítja az amigdala aktivitást átformált arcok nézése közben.58

b. Eltérő beavatkozások azonos film nézése közben

A filmes hatásokat közvetlenül lehet mérni az aktuális film nézése közbeni agyi képalkotással. Ebben az esetben a filmes inger egyforma, azonban bemutatása két különböző helyzetben történik: például a filmnézés közben a résztvevőknek különböző instrukciókat adnak (figyelje a színt vagy a tartalmat), vagy különböző terápiás eljárásoknak vetik alá őket (két különböző gyógyszert adnak nekik). Ez a stratégia erősíti a filmes ingerekre adott agyi válaszok megfigyelt variánciájának értelmezését különböző priming faktorok fényében. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a kutatások is, amelyek bizonyították az érzelemszabályozás különböző stratégiáinak hatásait59, a kognitív viselkedésterápia szemben a placebóval60, antipszchotikus kezelés szemben a placebóval szkizofréniás betegeknél61, és a felügyelt, illetve nem-felügyelt érzelmi reakció értékelései.62

c. A filmnézés hatásával együttjáró faktorok

A film nézése közben az agyi aktivitás változhat a filmes helyzet érzelmi és nem érzelmi faktorainak köszönhetően is. Ezek közül egyesek a pillanatnyi érzelmi hatást tesztelik, mint például az endokrin rendszer biomarkerei, neuromoduláris63 és immunfolyamatok64, fiziológiai izgalom65 és önbevalláson alapuló érzelmi intenzitás.66 Mások nem kontextuális érzelemhez kapcsolódó faktorokat jeleznek, mint például hangulatzavarhoz kapcsolódó genotípus67, mentális egészségértékelés68, valamint érzelmi tudatosság jellemzők.69

d. Egy filmelem módosítása, míg a többi változatlan marad

Gyakorlatilag lehetetlen minden egyes potenciális nem érzelmi elemet ellenőrzés alatt tartani, amikor különböző forrásból származó filmrészleteket hasonlítunk össze. Következésképpen egy bizonyos filmelemet izolálunk és manipulálunk, annak érdekében, hogy egy filmrészlet különböző érzelmi változatait előállítsuk. Egy ilyen filmelem-manipulációra a klasszikus jelölt a zene; a filmek érzelmi jellegének viszonylag absztrakt aspektusát kifejező gyakori tényező. Egy, a laboratóriumunkban végzett fMRI-kutatás során70 azonos neutrális filmrészletek kerültek bemutatásra hang nélkül (például gépkocsivezetés némán) vagy érzelmes, vagy neutrális zenei klipekkel kombinálva. Így lehetőség volt elkülöníteni a konkrét perceptuális tartalom (jelentés) és ezek absztrakt jellemzőinek hatásait, amelyek együtt a tudatos érzelmi élményt alkotják. A viselkedés oldaláról bizonyítást nyert, hogy a zenével kombinált filmeket ugyanolyan érzelmesnek minősítették, mint a külön zenerészleteket. A józan ésszel összhangban az amigdala és a laterális prefrontális kéreg megnövekedett válaszát találtuk akkor, amikor az érzelmes zenét filmrészlettel kombináltuk, ahhoz képest, mint amikor csak zenei vagy csak filmrészletet adtunk. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az amigdala, a limbikus rendszer aránylag ősi része, érzékeny az érzelmi élmények viszonylag komplex aspektusaira (például szándék, jelentés), amelyeket feltételezetten különválasztottunk a filmek tartalmának és felhívó jellegének elkülönítésekor, például amikor egy specifikus tárgy (mozgó autó) jelen volt, amihez az érzelmi valenciát (például horrorzene) hozzá lehetett kapcsolni. Hasonlóképpen manipulálható minden más filmes elem, amely hatással lehet az érzelmi élményre, mint például a színek módosítása, mialatt a tartalom és a zene változatlan marad, vagy két szereplő közötti párbeszéd változtatása.

e. Filmes érzelmi hatások a mai agyi hipotézisek fényében

Ebben az esetben passzív filmnézés közben az agyról nyert adatok elemzését úgy végzik, hogy az agynak egy bizonyos területére vagy területeire koncentrálnak, amelyekről feltételezik, hogy az érzelmek feldolgozásának egyes aspektusáért felelősek (például érzelmi címkézés, érzelemszabályozás). Azt várják, hogy ezek az agyi területek fenntartják funkcionális szelektivitásukat akkor is, amikor a nézők érzelmes filmrészleteket néznek. Ezeknek az agyi területeknek a kiválasztása számos neuropszichológiai és neurofiziológiai kutatás konvergáló eredményeire támaszkodó létező elméleti modellen alapul. Ezek az elméletek általában azt feltételezik, hogy az agyban bizonyos helyek következetesen magasabb válaszkészséget mutatnak bizonyos típusú érzelmekhez kapcsolódó információk esetén, mint más típúsúaknál (például valencia szemben a jelentéssel).71 Amint a kérdéses agyi területek kiválasztását funkcionális szempontból jóváhagyják, lehetővé válik az egyéni érzelmi élmény vizsgálata a filmnézés egész ideje alatt. Például Goldin és munkatársai72 az agyi aktivitás időbeli mintázatait vizsgálták filmnézés alatt, úgy, hogy a résztvevők különböző érzelemszabályozási stratégiákat alkalmaztak (újraértékelés vagy elfojtás). Arra jutottak, hogy a különböző érzelemszabályozási stratégiák másféle hatást váltanak ki a fő érzelmekkel kapcsolatos régiók agyi tevékenységében (például insula vagy amigdala), és a szabályozással összefüggő területeken is (például mediális és laterális prefrontális kéreg). Ezzel szemben Raz és munkatársai73 a két különböző, szomorúságot keltő filmrészlet passzív nézése közben mért agyi válaszok közötti különbségeket vizsgálták, a hasonló agyi területek egyes hálózatain belüli és a hálózatok közötti kohézióra koncentrálva (lásd 1c ábra). Megjegyzendő, hogy a vizsgált agyterületek feltételezett funckióinak nem feltétlenül kell kizárólag érzelmi jellegűnek lenni, inkább kiegészítőnek (például kognitív konceptualizáció és vezérlési kontroll). Ez a stratégia a nemredukcionista kutatások körébe sorolható, amelynek célja nem az, hogy az élményt bizonyos elemi neurális összetevőkre redukálja, hanem az érzelmi élmények alatt végbemenő interaktív folyamatok gazdagságának feltérképezése.

f. A filmes érzelmi élmények több-vizsgálat alapú ábrázolása

Itt az az elvárás, hogy egy közös neurális nevező húzódik meg a filmes érzelmek számos esete mögött, melyekben megegyező az érzelmi feldolgozás. Egy ebben a szellemben készült újabb tanulmány74 olyan szisztematikus agyi hatásokat mutatott ki, amelyek nemcsak a zavaró filmes tényezőkön lesznek úrrá, hanem az egyes érzelmi kategóriák közötti különbségeken is. Ebben a kutatásban különböző klipekkel – amelyek között volt szórakoztató, undort keltő, és szexuálisan izgató is – egy sor limbikus területen egymást átfedő aktiválást indukáltak (például anterior cinguláris kéreg, hipotalamusz, amigdala). Átfogó kutatások alapján, melyek összhangban vannak a metaanalitikus eredményekkel, feltételezhető, hogy ezek a területek egy „érzelmi neurális referenciatér” részei. Ezeknek a munkáknak a szerzői egy több mint kétszáz agyi képalkotó vizsgálatból álló adatbázist hoztak létre, és megmérték a regionális agyi aktivációk konzisztenciáját és szelektivitását az egyes érzelmi kategóriák és az egyes érzelemkiváltó módszerek (például felidézés, képalkotás, filmek) vonatkozásában. Úgy gondolják, hogy a javasolt neurális térbe tartozó területek, az érzelmi inger típusától és feltételezhetően magától az érzelem típusától is viszonylag független érzelemmel kapcsolatos aktivitást mutatnak. Annak ellenére, hogy ez a megközelítés a neurokinematográfiai vizsgálatok kezdő fázisának lehetőségeit teremti meg, kevésbé hatékony az egyes nézők válaszainak megragadására.

4. Az affektív neurokinematográfia hozzájárulása az érzelemkutatáshoz

Mivel a filmes tartalmakat általában gyakran használják az affektuskutatásokban75, de ritkábban alkalmazzák ingerként az affektusok agyi képalkotó vizsgálataiban76, úgy tűnik, hogy a mozgóképek tudományos potenciálja közelről sincs kihasználva az idegtudományban. Remélhetőleg a kísérleti módszerek és elemzések rendszerezése és konszolidációja révén az affektív neurokinematográfiában képesek leszünk magyarázatot adni arra, hogy miként tudná az idegtudomány hasznosítani a filmes tartalmakat, valamint hogy hogyan kerülhetők el az azokhoz kapcsolódó buktatók. Két általános témát kell megemlítenünk, mielőtt rátérünk a terület gyarapodó szakirodalmában található eredmények áttekintésére. Az első, ahogyan Murray Smith megállapítja jelen könyvben* megjelent tanulmányában, az, hogy az agyműködésből nyert adatok önmagukban nem képesek megmagyarázni a filmélmények rejtélyeit. Ez különösen igaz az érzelmi élmény köztudottan nehezen megfogható fogalma esetében. Ezért legalább addig, amíg képesek nem leszünk megmondani pusztán az agyi aktivitás láttán, hogy milyen érzelem játszódik le éppen, rá leszünk kényszerülve az egymást kiegészítő kutatási eljárások (viselkedéses, fiziológiai és neurális markerek) integrációjára. A második, hogy be kell látnunk a funkcionális agytérképezési módszerek legfontosabb korlátját: az agyi jelek mérésének korrelációs természetét. Míg elvileg a funkcionális leképezés rá tud mutatni olyan agyi aktivitásokra, amelyek elégségesek egy bizonyos mentális folyamathoz, azt nem tudja meghatározni, hogy ezek közül melyek szükségesek a folyamat létrejöttéhez. A funkcionális képalkotás és más neuropszichológiai kutatások eredményeit ötvöző olyan integratív lépések, mint például a specifikus agyi léziókról írt tanulmányok, nagyon fontosak az idegtudományi eredmények kritikai értelmezéséhez.77 Valójában az agytérképező kutatások eredményei nagyjából egy irányba mutatnak az érzelmek léziós és állati idegtudományi vizsgálatainak eredményeivel. A vonatkozó szakirodalom tipikus megfigyelése az emocionális filmes tartalom hatása az amigdala működésére.78 Az amigdala valószínűleg a fő érzelem-79 vagy a jelentőségfeldolgozás szétszórt hálózatának csomópontjaként funkcionál80 a jutalomértékelés és a szomatikus jelzések terén. Ez a feltételezett funkcionális hálózat81 magában foglal más struktúrákat is, melyekre úgy tűnik, hatással van az emocionális filmes tartalom, mint például az anterior cinguláris kéreg82, az anterior insula83, a hipotalamusz84 és a temporális szarv.85 Ráadásul a filmes élmény alatt ezen struktúrák területei közötti funkcionális konnektivitás korrelációt mutatott az emocionalitás más jelzőszámaival86. Mindent együttvéve úgy tűnik, hogy bár még gyerekcipőben jár az affektív neurokinematográfia, mégis fontos, konvergáló bizonyítékot nyújt arra nézve, hogy az eddig is jól ismert érzelmekkel kapcsolatba hozható agyi területek részt vesznek a filmes tartalmak feldolgozásában. Továbbá azáltal, hogy a mozgókép erejét használták fel az érzelmek előcsalogatására, kutatóknak azt is sikerült demonstrálni, hogy ezen területek működésének különböző módjai mennyiben tükrözik az egyének személyiségéből és mentális állapotából adódó, korrespondáló különbségeket. Például meglepően erős a bizonyíték arra, hogy van összefüggés a különböző pszichiátriai faktorok és a filmnézés alatt aktivitást mutató specifikus agyi struktúrák között: így a mediális prefrontális kéregben található egyik agyterület, ami megváltozott reakciókat ad filmes tartalmak bemutatásakor, a leggyakrabban érintett terület a skizofrénia87, valamint a depresszió neuropatológiájában.88 A filmek azon potenciálját, hogy felfedjék ennek az agyi területnek az érzelmekkel összefüggő egyéni különbségeit, nagyban alátámasztják az érzelem agytérképezési eljárásokon alapuló tanulmányainak metaanalíziséből származó eredmények.89 Egy metaanalízisben a mediális prefrontális kéreg egyik szerepe, ami átfedésben van a fentebb említett területtel, filmnézés hatására erősebben aktiválódott, mint az érzelemkiváltás más módszereire. Úgy gondolják, hogy ez a terület érintett abban az értelemadási folyamatban, melynek során az affektív információkból megalkotjuk a szelf és a másik koncepcióját. Mivel számos film intenzíven bevonja a szociális kogníció ezen folyamatainak működését, lehetséges, hogy képes feltárni olyan variációkat, melyek más kísérleti érzelmi inger alkalmazásával nem érhetőek tetten, mert nem keltenek olyan szintű szociális kogníciót. Úgy tűnik tehát, hogy a filmrészletek alkalmazása az affektív idegtudományban különösen hatásos és tanulságos paradigmát vetíthet előre, különösen, ha gazdag és dinamikus, szenzoros és társas információk kontextusában jelen levő érzelmi működések állnak az érdeklődés középpontjában. A vizsgálati módszerek megszilárdulásával és a filmbeli esztétikai nüanszok iránti érzékenység növekedésével az affektív neurokinematográfia várhatóan egyre értékesebb neuropszichológiai betekintést tesz lehetővé. Az affektív neurokinematográfia előnyei kétoldalúak, mind a pszichológia, mind a filmelmélet profitál belőlük. A következő részben áttekintünk néhány releváns érzelemelméletet a filmelmélet területéről, és megvitatjuk az affektív neurokinematográfia hozzájárulását a filmtudományhoz.

5. A neurokinematográfia hozzájárulása a filmtudományhoz

Ahogy korábban már megjegyeztük, az 1980-as évek végéig azon filmekről szóló írások, melyek érzelmekkel foglalkoztak, tipikusan mindig egy másik aspektus részeként tették ezt – mint például a médium lényege, a műfajok és a filmek ideológiai aspektusai. Az 1990-es évektől kezdve olyan új írások is születtek, amelyek az érzelmeket önmagukban helyezték a figyelem középpontjába. Ezek közül számos a kognitív filmtudomány területéhez tartozik – egy relatíve új megközelítéshez, mely szembehelyezkedik a kora hetvenes évek elméleteivel és különösen a pszicholanalízis későbbi alkalmazásaival,90 és központi elemeit a kognitív pszichológia, a pszichofiziológia és az idegtudomány adja. Az érzelmek hétköznapi és filmes tapasztalatának elkülönítésekor Noël Carroll például olyan magyarázatokat javasol az utóbbira, amelyek a kognitív elemeket hangsúlyozzák, mint például a szánalom (együttérzés) érzetekor az a meggyőződés, hogy X-et valami baj érte, vagy a félelemérzetnél annak feltételezése, hogy Y veszedelmes. Megközelítése szerint a horrorfilmek felkeltik bennünk a félelmet és az undort, ami ugyanakkor kellemes is; a melodráma (könnyfakasztó) sajnálattal vegyes csodálatot ébreszt, és a feszültségkeltő filmek nagy várakozásteli eseményekkel operálnak, ahol a történet lehetséges kimenetele a film struktúrája szerint vagy valószínű és nemkívánatos (általában a filmben morálisan gonoszként beállított), vagy valószínűtlen és kívánatos (a film által morálisan helyesnek, tisztességesnek beállított).91 Murray Smith kritizálja az „identifikáció” fogalmának használatát a képernyő szereplőivel való azonosulás magyarázatára. Paul Ekman, Robert M. Gordon és Robert Zajonc pszichológiai megfigyelései alapján megkülönbözteti a szimpátia és az empátia fogalmát. A szimpátiát olyan kognitív folyamatokra bontja fel, mint a felismerés, a ráhangolódás és a ragaszkodás, míg az empátiát szétválasztja érzelmi szimulációra és affektív mimikrire.92 Ed Tan a filmes érzelmekről szóló elméletében és a játékfilmek műfajhoz kötődő érzelemstruktúrájáról alkotott modelljében szisztematikusan magáévá teszi a kognitív paradigmát, ami az érzelemkutatás területét az 1960-as évektől az ezredfordulóig uralta. Tan alkalmanként együttműködik Nico Frijdával93, a kognitív érzelemkutatás kiemelkedő alakjával, aki a filmes érzelmek tanulmányozásához elméleti és gyakorlati munkájával is nagyban hozzájárult. Carl Plantinga kognitív nézőpontból terjeszti ki a Tan-féle nézői érzelmek tipológiáját94, vitatja és alaposan átdolgozza a Murray Smith-féle szimpátia-empátia elméletet95, valamint a testi válaszokról és a mozi nyújtotta érzéki örömökről szóló elgondolásában integrálja az észleléspszichológia és az idegtudományok ismereteit.96 Torben Grodal általános elmélete a filmes érzelemről97 és különösen észlelés-érzelem-kogníció-motoros cselekvés (PECMA) modellje98 a cerebrális kortexben zajló hierarchikus információfeldolgozás kanonikus idegtudományi sémáján alapul. Greg Smith vitatja Grodal bottom-up modelljét. ő inkább egy hangulatkulcsokon alapuló megközelítést ajánl, mely neo-Jamesiánus idegtudományi munkákon alapul, mint például Josepf Ledoux-é.99 Végül Monika Suckfüll100 kombinálja a filmes narratív struktúraelemzést a recepcióelmélettel az érzelmek fiziológiai indexein (szívritmus, bőrellenállás) keresztül. Ezek a munkák egy új és dinamikus alterületet teremtettek. Képviselői állandóan megkérdőjelezik és aktualizálják feltevéseiket és megértésüket arról, hogy mi az érzelem és hogyan működik, mindig az aktuális kognitív és idegtudományi elméletekre támaszkodva. Az affektív neurokinematográfia empirikus eredményei egyértelműen hozzá tudnak járulni ehhez a munkához.101 Úgy gondoljuk, hogy az affektív neurokinematográfia potenciális hozzájárulása a filmtudományhoz, és vice versa, mindazonáltal nem korlátozódik azokra a megközelítésekre, melyeket itt bemutattunk. Minden fent említett írás napjaink filmtudományának csak egy bizonyos irányzatához tartozik, melyet gyakran „kognitivistának” címkéznek, és kontrasztban áll egy másik – időnként „kontinentálisnak” címkézett – megközelítéssel. A „kognitivisták” gyakran használják fel a kognitív pszichológiát, a pszichofiziológiát, az idegtudományokat és az analitikus vagy anglo-amerikai filozófiát. Bár heterogének, amivel gúnyolódik is Plantinga, aki szerint az „antifreudista és antilacanista” hozzáállás egyesíti őket,102 a másik tábor képviselőinek írásait és hetvenes évekbeli előfutáraikat divatos európai írók követéseként látják, akik legjobban a tudományosan megalapozatlan és inkoherens állításokhoz, rosszabb esetben a tudatlan semmitmondáshoz értenek. Ezzel ellentétben a „kontinentális” tábor, mely szorosan kötődik a kultúratudományokhoz, hajlandó kritikai párbeszédet folytatni a hetvenes évek elméleteinek módszereivel, nevezetesen Freuddal és Lacannal, valamint a „kontinentális” filozófia bonyolult szövegeivel és a posztmodernizmussal, beleértve néhány érdekes érzelem- és affektusmegközelítést a fenomenológia területéről, illetve Gilles Deleuze, valamint követői munkáit. A kontinentalisták időnként gyanakodva tekintenek a természettudományra és a biológiára, amiért azok örökérvényű, globális igazságok után kutatnak103, így a kognitivista megközelítést érdektelennek, triviálisnak és apolitikusnak tartják, mely kihúzza magát a szociális és intellektuális felelősség alól. Annak ellenére, hogy a neurokinematográfia a filmtudomány egyik ágában tűnik csak fel, nem gondoljuk, hogy a jelen fejezetben tárgyalt affektív neurokinematográfiai kutatásokat élesen el kellene választani a kontinentális oldal munkájától és a vele szoros kapcsolatban álló pszichoanalízistől, valamint a kontinentális filozófiától.

6. Egy szükséges interfész az affektív neurokinematográfia és a filmtudomány között

Vannak olyan kérdések, amelyekben osztozik a két filmes tábor, és amelyek számára az affektív neurokinematográfia releváns lehet. Például mindkét megközelítés kritizálta, és őt magát is érték kritikák amiatt, hogy más területen megalkotott elméleteket vonatkoztattak a filmre anélkül, hogy kellő figyelmet fordítottak volna a médium egyediségére és egyes filmek egyedülállóságára. Ez a kritika megfogalmazódott a kognitivisták részéről a kontinentális hagyományok azon követői felé, akik a pszichoanalitikus szemléletet olyan „top-down” megközelítésnek tartják, mely nem eléggé specifikus, és homályos általánosításoktól terhes.104 Gilles Deleuze, a kontinentális filozófus is hasonló hangokat hallatott; ő úgy tekint a mozira, mint képek és jelek új gyakorlatára, melyhez az elméleteket is újonnan kell megteremteni, ugyanis a már meglévő teóriák, mint például a pszichoanalízis és a lingvisztika puszta alkalmazása nem elégséges.105 Az előbbihez hasonlóan, Raymond Bellour is a „kognitív tudomány tudásának dogmatikus alkalmazásával” vádolta a „legtöbb kognitivista filmes elméletalkotót”106; Asbjorn Gronstad azt a feladatot tűzte ki a neodarwinistáknak és a kognitivistáknak, hogy cseréljék le az 1970-es évek elméletét egy a biológiából eredő új elméletre, mely a korábbihoz hasonlóan nem eléggé érzékeny a filmes médium specifikusságára és az egyedi filmes szövegekre.107 David Bordwell hangsúlyozta a közepes hatótávolságú problémákra történő fókuszálás szükségességét, és óvott az általánosítás bizonyos szintjeitől, ahol azt fedezhetjük fel, amit feltételeztünk, de elkerüli a figyelmünket az, ami jellegzetes és megkülönböztető egy filmben a filmes hagyományon belül. Az ebben a fejezetben bemutatott kutatás kétségtelenül táptalajul szolgál az ilyen vitákhoz. Az affektív neurokinematográfia olyan empirikus megfigyeléseken alapul, melyek kimondottan elméletterheltek. A kutatók feltételezik, hogy a nézők különböző érzelmi élményei megfelelnek agyi aktivitásuknak, és a képalkotó eljárással készült képek egybevágnak az agyi aktivitással. Ugyanakkor a kutatások hatalmas mennyiségű nyers adatot állítanak elő, melynek értelmezéséhez bonyolult statisztikai eljárások szükségesek, és bizonyosan nem fedi le őket egyetlen, előre adott elmélet. Ahogy a korábbi részekben láthattuk, számtalan lehetséges útja van az érzelmek agyi kutatásának már meglévő elméletek alapján, illetve a specifikus médium, valamint a szövegek érzékenységére tekintettel. Egyes tanulmányok az egyedi filmes vagy esztétikai élményt, mások a mindennapi életben jelen lévő és a filmek által kiváltott érzelmek közötti hasonlóságokat keresik; némelyik hipotézisvezérelt és a korábbi kutatások adatai alapján elemez, míg mások inkább adatvezéreltek; némelyik érzékeny a filmes szövegek legkisebb alkotóira és annak időbeli változásaira; míg megint mások a bemutatott szegmensek alatt keletkező átlagos agyi jeleket vizsgálják. Ilyen módon nincs éles dichotómia a kész elméletek alkalmazása és a médium sajátossága, illetve az adott szöveg vizsgálata között. Mindkét megközelítés írásaiban megfigyelhető a „testhez való visszatérés”. A kontinentális tábor részéről számos, nézőkről szóló beszámoló született, amelyek nagy figyelmet szentelnek a néző testének, gyakran az affektus szemszögéből (valamint a vásznon szereplő figuráknak és időnként a filmes apparátus „testének”). Ezt a műfaji tanulmányokon és a pszichoanalízisen108, a fenomenológián109 és deleuziánus gondolatokon110 keresztül is vizsgálták. Míg néhány kognitivista a „testtelen”-ként kezelt mentális folyamatokra fókuszál, mint például hipotézisek tesztelése és felállítása, addig sok tudományos érzelemkutatás visszatér a testhez. Az agykutatás meghatározása szerint a testnek legalább egy bizonyos területével foglalkozik, az ebben a fejezetben bemutatott affektív neurokinematográfia szintén az érzelmekkel összefüggő testi reakciókat vizsgálja, ami szintén érdekes lehet a kontinentális gondolkodók számára. A kontinentális és kognitivista megközelítés közös területein túl úgy gondoljuk, hogy különösen az affektív neurokinematográfia kutatóinak érdemes lenne megismerni a kontinentális elméletalkotók munkáit és vice versa. Az elméletek egyik szerepe, hogy eszközt adjanak a kezünkbe különböző jelenségek és problémák leírásához, és segítsenek a lehetséges magyarázatok megalkotásában. Míg a filmes érzelmekről szóló pszichoanalitikus írások számos olyan fogalommal láttak el minket, melyek nem informatívak és reduktívak, mint például az „identifikáció”, „öröm” és „kín”, számos további, gondolatébresztő koncepcióval is szolgáltak. Kaptunk a pszichoanalízistől a komplex érzelmek leírásához szükséges fogalmakat, amelyek gyümölcsözőnek bizonyultak a filmtudományban, mint például a kísértetiessel való találkozás111, az abjekt112, és az a kétségtelenül logikátlan („fetisiszta” jellegű) hasítás aközött, amit tudunk és a filmre adott érzelmi reakcióink között (tisztában vagyunk vele, hogy pusztán egy filmet nézünk, mégis félünk vagy elszomorodunk).113 Linda Williams pszichoanalitikus fogalmakat felhasználva vizsgálta a pornográfiát, a horrorfilmeket és a melodrámákat mint „alantas”, „túlzó” és „durva” „testi műfajokat”, melyekben jellemzően a kontrollvesztett női test testesíti meg az örömöt, a félelmet és a fájdalmat, ami úgy tűnik, hogy a néző testét is magával rántja egy szinte akaratlan mimikribe. Különböző „perverziókat” alkalmaz az egyes műfajok feltételezett közönségéhez szóló, eltérő örömeinek sematizálására (a szadizmust a pornográfiára, a szadomazochizmust a horrorra és a mazochizmust a melodrámára). Kölcsönveszi az „ősfantáziák” fogalmát, mely a pszichoanalízis szerint a szexuális identitással kapcsolatos problémákra utal, hogy segítségével elemezze minden műfaj idői struktúráját és vonzerejét (a csábítást a pornográfiában, a kasztrációt a horrorban és az eredetet a melodrámában). A pszichoanalízis használata az ő esetében nem vezet homályos általánosításokhoz, sőt, inkább segít a műfajok megkülönböztetésében és abban, hogy sokkal óvatosabban tekintsünk egyedi és komplex vonzerejükre és szociális funkcióikra. Ezek az írások érdekes érzelmi tapasztalatokra mutatnak rá, és olyan problémákat vetnek fel, melyek érdekesek lehetnek az agykutatás szempontjából, például egy olyan empirikus vizsgálatban, melynek nézőalanyai hasonló érzésekről számolnak be. A kontinentális elméletek segítséget nyújthatnának az empirikus vizsgálatok eredményeinek értelmezésében, például abban, hogy a különböző filmszegmensek miért eredményezik a különálló neurális körök összekapcsolódásának és szétválásának különböző dinamikus mintázatait. Hasonlóképpen a kontinentális hagyomány gondolkodói számára is érdekes lehet az affektív neurokinematográfia. A filmtudomány fontos feladata – ami Bordwell szerint nagy kihívás a kognitivizmus számára – a filmek interpretálása (vagy „olvasása”).114 A filmteoretikusok más tudásterületeket is felhasználhatnak, mint az idegtudomány vagy a pszichoanalízis, és nemcsak annak érdekében, hogy magyarázzák a nézők élményeit, hanem a filmes szövegek logikájának magyarázati forrásaként is. Freud és követőinek munkássága például egy sor változatos hermeneutikai eszközt nyújtott a filmek elemzéséhez. Az álommunka eltolás, sűrítés, képi megjelenítés, másodlagos megmunkálás és cenzúra fogalmai kiugróan termékenynek bizonyultak a filmek elemzésénél, például Thierry Kuntzel „filmmunká”-jában.115 Noël Carroll a horrorfilmek alapstruktúráit és témáit vizsgálta pszichoanalitikus szemszögből, különös tekintettel Ernest Jones rémálmokról szóló munkáira. Azt állítja például, hogy a horrorfilmek képei archaikus, ellentmondó impluzusokat testesítenek meg, ahogyan azt Jones is állítja a rémálmokról, és hogy az álommunkában megjelenő sűrítési folyamat és tagadás mint pszichés trópus jól alkalmazható a horrorfilmek képeinek vizsgálatában.116 Az „ödipális út” alkalmazása elősegíti a filmek aprólékos szövegközeli olvasását, ahogyan Raymond Bellournál láthattuk.117 Ezek nem igénylik, hogy Freud elméletei a nem filmbéli valóság állapotával egyezzenek, vagy hogy a tudóstársadalom által elfogadottak legyenek. Az ilyen megközelítések azt bizonyítják, hogy a pszichoanalízis nagyon is használható fogalmakat nyújt bizonyos filmes szövegek logikájának megértéséhez, tudományos aspirációira vagy érvényességére való tekintet nélkül. A filmek által követett logika megértéséhez az agykutatás is hasonlóan hasznos eszköztárat tud szolgáltatni. Az 1980-as években Gilles Deleuze az akkori agykutatás eredményeit kölcsönözte eszközként olyan modern filmek elemzéséhez, mint Kubrick és Resnais filmjei, valamint azoknak a többi filmtípustól való megkülönböztetéséhez.118 Például a kémiai szinapszisok esetén a „vágást” egy matematikai analógiával élve „irracionálisként” jellemzi, és azt állítja, hogy ezért a bizonytalanságnak és a félbizonytalanságnak nagyobb szerepe van a neurális transzmisszióban.119 Követve ezt az érvelést, azt állítja, hogy a modern filmekben a vágás tulajdonképpen „olyan irracionális vágásnak felel meg, amely a képek közötti nem összemérhető viszonyt határozza meg”.120 Nem látunk rá okot, mért ne használnák napjaink deleuziánusai az agyműködés mai modelljeit, például amelyeket az affektív neurokinematográfia kínál. Valójában semmi akadálya nincs annak, hogy ugyanazt a filmes textúrát mind az idegtudománytól, mind pedig a pszichoanalízistől kölcsönzött fogalmak kombinációjának segítségével interpretáljuk, sőt egy olyan film, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of a Spotless Mind, Michel Gondry, 2004) egynesen kihívja a két terület koncepcióinak egymás-sal való megmérettetését egyazon olvasaton belül. Továbbá a kultúratudományok teoretikusai is kölcsönözhetnek az affektív neurokinematográfiától a filmtudományon belül és kívül egyaránt, annak érdekében, hogy közösen gondolkodjunk a személyiség és „szubjektum” fogalmáról. A szuverén, racionális alany megkérdőjelezése és „dekonstrukciója” gyakori téma a kultúratudományban, mely törekvésekhez az affektív neurokinematográfia filozófiai tanulmányozása igen hasznos lehet. Ennek ikonikus példája Judith Butler munkássága, aki szembehelyezkedik a különálló, egységes és autonóm szubjektum modelljével121; a szuverén szubjektummal, aki hatalmat gyakorol122, és aki önmagára alapoz, átlátható, és az idő múlásával is teljesen koherens vagy önazonos.123 Szerinte egy ilyen szubjektum teljesen lehetetlen fantázia csupán, ami még veszélyes is lehet, és ahhoz vezet, hogy az erőszakban találjunk megoldást124, vagyis, hogy saját sérülékenységünket áthelyezzük a másikra, hogy destruktív eszközökkel biztosítsuk az uralom és az áthatolhatatlanság képtelen látszatát.125 Az idegtudományi elméletek is megkérdőjelezték az egyén hagyományos elképzelését, azt feltételezve, hogy az agyunk több, az evolúció különböző állomása során kialakult rétegből áll126, és hogy több, egymás mellett létező szelf és tudattípus létezik, például a tudattalan proto-szelf, mely több rendszert is áthidal; egy rövidtávú mag-szelf, melyet a ritmikusság hoz létre; és egy autobiografikus szelf, mely az emlékeinkből épül fel, megalapozva identitásunkat és személyiségünket.127 Szinte csodának tűnik, hogy végül ez a sok komponens egyetlen szelf érzetévé áll össze. Butler számos forrást használt fel elméleti munkásságához, úgymint saját Hegel-olvasatát, a pszichoanalízist és Emmanul Levinas műveit. Érdekes lenne látni, hogy ő vagy más kontinentális gondolkodók hogyan használják fel az itt bemutatott agykutatási eredményeket. Például, ahogy az 1. ábrán látható volt, két filmes érzelmi állapot megkülönböztetésénél a neurokinematografikus kutatásunk kimutatta, hogy két különböző típusú kereszteződés létezik a figyelmi küszöb alatti érzelmi feldolgozásban részt vevő alapvető limbikus hálózatok és a szelffel kapcsolatos feldolgozásban részt vevő agykérgi hálózatok között. A néző ilyen komplex megközelítése, aki távolról sem mindig különálló, egységes, átlátható és énazonos, óriási érdeklődést kelthet a filmelmélet kontinentális gondolkodóiban és általánosságban a kultúratudományok területén. Összefoglalva az eddigieket, tisztán láthatjuk, hogy számos metszéspont létezik az affektív idegtudomány és a filmművészet között, mint például a filmrészletek gyakori használata az érzelmek empirikus kutatásában, vagy a filmtudományon belül néhány kognitív munka az affektusokról, amelyek az agykutatás eredményeire hivatkoznak. Az affektív idegtudomány számára különösen előnyös annak a lehetősége, hogy felhasználhatja a filmeket az érzelmi élmények időbeni dinamikájának és az azokban részt vevő számos faktornak a tanulmányozására. Míg bizonyára értékesek a valós világ tapasztalatainak megközelítéseként, úgy gondoljuk, hogy a mozgókép egyedülálló expresszív eszközei és az általa előhívott érzelmek révén fontos része az életünknek, ami önmagában is megérdemli, hogy tanulmányozzák. Az érzelmekkel foglalkozó filmelméleti szakemberek, akik az emberi érzelmek és kogníció legújabb tudományos eredményeit kutatják, nem hagyhatják figyelmen kívül az idegtudomány eredményeit. Ezenfelül a többi filmes megközelítés is gazdagíthatja eszköztárát az idegtudományok használatával, és viszont, az affektív neurokinematográfia is megvizsgálhat néhány filmelméleti hipotézist, és tovább árnyalhatja őket kutatási programjaiban. A tudósok minden területen profitálhatnak abból, ha tudnak egymás eredményeiről, és ha jobb közös felületek alakulnak a tudományágak között. Ez nem azt jelenti, hogy minden megkülönböztetést el kellene törölni. Természetesen alapvető különbségek vannak a tudományágak között a metodológia, a kutatások feldolgozásai módja és még a retorikai stílus terén is, melynek túlzottan is tudatában vagyunk, miután megpróbáltuk együtt megírni ezt az esszét. Reméljük, hogy ez a fejezet hozzájárul a közös felületek létrehozásához, ami messze nem csak egy szimpla törekvés.

Krizsán Mónika és Kiss Zoltán Gergő fordítása

Jegyzetek:

• A fordítás alapja: Raz, Gal–Hagin, Boaz–Hendler, Talma: E-Motion Pictures of the Brain: Recursive Paths Between Affective Neuroscience and Film Studies. In: Shimamura, Arthur P. (ed.): Psychocinematics: Exploring Cognition at the Movies. New York: Oxford University Press, 2013. pp. 285–313. [Az eredeti címben magyarul visszaadhatatlan szójáték szerepel: e-motion, ami az érzelmit elektronikus dimenzióba helyezi (– a szerk.)] 1 Kreibig, S. D.: Autonomic nervous system activity in emotion: A review. Biological psychology 84 (2010) no. 3. pp. 394–421.
  2 Empirikus validálási munkák alapján a szakterület egyes kutatói átfogó online adatbázisokat ajánlanak (http:spl.stanford.edu/resources.html és http:nemo.psp.ucl.ac.be/FilmStim/ (lásd egyaránt: Rottenberg et al.: Emotion elicitation using films; Schaefer, A. – Nils, F. – Sanchez, X. – Philippot, P.: Assessing the effectiveness of a large database of emotion-eliciting films: A new tool for emotion researchers. Cognition and Emotion 24 (2010) no. 7. pp. 1153–1172.); videotartalommal, a filmek kiválasztására és a vágásra vonatkozó utasításokkal, valamint a filmrészletek által kiváltott érzelmek intenzitási szintjére vonatkozó, önbeszámoláson alapuló validálási adatokkal lásd még: Hewig, J. – Hagemann, D. – Seifert, J. – Gollwitzer, M. – Naumann, E. – Bartussek, D.: A revised film set for the induction of basic emotions. Cognition & Emotion 19 (2005) no. 7. pp. 1095–1109. doi:10.1080/02699930541000084; Martínez, R. – de Ipina, K. – Irigoyen, E. – Asla, N.: Automatic Evaluation of Emotion Elicitation oriented to people with intellectual disabilities. 2010 IEEE Conference on Emerging Technologies and Factory Automation (ETFA). doi: 10.1109/ETFA.2010.5641345
  3 Rottenberg, J.–Ray, R. D.–Gross, J. J.: Emotion elicitation using films. In: Coan, James A.–Allen, John J. B. (eds.): The handbook of emotion elicitation and assessment. New York, NY: Oxford University Press, 2007. pp. 9–28.
  4 Barrett, L. F.–Mesquita, B.–Ochsner, K. N.–Gross, J. J.: The experience of emotion. Annual Review of Psychology 58 (2007) pp. 373–403.; Frijda, N. H.: Emotions, individual differences and time course: Reflections. Cognition & Emotion 23 (2009) no. 7. pp. 1444–1461.; Mesquita, B.: Emoting: A contextualized process. In: Mesquita, B.–Barrett, L. F.–Smith, E. R. (eds.): The mind in context. New York, NY: Gulford Press, 2010. pp. 83–104.; Scherer, K. R.: The dynamic architecture of emotion: Evidence for the component process model. Cognition & Emotion 23 (2009) no. 7. pp. 1307–1351.
  5 Önbeszámolós módszerrel: Verduyn, P.–Van Mechelen, I.–Tuerlinckx, F.–Meers, K.–Van Coillie, H.: Intensity profiles of emotional experience over time. Cognition & Emotion, 23 (2009) no. 7. pp. 1427–1443.; viselkedéses és pszichológiai méré-sekkel: Mauss, I. B. – Levenson, R. W. – McCarter, L. – Wilhelm, F. H. – Gross, J. J.: The tie that binds? Coherence among emotion experience, behavior, and physiology. Emotion 5 (2005) no. 2. pp. 175–190.
  6 Scherer: The dynamic architecture of emotion.
  7 Lewis, M. D.: Bridging emotion theory and neurobiology through dynamic systems modeling. Behavioral and Brain Sciences 28 (2005) no. 2. pp. 169–194.
  8 Barrett et al.: The experience of emotion.
  9 McKee, Robert: Story: Substance, Structure, Style, and the Principles of Screenwriting. London: Methuen, 1998. [Magyarul: McKee, Robert: Story – a forgatókönyv anyaga, szerkezete, stílusa és alapelvei. (trans. Jakab-Benke Nándor, Zágoni Balázs) Kolozsvár: Filmtett Egyesület, 2011.]
  10 Bordwell, David: The viewer’s activity. In: Narration in the fiction film. Madison, WI: University of Wisconsin Press, 1985.pp. 29–47. [Magyarul: Bordwell, David: A nézői tevékenység. In: Elbeszélés a játékfilmben (trans. Pócsik Andrea). Budapest: Magyar Filmintézet, 1996. pp. 42–60.]
  11 Smith, Greg M.: Film structure and the emotion system. Cambridge: Cambridge University Press, 2003.
  12 Rottenberg et al.: Emotion elicitation using films.
  13 ibid.
  14 Kreibig: Autonomic nervous system activity in emotion: A review.
  15 Vianna, E. P. M.–Tranel, D.: Gastric myoelectrical activity as an index of emotional arousal. International Journal of Psychophysiology 61 (2006) no. 1 pp. 70–76. doi:10.1016/j.ijpsycho.2005.10.019
  16 Például Tan, E.: Emotion and the structure of narrative film: film as an emotion machine. Mahwah N.J.: Erlbaum, 1996.
  17 Nielsen adatai a 2010. év negyedik negyedévere vonatkozóan azt mutatják, hogy az átlagos amerikai néző havonta 154 órát (naponta körülbelül 5 órát) tölt a hagyományos televíziós műsorok nézésével, és ez nem foglalja magában az egyre növekvő online videotartalmakat, valamint a moziba járást (a jelentés kivonata megtalálható a http:www.marketingcharts.com/television/timeshifted-tv-viewing-up-13-yoy-in-q4-10-16563/ oldalon). Az Egyesült Királyságban mért hasonló televíziós nézettségi adatok szerint 2010-ben ez a szám naponta átlagosan 4 óra és 2 perc (http:www.thinkbox.tv/server/show/ConWebDoc.2687).
  18 Hasson, U.–Nir, Y.–Levy, I.–Fuhrmann, G.–Malach, R.: Intersubject Synchronization of Cortical Activity During Natural Vision. Science 303 (2004) no. 5664. pp. 1634–1640. doi:10.1126/science.1089506
  19 Mint azt Greg Smith megjegyzi, annak ellenére, hogy a legtöbb néző filmes élményében az érzelmek központi helyet foglalnak el, viszonylag kevés írás foglalkozik önmagával az érzelemmel (Smith: Film structure and the emotion system. p. 3). Hozzávetőleges képet kaphatunk a helyzetről, ha a Google scholarban a cikkek címére keresünk. A „film” és „érzelem” címszóra keresés az 1989-ig megjelent publikáció címek között 1 találatot ad, míg 1990 óta 92-t; a „mozi” („cinema”) és „érzelem” vagy „érzés” („affect”) címszó keresésre 1989 előtti cikk nem jelenik meg, míg 1990 óta 27 ilyen publikációt ad ki.
  20 Például Nichols, B.: Movies and methods: An anthology. Berkeley: University of California Press, 1976; 1985.; Rosen, P.: Narrative, apparatus, ideology: A film theory reader. New York: Columbia University Press, 1986.; Stam, R.: Film theory: An introduction. Malden, Mass: Blackwell, 2000.; Braudy, L.–Cohen, M.: Film theory and criticism: Introductory readings (6th ed.). New York: Oxford University Press, 2004.
  21 Gorky, M.: Review of the Lumiere programme at the Nizhni-Novgorod Fair. [1896] (trans. Leda Swan). In: Leyda, J.: Kino: A History of the Russian and Soviet film (3rd edition). Princeton: Princeton University Press, 1983. pp. 407–409. [Magyarul: Leyda, Jay: Régi és új. Az orosz és szovjet film története. (trans. Székely György) Gondolat: Budapest, 1967.)
  22 Münsterberg, Hugo: The Film: A Psychological Study. New York–London: D. Appleton & Co., 1916. p. 112. [A műből magyarul részletek: Münsterberg, Hugo: A film – pszichológiai tanulmány. (trans. Farkas Csaba) Filmspirál 5 (1999) no. 4. pp. 34–72.; Filmspirál 5. (1999) no. 5. pp. 126–137.]
  23 Ibid. p. 129.
  24 Eisenstein, S. M.: The Dramaturgy of Film Form. In: Taylor, R (ed.): S. M. Eisenstein. Selected works vol. 1. (trans. R. Taylor) London: BFI; Bloomington: Indiana University Press, 1988. pp. 161–180. loc. cit. p. 176. [Magyarul: Eisenstein, S. M.: A filmforma dialektikus megközelítése. (trans. Szilágyi Zsuzsa) In: Eisenstein: Válogatott tanulmányok. Budapest: Áron Kiadó, 1998. pp. 115–131. loc. cit. p. 126.]
  25 Forman, H.: Our movie made children. New York: The Macmillan Company, 1933. p. 94.
  26 ibid. p. 98.
  27 Wood, R.: An introduction to the American horror film. In: Nichols, B. (ed.): Movies and methods: An anthology. Berkeley: University of California Press, 1985. pp. 195–220.
  28 Neale, S.: Melodrama and tears. Screen 27 (1986) no. 6. pp. 6–23.
  29 Mulvey, L.: Visual pleasure and narrative cinema. Screen 16 (1975) no. 3. pp. 6–18. [Magyarul: Mulvey, Laura: A vizuális élvezet és az elbeszélő film. (trans. Juhász Vera) Metropolis 4 (2000) no. 4. pp. 12–23.]
  30 ibid. p. 8.
  31 ibid. p. 10.
  32 ibid. p. 12.
  33 ibid. p. 13.
  34 ibid. p. 14.
  35 ibid. p. 16.
  36 ibid. p. 18.
  37 Ld. Cabeza, Roberto–Kingstone, A. (eds.): Handbook of Functional Neuroimaging of Cognition (1st ed.). Cambridge, MA: The MIT Press, 2001. Kevés olyan kutatást találtunk az affektív neurokinematográfiában, amely az elektroenkefalográfia (EEG) és funkcionális optikai (közel infravörös) spektroszkópia (fNIRS) módszereit alkalmazza, amelyek időbeli felbontása finomabb, azonban a térbeli felbontása durvább (Inzlicht, M.–Gutsell, J. N.: Running on Empty. Psychological Science 18 (2007) no. 11. pp. 933–937. doi:10.1111/j.1467-9280.2007.02004.x; Krause, C. M.–Viemerö, V.–Rosenqvist, A.–Sillanmäki, L.–Aström, T.: Relative electroencephalographic desynchronization and synchronization in humans to emotional film content: an analysis of the 4–6, 6–8, 8–10 and 10–12 Hz frequency bands. Neuroscience Letters 286 (2000) no. 1. pp. 9–12. doi:10.1016/S0304-3940(00)01092-2; Leon-Carrion, J.–Damas, J.–Izzetoglu, K.–Pourrezai, K.–Martín-Rodríguez, J. F.–Martin, J. M. B. y–Dominguez-Morales, M. R.: Differential time course and intensity of PFC activation for men and women in response to emotional stimuli: A functional near-infrared spectroscopy (fNIRS) study. Neuroscience Letters 403 (2006) nos. 1–2. pp. 90–95. doi:10.1016/j.neulet.2006.04.050).
  38 128 × 128 voxeles sík mátrix × 40 réteg.
  39 Rövid összefoglalóért ld. Shimamura, A. P.: Bridging psychological and biological science: The good, bad, and ugly. Perspectives on Psychological Science 5 (2010) no. 6. pp. 772–775.
  40 Specifikus klipek normatív adatait lásd Rottenberg et al.: Emotion elicitation using films; Schaefer et al.: Assessing the effectiveness of a large database of emotion-eliciting films; Hewig et al.: A revised film set for the induction of basic emotions; Martínez et al.: Automatic Evaluation of Emotion Elicitation oriented to people with intellectual disabilities.
  41 Aalto, S.–Näätänen, P.–Wallius, E.–Metsähonkala, L.–Stenman, H.–Niemi, P.–Karlsson, H.: Neuroanatomical substrata of amusement and sadness: a PET activation study using film stimuli. Neuroreport 13 (2005) no. 1. pp. 67–73.; Aalto, S.–Wallius, E.–Näätänen, P.–Hiltunen, J.–Metsähonkala, L.–Sipilä, H.–Karlsson, H.: Regression analysis utilizing subjective evaluation of emotional experience in PET studies on emotions. Brain research protocols 15 (2005) no. 3. pp. 142–154.
  42 Goldin, P. R.–Hutcherson, C. A.–Ochsner, K. N.–Glover, G. H.–Gabrieli, J. D.–Gross, J. J.: The neural bases of amusement and sadness: A comparison of block contrast and subject-specific emotion intensity regression approaches. Neuroimage 27 (2005) no. 1. pp. 26–36.; Jääskeläinen, I.P.–Koskentalo, K.–Balk, M. H.–Autti, T.–Kauramäki, J.–Pomren, C.–Sams, M.: Inter-subject synchronization of prefrontal cortex hemodynamic activity during natural viewing. The open neuroimaging journal 2 (2008) pp. 14–19.
  43 Hasson et al.: Intersubject Synchronization of Cortical Activity During Natural Vision.
  44 Eerola, T.–Vuoskoski, J. K.: A comparison of the discrete and dimensional models of emotion in music. Psychology of Music 39 (2011) no. 1. pp. 18–49. doi:10.1177/0305735610362821; Tan, H.–Herbec, A.–Pollick, F.: Intersubject correlation in the experience of watching dance: Effect of aesthetic emotions. Perception 40 (2011) ECVP ’11 Abstract Supplement. p. 222. online: http:www.perceptionweb.com/ecvp/ecvp11.pdf
  45 Hermans, E.J.–van Marle, H. J. F.–Ossewaarde, L.–Henckens, M. J. A. G.–Qin, S.–van Kesteren, M. T. R.–Schoots, V. C., et al.: Stress-Related Noradrenergic Activity Prompts Large-Scale Neural Network Reconfiguration. Science 334 (2011) no. 6059. pp. 1151–1153.
  46 Például: Bressler, S. L.–Menon, V.: Large-scale brain networks in cognition: emerging methods and principles. Trends in Cognitive Sciences 14 (2010) no. 6. pp. 277–290. doi:10.1016/j.tics.2010.04.004; Lerner, Y.–Singer, N.–Gonen, T.–Weintraub, Y.–Cohen, O.–Rubin, N.–Ungerleider, L. G., et al.: Feeling without Seeing? Engagement of Ventral, but Not Dorsal, Amygdala during Unaware Exposure to Emotional Faces. Journal of Cognitive Neuroscience 24 (2012) no. 3. pp. 531–542. doi:10.1162/jocn_a_00165
  47 Sporns, O.: Brain Networks and Embodiment. In: Mesquita, B.–Barrett, L. F.–Smith, E. R. (eds.): The mind in context. New York: Guilford Press, 2010. pp. 42–64.; Admon, R.–Lubin, G.–Stern, O.–Rosenberg, K.–Sela, L.–Ben-Ami, H.–Hendler, T.: Human vulnerability to stress depends on amygdala’s predisposition and hippocampal plasticity. Proceedings of the National Academy of Sciences 106 (2009) no. 33. pp. 14120–14125.; Bleich-Cohen, M.–Strous, R. D.–Even, R.– Rotshtein, P.–Yovel, G.–Iancu, I.–Olmer, A., et al.: Diminished neural sensitivity to irregular facial expression in first-episode schizophrenia. Human brain mapping 30 (2009) no. 8. pp. 2606–2616.
  48 Kilpatrick, L.–Cahill, L.: Amygdala modulation of parahippocampal and frontal regions during emotionally influenced memory storage. NeuroImage 20 (2003) no. 4. pp. 2091–2099. doi:10.1016/j.neuroimage.2003.08.006
  49 Bartels, A.–Zeki, S.: The chronoarchitecture of the cerebral cortex. Philosophical Transactions of the Royal Society B: Biological Sciences 360 (2005) no. 1456. pp. 733–750. doi:10.1098/rstb.2005.1627; Seeley, W. W.–Menon, V.–Schatzberg, A. F.–Keller, J.–Glover, G. H.–Kenna, H.–Reiss, A. L., et al.: Dissociable Intrinsic Connectivity Networks for Salience Processing and Executive Control. The Journal of Neuroscience 27 (2007) no. 9. pp. 2349–2356. doi:10.1523/JNEUROSCI.5587-06.2007
  50 Hermans et al.: Stress-Related Noradrenergic Activity Prompts Large-Scale Neural Network Reconfiguration.
  51 Raz, G.–Winetraub, Y.–Jacob, Y.–Kinreich, S.–Maron-Katz, A.–Shaham, G.–Podlipsky, I.–Gilam, G.–Soreq, E.– Hendler, T.: Portraying emotions at their unfolding: A multilayered approach for probing dynamics of neural networks. Neuroimage 60 (2012) no. 2. pp. 1448–1461. doi:10.1016/j.neuroimage. 2011. 12. 084
  52 Hermans et al.: Stress-Related Noradrenergic Activity Prompts Large-Scale Neural Network Reconfiguration.
  53 Norris, C. J.–Coan, J. A.–Johnstone, T.: Functional Magnetic Resonance Imaging and the Study of Emotion. In: Coan, J. A.–Allen, J. A. (eds.): Handbook of emotion elicitation and assessment. New York: Oxford University Press, 2007. pp. 440–459.
  54 Tulajdonképpen egy bizonyos érzelemkategória kutatása során egy másik kategóriába tartozó érzelem is zavaró tényezőként léphet fel (például egy ölelés az erotikus izgalom kutatása során; lásd Norris et al.: Functional Magnetic Resonance Imaging and the Study of Emotion).
  55 Smith, Greg M.: Film structure and the emotion system.
  56 Eryilmaz, H.–Van De Ville, D.–Schwartz, S.–Vuilleumier, P.: Impact of transient emotions on functional connectivity during subsequent resting state: A wavelet correlation approach. NeuroImage 3 (2010) no. 1. pp. 2481–2491.
  57 Qin, S.–Hermans, E. J.–van Marle, H. J. F.–Luo, J.–Fernández, G.: Acute psychological stress reduces working memory-related activity in the dorsolateral prefrontal cortex. Biological Psychiatry 66 (2009) no. 1. pp. 25–32. doi:10.1016/j.biopsych.2009.03.006
  58 van Marle, H. J. F.–Hermans, E. J.–Qin, S.–Fernández, G.: From specificity to sensitivity: how acute stress affects amygdala processing of biologically salient stimuli. Biological Psychiatry 66 (2009) no. 7. pp. 649–655. doi:10.1016/j.biopsych.2009.05.014
  59 Goldin, Philippe R.–McRae, K.–Ramel, W.–Gross, J. J.: The neural bases of emotion regulation: reappraisal and suppression of negative emotion. Biological Psychiatry 63 (2008) no. 6. pp. 577–586. doi: 10.1016/j.biopsych.2007.05.031; Lévesque, J.–Eugene, F.–Joanette, Y.–Paquette, V.–Mensour, B.–Beaudoin, G.–Leroux, J.-M., et al.: Neural circuitry underlying voluntary suppression of sadness. Biological Psychiatry 53 (2003) no. 6. pp. 502–510.
  60 Paquette, V.–Lévesque, J.–Mensour, B.–Leroux, J.-M.–Beaudoin, G.–Bourgouin, P.–Beauregard, M.: “Change the mind and you change the brain”: effects of cognitive-behavioral therapy on the neural correlates of spider phobia. NeuroImage 18 (2003) no. 2. pp. 401–409.
  61 Stip, E.–Fahim, C.–Mancini-Marie, A.–Bentaleb, L. A.–Mensour, B.–Mendrek, A.–Beauregard, M.: Restoration of frontal activation during a treatment with quetiapine: an fMRI study of blunted affect in schizophrenia. Progress in Neuro-Psychopharmacology & Biological Psychiatry 29 (2005) no. 1. pp. 21–26. doi: 10.1016/j.pnpbp.2004.08.015
  62 Hutcherson, C. A.–Goldin, P. R.–Ochsner, K. N.–Gabrieli, J. D.–Barrett, L. F.–Gross, J. J.: Attention and emotion: Does rating emotion alter neural responses to amusing and sad films? Neuroimage 27 (2005) no. 3. pp. 656–668.
  63 Hermans et al.: Stress-Related Noradrenergic Activity Prompts Large-Scale Neural Network Reconfiguration.; Matsunaga, M.–Isowa, T.–Kimura, K.–Miyakoshi, M.–Kanayama, N.–Murakami, H.–Sato, S., et al.: Associations among central nervous, endocrine, and immune activities when positive emotions are elicited by looking at a favorite person. Brain, Behavior, and Immunity 22 (2008) no. 3. pp. 408–417. doi: 10.1016/j.bbi.2007.09.008
  64 Matsunaga et al.: Associations among central nervous, endocrine, and immune activities when positive emotions are elicited by looking at a favorite person.
  65 Lane, Richard D.–McRae, K.–Reiman, E. M.–Chen, K.–Ahern, G. L.–Thayer, J. F.: Neural correlates of heart rate variability during emotion. NeuroImage 44 (2009) no. 1. pp. 213–222. doi: 10.1016/j.neuroimage.2008.07.056
  66 Lane et al.: Neural correlates of heart rate variability during emotion.; Stark, R.–Schienle, A.–Sarlo, M.–Palomba, D.–Walter, B.–Vaitl, D.: Influences of disgust sensitivity on hemodynamic responses towards a disgust-inducing film clip. International Journal of Psychophysiology 57 (2005) no. 1. pp. 61–67.; Straube, T.–Preissler, S.–Lipka, J.–Hewig, J.–Mentzel, H. – Miltner, W. H. R.: Neural representation of anxiety and personality during exposure to anxiety-provoking and neutral scenes from scary movies. Human Brain Mapping 31 (2010) no. 1. pp. 36–47. doi: 10.1002/hbm.20843
  67 Fortier, É.–Noreau, A.–Lepore, F.–Boivin, M.–Pérusse, D.–Rouleau, G. A.–Beauregard, M.: Early impact of 5-HTTLPR polymorphism on the neural correlates of sadness. Neuroscience Letters 485 (2010) no. 3. pp. 261–265. doi: 10.1016/j.neulet.2010.09.026
  68 Depresszió: Beauregard, M.–Leroux, J. M.–Bergman, S.–Arzoumanian, Y.–Beaudoin, G.–Bourgouin, P.–Stip, E.: The functional neuroanatomy of major depression: an fMRI study using an emotional activation paradigm. Neuroreport 9 (1998) no. 14. pp. 3253–3258.; Farb, N. A. S.–Anderson, A. K.–Bloch, R. T.–Segal, Z. V.: Mood-Linked Responses in Medial Prefrontal Cortex Predict Relapse in Patients with Recurrent Unipolar Depression. Biological Psychiatry 70 (2011) no. 4. pp. 366–372. doi: 10.1016/j.biopsych.2011.03.009; Lévesque, M. L.–Beauregard, M.–Ottenhof, K. W.–Fortier, É.–Tremblay, R. E.–Brendgen, M.–Pérusse, D., et al.: Altered patterns of brain activity during transient sadness in children at familial risk for major depression. Journal of Affective Disorders 135 (2011) nos. 1–3. pp. 410–413. doi: 10.1016/j.jad.2011.08.010; skizofrénia: Mendrek, A.–Jiménez, J. A.–Mancini-Marďe, A.–Fahim, C.–Stip, E.: Correlations between sadness-induced cerebral activations and schizophrenia symptoms: An fMRI study of sex differences. European Psychiatry, 26 (2011) no. 5. pp. 320–326. doi: 10.1016/j.eurpsy.2010.04.007; poszttraumás stresszbetegség: Jatzko, A.–Schmitt, A.–Demirakca, T.–Weimer, E.–Braus, D. F.: Disturbance in the neural circuitry underlying positive emotional processing in post-traumatic stress disorder (PTSD). European Archives of Psychiatry and Clinical Neuroscience 256 (2005) no. 2. pp. 112–114. doi: 10.1007/s00406-005-0617-3
  69 Alexitímia: Karlsson, H.–Näätänen, P.–Stenman, H.: Cortical activation in alexithymia as a response to emotional stimuli. The British Journal of Psychiatry 192 (2008) no. 1. pp. 32–38. doi: 10.1192/bjp.bp.106.034728; extroverzió: Hutcherson, C. A.– Goldin, P. R.–Ramel, W.–McRae, K.–Gross, J. J.: Attention and emotion influence the relationship between extraversion and neural response. Social Cognitive and Affective Neuroscience 3 (2008) no. 1. pp. 71–79. doi: 10.1093/scan/nsm040
  70 Eldar, E.–Ganor, O.–Admon, R.–Bleich, A.–Hendler, T.: Feeling the real world: limbic response to music depends on related content. Cerebral Cortex 17 (2007) no. 12. pp. 2828–2840.
  71 Lindquist, K. A.–Wager, T. D.–Kober, H.–Bliss-Moreau, E.–Barrett, L. F.: The brain basis of emotion: A meta-analytic review. Behavioral and Brain Sciences 35 (2012) pp. 121–202.
  72 Goldin, Philippe R.–McRae, K.–Ramel, W.–Gross, J. J.: The neural bases of emotion regulation: reappraisal and suppression of negative emotion. Biological Psychiatry 63 (2008) no. 6. pp. 577–586. doi: 10.1016/j.biopsych.2007.05.031
  73 Raz et al.: Portraying emotions at their unfolding: A multilayered approach for probing dynamics of neural networks.
  74 Karama, S.–Armony, J.–Beauregard, M.: Film Excerpts Shown to Specifically Elicit Various Affects Lead to Overlapping Activation Foci in a Large Set of Symmetrical Brain Regions in Males. PLoS ONE 6 (2011) no. 7. e22343. doi: 10.1371/journal.pone.0022343 75 Kreibig: Autonomic nervous system activity in emotion.
  76 Lindquist et al.: The brain basis of emotion.
  
• Shimamura (ed.): Psychocinematics: Exploring Cognition at the Movies.
  77 Price, C. J.–Friston, K. J.: Degeneracy and cognitive anatomy. Trends in Cognitive Sciences 6 (2002) no. 10. pp. 416–421. doi: 10.1016/S1364-6613(02)01976-9
  78 Például Aalto et al.: Neuroanatomical substrata of amusement and sadness.; Eldar et al.: Feeling the real world.; Eryilmaz et al.: Impact of transient emotions on functional connectivity during subsequent resting state.; Goldin et al.: The neural bases of emotion regulation.; Hermans et al.: Stress-Related Noradrenergic Activity Prompts Large-Scale Neural Network Reconfiguration.; Karama et al.: Film Excerpts Shown to Specifically Elicit Various Affects Lead to Overlapping Activation Foci in a Large Set of Symmetrical Brain Regions in Males.; Kilpatrick–Cahill: Amygdala modulation of parahippocampal and frontal regions during emotionally influenced memory storage.; Lévesque et al.: Neural circuitry underlying voluntary suppression of sadness.; Mobbs, D.–Weiskopf, N.–Lau, H. C.–Featherstone, E.–Dolan, R. J.–Frith, C. D.: The Kuleshov Effect: the influence of contextual framing on emotional attributions. Social Cognitive and Affective Neuroscience 1 (2006) no. 2. pp. 95–106. doi:10.1093/scan/nsl014; Reiman, E. M.–Lane, R. D.–Ahern, G. L.–Schwartz, G. E.–Davidson, R. J.–Friston, K. J.–Yun, L. S., et al.: Neuroanatomical correlates of externally and internally generated human emotion. American Journal of Psychiatry 154 (1997) no. 7. pp. 918–925.; Stark et al.: Influences of disgust sensitivity on hemodynamic responses towards a disgust-inducing film clip.; van Marle et al.: From specificity to sensitivity.
  79 Lindquist et al.: The brain basis of emotion.
  80 Seeley et al.: Dissociable Intrinsic Connectivity Networks for Salience Processing and Executive Control.
  81 Öngür, D.–Price, J. L.: The Organization of Networks within the Orbital and Medial Prefrontal Cortex of Rats, Monkeys and Humans. Cerebral Cortex 10 (2000) no. 3. pp. 206–219. doi:10.1093/cercor/10.3.206
  82 Beauregard, M.–Levesque, J.–Bourgouin, P.: Neural correlates of conscious self-regulation of emotion. The Journal of Neuroscience 21 (2001) no. 18. RC165–RC165.; Eryilmaz et al.: Impact of transient emotions on functional connectivity during subsequent resting state.; Karama et al.: Film Excerpts Shown to Specifically Elicit Various Affects Lead to Overlapping Activation Foci in a Large Set of Symmetrical Brain Regions in Males.; Karlsson et al.: Cortical activation in alexithymia as a response to emotional stimuli.; Lévesque et al.: Neural circuitry underlying voluntary suppression of sadness.; Lévesque et al.: Altered patterns of brain activity during transient sadness in children at familial risk for major depression.; Matsunaga et al.: Associations among central nervous, endocrine, and immune activities when positive emotions are elicited by looking at a favorite person.; Mendrek et al.: Correlations between sadness-induced cerebral activations and schizophrenia symptoms.; Mobbs et al.: The Kuleshov Effect.; Straube et al.: Neural representation of anxiety and personality during exposure to anxiety-provoking and neutral scenes from scary movies.; Wang, L.–LaBar, K. S.–McCarthy, G.: Mood Alters Amygdala Activation to Sad Distractors During an Attentional Task. Biological Psychiatry 60 (2006) no. 10. pp. 1139–1146. doi: 10.1016/j.biopsych.2006.01.021
  83 Eryilmaz et al.: Impact of transient emotions on functional connectivity during subsequent resting state.; Eugene, F.–Lévesque, J.–Mensour, B.–Leroux, J.-M.–Beaudoin, G.–Bourgouin, P.–Beauregard, M.: The impact of individual differences on the neural circuitry underlying sadness. NeuroImage 19 (2003) no. 2. pp. 354–364. doi: 10.1016/S1053-8119(03)00121-6; Karama et al.: Film Excerpts Shown to Specifically Elicit Various Affects Lead to Overlapping Activation Foci in a Large Set of Symmetrical Brain Regions in Males.; Lévesque et al.: Neural circuitry underlying voluntary suppression of sadness.; Straube et al.: Neural representation of anxiety and personality during exposure to anxiety-provoking and neutral scenes from scary movies.
  84 Beauregard et al.: Neural correlates of conscious self-regulation of emotion.; Karama et al.: Film Excerpts Shown to Specifically Elicit Various Affects Lead to Overlapping Activation Foci in a Large Set of Symmetrical Brain Regions in Males.; Matsunaga et al.: Associations among central nervous, endocrine, and immune activities when positive emotions are elicited by looking at a favorite person.; Reiman et al.: Neuroanatomical correlates of externally and internally generated human emotion.
  85 Beauregard et al.: Neural correlates of conscious self-regulation of emotion.; Eugčne et al.: The impact of individual differences on the neural circuitry underlying sadness.; Jatzko et al.: Disturbance in the neural circuitry underlying positive emotional processing in post-traumatic stress disorder (PTSD).; J. Lévesque et al.: Neural circuitry underlying voluntary suppression of sadness.; Mobbs et al.: The Kuleshov Effect.
  86 Hermans et al.: Stress-Related Noradrenergic Activity Prompts Large-Scale Neural Network Reconfiguration.; Raz et al.: Portraying emotions at their unfolding.
  87 Kauppi, J.-P.–Jääskeläinen, I. P.–Sams, M.–Tohka, J.: Inter-Subject Correlation of Brain Hemodynamic Responses During Watching a Movie: Localization in Space and Frequency. Frontiers in Neuroinformatics 4 (2010). doi: 10.3389/fninf.2010.00005; Stip et al.: Restoration of frontal activation during a treatment with quetiapine.
  88 Farb et al.: Mood-Linked Responses in Medial Prefrontal Cortex Predict Relapse in Patients with Recurrent Unipolar Depression.; Lévesque et al.: Neural circuitry underlying voluntary suppression of sadness.
  89 Lindquist et al.: The brain basis of emotion.
  90 Torben Grodal például, mialatt az agy moduláris működésének idegtudományi bizonyítékaira támaszkodik, elutasítja a filmek pszichoanalitikus megközelítéseit, melyek olyan fogalmakat használnak, mint az „illúzió”, vagy a filmes élményeket az álmokhoz hasonlítják (Grodal, T.: Moving Pictures: A New Theory of Film Genres, Feelings, and Cognition. Oxford: Oxford University Press, 1999 [1997]. pp. 20–21.) Hasonlóképpen Greg Smith is amellett érvel, hogy az 1970-es évek pszichoanalitikus filmelméletei, amelyek előszeretettel alkalmazzák az „öröm”, „kín” és „vágy” koncepcióit, túl tágak, redukcionisták voltak, és figyelmen kívül hagyták a nézők érdeklődését és érzelmeit irányító sokféle motivációt (Smith, Greg M.: Film structure and the emotion system. p. 5.). Azt állítja, hogy a filmes érzelmek helyes megközelítésének „az érzelmek elméleti és empirikus kutatásain kell alapulnia, és egybe kell csengenie (vagy legalábbis nem lehet szöges ellentétben) a legjobb, legidőszerűbb pszichológiai érzelemfelfogással” (ibid. p. 9.).
  91 Carroll, N.: The philosophy of horror, or, Paradoxes of the heart. New York: Routledge, 1990.; Carroll, N.: Toward a theory of film suspense. In: Carroll: Theorizing the moving image. Cambridge–New York: Cambridge University Press, 1996. pp. 94–117.; Carroll, N.: Film, emotion, and Genre. In: Plantinga, C.–Smith, G. (eds.): Passionate views: film, cognition, and emotion. Baltimore–London: The Johns Hopkins University Press, 1999. pp. 21–47.
  92 Smith, M.: Engaging characters: fiction, emotion, and the cinema. Oxford: Clarendon Press, 1995.
  93 Tan, E. S. H.–Frijda, N. H.: Sentiment in film viewing. In: Plantiga–Smith (eds.): Passionate views: Film, cognition, and emotion. pp. 48–64.
  94 Plantinga, C.: Moving Viewers: American Film and the Spectator’s Experience (1st ed.). Berkeley: University of California Press, 2009. pp. 47–77.
  95 Plantinga: Moving Viewers: American Film and the Spectator’s Experience.
  96 ibid.
  97 Grodal, T.: Embodied visions: evolution, emotion, culture, and film. New York: Oxford University Press, 2009.; Grodal, T.: Moving Pictures: A New Theory of Film Genres, Feelings, and Cognition. Oxford: Oxford University Press, 1999.
  98 Grodal, T.: The PECMA flow: A general model of visual aesthetics. Film studies 8 (2006) no. 8. pp. 1–11.; Grodal: Embodied visions: evolution, emotion, culture, and film. pp. 145–157.
  99 LeDoux, J.: The emotional brain. New York: Simon and Schuster, 1996.
  100 Suckfüll, M.: Films That Move Us: Moments of Narrative Impact in an Animated Short Film. Projections 4 (2010) no. 2. pp. 41–63. doi: 10.3167/proj.2010.040204
  101 Valószínűleg elnyerné a tetszését azon filmes tudósoknak is, akik már jelenleg is empirikus adatokat gyűjtenek filmek statisztikai elemzéséből (“cinemetrics”), mint például David Bordwell, Charles O’Brien, Warren Buckland, James Cutting, Barry Salt, és Yuri Tsivian (lásd: http:www.cinemetrics.lv/articles.php). Az affektív neurokinematográfia még több adatot tud szolgáltatni arról, hogy milyen hatással vannak ezek a filmek a nézők agyára. Idővel remélhetőleg képesek leszünk arra is, hogy különböző történelmi időkből származó nézők adatait összevethessük, ami különösen azon kutatók számára lehet érdekes, akik recepcióelmélettel foglalkoznak, és akik érzékenyek a különböző nézők, esetleg különböző történelmi korból származó nézők különbségeire.
  102 Idézi: Quart, Alissa: David Bordwell blows the whistle on film studies. Lingua franca 10 (2000) no. 2. pp. 34–43., loc. cit. p. 40.
  103 Bordwell, D.: A case for cognitivism. Iris 9 (1989) no. 9. pp. 11–40. [Magyarul: Bordwell, David: Érvelés a kognitivizmus mellett. (trans. Borsody Gyöngyi.) Metropolis 2 (1998) no. 4. pp. 14–33.]
  104 Bordwell, D.: Contemporary film studies and the vicissitudes of grand theory. In: Bordwell, D.–Carroll, N. (eds.): Post-Theory: Reconstructing film studies. Madison, WI: University of Wisconsin Press, 1996. pp. 3–36., loc. cit. pp. 18–21., 24–26.; Plantinga, C.–Smith, G.: Introduction. In: Plantinga, C.–Smith, G. (eds.): Passionate views: film, cognition, and emotion. Baltimore–London: The Johns Hopkins University Press, 1999. pp. 1–17. loc. cit. p. 11.; Smith: Film structure and the emotion system. p. 194.
  105 Deleuze, Gilles: Cinema 2: The time-image (trans. Hugh Tomlinson–Robert Galeta). Minneapolis: University of Minnesota Press, 1989. p. 280. [Magyarul: Deleuze, G.: Az idő-kép – Film 2. (trans. Kovács András Bálint) Budapest: Palatinus, 2008. p. 336.]
  106 Bellour, R.: Deleuze: The thinking of the brain. Cinema: Journal of Philosophy and the Moving Image (2010) no. 1. pp. 81–94. loc. cit. p. 92. online: http:cjpmi.ifl.pt/storage/cinema-1/C1%20Articles%20Bellour.pdf
  107 Gronstad, A.: The appropriational fallacy: Grand theories and the neglect of film form. Film-Philosophy 6 (2002) no. 23. http:www.film-philosophy.com/vol6-2002/n23gronstad
  108 Williams, L.: Film bodies: Gender, genre, and excess. Film quarterly 44 (1991) no. 4. pp. 2–13.
  109 Sobchack, V.: The address of the eye: A phenomenology of film experience. Princeton: Princeton University Press, 1992.; Sobchack, V.: Carnal thoughts: Embodiment and moving image culture. Berkeley: University of California Press, 2004.; Barker, J.: The tactile eye: Touch and the cinematic experience. Berkeley: University of California Press, 2009.
  110 Shaviro, Steven: The cinematic body. Minneapolis: University of Minnesota Press, 1993.
  111 Freud, S.: The ‘uncanny’. [1919] In: Strachey, James (ed.): The standard edition of the complete psychological works of Sigmund Freud. (trans. James Strachey) London: Hogarth Press, 1956–1974. Volume XVII (1917–1919): An infantile neurosis and other works. pp. 217–256. [Magyarul: Freud, Sigmund: A kísérteties. (trans. Bókay Antal–Erős Ferenc) In: Sigmund Freud művei IX. Művészeti írások. Budapest: Filum, 2001. pp. 245–281.]; Schneider, Steven: Monsters as (uncanny) metaphors: Freud, Lakoff, and the representation of monstrosity in cinematic horror. Other voices 1 (1999) no. 3. http:www.othervoices.org/1.3/sschneider/monsters.html.
  112 Kristeva, J.: Powers of horror: An essay on abjection (trans. Leon S. Roudiez). New York: Columbia University Press, 1982.; Creed, B.: The Monstrous-Feminine: Film, feminism, psychoanalysis. London–New York: Routledge, 1993.
  113 Freud, S.: Fetishism. [1927] In: Strachey, James (ed.): The standard edition of the complete psychological works of Sigmund Freud. (trans. James Strachey) London: Hogarth Press, 1956–1974. Volume XXI (1927–1931): The future of an illusion, civilization and its discontents, and other works. pp. 147-158. [Magyarul: Freud, Sigmund: A fetisizmus. (trans. Májay Péter) In: Sigmund Freud művei VI. Ösztönök és ösztönsorsok. Metapszichológiai írások. pp. 151–157.]; Metz, Christian: The imaginary signifier: Psychoanalysis and the cinema (trans. Celia Britton–Annwyl Williams–Ben Brewster–Alfred Guzzetti). Bloomington: Indiana University Press, 1982. [Magyarul: Metz, C.: A képzeletbeli jelentő. Három tanulmány. (trans. Józsa Péter) Filmtudományi Szemle (1981) no. 2. pp. 5–103.]
  114 Bordwell: A case for cognitivism.
  115 Kuntzel, T.: Le travail du film. Communications (1972) no. 19. pp. 25–39.
  116 Carroll, N.: Nightmare and the horror film: The symbolic biology of fantastic beings. Film Quarterly 34 (1981) no. 3. pp. 16–25.
  117 Bellour, R.: Symbolic blockage. In: Bellour: The analysis of film. (trans. Mary Quaintance, ed. Constance Penley). Bloomington and Indianapolis: Indiana University Press, 2000. pp. 77–192.
  118 Deleuze: Cinema 2: The time-image. pp. 204–215. [Magyarul: Deleuze: Az idő-kép. pp. 244–259.]
  119 ibid. p. 318. 32. lábjegyzet [Magyarul p. 254. 32. lábjegyzet]
  120 ibid p. 213. [Magyarul: p. 257.]
  121 Butler, J.: Subjects of desire: Hegelian reflections in twentieth-century France. New York: Columbia University Press, 1987.
  122 Butler, J.: Excitable speech: A politics of the performative. New York–London: Routledge, 1997.
  123 Butler, J.: Giving an account of oneself. New York: Fordham University Press, 2005.
  124 Butler, J.: Precarious life: The power of mourning and violence. London and New York: Verso, 2004. p. 30.
  125 Butler, J.: Reply from Judith Butler to Mills and Jenkins. Differences: A journal of feminist cultural studies 18 (2007) no. 2. pp. 180–195. loc. cit. p. 193.
  126 Például MacLean, P. D.: The Triune Brain in Evolution. New York: Plenum Press, 1990.
  127 Damasio, A.: The feeling of what happens: Body and emotion and the making of consciousness. New York: Harcourt Brace, 1999.
  

Vissza