Az utóbbi közel másfél évtized a mozgóképtudományokban, sőt megkockáztatható, hogy általában véve a vizuális művészetekben is a test bűvöletében telt. Valójában persze nem újdonság, hogy az emberi test a művészetekben és a művészetelméleti gondolkodásban fontos szerepet kap, de amint az lenni szokott, bizonyos társadalmi körülmények, tudományos eredmények előtérbe tolhatnak egyes jelenségeket, melyek azután valamely sajátos irányba koncentrálják a figyelmet. A XX. században több ilyen figyelemirányító paradigmaváltás követte egymást: a század elejétől az általános nyelvészet és a filozófia közreműködésével a kultúrában kibontakozó „nyelvi fordulatot” a század utolsó harmadában – többek között éppen a mozgóképkultúra és vizuális technológiák fejlődésének köszönhetően – a „képi fordulat” követte, hogy azután az ezredfordulót már a fenomenológia újbóli felvirágzásának és a kognitív tudományok bizonyos új eredményeinek hatására a „testi fordulat” (corporeal turn) időszakaként írhassuk le.
Utóbbi paradigmaváltáshoz a film számos szállal kötődik. A filmtudomány fontos szereplői voltak a hetvenes évek második felétől azok a feminista kritikusok, akik a női test ábrázolásának kritikáján keresztül a testi fordulat előkészítőinek tekinthetők. Emellett az 1990-es évektől a filmtudományban két irány kezdett felerősödni: a Merleau-Ponty munkásságát újraértelmező fenomenológiai megközelítés, valamint a kognitív tudomány eredményeinek segítségével a mozgóképtudományt új, természettudományos alapokra helyezni szándékozó kognitív filmelmélet. A fenomenológiai hagyomány a testi érzékelés komplexitásának, a műalkotás anyagi vonatkozásainak előtérbe helyezésével, a kognitív tudomány pedig többek között a kogníció testi beágyazottságának elképzelésével (embodied mind) járult hozzá ahhoz, hogy a filmtudományban a testi érzékek, a befogadás mint testi élmény az érdeklődés előterébe kerüljön.
Ugyanakkor a 3D-filmmel kapcsolatos kortárs kísérletek és sikerek arra is felhívják a figyelmet, hogy a filmművészet és filmipar törekvései és a tudomány érdeklődése ezúttal sem különíthető el egymástól, hiszen a 3D-technológia lényegét tekintve az emberi érzékelés kutatásával, minél jobb megértésével legalább olyan szoros kapcsolatban áll, mint azzal, hogy új trükkökkel próbálja meg visszahódítani a fizető nézőket.
Összeállításunkban az elméleti, történeti kereteket felvázoló bevezető szöveget követően olyan írások kerültek egymás mellé, melyek a testhez kapcsolódó, sokszínű megközelítések változatos formáit képviselik. Két alapvető tendenciát azért elkülöníthetünk bennük: az összeállítás első felében olyan szövegeket közlünk, melyek a testet mint a kifejezés eszközét, mint kulturális szimbólumot, sajátos kifejezési felületet elemzik, tehát a filmben megjelenő testekkel foglalkoznak. Az összeállítás második felében pedig a befogadói élmény testiségére, vagyis a testben kiváltott hatásokra helyeződik át a hangsúly a haptikus vizualitás kérdésének felvetésén keresztül.
A filmi testeknek és a testi filmeknek szentelt összeállításunk reményeink szerint hozzásegítheti az olvasót ahhoz, hogy a kézben tartott miniatűr képernyők és a 3D-ben támadó óriásvásznak végletei között létrejövő filmélmények korában a testek jelentőségével és jelentésteliségével is számot vessen.
