„A filmtörténet folyamán újra és újra előbukkan a film és elme működésének kérdése. A posztmodern világban a tudat manipulálásától való félelem, illetve az identitásválság visszatérő probléma, melyek szorosan összekapcsolódnak a tudat működésével, és ezek közkedvelt témái lesznek azoknak a műveknek, melyeket Thomas Elsaesser az elmejátékfilmek kategóriájába sorol. Ennek a kortárs trendnek a vizsgálata tehát leginkább az identitás problematikussága felől közelíthető meg. Tanulmányomban e csoporton belül azokat a filmeket fogom vizsgálni, amelyek az emlékezést emelik a középpontba, tehát amelyekben eme alapvető mentális működés dramaturgiailag is hangsúlyos. A mentális képeket, jeleneteket mind vizuális, mind pedig narratív szempontból elemezni fogom: mennyiben térnek el a „normál” jelenetektől, meg lehet-e őket különböztetni, hogyan próbálják meg a valós mentális folyamatok átélését szimulálni. Úgy gondolom, a célravezető eljárás az lesz, ha a filmekben bemutatott tudatfolyamatokat az általuk betöltött funkciók alapján vizsgálom, vagyis az emlékezést mint az identitás megalkotásában és fenntartásában alapvető szerepet betöltő folyamatot értelmezem a Memento (Memento, Christopher Nolan, 2000) és az Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of a Spotless Mind, Michel Gondry, 2004) című filmek alapján.”
(A tanulmány teljes szövege a Metropolis 2012/2-es számában olvasható.)
