„Ebben a tanulmányban négy olyan kortárs rendező két-két filmjével foglalkozom, akik a klasszikus hollywoodi elbeszélésmód, illetve a különféle műfaji panelek (sci-fi/horror, pszichothriller/horror, akciófilm, noir nyomozásfilm) hagyományai felől építkeznek, miközben filmjeik a komplex narratíva fogalmának iskolapéldáiként is funkcionálnak. Rendezőnként két-két filmet választottam: az elsőfilmeket, illetve a bő évtizeddel később készült fősodorbeli munkákat. Filmpéldáim így az 1997–2011 közötti időszakot fogják át. Fő kijelentésem értelmében Vincenzo Natali, Darren Aronofsky, Tom Tykwer és Christopher Nolan pályakezdő filmjeikben a komplex narratíva különböző formáival kísérleteznek, illetve ezeket valósítják meg. Direkt (avagy társult cégeken keresztül megvalósuló) hollywoodi produkciós és/vagy terjesztési háttérrel bíró, a 2000-es évek legvégén készült „nagyfilmjeikben” megőriznek bizonyos vonásokat, amelyek a szerzői stílust beazonosíthatóvá teszik. A komplex narratív megoldásokat pedig építőkockaként használják fel olyan struktúrák létrehozására, amelyek az elsőfilmekben felvállalt és teljesített műfajok – sci-fi/horror, pszichothriller/horror, akciófilm, noir nyomozásfilm – allegórikus kiterjesztéseiként, azaz az adott műfajról szóló allegóriákként is olvashatóak. Így szövegem, bár felhasználja a komplex narratívák leírásának terminológiáját, elsősorban a műfaji panelek kortárs alkalmazhatóságáról és a filmes allegórikus olvasásmódról fog, remélhetőleg, többet elárulni.”
(A tanulmány teljes szövege a 2012/1-es, a narratív komplexitással foglalkozó összeállításunkban olvasható.)
