„Jelen tanulmányomban egy kortárs filmformát, a hálózatos elbeszélésmódot – mint egy, a williamsi értelemben vett felépítményi folyamatot vagy kulturális gyakorlatot – vizsgálva, megkísérlem feltárni a film ipari alapjának a formaválasztásban játszott szerepét. Korábban már megpróbáltam kézzelfogható, azaz nem metafizikai és nem szubjektív magyarázatot adni az 1940-es évek film noirjához és az 1970-esek amerikai „minőségi televíziózás” jelenségéhez köthető keletkező audiovizuális kulturális szokások kialakulására. Ugyanígy fogok eljárni a hálózatos narratívát illetően, az elbeszélésmód keletkező és rögzült formáit – és egyéb szövegszintű jellegzetességeit – a Bábel (Iñárritu: Babel, 2006) című film példáján keresztül bemutatva. Valamint feltérképezem azt is, miként viszonyul az adott elbeszélésmód – mint egyfajta „szerkezeti homológia” – a film gyártási körülményeihez és a gyártási közeg szociális kapcsolatrendszeréhez.”
(A tanulmány teljes szövege a 2012/1-es, a narratív komplexitással foglalkozó összeállításunkban olvasható.)
