Noha a második világháború előtti időszakban a magyar filmgyártás termékeny és kétoldalú remake-kapcsolatot ápolt más filmgyártó nemzetekkel (főleg Nagy-Britanniával és Olaszországgal), a század második felében teljesen megszűnt ez a gyakorlat. A tanulmány az ezredfordulón újraéledt hagyományt vizsgálja elsősorban az interkulturális adaptáció szempontjából, a szerzői remake fogalmán keresztül, amelyet a parafrázis és a remake metszetében helyez el. A magyar remake szerzői megközelítése egyaránt érvényes a hazai filmsikereket újrateremtő filmvígjátékok esetében (amelyek kizárólag egyazon alkotópáros tevékenységéhez kötődnek), valamint a hollywoodi filmeket feldolgozó alkotásokra, amelyek kivétel nélkül markáns szerzői látásmóddal rendelkező rendezők munkái. A tanulmány Fehér György Szenvedélye (A postás mindig kétszer csenget), Tóth Tamás Rinaldója (A hét mesterlövész), valamint Gothár Péter Magyar szépsége (Amerikai szépség) műfaji elemzésén keresztül nem csupán a magyar remake dekonstrukciós vonásait vizsgálja, amelyek szerzői vonásokkal írják felül a zsánersajátságokat, de arra is rámutat, hogy ezek mögött feldereng egy közös műfaj, a szerelmi dráma, amely a film noirt, westernt és melodrámát a magyar filmkultúrába adaptálja, egyfajta domináns nemzeti műfajként.
