„A melodráma a filmművészet egyik legillékonyabb, legnehezebben megragadható műfaja. Az erős és gyenge műfajok Király Jenő-féle megkülönböztetése rávilágít, hogy miért. Király szerint „erősek” a kötött narratív sémával és egyértelmű ikonográfiával rendelkező műfajok, amilyen a western, míg „gyengék” a vizuális és auditív jellemzőikben egyáltalán nem azonosítható, elbeszélői sémáikat tekintve pedig lazábban meghatározott, csupán egyes hőstípusaik, dramaturgiai vonásaik alapján körbeírható műfajok, amilyen a thriller. Egy western akár egyetlen képkocka alapján beazonosítható, míg egy thrillert néha teljesen végig kell néznünk ahhoz, hogy biztosak legyünk benne, hogy véletlenül nem egy kissé feszültebb krimit vagy éppen egy természetfeletti magyarázattal szolgáló horrort láttunk. A western esetében a legkülönfélébb tudású, ízlésű nézőket, kritikusokat és teoretikusokat magába foglaló széles konszenzus alakul(hat) ki az adott film műfajával kapcsolatban, míg egy thriller műfaji megítélését illetően komolyabb vitákra számíthatunk. S akkor még nem beszéltünk a melodrámáról, ami valószínűleg a thrillernél is nehezebben meghatározható műfaj. Jelen összeállítás egyik feladata, hogy az olvasó számára koncepciókat szolgáltasson a melodrámák lehetséges meghatározásával és jellemzőikkel kapcsolatban.”
(A tanulmány teljes szövege a Metropolis 2012/3-as, a melodráma műfaját tárgyaló számában olvasható.)
