A kritika sohasem kényeztette Fritz Lang rendkívüli – híres és hírhedt – művét, a Metropolist. Noha látványvilágát sokan méltatták, tartalmát a többség együgyűnek, rosszul felépítettnek vagy egész egyszerűen reakciósnak minősítette. Amikor a filmet 1927-ben az Egyesült Államokban bemutatták, Randolph Bartlett, a New York Times kritikusa „a drámai igazság iránti érdeklődés hiányát” rótta fel a rendezőnek, továbbá azt, hogy képtelen volt belső motivációt adni a cselekménynek. Bartlett ezzel indokolta, miért kellett drasztikusan újravágni a filmet az amerikai közönség számára. Egy német kritikus, Axel Eggebrecht azzal utasította el a Metropolist, hogy a film megtévesztően eltorzítja „az osztályharc szilárd dialektikáját”, miközben monumentális ódát zeng Stresemann Németországáról. Eggebrecht kritikája – amely a tőke és a munkásosztály filmvégi, hangsúlyos kibékülésére összpontosít – számtalanszor visszhangra lelt a baloldali kommentárokban. Amennyiben elfogadjuk, hogy a film kizárólagos tárgyát a modern technikai társadalomban fennálló osztályellentétek és hatalmi viszonyok képezik, akkor kétségkívül egyet kell értenünk az idézett kritikusokkal. Ugyanígy el kellene ismernünk Siegfried Kracauer igazát is, aki szerint a film ideológiai tanulságát összegző sor – „A szív közvetít a kéz és az agy között” – a politikai propaganda fasiszta „művészetére” rímel, amely – Goebbels megfogalmazása szerint – arra törekedett, hogy „elnyerje az emberek szívét, és meg is tartsa azt”. A Metropolishoz írott kommentárját Kracauer hangsúlyosan egy Lang-idézettel zárja, melyben a rendező felidézi, mi történt, amikor röviddel Hitler hatalomra jutását követően találkozott Goebbelsszel: „Elmesélte nekem [Goebbels], hogy jó pár éve valamelyik kisvárosban ő meg a Führer látták Metropolis című filmemet, és Hitler kijelentette, hogy szeretné, ha én készíteném a náci propagandafilmeket.”...
