Batka Annamária

Az akció-kép válsága a terror korában

Kathryn Bigelow: A bombák földjén


„Elgondolásom szerint Deleuze akció-kép válságának fogalma felhasználható egy olyan kor filmművészetének jellemzésére, mely a második világháborúhoz hasonló, megrázó esemény után született, és mely hasonlóan átrendezte a világ nagyhatalmi erővonalait: ez az esemény Amerika 2001. szeptember 11-i terrortámadásának dátuma. Ezen történelmi dátum után bekövetkezett fordulatra éppúgy igazak a fenti idézet leírásai, mint a második világháborút követő válságra. A szeptember 11-i terrortámadás után Amerika is elvesztette „legegészségesebb illúzióit”, aminek a filmipar műveiben is meg kellett jelennie. Véleményem szerint az akció-kép válságának jelenségét a szeptember 11. után keletkezett amerikai akciófilmek egy bizonyos típusának vizsgálatakor jól érzékelhetjük. Jelen írásban Kathryn Bigelow A bombák földjén (The Hurt Locker, 2008) című filmjét fogom részletesebben is vizsgálat alá vonni ennek a jelenségnek a szemléltetésére.

Deleuze fogalmának kölcsönvételét a két kor világnézeti válságának és az ezt követően a filmművészetben létrejött változásnak a párhuzamossága indokolja. Nem célom azonosítani a két kort, hiszen sem a politikai, sem a világnézeti hátterük nem feleltethető meg egymásnak. Dolgozatomban a filmművészetben bekövetkezett változás hasonlóságának kimutatására törekszem: annak érzékeltetésére, hogyan változik a filmnyelv a történelmi sokkok hatására, és hogy ez a változás miért jár az akció-kép megbomlásával.”

Szerzők


Letöltések


Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

A Metropolis megjelenését támogatja: NKA (Nemzeti Kulturális Alap), Petőfi Kulturális Ügynökség, ELTE Folyóiratfejlesztési Alap, olvasóink 1%-os felajánlásaikkal

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.