Régi adósságának rendezésébe kezdett a 2023-as évben a Metropolis – elindítottuk azt a projektet, amelynek során a magyar filmkultúra női alkotóinak életműveit, munkásságát kívánjuk előtérbe állítani. Habár a nők filmi reprezentációjával (2016/1: Nőfigurák a kortárs populáris filmben; 2016/4: Férfi és női szerepek a magyar filmben; 2021/1: Nőképek a magyar filmben) és a feminista filmelmélettel (2000/4) is foglalkoztunk korábban, sohasem szenteltünk teljes összeállítást egy- egy női alkotónak. Ezen változtattunk a 2023-as évben: ez évi első lapösszeállításunkat Enyedi Ildikó életművé- nek szenteltük. A 2024-es évben pedig egy Gyarmathy Lívia munkásságát tárgyaló összeállítást is tervezünk.
A jelen lapszám azért is különleges, mert nemcsak a női filmkészítőkre hívja fel a figyelmet, de megpróbál kiszakadni a játékfilm- és rendezőközpontúság bűvköréből, amikor kifejezetten a kis műfajokra, illetve a rendezőn túli munkatársakra is kiterjeszti a tárgyalt témák körét. Sajnos a magyar női filmalkotók tevékenységének rendszeres, tudományos igényű feldolgozása egyelőre várat magára. Lassan azonban felnövekszik egy olyan filmtudós generáció, amely elméleti és kulturális értelemben is olyan értékekkel és képzettséggel rendelkezik, aminek meghatározó eleme a tudatos kutatói figyelem a női alkotók és a női szempontok vonatkozásában. Ebben a lapszámban is ezeknek a generációknak a szerzőitől találunk izgalmas, új kérdéseket felvető vizsgálatokat.
Margitházi Beja érdekfeszítő elemzésében a sajnálatosan korán elhunyt, de így is rendkívül érdekes életművet maga mögött hagyó Vas Judit Módszerek című rövidfilmjét tárgyalja. A tanulmány rámutat Vas alkotói innovációjára, arra, ahogyan a film médiumát puszta szociálpszichológiai tudományreprezentációból kutatói instrumentummá avatja.
Szalay Dorottya a kísérleti film általában véve is keveset tárgyalt műfaján belül hívja fel a figyelmet a többszörösen is láthatatlan női alkotókra. Három rendező (Szilágyi Lenke, Maurer Dóra és Háy Ágnes) egy-egy munkáját elemzi az 1970-es és 80-as évekből, hogy rámutasson e nőművészek ötletgazdag, merész és technikailag professzionális alkotói karakterére.
Szentpétery Vanda Léda magyar filmvágókkal készített interjúk alapján vizsgálja az analóg és a digitális vágás közötti átmenet körülményeit, a bekövetkezett változásokat. Annak a legendának ered nyomába, hogy a digitális átállás előtt a vágás női szakma volt, ami a technikai átalakulással megváltozott. Bartal Dóra kutatása is interjúkra támaszkodik – magyar női dokumentumfilmeseket kérdezett arról, hogyan értékelik helyzetüket a szakmájukon belül, milyen speciális kihívásokkal néznek szembe.
Végigtekintve ezen az összeállításon a szomorúság, a büszkeség és az izgalom vegyes érzése vesz erőt a szerkesztőn: szomorúság afelett, hogy milyen elhanyagolt téma még ma is a női alkotók ügye a magyar filmtudományban, büszkeség az új kutatói generációk téma iránti elhivatottsága láttán, és az abból fakadó izgalom, hogy a most közölt eredmények rámutatnak, még rengeteg kincs vár feltárásra a magyar film női alkotóinak kutatásában. A Metropolis szerkesztői a jövőben is mindent megtesznek, hogy ez a munka tovább folytatódjon és teret kapjon a lap hasábjain.
A szerkesztők
